Valétálás

A hagyománynak megfelelően a valétálás szombaton este 19 órakor kezdődött,  az Egyetem főépülete előtt gyűltek össze a valétálók, családtagok, oktatók és az egyetem hallgatói. Az Erdőmérnöki Karról negyvenketten, a Simonyi Károly Karról harmincketten, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karról harmincan búcsúztak az Alma Matertől.

Heilig Dávid és Grédics László erdész valétaelnökök után Prof. Dr. Lakatos Ferenc dékán (EMK), Dr. Alpár Tibor dékán (SKK) és Dr. Koloszár László dékánhelyettes (LKK) búcsúzott a hallgatóktól, majd Prof. Dr. Faragó Sándor, az Egyetem rektorának köszöntőbeszéde következett, aki 22 év vezetői pozíció után az év végén maga is elköszön az Egyetemtől. "Ma magam is búcsúzom, ha úgy tetszik magam is valétálok. . Nagy tisztességnek tartom, hogy szolgálhattam Alma Materemet, s most 15., egyben utolsó rektori valéta-beszédemet mondhatom. Tizenötször inthettem Istenhozzádot az elmenőknek, tizenötször tártam ki a búcsúzók előtt az Egyetem kovácsoltvas kapuját." A rektor minden karnak külön útravaló gondolattal készült, majd a bányászlámpások fényében elindult a Szalamander a város utcáin keresztül. A Fő téren Benedek Barnabás (SKK) és Kiss Barnabás (LKK) valétaelnökök búcsúztak Soprontól, a város nevében Dr. Fodor Tamás köszöntötte a végzősöket, emlékeztetve az ünneplőket: "Sopron visszavárja Önöket!".

A rektor beszéde:

Kedves búcsúzó Tanítványaink, Tisztelt Szülők és Hozzátartozók, Kedves Vendégeink, Vezető- és Tanártársaim, Hölgyeim és Uraim!

A búcsúzás mindig valaminek a végét és ugyanakkor a kezdetét is jelenti. Búcsúzni ezért nehéz - megválni a biztostól és kilépni a bizonytalanba. Az eddig elhangzott beszédek, dékáni jó tanácsok voltak, az elmenő vagy a maradó diákok érzelmeit tükrözték, pedig a visszamaradók között ott vannak az oktatók, a tanárok, akik számára ugyancsak lezárul valami egyszeri, valami megismételhetetlen. Mert minden évfolyam, minden hallgató más a számunkra itt Sopronban, hisz több mint 200 éve, a tanár-diák viszonyban nemcsak a szellem szól szellemhez, de a lélek is a lélekhez. S ha lelki társakat veszít az ember - az élet törvényszerűségéből adódóan -, akkor a maradóknak is elveszik addigi életük egy darabja. Nagy szerencse, hogy az új évfolyamok belépése újra és újra lélek-gyarapító, lélekemelő, s ismét elmélyíti a hivatást. Mert..

"A tanári pálya minden más pályánál tágasabb, távlatosabb, határtalanabb. A jó tanár nemcsak pedagógus, hanem kertész, filozófus, esztéta, lélekbúvár, művész és mesterember egy személyben, s nemcsak tudását közvetíti, hanem példát ad, jellemet formál, ültet, gyomlál, olt és szemez, mint a kertész, életet visz a könyvekbe, a könyveken keresztül a tanításba".

Életet, a saját életét, és tanáraitok hivatásgyakorló élete - meggyőződésem szerint - a Ti léteteket tette gazdagabbá, eredményesebbé, végső soron szebbé.

Mindezt elmondhatom magam is, személyesen is, hisz ma magam is búcsúzom, ha úgy tetszik magam is valétálok.

22 év vezetői pozíció (3 év dékán-helyettesség, 4 év dékánság, 15 év rektorság) után az év végén magam is leteszem a vezetői lantot. A 22 év alatt 5 egyetemen voltam vezető úgy, hogy nem hagytam el az Alma Mater falait. Nagy tisztességnek tartom, hogy szolgálhattam Alma Materemet, s most 15., egyben utolsó rektori valéta-beszédemet mondhatom. Tizenötször inthettem Istenhozzádot az elmenőknek, tizenötször tártam ki a búcsúzók előtt az Egyetem kovácsoltvas kapuját.

Ahogy Nektek, úgy nekem sem könnyű a búcsúzás! Még inkább megértitek ezt akkor, ha tudjátok, hogy éppen 40 esztendeje, 1977. május 21-én álltam magam is a valétánsok között, ugyanúgy kétségek között, ahogy most ti várjátok a búcsúzást és pályakezdést. Hamar elszállt ez a 40 esztendő!!

Tisztelt Vendégeink!

A Dékánok gondolatainak, búcsúszavainak elhangzása után az Egyetem Rektoraként kicsit úgy érzem magam, mint az unokáit búcsúztató nagyapa. A szülők ellátták útravalóval gyermekeiket, ki-ki a magáét, természetesen a számukra a legkedvesebbeket. De a nagyszülők számára valamennyi unoka igen kedves, velük általában elnézőbbek, megértőbbek - sokszor a szülőket is felülmúlva.

Kedves búcsúzó Tanítványaink!

Fogadjatok most néhány útravaló gondolatot, olykor prózában, olykor versben, s tartsátok meg azokat jó emlékeitek között.

A legkisebb gyermeknek, közgazdászainknak ajánlok két megszívlelendő gondolatot. Az első Richard Wagner, a másodikat John Ruskin szellemét tükrözi:

"... szabadsága, az istenek felé törekszik mindenki; a mi Istenünk pedig a pénz, vallásunk a pénzszerzés"  - pedig

 ".. nem állhat fönn egy nemzet pénzszerző csőcselék gyanánt: büntetlenül nem maradhat fenn - megvetvén irodalmat, megvetvén tudományt, megvetvén a művészetet, meg a könyörületet, a pénzre irányozva minden lelki tehetségét"

Hivatásotok gyakorlása közben tudnotok kell: a pénz - eszköz az élethez, nem pedig maga az élet.

Faipari mérnök hallgatóinknak ajánlom Thomas Carlyle következő gondolatát:

"A kézműves szerszámaival, fogásaival - mindabból, amit alkot, minő kevés az, ami szorosan véve az ő munkája! Vele munkál minden elhalt alkotó ember - éppúgy, mint velünk, mindnyájunkkal, minden dologban."

Művész hallgatóinknak - akikre különösen büszke vagyok - az alábbi gondolatsorra hívnám fel a figyelmét:

"Pénzért mindent meg lehet vásárolni, a művészetet is. Minél több pénz, annál "értékesebb" a művészet, és itt jön az ok és az okozat végzetes felcserélése: ami pénzbe kerül, az már művészet..."

Ti tudjátok, hogy ez nem így van, és soha ne feledjétek a fenti szentenciát, ha függetlenek és önmagatok akartok maradni.

Vadgazda mérnökeinktől - a kedves unokák között ők váltják valóra a nagypapa álmait - a nagy erdélyi költő és vadász Áprily Lajos versével búcsúzom:

Erdei út - Áprily Lajos

Itt szarvas járt. Kis unokám,

menjünk utána friss nyomán.

Figyeld csak, milyen tiszta nyom:

Puha földön járt, nem havon.

Itt mint szétnyílt kagyló, olyan.

Itt repedt szív formája van.

A lépte mindenütt nyugodt,

nem űzte senki, nem futott.

Nézd, itt megállt, mohot kapart,

itt meg kőris-kéregbe mart.

Szép halkan rakd a lábadat,

ne roppants száraz ágakat.

Most fényességbe tér utunk,

zúzmarás tisztáshoz jutunk.

Odanézz: ott áll a csodás -

s körül ragyogás, ragyogás...

Igen! Kedves vadgazda tanítványaim, legyen erőtök - Szent Hubertuszhoz hasonlóan - csodálni a csodás ragyogást, s akkor értelmet nyer számotokra is az 50 éve elhunyt gróf Széchenyi Zsigmond szép gondolata: "A vadászat - vadűzés és erdőzúgás - de több erdőzúgás"

S végül - metaforikusan is - erdő- és környezetmérnök hallgatóinknak az alábbi Áprily verssel mondok búcsút.

Biztatás fiatal fenyőknek

Szemközt a bokros oldalon

hetekig szólt a hangos ének,

falusi leányok, s legények

dalolva ástak gödröket

sokezer fenyőcsemetének.

Járok a zöld foltok között,

s szólok "Sietve nőjetek föl",

tövetekre záporokat kérek

a sűrű fellegektől.

Ó adjatok káprázatot

rege-teremtő rengetegekről.

Mert nem gyönyörködik szemem

tibennetek nagykorotokban,

ha fürge cinkeraj kutat

magrejtő, barna tobozokban,

s növekvő tűavaron szaladó

szarvas lába dobban.

Szelektől is edződjetek

Hóviharok szilaj csatáin.

Fenyvessé sűrűsödjetek,

Jövő-rügyes, kicsike fáim.

S ontsatok gyantás jószagot,

ha ott járnak közöttetek,

emberré érett unokáim.

Kedves Tanítványaink!

Most már tényleg búcsúzom! Hiányozni fogtok! Isten áldását kérem utatokra, életetekre, Isten Veletek, Valete! Éljetek boldogan!

Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

Forrás: Soproni Egyetem