|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-05-14
Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Szarvason Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt rendezni nagy megtiszteltetés, hiszen a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szervezésében évente rendezendő versenyek helyszínének biztosítására sok város sok iskolája pályázik. Idén az OSZTV faipari technikus szakma döntőjét Szarvas rendezhette, amint azt örömmel állapította meg az április 6-án, hétfőn kezdődő ünnepélyes megnyitón Bodó Krisztina, SZVKKI Székely Mihály Szakképző Iskolájának pedagógusa, az ünnepség konferansziéja. Megtudhattuk tőle, hogy iskolájuk először rendez ilyen rangos versenyt. A megnyitó kellemes hangulatának biztosításáról az iskola diákjai és pedagógusai gondoskodtak, akik verssel, dallal, drámajátékkal tették emlékezetessé az OSZTV-döntő megnyitóját. Valószínűleg hasonlóan emlékezetes marad a vendégek számára a Tessedik Táncegyüttes és a Suttyomba zenekar produkciója. Az íly módon megteremtett jó hangulatban Kohut Andrásné, Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézményének főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket: a versenyzőket, felkészítő tanáraikat, a versenybizottságot, Babák Mihály országgyűlési képviselőt, Szarvas polgármesterét, Földesi Zoltán országgyűlési képviselőt, Czégény Gyulát, a megyei önkormányzat hivatalának osztályvezetőjét, és minden megjelentet. A főigazgató elmondta, hogy örömmel vállalták a verseny rendezését, miután az iskola tanulói évek óta rendszeresen részt vesznek, s igen szép eredménnyel szerepelnek OSZTV-ken. A verseny rendezésében közreműködő vállalkozások segítségét megköszönve, Kohut Andrásné Babák Mihályt kérte, köszöntse az ünnepség résztvevőit. A polgármester köszöntőjében a kétkezi munka, a tisztes szakma előnyeit ecsetelte, s arra kérte a versenyzőket, h ogy későbbi életük során is legyenek elkötelezettjei a tisztes kétkezi munkának. A polgármestert követően Czégény Gyula köszöntötte a résztvevőket, Trefort Ágoston munkásságát idézve fel, akinek köszönhetően az 1800-as évek harmadik harmadától kezdődően része a magyar közoktatásnak a szakképzés. Mielőtt az OSZTV faipari technikus szakma döntőjét megnyitotta volna, Kohut Andrásné valamennyi résztvevőnek kívánta: érezzék jól magukat a városban, s szerepeljenek sikeresen. A kedd a szorgos munka jegyében telt - szakelmélet és gyakorlati tudásukból adtak számot a versenyzők -, szerdán pedig ismét a Fő Téri Iskola dísztermében gyülekeztek a résztvevők, ahol mindenek előtt a Szarvas Band feszültségoldó dixie-muzsikáját hallgathatták meg. Az imigyen oldott hangulatban Földesi Zoltán köszöntötte a közönséget. Felidézte a 32 évvel ezelőtti időket, amikor ő is ennek az intézménynek a végzős szakmunkástanulója volt, s meg sem fordult a fejében, hogy bő három évtized múltán parlamenti képviselőként köszöntheti egy ilyen rangos verseny résztvevőit Szarvason. Gratulált a diákoknak színvonalas munkájukhoz, s kérte a távoli vidékről érkezőket, ha megtetszett nekik Szarvas, jöjjenek el máskor is. A versenybizottság elnöke, dr. Hargitai László ezt követően értékelte a versenyzők munkáit, elégedetten nyugtázva a szervezők precíz, pontos körülményeket teremtő fáradozását is. A versenyőzknek azt kívánta, jellemezze munkájukat mindíg az itt tanúsított gondosság. A díjkiosztó előtt dr. Sydorkó György a szervező Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet nevében foglalta össze a három nap történéseit. A várva várt eredményhirdetésen kiderült, hogy a kilenc versenyző közül nyolc megkapta a teljes felmentést az elméleti és gyakorlati vizsga alól egyaránt, egy versenyző pedig az elméleti vizsga alól. A díjátadóknak és a díjat átvevőknek is komoly feladata volt, hiszen az OSZTV szponzorainak jóvoltából rengeteg értékes ajándékkal térhettek haza a versenyzők. Forrás: Szarvas és Vidéke
|
| |||||
|