FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Környezetvédelmi Főigazgatók Találkozója

A magyar uniós elnökség keretében október 2-3-án került sor Budapesten a környezetvédelmi főigazgatók ülésére. Az ülés középpontjában a közelgő fontos nemzetközi környezetvédelmi tárgyalások, mint a Biodiverzitás COP 16, az Elsivatagosodás COP 16, illetve a műanyaszennyezés elleni nemzetközi egyezményt előkészítő INC-5 jelenlegi helyzete és kihívásai álltak.

Eredményes és átfogó eszmecserét folytattak a környezetvédelmi főigazgatók október 2-3-án Budapesten a közelgő nemzetközi környezetvédelmi tárgyalások kapcsán. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága és a soros uniós elnökség minden félévben megszervezi az uniós környezetvédelmi főigazgatók értekezletét, amely lehetőséget biztosít a stratégiai kérdések megvitatására, az együttműködés erősítésére és a jó gyakorlatok megosztására.

Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár köszöntőjében ismertette a magyar elnökségi program fő prioritásait, melyek közül kiemelte a versenyképesség javítását.

Keszthelyi Nikoletta környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár bemutatta a magyar elnökségi program környezetvédelmi prioritásait és a jogszabályokkal kapcsolatban tervezett lépéseket.

A Biodiverzitás COP 16, az Elsivatagosodás COP 16, illetve a műanyaszennyezés elleni nemzetközi egyezményt előkészítő INC-5 kapcsán a környezetvédelmi főigazgatók megvitatták a várható kihívásokat és lehetőségeket. Emellett a delegációk tájékoztatást kaptak az új Európai Bizottság környezetvédelmi céljairól.

forrás: HU24EU

Előző cikk

Auróra Klímakert - 5 éves zseberdő

Következő cikk

Szaktanácsadói rendelet-módosítása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések