Bútort öltött szobrok

Teremtményei semmihez se hasonlítható mikrovilágot népesítenek be ötlettel, humorral, szépséggel. A történet szabályosan indult: a nagymágocsi születésű fiú a csongrádi faipari középiskola után Sopronban diplomázik, s elhelyezkedik a csongrádi bútorgyárban. Másfél év után önálló műhelyt nyit egy lakótelepi garázsban, rövidesen pedig Budapesten jut álláshoz az Operaház műteremvezető szcenikusaként (műszaki vezető). Hidegkúton családjának rönkházat épít, benne műhellyel, ahol tíz évig rendelésre egyedi minőségi bútorokat készít. Évekig csodálja a világ legrangosabb bútorkiállítását Kölnben, ahol váratlan szerencsével 1998-ban ő is bemutatkozhat.

- Addig senkit nem engedtek oda a volt "keleti" országokból. Pici eldugott zugban, de végre kiállíthattam a híres vásáron. Valami különlegeset akartam, magam se tudtam, mit. Volt egy dizájnos szekrénykém, faragtam a tetejére egy nagyméretű sörényes hangyászt, afféle Sajdik-madarat. Akkor született meg az első szoborbútor. Sikere volt, elkelt. Itt hon fél évig megéltem belőle, s így készíthettem újabbakat.

Jöttek a különös lények, emberek, állatok, állatemberek, akik maguk is szerves részei a használati tárgyaknak. Az asztalt tartó kis groteszk pocakos figurák, az üldögélő-társát váró majom a padon, a fiókos szekrénynek álcázott kiskudu, a szék-teve, aki nem a hátára, hanem az ölébe vesz, a kajla jámborszarvas, az elbűvölően bizarr almás lady, és a többiek. Süt belőlük, hogy mind "szerelemgyerek" - alkotójuk jókedvében faragta őket.

- Nincs két egyforma között ük, mert untatna. Dédelgetett ötleteimet lerajzolom, és kiteszem a műhely falára. Nézegetem, alakítom, tűnődöm rajta. Ha jónak bizonyul, megcsinálom. Nagy megtiszteltetés, hogy tavaly egy német világcég tulajdonosa kiállítási anyagot rendelt tőlem. Remek helyre kerültek a munkáim, a tizennégyezer darabos Würth-gyűjteménybe, Picasso, Chagall művek mellé. Tudom, hogy fantasztikus dolog, rendelésre mégse szeretek dolgozni. Nyomaszt, hogy megfeleljek. Jobban esik a magam kedvére kísérletezni. Úgy faragok, ahogy a gyerek játszik, ösztönösen.

A szoborbútorok selymes, vagy izgalmasan furcsa felületükkel szinte vonzzák az ember kezét, muszáj megérinteni őket. A gyönyörű összhatást a válogatott faanyagok kombinációja és illesztésük sajátos technikája adja. A fa néha kalandos úton kerül a műhelybe.

- Tablót állított am össze az eddig felhasznált fafajokból. 80 falapocska került rá. A hazai gyümölcsfák, a vadkörte, szilva, alma, cseresznye, dió nagyon jó alapanyagok. Az utóbbi években pedig sose látott egzóták kerültek Magyarországra. Máig elfog a láz, ha valami új, ismeretlen anyag kerül a kezembe. Régi soproni diáktársaim szólnak nekem, ha valami különlegességre bukkannak a nagyvilágban. Ezek iszonyú drága anyagok, látatlanban nem rendelnék belőlük, de hozzáértő barátaimnak hiszek. Legfrissebb szerelmem a Mexikóból való ziricota, érdekes rajzolatú sötét geszttel, világos szíjács résszel. Olyan nehéz fa, hogy lemerül a víz alá. Kapok vidékről is nagyszerű öreg deszkákat.

"Az én kis falum" nevezetű tálalószekrény például egy összedőlt tanya padlásfeljárójából van, és egy leégett 200 éves malom megmaradt tölgygerendáját is őrzi. Csuda szépen lehet társítani a rusztikus vén faanyagot a nemes egzotikus fákkal. Még rafináltabb, ha nem egyenes, hanem hullámos vonalakkal toldom össze őket, mint legújabb sorozatom darabjait.

A szerszámok históriája se hétköznapi. Szobrász barátjával vágyakozva lapozgatták Európa legmárkásabb faipari szerszámcégének kiadványát - persze csillagászati árakkal.

Mígnem valakitől azt hallották, hogy e finom precíziós ráspolyokat egy idős budaörsi asszony készíti. Alig hitték, de fölkeresték. A hölgy szóba se akart velük állni, de végül csak megnézte a kiállítási katalógusukat. Ezt maguk csinálták? - enyhült meg. - Na, majd meglátom, lesz-e időm.

Azóta több kincset érő szerszám került a Sprok-műhelybe, s az aranykezű néni vendég lett minden kiállításon.

- Gyerekkoromban a nagymágocsi Károlyi kastély mellett laktunk. A pompás ősparkban egy nyugdíjas rajztanárnő festegetett. Szívesen néztem, ahogy a kastélyban dolgozó restaurátort is. A szomszédunk asztalos volt. A művészethez és a fához így kezdettől fogva vonzódtam, a legnagyobb hatással mégis Felicián atya, a ferences rendi szerzetes volt rám. Aszkétikus szegénységben élt, de ő volt a szellemi központ. Összegyűjtött e a gyerekeket, és kiállítást rendezett a munkáinkból. Emlékszem, kis bélyegeket rajzolgattam, montázst készített em. Ő szigorú és igényes volt, de kaptam tőle pár biztató szót, ami végig elkísér. Az első kiállításom ez volt. Nem bánom, hogy időközben a bútoros szakmai tudásra is szert tettem, mert az élet úgy hozta, hogy visszakanyarodtam a művészethez. Ötvöződött a sokéves tapasztalat a gyerekkori szerelemmel.

Sándor Mária, Forrás: A mi erdőnk