2010-02-15

Faapríték-erőmű épülhet a Dráva partján

Tíz megawatt áram, illetve hőenergia termelésére alkalmas biomassza-erőművet építene a helyi ipari parkban a barcsi székhelyű Dráva Faipari Művek Kft.

A mintegy 14 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást saját erőből, hitelből és pályázati források segítségével, saját, mintegy 4 hektáros területén kívánja megvalósítani az ország egyik legnagyobb parkettagyártó üzeme.

 

Az erőművet az üzemben, illetve a térség 50 kilométeres körzetében képződő faipari hulladékkal fűtenék. A tervek kidolgozása és a szükséges engedélyek beszerzése már elkezdődött.

 

Steiner András ügyvezető igazgató a Somogyi Hírlapnak elmondta, egy olyan erőművet szeretnének létrehozni a Dráva partján, amelynek révén egyrészt megoldható a hulladék hasznosítása, másrészt nemcsak nekik, hanem az ipari park többi üzemének is energiát szolgáltat. A helyi cégek jelentős része elsősorban az egyre magasabb energiaárak miatt nem tud kellő hatékonysággal termelni. Az emelkedő energiaköltségek immár a fejlesztést is hátráltatják.

A kiviteli terveket úgy készíttetik el, hogy az erőmű viszonylag kis költséggel bővíthető legyen. Az ehhez szükséges mintegy 4-5 hektáros terület szintén a cég rendelkezésére áll.

Forrás: Napi Gazdaság