|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2009-09-30
Munkavédelmi konferencia volt Gúthon A munkavédelmi szakemberek emelt szintű továbbképzése, az erdészeti ágazat munkavédelmi helyzetének áttekintése - ez volt a célja az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség kétnapos konferenciájának, amelynek a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészete volt a házigazdája. Két évvel ezelőtt - hagyományteremtő szándékkal - az erdőgazdaság adott otthont az első hasonló tanácskozásnak, akkor avattuk fel Baktalórántházán Kelet-Magyarország első fakitermelő tanpályáját, ahol a biztonságos munkavégzés gyakorlására van lehetőség. Szerettünk volna újabb tanpályát is készíteni, éppen itt, a Gúthi Erdészetben, de erre egyelőre, anyagi források híján nem nyílt lehetőség - mondta megnyitójában Kaknics Lajos, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
Évi 100-150 baleset következik be az erdőgazdálkodási ágazatban; tavaly négy, idén eddig viszont már öt halálos balesetet kellett regisztrálnia a hatóságnak - közölte Dudás Katalin, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség megbízott elnöke. A munkavállalók veszélyes környezetben dolgoznak, kitéve például az időjárás viszontagságainak. A szakember a munkáltatói ellenőrzések fontosságára hívta fel a figyelmet: a munkavédelmi képzések és az egészségügyi ellenőrzések elvégzése, valamint a megfelelő védőruházat biztosítása kiemelten fontos.
Kiemelt cél, hogy a munkavédelmi szabályok épüljenek be az állami tulajdonú társaságok, a többi között az erdőgazdaságok működési rendjébe. A tulajdonos, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nevében számon is kérjük a munkavédelmi oktatások, képzések elvégzését, a megfelelő védőeszközök alkalmazását - mondta Benedek Fülöp, agrárportfolioért felelős vezérigazgató-helyettes.
Dr. Sándor László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának elnöke a közfoglalkoztatottak munkavédelmi helyzete mellett szólt a jelenleg futó programokról is. Eszerint 12-féle közmunka folyik az országban, és ezek közül az erdészeti foglalkoztatás az egyik legnagyobb presztízzsel bíró kezdeményezés. A jövő évi tervekről szólva dr. Sándor László azt mondta: amennyiben elfogadják a költségvetést, 2010-ben várhatóan 13 milliárd forint jut majd közmunkára. Az erdőgazdaságok programjaira 3,5-4 milliárd forintot szánnak, ez több mint ötezer ember foglalkoztatását tenné lehetővé. Kiemelt program lesz a roma fiatalok integrálása, és újra terveznek téli közfoglalkoztatást is. Ez utóbbiban több mint 120 kistérség támogatásával számolnak, és az elnök szerint a Dunától keletre valamennyi kistérség számíthat ilyen támogatásra.
A kétnapos konferencia résztvevői hallhattak még a többi között a kockázatértékelés európai akcióprogramjáról. Emellett az Észak-alföldi régió munkaügyi és munkavédelmi helyzete, valamint az erdészeti ágazathoz kapcsolódó kérdések is tanácskozás témái között voltak. Forrás: Nyírerdő Zrt
|
| |||||
|