FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kántor János fakitermelő emlékverseny

A Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány szervezésében 2025. október 4-én, Mátrafüreden került megrendezésre a „Kántor János” fakitermelő emlékverseny, amelynek célja a fakitermelésben dolgozók munkakultúrájának fejlesztése, valamint a Magyar Fakitermelő Válogatott felkészítése a soron következő, szlovéniai fakitermelő világbajnokságra. A versenyt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatta.

A verseny szervezőinek nevében Merczel István elmondta, hogy az emlékverseny egyben tisztelgés Kántor János, erdészeti gépészmérnök öröksége előtt, aki alapítója volt a Fakitermelési Munkakultúra Alapítványnak, és éveken át a magyar fakitermelő válogatott csapatkapitányaként, felkészítőjeként és mentoraként tevékenykedett.

A mátrafüredi megmérettetésre 29 fő nevezett az ország különböző pontjairól. A versenyzők Profi, Amatőr, Női és U24 (ifjúsági) kategóriákban mérték össze tudásukat.

A verseny – a nemzetközi szabályokkal összhangban – döntés állványon lézeres méréssel, motorfűrészlánc-csere, kombinált és lánckímélő darabolás, valamint gallyazás versenyszámokból állt. A szakmai vetélkedő megvalósításában közel húsz önkéntes segítette a szervezőket.

Luzsi József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, valamint Merczel István, az alapítvány elnöke köszöntötték a résztvevőket, ezt követően a versenyzők az előzetesen kisorsolt sorrend szerint kezdték meg a feladatok végrehajtását. Antal Gábor, az Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium megbízott igazgatója, valamint Kántor János lányai is köszöntötték a megjelenteket.

Luzsi József beszédében kiemelte, hogy a biztonságos munkavégzés alapvető követelmény az erdészeti ágazatban, különösen a fokozott kockázatot jelentő fakitermelési és fafeldolgozási munkák során. Hangsúlyozta, hogy a balesetmentes munkavégzés a szakmai felelősség és a munkavállalók iránti elkötelezettség egyik legfontosabb eleme.

Felhívta a figyelmet a KAP keretében hamarosan induló erdészeti géptámogatási lehetőségre, amely „A versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása” néven, 2025 negyedik negyedévében nyílik meg. A támogatásra erdészeti szaporítóanyag-előállítással vagy szolgáltatással foglalkozó vállalkozások, faipari cégek, valamint erdőgazdálkodók és szakirányítók pályázhatnak.

A versenyfeladatok összesített eredménye alapján az első helyezett Gerőcs János (1653 pont), a második Dávid Gábor (1646 pont), a harmadik pedig Szép Szabolcs (1630 pont) lett.

“Kántor János” Fakitermelő Emlékverseny eredményei:

Profi kategória:
1.hely Gerőcs János
2.hely Dávid Gábor
3.hely Szép Szabolcs

U/24 kategória:
1. Fódi Dominik
2. Dobosi Ferenc
3. Cseppely Martin

Női kategória:
1. Veres Boglárka
2. Czirók Bianka
3. Bittman Kata

Amatőr kategória:
1. Hideg Bence
2. Gyécsek Norbert
3. Nagy Gábor

A rendezvény támogatói és együttműködő partnerei az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársága, az Erdőgazdálkodási Főosztály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint az állami erdőgazdaságok voltak.

forrás: NAK Erdészet / Nahóczki László

Előző cikk

Erdőtüzek megelőzése - meghívó

Következő cikk

Kétszáz hektárnyi erdőtelepítés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések