2017-10-18

A Soproni Egyetem rektorjelöltje dr. Náhlik András

Vezetőváltás elé néz a Soproni Egyetem: a jelenlegi rektornak, prof. dr. Faragó Sándornak idén december 31-én telik le közel 16 éves múltra visszatekintő megbízatása, ezért van szükség új rektor választására.

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on

 

A tárca vezetőjének egyetértése szükséges ahhoz, hogy a jelöltet a köztársasági elnök elé terjessze kinevezésre.

- Ketten nyújtották be pályázatukat a rektori tisztségre: prof. dr. Náhlik András, aki jelenleg is az egyetem általános rektorhelyettese, valamint prof. dr. Németh Róbert, aki intézményünk megbízott tudományos és külügyi rektorhelyettese. A szenátus tizenegy-hét arányban, titkos szavazással Náhlik András jelölése mellett döntött - nyilatkozta a zárt ülést követően prof. dr. Faragó Sándor. - A határozatról haladéktalanul értesítjük a minisztériumot. A tárca vezetőjének egyetértése szükséges ahhoz, hogy a jelöltet a köztársasági elnök elé terjessze kinevezésre. A pályázati kiírás szerint az új rektor 2018. január elsejével veszi át a tisztséget. 

A pályázók a jelölést eldöntő szenátusi ülés előtt többfordulós meghallgatáson vettek részt egyetemi fórumokon, ahol ismertették programjukat, s válaszoltak a felvetődő kérdésekre. Ez alapján nyilvánította ki véleményét a szenátus, hiszen az egyetem legfelsőbb tanácsa a karok, az oktatók, a hallgatók, az egyetemi dolgozók választott képviselőiből áll. 

Forrás: kisalfold.hu

Kiegészítés:

 

Dr. Náhlik András a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet egyetemi tanára.