2012-02-27

Lakáskultúra Élőben és Lakásvásár a SYMA-ban

A legapróbb kiegészítőktől a legújabb kulcsrakész lakásokig mindent megtalálhat a látogató a március 9-11-ig megrendezésre kerülő Lakáskultúra Élőben és a Lakásvásár kiállításon. A két rendezvény idén egy helyen várja a vendégeket.

A cikk megosztása:Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on


Több, mint háromszáz standot végig nézve válogathatnak az otthont kereső vagy csak lakást szépíteni vágyó látogatók.

 

Két napos építés után a SYMA Sport- és Rendezvényközpont A és B pavilonja az otthon szerelmeseinek mennyországává változik át március második hétvégéjén. Idén ugyanis a Lakáskultúra Élőben és a Lakásvásár kiállítás szervezői összefogtak, így a látogatók a helyszínen kiválasztott otthonukhoz rögtön meg is álmodhatják a berendezést, amelyben profi szakemberek segítik majd a laikusokat.

A Lakáskultúra Élőben immár kilencedik alkalommal várja a legújabb lakberendezési trendeket bemutató kiállítókkal az otthonukat divatosabbá, kényelmesebbé vagy épp praktikusabbá teremtő látogatókat. A bútorok, kiegészítők, burkolóanyagok bemutatása mellett igazi családi programokat is kínál a nagyjából huszonöt személyes szervező csapat. A Lakáskultúra Élőben több, mint száz kiállítója mellett lakberendezők,feng shui tanácsadók segítik a nem kész ötlettel érkezőket.

Ha valakinek nincs még meg az a hely, amit csinosítana, annak is a SYMA-ban a helye, hiszen a Lakáskultúra Élőben társkiállítása idén Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvénye. A Lakásvásáron mindenki megtalálhatja az ideális otthon, legyen szó új építésű vagy használt ingatlanról. De képviseltetik magukat beszállítók, építészek és pénzügyi szolgáltatók is. A két kiállítás együtt kedvezményesen látogatható március 9 -11-ig.

Forrás: épülettár

Ha tetszett a cikk ossza meg ismerőseivel: Megosztás az IWIW-en Megosztás a Facebook-on