Egzóta fa alapanyagok - Fekete dió (Juglans nigra)

A fekete dió (Juglans nigra) a diófélék (Juglandaceae) családjának dió (Juglans) nemzetségébe tartozó növényfaj. A fekete dió az Egyesült Államok keleti partvidékén őshonos faj, de a 17. századtól Európában és így hazánkban is elterjedt. Síkvidéki fafaj, a tápanyagban gazdag, közepesen kötött, üde talajokat kedveli (pl. az ártéri termőhelyeket). Jól ellenáll a téli fagyoknak, de a kora téli és késő tavaszi fagyokra érzékeny. A "fekete" megnevezés sohasem volt igazán megmagyarázva, talán az idősebb fák fekete kérgéből - a fa sohasem fekete - vagy a fekete színű diókból ered. Németországban amerikai vagy fekete diófának is nevezik. Kanadai diónak elsősorban a vajdiót (Juglans cinerea) nevezik. A juglans szó a "Jupiter" és a "glands" szavak összevonásából ered, és azt jelenti, hogy "Jupiter mirigyei".

Előfordulás

Általánosságban a fa Észak-Amerikában és a 32 és 42 szélesség között található meg. A fa leginkább gazdag, mély, nedves, hordalékos talajokon terem, szegényebb talajokon lényegesen lassúbb a növekedése. Állományai nem összefüggőek, egyesével és kisebb csoportokban, bokros jelleggel is terem.

A Juglans nigra erdei állományaiban a következő fákkal él közösségben: fehér kőris (Fraxinus americana), fekete cseresznye (Prunus serotina) fehér hárs (Tilia americana) bíborlevelű hikori (Carya ovata), bükk (Fagus grandifolia), fekete tölgy (Quercus velutina), fehér tölgy (Quercus alba) és sárga nyír (Betula alleghaniensis). A lényegesen könnyebb, szürke vagy fehér diónak is nevezett vajdió (J. cinerea) is előfordul ezekben a régiókban. Egy időben a kitermelés rablógazdálkodásba ment át, így jelentős állományok semmisültek meg. Az újratelepítés a II. világháború után kezdődött meg. Vannak még strukturálisan hasonló, azonban gyakran sötétebb diófák is, mint a J. australis vagy Dél-Amerikában a J. neotropica.

Fa(növény)leírás

A fekete dió gyorsnövésű könnyű fa, mely érzékeny a tavaszi fagyokra. A közepesen nagy, nagy fa magassága csak ritkán haladja meg a 30 m-t, átmérője 60-90 cm, szabadon állva 150 cm felett is lehet. A törzs egyenes és karcsú, erdei állományban a koronáig, min. 8-15 m-ig ágmentes. Először szürke, majd később barnától feketéig terjedő színű, apró pikkelyű, barázdált kéreg borítja, a kor előrehaladtával a barázdák mélyebbé válnak.

A megjelenése jelentős különbségeket mutat arról függően, hogy erdei állományban vagy szabadon nő fel. Utóbbi esetében a törzs rövidebb, zömökebb és részben aszimmetrikus, erősebb felépítésű, a szijács vastagsága meghaladja a 8 cm-t. Manapság a fekete diót gyakran ültetik út menti fasorként is. A fagy nem károsítja. 20 év elteltével 13-23 átmérőt ér el, a kanadai származékok némileg gyengébbek, a gesztje ezeknek gyakran világosszürke. Szórványosan Európában is telepítik. Az első erdészeti próbálkozások az I. világháború után Magyarországon történtek, ahol az első telepítés már 1629-ben megtörtént. Oltás útján számos hibridje jött létre, ez pl. az USA-ban a juglans intermedia. A kanadai claro dió is feltételezhetően a J.hindsii hibridje. Tudományosan mindeddig még nem kielégítően megvizsgált okokból gyümölcsfákkal együttes telepítése nem eredményes, mert azok többnyire kipusztulnak. Nyilvánvaló, hogy ez a levelek magas savtartalma miatt áll elő, mely a talajt használhatatlanná teszi. Kártevőfertősek, pl. fahangya (camponotus) előfordulhatnak.

A gyümölcsök (diók) nagyok, kerekek, laposak, érdes, kemény, barázdált, fekete héjuk és kicsi, erősen aromás illatú, olajos magvuk van.

Fa(anyag)leírás

A fakó, fehéres barna szijács átlagosan mintegy 10-20 évgyűrűs, erdei fáknál mintegy 2,5 cm vastag. A jól elkülönülő geszt színe középbarnától csokoládébarna színűig változik, részben sötét sávozású. A világosabb szijács színe ezzel szemben vagy bíborbarna vagy palakék árnyalatú, és selymesen fénylő. A színsávok termőhelytől függően gyakran jelentéktelenek, illetve erős fénynek kitéve kifakulnak.

Az erdei fák fája színben is elkülönül, miután inkább tömör, csokoládébarna színezetű. Furnérgyártáshoz történő gőzölés során a diófa némileg besötétedhet még, vagy enyhe, lassú (8-10 nap) gőzölés által akár egérszürke színűvé is válhat.

A viszonylag nagy, jól látható pórusok közel körkörös elrendezésűek, és a korai pásztában jelentősen nagyobbak, miáltal az évgyűrűfejlődés még jobban látható. Egyedi párokban vagy radiális csoportokban helyezkednek el, a hosszanti felületen eltérően kivehető erezetet, ill. pórussávokat hoznak létre. Az európai dióval (j. regia) összehasonlítva az amerikai dió struktúrája a korai pászta nagyobb pórusai miatt jobban kihangsúlyozott. A bélsugarak finomak és csak apró tengelyekként ismerhetők fel sima, keresztmetszeti (vagy haránt) felületeken. Az apotracheális parenchyma csak mikroszkóp alatt ismerhető fel nagyon finom vonalakként, részaránya mintegy 4%. A hosszanti parenchymának gyakran kristálytömlői vannak.

A homogéntől enyhén heterogén textúra igen sokféle lehet: sima, sávozott, erezett, ráncos. A fából egy átlagos tömörségű, de nagyon szilárd, tartós és jól hajlítható ipari faanyag nyerhető, azonban a rajzolata, ill. textúrája nem mindig egységes. Az eltérő évgyűrűk, rostelhajlások és erezet nagyon különböző növési alakokat hoznak létre. A geszt gombaálló képessége egyedenként változó. Az európai dióhoz képest az amerikai sötétebb és egységesebb struktúrájú. A légszáraz súly 0,65 g/cm3, a rönkfa berakási súlya 900-1000 kg/m3. A térfogatzsugorodás 12 és 13,5% között mozog (radiálisan 5%, tangenciálisan 7,4%).

Feldolgozás és felhasználás

A fekete dió az USA-ban az egyik legkedveltebb lombos fa a bútorgyártásban. Műszaki tulajdonságai, mint pl. magas szilárdsága és nagy hajlíthatósága (130 N/mm2), valamint elaszticitása /E-modulus 11 800-13 500 N/mm2) különösen alkalmassá teszik ülőbútorok gyártására. Már az I. világháború előtt felismerték alkalmasságát fegyveragyak, majd később légcsavarok gyártására, átlagon felüli dinamikus szilárdsága okán.

Minden kézi és gépi munkafolyamat jól kivitelezhető. Gyaluláskor 15-30 fok vágási szög ajánlott. A fa kiválóan marható. A szegelt, csavarozott és enyvezett kötésűek jól készíthetőek és jól tartanak, de enyvlúgos foltok keletkezhetnek. A műszárítást lassan kell végezni, mert egyébként sejtkollapszus következik be. Szárazon a fa már alig dolgozik, és csak kevéssé hajlamos a repedezésre és vetemedésre. A nagyon sima fa jól pácolható, a víz- és nitroalapú pácokkal különösen jó eredményeket lehet elérni. Előzetesen ajánlatos póruskitöltőt alkalmazni. Jól polírozható. A nedves fa vassal érintkezve hamarosan kékfeketén elszíneződik (csersav).

Furnért az USA-ban mind hántolással, mind késeléssel is gyártanak belőle, a furnért szívesen használják bútorok, állóórák, zongorák gyártásánál. A diófa szijácsot világosabb bútorok gyártására is használják, illetve igény szerint sötétebbre színezik. A fekete dió szijácsfurnér-hozama lényegesen alacsonyabb, mint az európaié.

Export- és importgazdaság

A fekete dió több más igazi dióval helyettesíthető a föld minden tájáról. Ilyen pl. a Juglans regia Európából, a Juglans manschurica Ázsiából, stb. Amint a táblázatból látható, még számos, diót helyettesítő fafaj található a trópusokon.

Klikk a nagyításhoz.

Írások további exóta faanyagokról a FATÁJ felületén:

Egzóta fa alapanyagok - Afrormosia elata

Egzóta fa alapanyagok - Avodire

Egzóta fa alapanyagok - Azobe/Bongossi

Egzóta fa alapanyagok - Bubinga

Egzóta fa alapanyagok - Ceiba/Fuma

Egzóta fa alapanyagok - Mahagóni (nagylevelű)

Egzóta fa alapanyagok - Makoré

Egzóta fa alapanyagok - Merbau

Egzóta fa alapanyagok - Niangon

Egzóta fa alapanyagok - Okoume

Egzóta fa alapanyagok - Pockfa

Egzóta fa alapanyagok - Ramin

Zoltán György, Zol-Gém Kft.

A fenti írás megjelent a Magyar Asztalos 2010/11. számában