|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-09-15
Nyitottabb erdőkezelést ígér az új igazgató Az új gazdálkodási és erdőkezelési módszerek bevezetésekor került Németh László a kapuvári Rábaközi Erdészet élére. A fiatal igazgató a turisztikai vonalat erősíti, nyitott a város és a közönség felé. Németh László: ˝Nyitott, látható erdészetet szeretnék.˝ A negyvenhárom éves Németh László augusztus eleje óta igazgatója a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kapuvári Rábaközi Erdészetnek. Az 5600 hektáron, negyven munkatárssal dolgozó cég vezetője éppen a szakmában töltött tizenkilencedik évfordulón ülhetett az igazgatói székbe, előtte műszaki vezetőként tevékenykedett.
- Úgy éreztem, nemcsak előrelépést, de szakmai kihívást is jelent friss beosztásom - mondta el lapunknak az igazgató. Hangsúlyozta, az erdők kezelésében új módszereket vezetnek be, ezek alkalmazásának kezdete szinte egybeesik igazgatói kinevezésével, így lendületesen vetheti bele magát a szakmai munkába. - Fontos az erdők fenntartható, szakszerű kezelése, ám még fontosabbnak tartom azt, hogy egyre jobban nyissunk a város és a turizmus felé - mondta az igazgató. Így az erdő közösségi térré alakításának csak első lépcsője volt a mind több erdei pihenőhely kialakítása, a végső cél a turizmus bevonása oly mértékben, hogy az ne károsítsa a természetet, ám közelebb vigye az erdőt a közönséghez.
- Turisztikai beruházásainkat és elképzeléseinket egy helyre tudjuk koncentrálni, a már működő göbösmajori, ökoturisztikai centrumunkba - tette hozzá. A már létező lovas, vadászati, horgászati és vendéglátós kapacitásaik mellé ismertebbé tennék a meglévő erdei iskoláikat is. A jelenleg csak nyaranta működő gyermektáborok kiegészítéseként egész éves erdei iskolát szeretnének. A környezeti nevelés keretében jeles napokat - például Föld napját - tartanának a kapuvári vagy környékbeli iskolásoknak. - Fontos a helyi önkormányzattal való kapcsolatok erősítése, melynek első lépései már megtörténtek - fogalmazott az erdészeti igazgató. Jó példaként említette a tavaszi Rábaköz-kupa tereprali versenyeit, ahol egy városi szervezésű verseny központjának az erdészet adott helyet. Göbösmajor: Fontos szerepe van a kapuvári turisztikai elképzelésekben. - Hasonló együttműködésre számítunk a várossal, többek közt támogatjuk a "Kapuváros 40" projektet is - mondta Németh László. Hozzátette: nyitottabb, láthatóbb erdészetet szeretne Kapuváron.
A friss igazgató érdekességképpen elmondta, a kapuváriak kezelik például a fertődi Esterházy-kastély parkját, erdejét is, így többek közt kezelésükben van az egykor szebb napokat is látott Bagatell szálló, mely a hercegek nyári lakjaként funkcionált. - A Bagatell jelenleg már részt vesz a fertődi önkormányzat rendezvényeiben, ám szeretnénk a nagyközönséggel is jobban megismertetni az Esterházyak egykori nyári lakját - tette hozzá a kapuvári igazgató.
Forrás: Kisalföld
|
| |||||
|