A babért majd a dédunokák aratják le

Bár erdésznek vallja magát, a lovagkeresztet és a Pro Comitatu Somogy díjat szerinte is félig a gazdasági szakember, a Sefag Zrt. vezetője kapta. Pedig sokat gondolkodott, amikor igazgatónak hívták, hiszen igazán az erdőben érzi jól magát. Ennek ellenére egyre többet kényszerül a négy fal közé.

- Kedvenc fája?

- A kocsányos tölgy - feleli gondolkodás nélkül Barkóczi István. - Kicsit talán azért is, mert ez a megye, a régió fája. Meg aztán érték- és időtálló. S nem mellékesen: az erdészcímerben is tölgyfalevél látható.

- Konkrét is akad?

- Általában az idős fák. Egy több száz éves példányra rá tudok csodálkozni, mi mindent láthatott, micsoda korszakváltozásokat ért meg.

- Somogyban melyik a legöregebb fa?

- Ezt passzolnám.

- Pedig az ember azt hinné, a megye legfőbb erdésze ebből is naprakész.

- Sajnos egyre kevesebbet tudok terepre menni, rengeteg az irodai munka.

- Ilyen a felső vezetők élete...

- Jókor mondja: éppen a december, a január, amikor van egy kis időm.

- Ül a megyeszékhely belvárosában egy irodában: gondolom, nem emiatt lett erdész.

- Édesapám erdész volt, úgy nőttem fel Gyulajon, Páriban, hogy ez az életforma volt természetes.

- Azt hallottam, az apja próbára tette, tényleg ezt szeretné-e.

- Nyaranta dolgoznom kellett, úgy tartotta, csak úgy lehet megismerni az erdőt, a szakmát, ha az ember minden munkát kipróbál. Így hát voltam sarlózó...

- Bocsánat?

- Csemeteápoló. Dolgoztam fakitermelőként, kérgeztem, vagont is raktam - minden erdei fizikai munkát kipróbáltam.

- Nehéz elképzelni.

- Most már nekem is. De akkor... Ráadásul oda kellett tennem magam, hiszen teljesítményre fizettek.

- Ez sem szegte kedvét. Kicsit eleve elrendelésnek tűnik az egész.

- Talán... De otthonról nem próbáltak kényszeríteni. Az öcsém például, aki ugyanígy nőtt fel, vízügyi mérnök lett.

- A természettől azért ő sem szakadt el.

- Engem mindig ez vonzott. Gyerekkoromban az erdő volt a játszóterem.

- Fára mászás, nyomkeresés?

- Madarászkodtam. Órákig tudtam távcsővel figyelni őket. És gombáztam.

- Ma is menne?

- A vargányát még mindig én szedem a családnak.

- Pörköltnek? Levesnek?

- A paprikás a kedvencem, de levesnek is kiváló.

- Meghiszem azt! De kicsit elkalandoztunk...

- Nagyon szerettem beszélgetni az idős erdészekkel, vadászokkal is.

- Egy másik világ?

- Akkoriban sokkal könnyebb volt az erdészek élete, kicsit szezonális munkának számított. Télen lezajlott az erdei munkák java része, nyárra csak az ápolás maradt. Volt idejük erdőt járni, megismerni mindent és mindenkit a környéken. A rendszerváltás után viszont minden megváltozott.

- Jött a költséghatékonyság...

- ...és az eredménycentralizált világ kevesebb emberrel, akikre több feladat jutott. Iparszerűvé vált a munka, ráadásul az erdőtörvényeknek is meg kellett felelni.

- Ez így mind együtt nem megy az erdők kárára?

- Sőt! A mienk a világ talán legszigorúbb erdőtörvénye, ami garantálja, hogy szebb és jobb erdőket adunk át az utókornak.

- A szebbet még értem, de mitől jobb egy erdő?

- Területarányosan értékesebb fajokból áll. Somogyban is nőtt az őshonos tölgyesek száma, míg az akác visszaszorult.

- A közvélemény csak az erdőt látja...

- Mi a jövőnek dolgozunk.

- Kevesen büszkélkednek, amikor 70 év után kiteljesedik egy friss telepítésű tölgyes...

- Százhúsz év múlva. Csak a pontosság kedvéért.

- A dédunokája megélheti...

- Rövid távon is akad eredmény: egy szép erdőfelújítás.

- Ez szakmai siker. A közvélemény csak azt látja, hogy ott az erdő, esetleg, hogy letermelték.

- A városi ember. Az erdő ugyanis mindig a vidékieké volt. Jobban kötődtek hozzá, nekik ugyanis többek között megélhetést, munkahelyet jelentett.

- Városban tényleg idegenül hat egy erdész: a vállra vetett puska, a pórázon vezetett kutya az erdőben mutat jól.

- Ma már nem érvényes ez a sztereotípia. Az erdész félig hivatalnok, sokmilliós értékekért felel, melyeket állandóan dokumentálnia kell. Persze ettől még ismernie kell a rábízott erdőt.

- A vezérigazgatónak is?

- Azt hiszem, minden erdőnkben eligazodnék.

- Gondolom, leginkább a szántódit ismeri.

- Ott kezdtem, ma is ezer szállal kötődöm hozzá.

- Nehéz volt a költözés?

- Sokat mérlegeltem. A szakma csúcsa ugyanis, bár lehet, hogy furcsán hangzik, egy erdészet vezetése. A cég irányítása teljesen más.

- Furcsa a sok reprezentáció?

- Nem vagyok szereplős típus... De hozzá kellett szoknom, képviselnem kell a cégemet, sokszor az egész ágazatot.

- S hová menekül előle?

- Imádok vadászni.

- Jut rá elég ideje?

- Szerintem nem. A feleségem viszont másként gondolja...

- Trófeagyűjtő?

- Szarvasbikából nem mondanám, talán tucatnyit, ha lőttem, a legnagyobb 7,5 kilós volt.

- A gazdasági szakember szemével céloz?

- Nem lehet visszaélni a lehetőségekkel!

- Vezetőtől ritka filozófia...

- Az erdészeten belül cseppet sem. Ez nem a BKV vagy a MÁV... Nem véletlen, hogy ez az egyetlen teljesen nyereséges állami mezőgazdasági cégcsoport. Itt nincsenek túlfizetések. Sőt, ez egy alulfizetett szakma.

- Külföldön más a helyzet?

- Ha csak az erdők állapotát nézzük, büszkék lehetünk. Inkább minket irigyelnek.

- Nehéz elképzelni, hogy Ausztria vagy Svájc sárgul.

- Pedig a struktúrát, a részvénytársasági formát tényleg irigylik. Nagyobb a vezető mozgástere, igaz, a felelőssége is.

- És a lehetősége?

- Sok rejlik az erdőkben. Például ha visszaerdősítenénk a mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területeket, újabb munkahelyeket is jelentenének. A fatermelésre ipart is lehetne telepíteni. Jelenleg ugyanis az a legnagyobb probléma, hogy hozzáadott érték nélkül, alapanyagként kerül ki a fa az országból.

- Vagy kerül a pécsi erőműbe.

- Oda a tűzifa-minőségű megy, aminek korábban is az volt a sorsa. Ráadásul újratermelődő energiaforrásról van szó, azaz mindenképpen ez az egyik út a jövőben.

- Laikusként visszalépésnek tűnik.

- A technika rengeteget fejlődött, sokszorosára nőtt az energiahatékonyság. Illenék gondolni a gáz és olaj utáni időkre is. A megoldás egyszerű, itt van a szemünk előtt. Csak sokan tényleg nem látják a fától az erdőt...

Barkóczi István

Bár jelenleg a megyeszékhelyen él, a szántódi évek kitörölhetetlenül beleégtek, nem tud, s nem is akar elszakadni a településtől, ahol építkezett, s ahol friss soproni erdőmérnöki diplomával a zsebében 1978-ban, 24 évesen dolgozni kezdett. Közel két évtized jutott neki a Balaton-parton, volt műszaki vezető, igazgató, amikor jött a lehetőség, hogy a Sefag vezetője legyen.

A gyulaji erdőtől tehát a vezérigazgatói székig jutott, s talán ennek is köszönhető, hogy valóra vált élete álma, részt vehetett egy afrikai vadászaton, ahol egy felbőszült kafferbivalyt sikerült elejtenie. Hogy nem holmi szedált állatról volt szó, jól mutatja, hogy a vad azonnal támadásba lendült, amikor megérezte az ember szagát. A ravaszt akkor sikerült meghúzni, amikor 15 méterre ért - Barkóczi István ma is csillogó szemmel, mosolyogva emlékezik vissza, arról viszont diszkréten hallgat, élete párja hogy reagált a történtekre...

A hazai erdők lakói közül a vaddisznó a kedvence, legalábbis az asztalon, de a fiatal dámszarvast is kedveli. Ellentétben az őzzel, melyet jellegzetes íze miatt annyira nem szeret. Nem úgy a konyhai foglalatosságokat: szívesen áll a tűzhely mellé, legyen sült vagy pörkölt, értő kézzel készíti el.

Szabadidejében sem tud elszakadni az erdőtől, számára elképzelhetetlen a nyaralás a tengerparton sütkérezve, mindig mindenütt az erdőt keresi. S akármerre is megy a világban, mindig büszkén állapítja meg, a somogyi erdőknek, erdészeknek nincs miért szégyenkezniük. Hogy ezt más is így látja, bizonyíték rá a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, melyet tavaly kapott meg, illetve a Pro Comitatu Somogy díj, mellyel az idén ismerték el a munkáját. És ahogyan mindig hozzáteszi: a csapatáét. Mert ez számára legalább olyan fontos.

Forrás: Somogy Online 01-24