|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2010-04-09
Íjak - vadnarancsból* Saját nevelésű vadnarancsfáiból készít íjakat Németh Péter, aki nyolc évvel ezelőtt ismerkedett meg az ősi szakma fortélyaival.
- Épületasztalosnak tanultam, tehát nem volt idegen az anyag számomra, és amikor 2002-ben faiparban jártas embert keresett egy vállalkozás, kapcsolatba kerültem az íjakkal - kezdte. Németh Pétert erdélyi szakember, Tartsi Vörös Imre avatta be a laminált lovas íj készítésének titkaiba. Két évvel később pedig Németországban Bruno Ballwegtől és Konrad Vögelétől a tradicionális faragott, más néven botíjról tanulhatott meg mindent, amit érdemes. - Az eredeti íjak tiszafából készültek, ám az éghajlatunkon ezek nem adnak megfelelő alapanyagot, ezért használok vadnarancsot. - Ezt a fát Mária Terézia idején hozták az országba, főleg régi uradalmi birtokokon találni. Magam is telepítettem belőlük, húsz év, amire a törzse eléri a megfelelő vastagságot. Egy 18-20 centis törzsből négy íj készülhet - így a 36 éves szakember. Ma már 6-8 fajta íj kerül ki műhelyéből, hazánk határain túl Nyugat-Európában ismerik ezeket és jutott belőlük Litvániába, Máltára is. A szkíta vagy magyar íj 2-4 rétegű kőris, juhar furnérból ragasztással készül; ez jelentette számára a szakma kezdetét Németh Péternek, aki 2008-tól önállósította magát. - A lovas íj a keleti törzsek fegyvere volt, amíg a hosszú, más néven longbow a nyugati kultúrához kötődik - magyarázta. - Az előbbiek belső íve 140-160 centi, közelharcban kiváló, 20-50 méter között rendkívül hatásos és 60-70 font erővel lehet megfeszíteni. A faragott longbow belső íve már elérheti a két métert. Klasszikusan angol tiszafából készült, rettegték fegyverként, mert a 80-150 font húzóerővel megfeszített íjról kirepülő vessző 2-300 méterre is halálos sebet ejtett. Elképzelhető, milyen pusztítást okozott, amikor több száz harcos felhőként lőtte ki a közel fél kiló súlyú vesszőket - mesélte.
Laminált változatban a longbow készül kőris vagy juhar furnér alapból, üvegszál erősítéssel és különleges borítással. Németh Péter kezei közül egybefaragott lapos íjak, selfbow-k is kikerülnek. Az egy anyagból kifaragott íj követi a facikk hosszanti szálirányát, ezért ezek a darabok mind egyedi kidolgozást igényelnek, nincs két egyforma közöttük. Ez a klasszikus, 28-30 col belső ívű vadászszerszám az észak-amerikai őslakosok eszköze volt, 30-50 méter hatásos lőtávolsággal. A repertoár ennyivel nem merült ki, mert a kisbucsai műhelyben viking íjak is születnek. Ez robusztus ősi fegyver, a külső szemlélő számára leginkább a longbow-ra hasonlít, eredetileg tiszafából készült. - Mindegyiket kipróbálom, igyekszem kiismerni ezeket, és fejleszteni. Legutóbb középlövő reflexíjat készítettem, ez a kedvencem. Gyors, 40-65 font húzóerővel lehet megfeszíteni, hobbi célra kiváló - magyarázta.
Németh Péter szakmája finom kezet, türelmet igényel s nemcsak az íj kidolgozása miatt. A kertjében növő alapanyagot, a vadnarancsfát kivágása után 3-5 évig pihentetni kell, csak ezután szabad megmunkálni, különben lusta lesz. De eddig erre nem volt panasz: faragott vadnarancs selfbow-jával íjászversenyt is nyertek, büszkélkedett. Forrás: Zalai Hírlap 04-07
*FATÁJ szerkesztőség kiegészítése a Wikipédia alapján: A narancseper vagy narancseperfa esetleg vadnarancs (Maclura pomifera) - népies nevein oszázsnarancs, majomagy, lócitrom, vadnarancs - az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó, tövises ágú fafaj. Jellegzetes termése, a narancseper emberi fogyasztásra nem alkalmas. A Maclura nemzetség egyetlen faja, de a Cudrania nemzetség fajaival hibrideket képez (egyes botanikusok leírnak Maclura sensu lato nemzetséget, amibe a Cudrania és néhány más nemzetség is beletartozik). Eredeti élőhelye az észak-amerikai kontinens. Levele egyszerű, ritkán karéjos, vékonyka, tojásdad-lándzsás. 8 cm hosszú virága kétlaki, porzós virágzata barkás vagy fürtös, termővirágai gömbölyded közös vacokba csoportosulnak. Ez az egyes gyümölcsszemekkel összeolvadva a narancseper nevű szabálytalan gömbölyű gyümölcstömeget, terméságazatot alkotja. Tövises térelválasztóként, illetve szélfogóként gyakran sűrű sorokba, sövényként ültetik. Kemény, sárgásbarna vagy narancsszínű fájából díszeket, festéket, íjat készítenek. Szárazon nagyon jó tűzifa. Különböző nevei: sárgafa, sárga brazíliai fa, fustikfa, fustelfa, fisetfa. Tartalma morin és maclurin. Reszelve a gyapjú és pamut festékének használták.
|
| |||||
|