Viszonyom a természethez - Madas László emlékére

Aki sokat járja vagy régebben is járta a Pilisi Parkerdő turistaútjait, annak már régen feltűnhetett, hogy gondos kezek erdei berendezéseket helyeztek el: esőházakat az időjárás viszontagságai ellen, patakokon átívelő kis fahidakat, hulladékgyűjtőket.

Állandóan folyt és folyik ma is az erdők felújítása, az újabbak telepitése. Mindennek vezetője volt igazgatóként Madas László. Szebben, mint ahogy ő maga megfogalmazta munkásságát, senki sem írhatná le.

Madas László - VISZONYOM A TERMÉSZETHEZ

A pilisi erdők bükkösei és tölgyesei több tízezer esztendeje állnak ott, ahol ma is zöldellnek. Éppen napjainkban igazán csoda ez, amikor a maradandónak látszó is olyan illékony, amikor az improvizáció uralma szertefoszlatja az állhatatosságot és elhessegeti a jövőért való felelősséget. Az erdő Iegidősebb tanúfái 150 évesek lehetnek és a múlt reformkorában keltek ki az akkori anyafákról lehullott magvakból. Most ugyanoIyan időket élünk, és a megvénült fák alatt ugyancsak megtelepedett az új generáció. Vajon megélnek ezek is újabb 150 esztendőt? Most, amikor néhány fiatal erdész barátommal az erdőt járom, és a sok fa közül kiválogatjuk az ígéreteseket, amelyeknek még 100 esztendeig a helyükön kellene maradniuk, a jövőért érzett felelősség üli meg az ember lelkét. Közben az is kísért, hogy az erdő nem csupán egymás rnellett álló fák csoportja, hanem a legfejIetteb életközösség (ökoszisztéma), amelyben a fákon kívül cserjék, a gyep, a moha és a talajszint növényei, a talajon és a talajban élő gombák, baktériumok, vírusok és moszatok, véglények, fonálférgek, atkák, hangyák, darazsak, rovarok régiója, madarak, rágcsálók, kis és nagy emlősök, növényevők és ragadozók élnek együtt egy sok ezer éves életközösségben, amelyben az egymáshoz kapcsolódás állandó mozgást kiváltó egyensúlyi helyzetben létezik.

A mai civilizált társadalom ettől a csodálatos erei életközösségtől azt kívánja, hogy legyen jövedelmező nyersanyagforrás, tömegméretű park és tájvédelmi övezet. A feladat szinte megoldhatatlan, mert egymásnak ellentmondó igények fogalmazták meg az érdekeket. A remény rnégis arra készteti az embert, hogy terveket készítsen a jövőt illetően.

Hogyan lehet az erdő jövedelmező nyersanyagforrás?

A magyar nyelv ugyanazt a szót használja az élő és a holt fa megjelölésére. Ezért állhat elő az a fonák helyzet, hogy a fakereskedőnek mást jelent a fa, mint a természetvédőnek. Az egyiknek a fa áru, amelyet adni-venni lehet, a másik azt kiáltja, hogy a fa a természet egy darabja, egy kis természetes oxigéngyár, portisztító és zajvédő zöld fal, ami nélkül nem élhet az ember. A latin "arbor" és "Iignum", vagy a német "der Baum" és "das Holz" szavak szabatosan elhatárolják egymástól a két különböző állapotú fát. Ettől ugyan az alapvető konfliktusok nem oldódnak meg, de azt világosan tudni lehet, hogy az "üzlet" ott kezdődik, amikor az élő fából holt fa lesz.

Mivel a jórészt sarjeredetű pilisi erdők fájának nagyobbik része gyenge minőségű, ezért egy olyan fafeldolgozóipart hoztunk létre, amely a rossz minőségű alapanyagból is képes magas értékű készterméket is előálIítani. E célnak megfelelő üzemekben a felfűrészelés, darabolás, hossztoldás, ragasztás műveleteinek a végén új alapanyagként jelentkező táblákból és tömbökől olyan végtermékeket lehet előállítani, mintha a Pilis erdeiben csupa hatalmas és jóminőségű fa állna. 1967-ben egy versenytárgyaláson elnyertük az akkor épülő Budapest Szálló háromezer négyzetméternyi falburkolatának az elkészítését, amely vállakozásnak a sikere megalapozta a pilisi fafeldolgozás jövőjét. Beléptünk ugyanis az építő-és vendéglátóipar mozgásterébe, rangos építészekkel kerültünk kapcsolatba, és résztvettünk több jónevű szálloda, étterem, söröző, kultúrház belsőépítészeti munkáiban falburkolatok és berendezési tárgyak gyártásával, majd bekapcsolódtunk a budapesti temetők ravatalozóinak rekonstrukciós munkáiba, végül ráálltunk fafeldolgozásunk eredményét hosszú távon biztosító koporsógyártás kifejlesztésére és nagybani gyártására. Korszerű faiparunk ma már jövedelmező nyersanyagforrássá tette a pilisi erdőket, az erdei ökoszisztémák megőrzése mellett.

Hogyan lehet a Pilisi Parkerdő tömegméretű park?

Egy prognózis szerint 2000-ben London, Páris, München és Frankfurt városokból egyetlen verőfényes hétvégén annyi ember fog kirajzani a természetbe, ahány ember az európai népvándorlás idején a I. és V. sz.-ban összesen megmozdult. Már a 60-as években számoltunk azzal, hogy a tömegturizmus hullámai bennünket is el fognak érni. Úgy véltük, hogy a pilisi táj fejlesztésében érdekelt valamennyi szervezet összefogásával ki lehet dolgozni egy olyan programot, amely a 66 ezer ha-nyi területen valamiféle térbeli rendet teremt, lehetővé teszi valamennyi funkció érvényesülését, gondoskodik az érintkezési felületek korrekt kapcsolatáról, és mindez együtt biztosítja a táj kiegyensúlyozott fejlődését, ill. a megjelenő értékek fennmaradását. Egyik rangos tervezőintézet vállalkozott a program elkészítésére. A különböző szakterületek: infrastruktúra, településfejlesztés, városrendezés, turizmus, szabadidőipar, a műemlék-, természet- és környezetvédelem, munkaerő, energia, mezőgazdaság, erdőgazdaság, közigazgatás hozzáértő szakértőiből összeállt csapat megszerkesztette a Pilisi Táj Fejlesztési Programját. Az elkészült mű páratlan volt a maga nemében, és azóta sem készült hozzá hasonló.

A Program a tömegturizmus kezelését a környezetvédelem érdekeinek figyelembevételével javasolta megvalósítani. Az üdülő- és kirándulónépesség igényeit egyrészt a települések belterületein, másrészt szálláshelyek létesítésével az erdőszéleken, vízpartokhoz csatlakozó és utakra fűzött változó funkciójú fogadóállomásokon, vízparti strandokon és kulturális szórakozást nyújtó községközpontokban vagy műemlékegyüttesekben tervezte kielégíteni. A pilisi erdők méIye képviselte a csendes zónát, amely zavartalan nyugalmat kínált a természetjárás és kutatás számára. A Program megvalósításában fontos szerepet kapott Visegrádnak kirándulóközponttá történő kiépítése. Ezt a rna 1600 lelkes egykori királyi székhelyet hétvégeken 20-25 ezer kiránduló lepte el, és a túlzsúfoltság szinte elviselhetetlen terhet rótt a lakosságra. Egy országos pályázat elnyerése lehetővé tette, hogy Visegrádot és 500 ha-nyi erdős környékét magas színvonalú idegenforgalmi fogadóállomássá alakítsuk ki. Ennek során az erdészet érvényesíteni tudta a természetvédelem és a tájesztétika érdekeit, a természet és erdei környezetének harmóniáját, a létesítmények tájbaágyazását és funkcionális egymáshozkapcsolását, a fának mint építőanyagnak nagyfokú alkalmazását. Autóutakat és gyalogos sétányokat, szennyvízcsatornákat és vízvezetékrendszert, villamos- és telefonkábel-befektetést, autóskempinget és jurtatábort, erdei vendégfogadókat és falusi tanyát, vadóvodát, lovasiskolát, erdei termálfürdőt és sípályákat épített az erdészet egy jól összeállított terv alapján. A tervek nagy részét Makovecz Imre készítette, akivel a sors ezekben a lázas tempójú időkben sodort egymás mellé. A tehetséges, a természetben gyökerező stílusérzéke, a megálmodotthoz való szilárd ragaszkodása, megalkuvás nélküli igazságkeresése, kerek egésszé tudta formálni a természetet a mesterségessel. Tudta, hogy az erdő maga a templom és az emberi alkotások csak mellékoltárok lehetnek benne. A gyermekek számára hívogató, barátságos fészkeket teremtett, mert meggyőződése, hogy amelyik gyermek jól érzi magát az erdőben, és a füvek, a fák, az állatok jó barátai, abból emberséges felnőtt lesz. Amikor először kigyulladt a szentjánosbogarakat idéző lámpák fénye és az öreg bükkfák alá telepített közös főzőhelyen a tábortűz lángja vörösre festette a fából készült cserény egymáshoz simuló szárnyait, valamennyien éreztük, hogy új mesevilág született az emberek örömére és hasznára. Az erdészet saját kezelésbe vette azokat az erdei vendéglőket, kempingeket és létesítményeket, amelyek az embereknek a természethez való kötődését fölerősítik. Természetvédelmi és történelemtanító táborok szerveződtek, és az ország rninden részéről érdeklődő gyermekcsoportok érkeztek. Fiatal erdészek, madarászok, régészek foglalkoztak a gyermekekkel, akiket az éjszakai vadlesek, gomba és növényismeretek, madárvédelem, madárgyűrűzés, lovaglás, sziklamászás, íjászat és a játszórétek játszóeszközei a természetben való biztonságos tartózkodáshoz edzettek. Visegrád 2 ezer éves római emlékei éppen úgy belekerültek az élményforrások közé, rnint a magyar középkor visegrádi építményei. A Duna partjáról felfutnak az utak a hegyek csúcsára, ahonnan a kirándulók szeme elkalandozhat akár 100 km távolságra is, és az urbánus ember lelke kiszabadulva az utcasarkok és közlekedési lámpák korlátai közül, kinyílhat a természet szépségeinek a befogadására.

A civilizált társadalom harmadik igénye az erdővel szemben az, hogy legyen tájvédelmi övezet.

Egyértelműnek látszik, hogy a természetet leginkább az embertől kell megmenteni. Az ember valójában tudathasadásos életet él. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amely a környezetéből furcsán kilógva kényelmetlenül érzi magát. Lehetséges, hogy sajátos, kettős természetünknek köszönhető mindez, lévén egyszerre biológiai és kulturális lények. Az évmilliókig tartó biológiai evolúció termékei vagyunk és ugyanakkor a kulturális evolúció is hat ránk, amelyet pedig azeredmények igen gyors, esetenként az emberi élet időtartamán belüli előrehaladás jellemez. Egyik lábunkat a biológiai evolúciós múltban vetjük meg, a másikkal óvatosan egyensúlyozunk a viharzó kulturális jelenünkben. Talán az emberi élet ezen alapvető ellentmondása rejlik a rnai gondjaink hátterében. Egyedül állunk az állatok között környezetünk szennyezésének és kifosztásának, ezáltal veszélyeztetésének a mértékével. Környezetünk lerombolására az utóbbi százegynéhány év kulturális haladása tett képessé bennünket. A környezetrombolással szemben biológiailag kialakult gátlásaink nincsenek. A jelenlegi környezeti gondjaink másik forrása fajunk puszta létszáma és az ebből származó túlzsúfoltság az emberiség egyik legsúlyosabb problémája, ami szintén a biológiai és kulturális evolúció konfliktusából származik. Miután a kultúra révén beavatkozunk egy különben hatékonyan kiegyensúlyozott biológiai rendszerbe, nincs más hátra, minthogy további kulturális beavatkozásokkal megpróbáljuk visszaállítani a biológiai egyensúlyt.

Mindenekelőtt jogi biztosítékokat kívántunk szerezni a pilisi táj értékeinek a megőrzésére. Sikerült a Pilist Tájvédelmi Körzetté nyilvánítani, amelynek rendeltetése lett:

a) Védje a táj jellegzetes arculatát, kedvező természeti tulajdonságait, és őrizze meg természeti értékeit.

b) Őrizze meg a táj kultúrtörténeti értékeit, biztosítsa a tudományos kutatómunkához szükséges természeti feltételeket, segítse elő a természeti és kultúrtörténeti értékek megismerésére irányuló ismeretterjesztést. A legjelentősebb természeti értékek fokozottabb védelémére 6200 ha nagyságú területet szigorúan védetté nyilvánítottak. A táj kezelésével az erdészetet bízták meg.

A pilisi erdő adottságai és eredményei felkeltették a nemzetközi figyelmet és érdeklődést is. 1981-ben az UNESCO "Az ember és a bioszféra" programjának részévé vált a Pilis, amennyiben a világ 240 bioszféra rezervátumának egyikévé deklarálták. Az indokok között szerepel, hogy mintaszerűen oldotta meg egy világváros tömegeinek kulturált üdülését a természetben, fontos feladatot teljesít az ifjúság figyelmének a környezet felé való fordításában, és sikeresen oldja meg a természetszerű erdőgazdálkodás feladatait. Úgy reméltük, hogy ez a nemzetközi kiemelés további biztosítékot fog nyújtani a táj védettségének.

Ma a legnagyobb veszélyt a természetes ökoszisztémák felbomlása és rnegsemmisülése jelenti. E folyamatnak legszembetűnőbb jelei, hogy egyes növény és állatfajok végnapjaikat élik, más állatfajok túlszaporodnak, erdeink pusztulásnak indulnak. További katasztrofális jelenség a táj rohamos elszennyeződése, aminek oka az egyes ember nemtörődömsége éppen úgy, mint a gazdasági szervezetek önző, rövidtávú érdeke, amely nem törődik a cselekvéseik hosszútávú ökológiai és humán hatásaival és azok kockázatával. Végül megállíthatatlan folyamatnak tűnik a mesterséges (urbánus) ökoszisztémák terjeszkedése a tájban, ami szinte halálos gyűrűbe fogja a természetet.

A környezetvédelem mindennapi gyakorlata hasonlít a háborúk kézitusájához, amikor ember ember ellen harcol, ez esetben azért, hogy a hosszútávú ökológiai és humán érdekek érvényesüljenek a pillanatnyi, gátlástalan önérdek ellenében. Talán a kisebb-nagyobb részsikerek buzdítják az embereket arra, hogy ne adják fel a harcot, mert annak kimenetele sokszor rajtunk múlik esetleg valamennyiünkön. Reményt keltett, hogy sikerült visszatelepíteni a hollót a Pilisbe. A múltkor figyeltem hosszan a párválasztásukkor bemutatott művészi repülőmutatványaikat, amikor is 24 pár kavargott a ragyogó kék légtérben. Mindenekelőtt fel kellett számolnunk azt a sok évtizedes gyakorlatot, mely foszforral mérgezett tojások ezreit helyezte ki a ragadozómadarak és a dúvadak irtására, ami mérhetetlenül aljas beavatkozás volt a természetes életközösségbe. Ezután az Állatkertből hollópárokat szereztünk és azokat lassan "visszavadítottuk". Ami messze meghaladja az erőnket, az a rnesterséges ökoszisztémák megjelenésének és terjeszkedésének megakadályozása a tájban. Budapest létrehozta az ország legszennyezettebb levegőjű, legzajosabb, legtöbb szemetet produkáló, a Duna vizét legjobban szennyező ökoszisztémáját. Ellene nincs mentség. A Dunai Cement Művek (DCM) 1964 óta rombolja a Börzsöny előhegyét, a Naszályt, és évente több ezer tonna cementport bocsát a levegőbe, amelyet Vác felé fú a szél. 1981-ben rnegindult a Nagymaros-Visegrád vízlépcső építése, és innen közelről úgy látszott, hogy háborítatlanul halad a megvalósulás felé. Éveken keresztül csupán helyi jelentőségű vitákat folytathattunk, hogy Visegrádot és Duna-partját, ha nem is ökológiai, de legalább infrastrukturális hátrányok ne érjék, csak amikora vízlépcső léte vagy nemléte a politikai hatalom megdöntésének egyik próbakövévé vált és a dominókockák egymást lefeketették, akkor csillant fel a remény, hogy a táj talán megmenekül egy új mesterséges ökoszisztéma végzetes következményeitől. Közben a pilisi táj legértékesebb magjának a feldúlását jelentő terv készült a Prédikálószéki szivattyús csúcserőmű megépítéséről. A terv szerint a 10 millió m3-es víztározó rnedence a Keserű-hegy tetejére került, amely területet a Tájvédelmi Körzet szigorúan védetté, a Bioszféra Rezervátum pedig magterületté nyilvánította. Ez a mesterséges ökoszisztéma a pilisi tájra sokkal nagyobb csapást jelentene, mint az alatta veszteglő vizlépcső. Mivel ennek az ipari létesíménynek a tervét nem titkosították, ezért már kezdettől fogva elkeseredett kűzdelmet folytattunk a koncepció ellen. Amikor végül is nyilvánosság elé került a vita, a közvélemény nyomása lassan visszakozásra kényszerítette az e1őterjesztőket. Ma úgy tűnik, hogy az egész programot - az elkészült kiviteli tervekkel együtt - levették a napirendről és a hazai villamosenergiatermelést új alapokra helyezik. A kört bezárja a Dorogon kiépült nagy kémiai ipartelep, amely nemcsak bűzös gázokat bocsát a levegőbe, hanem mérgező hulladékot is termel, a Dorogi Szénbányák "Eocén programja" pedig a pilisi medence karsztvízkészletének a megsemmisüléséhez vezethet.

Milyen sors vár ezek után a több ezer esztendeje minden tavasszal újra kizöldülő bükköseinkre és tölgyeseinkre?

Az egészséges környezethez és az ép természethez való alapvető jogunkat szervesen és hatékonyan be kellene építenünk a politika, a gazdaság, az oktatásügy, a tömegtájékoztatás, a közlekedés, a közerkölcs és a közműveltség struktúrájába, rnert független garanciák nélkül a demokrácia önmagában hatástalIan a környezetrombolással szemben. Évek fognak eltelni, amíg érvényesülnek majd a frissen született jogállamiságunknak az egész társadalmat megreformáló jótékony hatásai.

Addig alighanem beveszem magam az "Erdőanya völgyének" bükköseibe,és elüldögélve egy mohás kövön figyelem a csodálatos erdei életközösség finoman kiegyensúlyozott életét, míg újra elkezdek hinni az örökkévalóságban.

Madas László erdőmérnök, Goethe-díjas, a Pilisi Parkerdőgazdaság nyugalmazott igazgatója.

Forrás: Zöld Virtus