|
|||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2011-02-15
Falopásért 150 ezer forintos bírság Nógrádban Egy 19 éves kazári férfira 150 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a bíróság csütörtökön 16.500 forint értékű falopás miatt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dankóné Nagy Éva elmondta: a fiatal férfihoz nyomkövető kutya vezette el a rendőröket a fakitermelés helyszínéről, a Kazár határában lévő erdőrészről. A szerdán ellopott 16.500 forint értékű akácfát lefoglalták és visszaadták az erdészetnek - tette hozzá. A szóvivő közölte: szerdán egy másik fatolvajt is elfogtak Nógrád megyében, Szécsénke községben. Itt egy 48 éves férfit állítottak elő, aki az erdőtulajdonos által már kitermelt és összekészített, 45 ezer forint értékű akácfát vitte el. Dankóné Nagy Éva hozzátette: a lábnyomok alapján jutottak el egy szécsénkei lakóház melléképületéhez, és mint kiderült, a fatolvaj a lopott fát egy rokonához vitte, annak tudta és beleegyezése nélkül. Az ügyben a szécsénkei férfi bíróság elé állítását kezdeményezte a rendőrség. Az idén korábban már 20 fatolvaj ellen indítottak eljárást Nógrád megyében.
Forrás: AlternatívEnergia
|
| |||||
|