|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
A pdf-ekhez az Acrobat Reader itt tölthető le: |
2013-04-16
Vágjuk a fát magunk alatt?
A fenyőféléket használják elsősorban az építkezésekben, de a feldolgozóipar is szívesen hasznosítja tömbösítésre, bútornak, vagy épületasztalos-termékek (ajtó-ablak) gyártására, mert aránylag olcsón szárítható, feldolgozható, és nem vetemedik.
A Székelyföldön nagy hagyományai vannak a fafeldolgozásnak. 1990 után is sokan fogtak neki különféle faipari tevékenységeknek. Akadtak szép számmal kényszervállalkozók is, mivel Csíkban, Háromszéken is a nagy állami fafeldolgozó gyárak szerre bebuktak.
A román gazdaságban semmilyen elképzelés nem volt és máig sincs arra, hogy milyen ágazatokat kellene életben tartani, esetleg fejleszteni. A faiparnak volt külföldi, főleg nyugati piaca, (beleértve Amerikát is), megfelelő és olcsó nyersanyaga és jól felkészült szakembergárdája is. Ennek ellenére a politikum olyan óriásvállatokat támogatott és pénzelt, ahová a munkások nem is dolgozni, inkább csak sztrájkolni jártak be. A hadiiparban tudunk olyan cégről, ahol 15 évig fizették a (nem) dolgozókat, mert az ugyebár stratégiai ágazat volt. Máig is működnek állami vállatok, amelyek óriási adósságot halmoztak fel, alig termeltek, de magas fizetéseket adtak a mindig pénzt követelő alkalmazottaknak, függetlenül attól, hogy mit és mennyit dolgoztak.
Így már nem maradt pénz az életképesebbé tehető ágazatok támogatására. Nálunk a (kis) vállalkozások csak azért tudtak működni, mert olcsón olyan termékeket állítottak elő, amelyek sok kézi munkát, jó szakértelmet követeltek meg. Ne feledjük, hogy például Németország az egyik legnagyobb bútorimportálónk volt, miközben Európában ő a legnagyobb bútorexportőr. Viszont a németek olyan termékeket gyártanak, amelyek előállítása majdnem teljesen automatizált.
Romániában az inflációs nyomás miatt a bérek folyamatosan emelkedtek. Az infláció és a nem mérhető munka utáni fizetések, állami bérek egyre nőttek, minden drágult, és a magánvállalkozások is kénytelenek voltak emelni a béreket. Ennek következtében sok exporttermék ára is lassan-lassan emelkedett ugyan, de csak addig, míg az megérte a nyugati importőröknek. A rendelések csökkentek, és a külföldi cégek egy része továbbállt. (Lásd Nokia, de a bérmunkában dolgoztató nadrággyárak egy része is.) A Dacia gyárban a dolgozók most is sztrájkolnak a nagyobb bérekért, pedig ott az átlagjövedelem 3500 lej. Ezek után a gyár vezetősége fontolgatja, hogy az autógyárat Afrikába telepítse.
A kis faipari cégek egy része vagy nagyon olcsón kénytelen dolgozni, vagy leáll, ha még nem tette meg ezt. Mivel a nyersanyag, az energia, a szállítás ára egyre emelkedik, a munkabéreket nem lehet emelni, mert a termékek gyártása veszteségessé válik. A fafeldolgozásban a faanyag (rönk) ára folyamatosan nőtt, s csak a fejetlen gazdaságpolitika és a személyes érdekek által diktált faexport működött jól és működik máig is. Így a magas feldolgozottságú termékek részaránya az exportban egyre csökken.
Ha tovább is ilyen koncepciótlan, egyéni érdekközpontú gazdaságpolitikát folytat Románia, akkor függetlenül attól, hogy a Schweighofer Holzindustrie nálunk telepszik-e meg, vagy nem, a székelyföldi faipar tovább fog halódni. Hiába bucsálódunk azon, hogy az új ipari objektumban, Rétyen kevés embert fognak foglalkoztatni, mert nagyon modern technológiát, gépeket használnak. A géprombolók annak idején a varrógépeket is össze akarták törni, hogy ne csökkenjen a munkások száma, de azzal sem oldottak meg semmit. Miként az sem, ha a mi vagy a Hargita megyeiek tiltakozása miatt a Schweighofer nem tud a Székelyföldön megtelepedni. Akkor megtelepszik egy olyan megyében, mint Vrancea, Bákó, de lehet még messzebb, ahol erdő és faipar sincs, és így senki nem fog ellene tiltakozni. Jelenleg tőlünk Szászsebesre szállítják a fát. Ha a gyár nálunk épül fel, akkor is a rönkök nagy részét messzebbről, 100-200 kilométer távolságból szállítják majd ide, mert legközelebb nagyobb területen fenyőerdők például Hargita megyében vannak. Ha meg Moldvába telepítik az üzemet, akkor alig lesz nagyobb a távolság, ahová szállítani kell, csak akkor például Csíkból, Gyergyóból, a Gyimesekből nem hozzánk, délre, hanem a Gyimeseken keresztül, keletre viszik majd a rönköt: Háromszékről, Kommandó környékéről meg az Ojtozi-szoroson át, vagy ha befejezik az ozsdolai utat, akkor azon. A rönkszállítás nem okoz különösebb gondot. Ráadásul arra a pár száz munkahelyre, amelyet az új gyár létrehoz, majd arról a környékről verbuválnak alkalmazottakat, oda fizetik majd az adót, ami nem kevés. A piacgazdaság törvényeit senki nem tudja megváltoztatni. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan korrupt országban, ahol majdnem mindenki megvásárolható, minden megoldható.
Amíg közgazdászaink és más szakembereink nem képesek olyan elképzeléseket kidolgozni, amelyek ennek az országnak és az itt élőknek érdekeit hosszabb távon képviselik és ezek megvalósításának a politikusok törvényes kereteket nem szabnak, addig beszélhetünk, háboroghatunk, tiltakozhatunk. A Schweighofer vagy más faipari cég egy megyével továbbáll, és ott tevékenykedik majd. Aztán, amikor már elfogynak kivágható erdeink, vagy már nem éri meg nekik itt dolgozni, dolgoztatni, mert kicsi marad a haszon, akkor egy országgal tovább állnak, ahol van még fa és olcsó munkaerő. Kuti János, Forrás: 3szek.ro
|
| |||||||
|