FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken. Beszámolók, riportok, sajtószemle, ...
FELIRATKOZÁS FATÁJ-Online hírlevélre. Kérem jelezze szakterületét, cégét, annak kapcsolóit.
Hivatkozás: Ha felhasználja bármely cikket a FATÁJ-ból, hivatkozzon rá annak kapcsolójával is.
Kilenc alkotás közül döntött a zsűri, a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda, által meghirdetett madáretető készítő versenyen.
A Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda, által meghirdetett madáretető készítő pályázatra rendkívül szép és ötletes alkotások érkeztek be - mondta el Paku Mária rendezvényszervező, majd hozzátette, hogy a beérkezett madáretetőket a Varga Tamás Általános Iskola tanulói készítették. Az összesen kilenc alkotás közül a zsűri a pályázati szempontok alapján döntött: célszerűség, időtállóság, ötletesség, formatervezés és a természetes anyagok felhasználása - számolt be Halasiné Duzs Julianna zsűri elnök, aki örömmel fogadta el a felkérést, hiszen még soha nem volt sehol zsűri tag.
A verseny célja, hogy kimozdítsák a televízió és a számítógép világából az ifjúságot és a kreatív munkára, ösztönözzék őket, úgy, hogy a figyelem a természetvédelemre irányuljon.
Az első három helyezettet egy - egy 30 alkalomra szóló uszodabérlettel jutalmazták, de a többi indulóról sem feledkeztek meg, hiszen nekik egy -egy 10 alkalomra felhasználható bérletet adományoztak. Az első helyezett Kővágó Kinga lett a Varga Tamás Általános Iskola 3. osztályos tanulója. Második helyen Szabó Enikő végzett, míg harmadik Rácz Zsanett lett, akik ugyancsak a Varga Tamás Általános Iskola harmadik osztályos tanulói.
Zsanett elmondta, hogy még soha nem készített madáretetőt, az iskolában értesült a versenyről és úgy gondolta készít egyet. Az elkészítés három napig tartott, az édesapja segített neki a faanyag összeszerelésében, de a díszítő munkát egyedül végezte. .