Mahunka Imre bútorgyáros, 1859-1923.

Olvasom a kerületi újságban, hogy 2014-ben másodjára Mahunka-futást rendeztek. A versenyt Albertfalva szülöttéről, a híres bútorgyárosról Mahunka Imréről nevezték el. A császári és királyi udvari bútorgyáros, nemzetgyűlési képviselő szobrát 2010-ben avatta fel a Mahunka téren a Budapest XI. kerületi önkormányzat. Utána is néztem egyből, hogy ki is volt ő, s hogy ezt megoszthassam itt a fával foglalkozók körében.

Sümegh László (nyug. gimnáziumi igazgató, matemetika-fizika-kémia szakos tanár, a Szent István Lovagrend lovagja) így ír róla:

Mahunka Imre 1861-ben született Albertfalván, az akkor még egy utcából álló település Budához közelebbi felén.

Édesapja Mahunka Alajos 1826-ban született, s 1891-ben az a tisztesség érte, hogy bírónak választották az albertfalvai községházán.
Akkoriban Albertfalva az asztalosok fellegvára volt, így a fiatal Imre az elemi iskola elvégzése után mi mást is csinálhatott, mint hogy kitanulta az asztalos mesterséget.

A tudásszomjas, tehetséges ifjú felszabadulva 1883-ban vándorútra kelt. Négy évig Párizsban, másfél évig Londonban, majd két évig Münchenben volt és mindenütt a legelőkelőbb asztalos cégeknél dolgozott.

Itt tapasztalta meg azt a különbséget, ami a hazai céhes bútorkészítés és a korszerű ipari bútorgyártás között megmutatkozott. A Kiegyezés után a mindinkább polgárosodó főváros lakberendezési igényeit már egyre nehezebben elégítették ki a kis kézműves műhelyek.

Külhonból hazatérve Budapesten telepedett le és azonnal önállósította magát. Idegenben szerzett tapasztalatait - mint jó pedagógus érzékkel megáldott kitűnő iparos - éveken át az iparoktatásban hasznosította miniszteri biztosként.

Az 1901-ben megjelent Iparművészet Közlöny már mint kiváló, elismert bútorkészítőt említi, külön kiemelve a Mahunka bútorok magas színvonalát. Ezt a színvonalat az is bizonyítja, hogy 83 évvel halála után egy-egy bútora ma is csillagászati összegekért cserél gazdát. Az Interneten most hirdetett eklektikus ebédlője kétmillió forintot kostál!!!

A fenyő alapon jávor furnírozással készült 9 darabos ebédlő az igazán ínyenceknek készült.

Mahunka Imre a Párizsi Világkiállításon érmet kapott és ezzel a legelismertebb bútorkészítők közé emelkedett, valamint elnyerte a császári és királyi udvari szállító kitüntető címet.

Egyedül a bútorgyártás azonban nem elégítette ki és idővel egyre többet foglalkozott a politikával is.

A nemzetgyűlésben (ma parlamenti képviselőnek mondanák) a XVIII. Választókerületet képviselte a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával. Pénzügyi tapasztalatait ismerték el azzal, hogy a gazdasági bizottság tagjának választották, de a naplóbíráló és a számvizsgáló bizottság elnökeként is dolgozott.

Képviselőtársai lelkiismeretes, pontos, a törvényt és törvényességet maximálisan tisztelő, mindenkihez, így magával szemben is maximálisan igényes politikusnak tartották.

1884-ben kötött házasságot Kovács Adéllal, házasságukból nagy szomorúságukra gyermek nem született.

Mély vallásosságát és a katolikus vallás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy végrendelete szerint az utána maradt 65 800 Pengőt szeretett szülőfalujának, Albertfalvának ajánlotta katolikus templom építésére.

Hatvankét éves korában, 1923-ban távozott az élők sorából.

Sírboltja a Kerepesi úti sírkertben található bizony igen elhanyagolt állapotban. A 26-os parcellában lévő fekete márvány emlékműről a bronz részeket is lelopták az idők folyamán.

Ennek az Egyházközségi Levélben megjelent kis megemlékezésnek az is célja, hogy ráébressze az arra illetékeseket, az albertfalvai egyházközségnek több mint kötelessége Mahunka Imre sírjának rendszeres gondozása, ápolása.
Amikor Ő az örökségének 58%-át végrendeletileg az építendő katolikus templomra hagyta ahhoz ez a pénz egy jól kereső pedagógus húsz évi fizetésével volt egyenlő.

Ma már csak költői a kérdés! Mikor lett volna templom és hol, no és milyen színvonalú Mahunka Imre gondoskodó szeretete nélkül. Jó lenne ezen mindnyájunknak elgondolkozni.

Az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum 2001. első felében kiállítást rendezett emlékére.

A kiállítás képekben, folyóiratokban mutatja (mutatta) be Mahunka Imre munkásságát. A 100 évvel ezelőtt megjelent magyar Iparművészet közlöny IV. évfolyam 1901. számában írottak értelmében elismert alkotó volt. Idézet a tanulmányból: "De már teljes elismerés illeti Hortit úri szobájáért, a melyet Mahunka Imre igazán kitűnően készített el." Vagy: "Külön kiemelendő az asztalosmunka általán magas színvonala. Itt is Wiegand és Horti szobái járnak elöl, melyeknek készítői, Lindner Manó, illetve Mahunka Imre igazán elsőrangút termeltek." E munkásságáért Mahunka Imre 1900-ban a Párizsi Világkiállításon érmet kapott. Az érem gipsz és fényképmásolata szintén megtalálható múzeumunkban.

Mahunka Imre sírboltja a Kerepesi úti sírkertben található, igen elhanyagolt állapotban. A fekete márványról a bronz részeket lelopták az idők folyamán. Szerencse, hogy az eredeti síremlékről fénykép maradt fenn: ennek alapján sikerült Sajtos Gyula grafikusművésznek egy grafikát készítenie, mely a domborművet fénykorában ábrázolja. (Lásd a fenti képet.)

A Wikipédiában is alapos cikk van róla. (Ebben jelzik, hogy emléktábláján hibásan szepel[t?] születési éve, mely helyesen 1859. Ugyanitt szerepel, hogy a Mahunka Imre Bútorgyár 1900. körül telepedett le Budapesten a Józsefvárosban a Német utca 49-51. szám alá. A cég az 1910-es években 50 főt foglalkoztatott, 1930-ban részvénytársaság lett.

Ma Albertfalván a Mahunka Imre tér is őrzi nevét, ahol feleségét és őt ábrázoló szobra van. Kisfaludy Stróbl Zsigmond 1931-ben készítette a szobrot, melyet az albertfalvaiak kezdeményezésére kalandos körülmények között szállíttattak át a II. kerületi Mahunka villából.

Forrás és képek: A fentiek szerint.
Összegyűjtötte: Mőcsényi