FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

5 éves az Erdő Háza

Szombaton a TAEG Zrt. Erdei Iskolája együtt ünnepelt az Erdő Háza látogatóival: volt játék, alkotás, látványetetés, óriás buborékok, ugrálóvár és sokan vállalkoztak a Nyomvadász kalandjáték erdei rejtélyeinek megfejtésére is.

Az Erdőházában 10 és 18 óra között számos program közül választhattak az érdeklődők. A gyerekeket többek között bubishow és ugrálóvár várta, emellett az egész területen interaktív tanösvény segítségével ismerkedhettek meg az erdő lakóival. A gyerekek egy tesztlap segítségével járhatták végig az állomásokat, a teljesítésért pedig nyomozói jelvényt is kaphattak.

Fotó: Lendvai Bence

Látványetetéssel és szakvezetéssel is készültek a szervezők. Ezek az események a hétköznapokon is népszerűek, hiszen közelebb hozzák a látogatókhoz az erdő állatvilágát.

Nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy milyen állatok élnek az erdőben, hogyan működik az erdei ökoszisztéma. A vadasparkunk is folyamatosan bővül, hiszen minden évben érkeznek, születnek új tagjai – mondta el dr. Takács Viktor, a Muck Endre Erdészeti Erdei Iskola vezetője.

Fotó: Lendvai Bence

A vadasparkban az elmúlt években több új lakó is megjelent: idén a muflonoknál öt bárány született, emellett a kecskék és a fácánok is a látogatók kedvencei közé tartoznak.

Az Erdőháza az elmúlt öt évben az ökoturisztikai programok egyik népszerű helyszínévé vált. A rendszeresen szervezett eseményeknek köszönhetően évente mintegy 25-30 programmal várják a látogatókat.

forrás: TAEG Zrt / SopronMédia

Previous Article

Erdősávok felértékelődő szerepe

Next Article

Vízvisszatartás a Vérteserdőnél



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts