A július az egyik legforróbb, legszárazabb és legviharosabb hónap. Sajnos idén is már sok erdőben esett kár a csapadékhiány, az emberi gondatlanság, egy vihar tomboló ereje, vagy egy szerencsétlen helyzet következtében. (Nagy Z. Róbert és Nagy Annamária írása)
És az erdőtüzek jelenünkben sokkal égetőbb következményekkel járnak, mint korábban. A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbá váló erdőtüzek az emberi gondatlansággal karöltve, kiélezik a helyzetünket, és több szempontból is tovább fokozzák a felmelegedést.
Egyre melegebb lesz a helyzet
A modernkori erdőtüzek, különösen a klímaváltozás, és az emberi tevékenység által súlyosbított, nagy kiterjedésű tüzek túlnyomórészt károsak, és sokkal messzemenőbb következményekkel járnak, mint a természetes tüzek. A tartós szárazság, a magasabb hőmérséklet, és a szélsőséges időjárás miatt a tüzek gyakoribbakká, nagyobbakká és intenzívebbekké válnak, minthogy azt a természetes ökoszisztémák „kezelni” tudnák. Hogyan és miben nyilvánul ez meg?
Az élőhelyek pusztulása
A tűzben, illetve a füsttől rengeteg állat (rovarok, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök) elpusztul. És akik túlélték, ők sem jártak sokkal jobban, mert elveszítették élőhelyüket, élelemforrásukat, és sokkal inkább védtelenek a ragadozókkal szemben, mint korábban, amikor még voltak rejtekhelyek.
Bár egyes növények felkészültek a tűzesetekre, és vannak túlélőtaktikáik, sok faj elpusztul, vagy esetleg, ha túl is éli a tüzet, nem képes kellőképpen regenerálódni.
Sokszor nem látjuk a fától az erdőt, vagyis elfelejtjük, hogy az erdő nem csupán fák csoportja, hanem egy kiterjedt ökoszisztéma és mindenféle kisebb-nagyobb élőlény tölti meg. És nemcsak a láthatók a részei, hanem azok a piciny, mégis nélkülözhetetlen apróságok is, akik a talajt népesítik be. Egy tűzben mikroorganizmusok milliárdjai is elpusztulhatnak, ami hosszú távon kihat a talaj termékenységére, és regenerációs képességére, illetve az ökoszisztéma egészségére.
Talajerózió
Miután a tűz elpusztítja a talajt borító növényzetet, a talaj teljesen védtelen lesz az elemek támadásaival szemben. A szél elfújja, az eső elmossa, a fagy szétmállasztja, a napsugarak felforrósítják és kiszárítják. Esőzések esetén a csupasz talaj könnyen erodálódik, ami iszaplavinákhoz, az pedig a folyók, tavak szennyeződéséhez vezet.
Levegőszennyezés
Az erdőtüzek hatalmas mennyiségű szenet szabadítanak fel, illetve még rengeteg egyéb káros gáz kerül a légkörbe. Ez súlyos légszennyezést eredményezhet akár többezer kilométeres távolságban is, légúti problémákat, szív- és érrendszeri betegségeket okozva az embereknek és az állatoknak.
Ördögi körbe kerülünk
A fák elégése során rengeteg szén-dioxid szabadul ki a fa testéből és kerül a légkörbe. Ez az üvegházhatású gáz hozzájárul a globális felmelegedés növekedéséhez. Az erdők a szárazföld legjelentősebb szénelnyelői, eltűnésükkel kevesebb CO2 tud kivonódni a légkörből, ami tovább súlyosbítja a klímaváltozást.
Gazdasági károk
A tűznek hatalmas lehet az étvágya és nem is nagyon válogatós. Lehet ugyan, hogy egy erdőből indul, de ha elég táplálékot talál, megy tovább szélsebesen és folytatja a lakmározást. Egy célja van, a pusztítás, és bármi álljon az útjába, fák, cserjék, lakóépületek, mezőgazdasági területek, azok nem menekülhetnek.
Ökoszorongatottság
Minden ember számít. Minden döntésünk számít. Nincs túl csekély hozzájárulás, csak hozzájárulás. A tudatos tettek mindenhol és mindenkor számítanak. A sok „csekélység” valahol összeadódik. És bár frusztráló, elszomorító, olykor akár még dühítő is lehet a dolgok állása, és önmagunk „tehetetlenségének érzése”, mégis törekednünk kell arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk.
A megelőzés lenne a legjobb orvosság
Az emberek által okozott tüzek 90%-a megelőzhető lenne gondossággal. Például ne dobáljuk el az üres üvegeinket, palackjainkat a természetben, mert egy kósza napsugár lángra lobbanthatja segítségükkel a zörgősre száradt avart, vagy a kiégett füvet. Ne dobjunk el sehol égő cigarettacsikket, mert a szárazságban szinte minden gyúlékonyabb. Csak kijelölt helyen, maximális odafigyelés mellett gyújtsunk tüzet, ha nincs tűzgyújtási tilalom, és körültekintően oltsuk el. A mezőgazdasági égetést a szabályok betartásával végezzünk.
No, de térjünk át egy fokkal derűsebb területre…
Új élet sarjad a tűzből
Igazság szerint, a tűz nem mindig rossz. Bizonyos ökoszisztémákban a tűz a természetes ciklus része, és elengedhetetlen egyes fajok fennmaradásához, illetve a megújuláshoz. Ez főként olyan területekre jellemző, ahol a villámlás okozta tüzek történelmileg is bizonyos időközönként előfordultak. Olyan bolygón élünk, ahol az élőlények olykor nagyon furcsa taktikákhoz voltak kénytelenek folyamodni annak érdekében, hogy fennmaradjanak. A rugalmas alkalmazkodóképesség a legéletrevalóbb tulajdonság itt a Földön. És valószínűleg mindig is az volt. Ezt bizonyítják azok a fafajok, -például a Banks-fenyő-, akik olyan magokat készítenek, amelyek csak erős hő hatására nyílnak fel és tudnak kicsírázni. Számukra a tűz elengedhetetlen a szaporodáshoz.
Vagy ott van a csavarttűs fenyő, akinek a tobozpikkelyeit erős gyanta fogja össze, amely csak tűz hatására lágyul meg és csak azután tudnak kinyílni a tobozok. És a tűz nemcsak a magok kiszabadulásában segít, hanem elrendezi a terepet, és megteremti a megfelelő fényviszonyokat, vagyis megtisztítja a talajt az avartól, és a kisebb növényektől, amelyek zavarnák a kis növendéket; valamint felfalja a fák alsó, elhalt ágait. A sornak azonban még messze nincs vége.
Egy dél-afrikai cserje, az örvös hanga (Erica verticillata) szaporodása szintén a tűztől függ. Fokváros mellett volt az őshazája, de mivel a városfejlesztés elpusztította az élőhelyét az 1950-es években kihaltnak nyilvánították. Mígnem 1984-ben Deon Kotze, egy kirstenboschi erikákra szakosodott kertész expedíciót nem indított a felkutatására. Talált is végül néhány példányt szerte a világban, dugványokkal szaporították is őket, magot is hoztak és ennyi. A magok nem akartak kikelni. Egy másik botanikussal aztán kifundálták, hogy mi lehet ennek az oka.
Az eredeti élőhelyén viszonylag gyakoriak voltak a tüzek, melyek nyomában üres foltok maradtak, amiket aztán rövidesen új növények foglaltak el. Akkor kicsit meg kell sütniük a magot és minden rendben? Hát nem, mert arra is rájöttek, hogy nemcsak a tűz számít neki, hanem a füst is. Hogy egészen pontos legyek, a füstben található vegyületek és a napi nagyobb hőingás együttesen idézte elő a hanga magok csírázását a téli esők megérkezésekor. Roppantul érdekes, de jelenünkben kissé kockázatos taktika, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja. De ennek a történet legalább jó a vége. Vagy a közepe. Igazából ki tudja, mikor lesz valóban vége. Mert hiszen növények eltűnhetnek évtizedekre, akár még évszázadokra is, aztán előkerülhetnek, ha ismét kedvezőek lesznek számukra a feltételek, vagy ha például egy tűz felébreszti őket Csipkerózsika-álmukból. Így vagy úgy, de egyelőre örülhetünk, hogy ez a pompás, mályvaszínű virágú hanga visszatért az élők közé és sikerült visszatelepíteni a természetbe.
Szemérmes menyasszony
Egy másik gyönyörűen virágzó növény, a szemérmes menyasszony (Serruria florida) is igényli a tűz csókját a feléledéshez, akarom mondani a csírázáshoz. 1934-ben egy bozóttűz után elpusztult az utolsó természetben élő példány a Franschhoek-völgyben, majd három évvel később mégis 60 új növény éldegélt azon a területen. Hogyan lehetséges ez? Bizonyára kitalálta, a tűz keze volt a dologban. És mi volt a probléma korábban? Az, hogy annyira próbálták megvédeni a növényeket, hogy mindent megtettek, hogy elkerüljék a tüzeket. A növények pedig fogytak és csak fogytak. Egy véletlenül beférkőző tűz kellett ahhoz, hogy a faj ismét megjelenhessen, és a botanikusok megértsék, hogy vannak helyzetek, amikor hagyni kell, hogy a természet a maga módján intézze a dolgokat.
Kinek táplálék, kinek méreg
A tűz, amikor minden más életformához képest turbósebességgel emészti el az elhalt növényi anyagokat, rengeteg tápanyagot is felszabadít, ami aztán hamu formájában ott marad a felszínen könnyen felvehető formában. Ez egyes fajoknak kedvező, illetve tolerálható, viszont sok fajt érzékenyen érint a talaj pH-értékének hirtelen növekedése. Számukra a lúgos talaj nem ideális a csírázáshoz és a kezdeti növekedéshez. Ezért egy nagyobb tűz alaposan átrendezi a növényállomány összetételét. Azok a fajok fognak domináns szerephez jutni, amelyek jobban el bírják viselni a lúgosabb feltételeket.
A tűz intenzitása tehát kulcsfontosságú ebben az esetben. Mert az alacsonyabb intenzitású, természetes tüzek gyorsan átszaladnak a területen, és inkább csak az avart hamvasztják el, nem pusztítják el teljesen a talaj mikroorganizmusait, vagy a talaj szervesanyag-tartalmát. Az ilyen tüzek után a hamu mennyisége is értelemszerűen kevesebb, így kisebb pH-ingadozást eredményez. Tehát a hatása rövidebb és kevésbé drámai. Ezekben az esetekben a hamu „jó tápanyagforrás” lehet és az ökoszisztéma viszonylag gyorsan regenerálódik.
Azonban azok a tüzek, amelyek az utóbbi időben a klímaváltozás hatására egyre gyakoribbak voltak, órákig, sőt akár napokig is égnek, rendkívül magas hőmérsékletet érnek el és szinte mindent elpusztítanak a talaj felső rétegében. Ezután hatalmas mennyiségű hamu marad vissza, ami kedvezőtlen következményeket von maga után. Drasztikusan és tartósan megváltoztatja a pH-t. Ennek hatására a regenerálódás sokkal nehezebb, és lassabb, valamint az ökoszisztéma fajösszetétele drasztikus átalakuláson mehet keresztül.
Sok invazív faj kevésbé válogatós a talaj minőségét, vagy pH-ját illetően, mint az őshonosak, ezért ők ilyenkor maximális helyzeti előnyhöz jutnak, aminek messzemenőkig káros hatásai lehetnek. Az invazív fajok kiszorítják az őshonos növényeket, ezzel csökkentik az adott ökoszisztéma biológiai sokféleségét. Ennek hatása lavinaszerűen végigfut a táplálékhálózaton: ha kevesebb a növényfaj, kevesebb a rovarfaj, kevesebb a madárfaj, és így tovább. Ezeken túl az invazív növények megváltoztathatják a talaj kémiai összetételét, a tűzgyakoriságot, felélhetik a talaj tápanyagtartalmát és vízkészleteit. Nehezíthetik, vagy meggátolhatják az őshonos fajok magjainak csírázását, illetve ellehetetleníthetik a kikelt magoncok életét. Egy szó, mint száz, ha az invazív fajok megvetik a lábukat, hosszú távú, akár visszafordíthatatlan károkat okozhatnak, és a terület elveszítheti eredeti ökológiai értékét.
És ha már a borzalmas forgatókönyveknél tartunk, feltétlenül meg kell említeni, hogy vannak helyek, ahol -gyakran az éghajlatváltozás következtében- már évek óta nem esett eső. Ilyen körülmények között a tűz még pusztítóbb, mivel csapadék híján a terült csak egy kiégett sivárság marad. A magok nem tudnak életre kelni, vagy ha mégis kikelne egy-kettő, a tartós szárazság mellett esélyük sem lesz életben maradni. Víz nélkül a tápanyagok sem tudnak oldott, vagyis felvehető formába kerülni. Ha magukra maradnak, az ilyen helyek valószínűleg emberöltők alatt sem tudnak ismét zöldágra vergődni. Talán majd valamikor a jövőben. Végül is a természetnek sokkal több ideje van, mint nekünk.
Megtisztítja a területet
A kisebb, alacsony intenzitású tüzek elpusztíthatják a beteg, vagy rovaroktól fertőzött fákat, ezáltal csökkenthetik a kórokozók számát, segítik az erdő egészségének fenntartását.
Csökkenti a versengést
A tűz eltávolítja az aljnövényzetet, és a gyenge fákat, ezzel csökkenti a megmaradt, erősebb fák közötti versengést a fényért, vízért és tápanyagokért.
Élőhelyet teremt
A természet néha megkeveri és újraosztja a lapjait. A tűz eltüntethet mindent egy területről, de általában semmi sem marad sokáig üres. Mindig jön valaki, aki igényt formál a szabad helyre. A kiégett területek vonzzák a rovarokat, akik után megjelennek a madarak, és a napfényben fürdő, új hajtások odacsalogatják a növényevőket.
A tűz nem pozitív, és nem negatív, vagy ha jobban tetszik, mindkettő egyszerre. Alaptermészete a pusztítás. Ez annak ellenére így van, hogy már tudjuk, vannak növényfajok, amelyek fennmaradásukhoz igénylik a tüzet. De ez csak azért alakulhatott így, mert bizonyos növények meg tanultak alkalmazkodni a rendszeresen megjelenő tűzvészekhez. Ami azt jelenti, hogy úgy alakították szaporodásukat, hogy ne semmisüljenek meg mindenestől. A tűz első körben pusztít, megtisztít, leradírozza a terepet. Aztán a természet persze többnyire kitölti az űrt, de semmi sem lesz már ugyanolyan. Történ(het)nek ugyan jó dolgok is utána, mégis egy-egy tűzeset miatt rengeteg élőlény elveszti az életét, fajok tűnhetnek el, vagy kialakulhat a területen egyfajta egyensúlytalanság. Mert nem mindig a legerősebbek a leghasznosabbak.
Egy lélegzetelállító és bizarr helyen lakunk. Vannak dolgok, amelyek „nagyobbak nálunk”, amiket el kell fogadnunk úgy, ahogy vannak. Végül is mi itt csak átutazók vagyunk. De mégis észben kell tartanunk, hogy amíg itt vendégeskedünk a Földön, viselkedjünk udvariasan, megértően és tudatosan. És legyünk tisztelettudóak az „idősebbekkel”, a nálunk sokkal korábban érkezett fajokkal.
forrás: MagyarMezőgazdaság
