Egzóta fa alapanyagok - nagylevelű mahagoni

Az Amerikában őshonos mahagóni fafajok a kétszikűek osztályán belül a szappanfa alakúak (Sapindales) rendjéhez, ezen belül a mahagónifélék (Meliaceae) családjához tartoznak. Tovább szűkítve, a Meliaceae családon belül kb. 50 nemzetség található, melyek egyike a Swietenia nemzetség, amelyhez 3 fafaj tartozik: Swietenia mahagoni (eredeti mahagóni), Swietenia macrophylla (nagylevelű mahagóni) és a Swietenia humilis (honduraszi v. Gateado mahagóni).

A három fafaj közül gazdaságilag legfontosabb mahagónifaj a Swietenia macrophylla, amely örökzöld, 40 m-t meghaladó magasságú és több mint 3 m vastagságú fákká fejlődik. Közép- és Dél-Amerikában honos és viszonylag jó termőhelytűrő. Az európaiak már a 16. században intenzíven hasznosították ezt a fajt kezdetben hajóépítésre, majd később különösen nagy értékű bútorfaként. A Swietenia macrophylla manapság az egyik legértékesebb amerikai trópusi fafajnak számít.

A felhasználás története

Amerika felfedezése után a spanyolok a mahagónit először hajóépítésre használták, felismerve a kártevőkkel szembeni rendkívüli ellenálló képességét, tartósságát. Az anyaországban szerkezeti faként használták, például II. Fülöp az Escorial építtetésére hatalmas mennyiséget hozatott be. Ebben a korban igen sok kastély, templom, kolostor tetőszerkezetében kapott szerepet ez a kiváló, értékes faanyag. Az 1760-as évektől kezdődik az afrikai mahagónifélék importja. Thomas Chippendale londoni műbútorasztalos keze alatt egy új stílus, az ún. Chippendale vagy mahagóni stílus jön létre. Anyaga jól szárítható, nem reped és nem vetemedik. Manapság elsősorban furnért készítenek belőle. Ezen kívül igényes bútor-, stílbútorutánzatok, de szerkezeti anyagként is alkalmazzák a külső-belső építészetben. A hajó-, csónak- és járműépítésben, sportszerekhez, a hangszerészetnél is használják, valamint esztergályozásra, faragásra, intarziakészítésre.

Alaktan/morfológia

A Swietenia macrophylla nagyobbra nő, mint ennek a nemzetségnek a többi faja. Dél- és Közép-Amerikában, kedvező termőhelyeken a 40-45m magasság nem számít kivételesnek, maximumnak kb. 60m mondható. Ezzel szemben a természetes élőhelyeken kívüli maximum értékek lényegesen alacsonyabbak, Puerto Ricoban pl. kb. 20m a magasság és 60 cm a törzsátmérő. Mindig jellemző a messze kiterjedő, sűrű lombkorona, és saját hazájukban a 20 m magasságig ágmentes, többnyire egyenes törzs, melynek átmérője 350 cm is lehet.

Az öregfák hajlamosak támasztó gyökereket növeszteni és lapos, hosszában repedezett, alig észrevehető lemezekre osztott, mintegy l,2 cm vastag, világosbarna külső háncs fejlődik ki rajtuk, melynek a belső részei vörös színűek.

A fiatal, erős hajtásokon sok paraszemölcs van. Ahogy a többi Swietenia fajnak, a S. macrophylla-nak is párosan szárnyalt levelei vannak, melyeken kezdetben sok mirigyszőr van. A levélnyél csúcsa elhal. A S. macrophylla jellemzője: egy levél 6-12 szárnypárból áll össze. Az asszimetrikus tövű egyedi szárny 6,5-15 cm hosszú, 2,5-6 cm széles lehet, épszélű, rövid kocsányú, és a csúcsszárnyak végén viszonylag hosszú hegybe fut ki. A teljes hosszúsága egy enyhén bőrszerű, felülről gyengén csillogó, alulról világoszöld levélnek 20-25 cm. A levéllemezen és a száron, valamint a fő levéltengelyen virágon kívüli, apró nektáriumok (mézmirigyek) jönnek elő.

A S. macrophylla 12 éves kora körül kezd virágozni. Az egylaki virágok sok, 10-15 cm hosszú virágzattá állnak össze, a legfiatalabb hajtások levélhónaljából erednek. A nős virágok vég-, a hím nemű virágok alapállású pozíciót vesznek fel. Rövid szárúak, átmérőjük kb. 1,2 cm és egy világoszöld, ötöslevelű kehelyből és öt hosszúkás sziromlevélből állnak. Tíz kicsi, barna porzólevél egy zöldessárga csővé nő össze. A porzólevélcső és az ötrészes magházkezdemény között egy narancssárga korong van. A széles, lapos bibének csak az alsó oldala fogékony. A nagyon jó illatú S. macrophylla-virágok a száraz évszak végefelé jelennek meg (Közép-Amerikában márciustól májusig). Nagy általánosságban virágzatonként csak egy virágból fejlődik ki gyümölcs, nevezetesen egy tojás formájú, 11-18 cm hosszú és kb. 7,5 cm széles, vastagfalú, fás tok, mely egy erős, hosszú száron felfelé áll.

Éréskor öt helyen szétnyílik, és öt tokot bocsát ki magából, melyek mindegyike 6-8, a tok központi tengelyébe két sorban lazán kapcsolódó magot tartalmaz. Minden gyümölcs átlagosan 50 magot tartalmaz. A gyümölcsérés is a száraz évszakra esik (Közép-Amerikában december/január). A sötétbarna, viszonylag lapos, hoszszan szárnyazott magok (kb. 8 cm hosszúak) természetes körülmények között csak rövid ideig maradnak csíraképesek (80-90%). A csírázás föld alatti. Az ezermagsúly 500-600 g. A magterjedés szél által történik. A hatósugár igen széles keretek között ingadozik.

A fája

Keresztmetszetben az amerikai mahagóni viszonylag keskeny, sárgás-fehér szijácsot és elkülönülő, kezdetben vöröses, majd később sötétedő, mélybarna-vörös gesztet mutat, melynek aranyos ragyogása van. A fa szerkezete szétszórtan lyukacsos; a tracheákban gyakran vörösesbarna beágyazódások vannak, és a matt-barna vonalakban megjelenő, némiképp csavarodott fasugarak könnyen felismerhetőek. Húrirányú (tangenciális) metszetben gyengén hullámos erezetek, szövetminták figyelhetők meg. Az évgyűrűket egy világos parenchimaszalag különíti el egymástól. A S. macrophylla gesztje (a szijácsfa nem) nagyon tartós, és száraz állapotban sem gombák, sem rovarok nem támadják meg. A fúrókagylókka*l szemben viszont nem ellenálló. Könnyen és károsodás nélkül szárítható, könnyen és tisztán megmunkálható, nagyon jól polírozható, jól fúrható és csavarozható, de nehéz impregnálni. A viszonylag száraz élőhelyeken lassan növekvő fának sötétebb a színe és a S. mahagóni gesztjére hasonlít, mely ezenkívül nehezebb és keményebb is, és csekély kiterjedésben fordul elő.

Elterjedés

A S. macrophylla természetes élőhelye az északi szélesség 23. fokától a déli szélesség 18. fokáig terjed. Ez egy összefüggő területből, mely Délkelet-Mexikótól (Veracruz, Chiapas) indulva és onnan tovább délre Guatemalán, Hondurason, Nicaraguán, Costa Ricán és Panamán át Kolumbiáig és Ecuador északi részéig húzódik, Közép-Amerika viszonylag száraz csendes-óceáni partvidéke és ezzel a Swietenia humilis sűrűn összenőtt területe messzemenően kimarad ebből; és Dél-Amerika északi részén lévő - mint Venezuela (Madre de Diós, Poruguesa), Kelet-Peru, Bolívia és Brazília (Acre, Para) - elkülönült részekből áll össze.

A faj általánosságban a folyómélyedéseket részesíti előnyben, de esőerdőben, galériaerdőben és hegyi erdőben is magas fává fejlődik. A természetes élőhelyén kívül erdészeti ültetvényei is vannak, különösen a Karib-szigeteken, csekély mértékben Floridában is, Indiában, a Fidzsi-szigeteken és Délkelet-Ázsiában.

Rokon fajok és fajkereszteződések

A három neotropikus Swietenia-faj élőhelyei messzemenően szembenállóak. Ezzel együtt kisebb átfedések a S. macrophylla és a S. humilis között a mexikói, guatemalai és Costa Rica-i határvidéken előfordulnak, így érthető, hogy a klíma- és élőhelyigények is különböznek. Fajkülönbségek ezen kívül a levél-, gyümölcs- és mag morfológiában, valamint a sejttanban vannak még. Természetes fajkereszteződésnek a S. macrophylla x S. mahagoni, S. humilis x S. mahagoni és a S. humilis x S. macrophylla kombinációkat tekintik. A S. mahagoni és a S. macrophylla között ismételt, művi fajkereszteződések jönnek létre. Szabályszerint ezek F1-e alaktanilag a szülő fajok intermediere**. Ebből kifolyólag ezeket "közepes levelű mahagóni"-nak jelölik meg. A növekedést tekintve legalább az első évtizedben heterózis áll fenn. Így Puerto Ricóban is, ahol a S. mahagoni x S. macrophylla-t nagy területeken telepítik, évi egy méter magasság növekedést értek el.

*Fúrókagylók: összefoglaló neve azoknak a nagyon különböző családokba tartozó kagylóknak, melyeknek közös sajátossága, hogy kövekbe, fába v. más állatok mészvázába lyukakat fúrnak s azokban élnek.

**Intermedier: átöröklés. Az a jelenség, hogy az utódban a szülők sajátosságai keveredve jelentkeznek.

Zoltán György, Zol-Gém Kft.

A fenti írás megjelent a Magyar Asztalos 2009/11. számában