Ma reggel utolsót dobbant a nemzet asztalosának szíve. A maconkai asztalosmester, Dancsó János 67 évet élt. Egykori oktatónkat a szakmája olyan kiválóságaként tartották számon, aki műértő gondossággal és precizitással végezte munkáját.
A környezetében élők éppúgy számíthattak rá, mint az országos jelentőségű műemlék-épületegyüttesek felújítását végzők. Iskolák, templomok, paloták és kúriák faszerkezetei, fa belsőépítészeti berendezései szépültek meg a keze nyomán. Műhelye nyitott volt az érdeklődők számára, mindig szívesen mutatta be a régi és a legújabb szerszámokat és gépeket, a szakma fogásait.
Dancsó János asztalosmester 18 esztendőn át volt a Szakma Sztár versenyfelelőse, tanítványai világversenyeken öregbítették hazánk hírnevét. Emellett Erdélyben közösségi asztalosműhelyt szerelt fel, a Felvidéken pedig a szakképzési centrumunkkal együtt határon átnyúló asztalosversenyeket szervezett Füleken.
A kétkezi műveltség nagykövete volt. Dancsó János élményszerű foglalkozásai az alkotómunka örömét, sikerélményét adták akár még a hátrányos helyzetű, s az autista, a fogyatékkal élő fiatalok számára is. Vallotta, hogy az asztalos szakma nem csupán a faanyag megmunkálásáról szól, hanem az alkotás szenvedélyéről: a szépség megragadásáról és az örömről, amit a saját kezünk munkájával létrehozott alkotások okoznak. Az asztalosok ugyanis valódi otthont teremthetnek a családok számára és harmonikus környezetet a mindennapi élet különböző területein. Ahogy mondta, a fa velünk van a bölcsőtől a koporsóig…
Nagyszívű emberként ismerhettük, aki az asztalosversenyekre saját készletéből hozott alapanyagot, a legtehetségesebbeknek pedig a famegmunkáló gépek gyártóitól értékes ajándékot. A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrummal több szakmai utat szervezett tanulóknak és oktatóknak a Zólyomi Faipari Egyetemre, a Soproni Egyetemre, valamint bútor-, és faalapanyag-gyárakba is. Munkáját komoly médiaérdeklődés kísérte, tanításai így ezrekhez jutottak el mind az írott, mind pedig az elektronikus-, illetve a közösségi média által. A bennük szunnyadó kreativitás, az alkotókedv kibontására ösztönözött.
Újabb ezeréves nógrádi tölgy dőlt ki az egyre ritkuló palóc erdőnkben. Tanításaid, s hogy fogjuk meg egymás kezét, sohasem feledjük, János. Az Isten nyugosszon!
