FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az Észak-Mátra története Wágner Tibor előadásában

Wágner Tibor nyugalmazott főmérnök kollégánk újabb előadást tartott, most az Észak – Mátrában szerzett élményeit mutatta be, némi humorral fűszerezve.

Az előadásra a nagy múltú parádfürdői Feskó Étterembe várta a közönséget, ami 1929-ben és 1957-ben is az Országos Erdészeti Egyesület Vándorgyűlésének adott helyet. Ezt igazolta az a kép is, mely 1929-es közgyűlésen készült és amelyet csodálkozva néztek a fiatal generáció tagjai.

A Károlyi család sokszínű munkássága meghatározza az Észak-Mátra vidékének hangulatát, melyet Tibor is kiemelt előadásában. Erdész füleknek ismerősen csengő Térfy család múltjáról is beszámolt a sokat látott kolléga, melyt sok-sok személyes anekdota, fénykép követett.

Kierkegaard gondolatai szerint: „Az életet csak hátra tekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell.” Tibor anekdotái, megsárgult képei a mai kornak is nagyon értékesek. Az ősz hajú előadót hallgatva sokszor érezhetjük, hogy kitisztul a kép, helyére kerül egy-egy mozaik a múlt eseményeiből, mely a jelen megpróbáltatásaihoz erőt ad, és bátorít.

Bízunk benne, hogy Tibor folytatja az előadás sorozatát és újabb rejtélyekbe avat be minket.

Forrás: EGERERDŐ Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportja

Előző cikk

Békési tűzifa-készletek

Következő cikk

Gyászhír - Bugovits Tamás [77]



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések