|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2017-10-31
Impozáns vadászházat avatott a Bakonyerdő
- A magyar erdő érték és kincs, amit nemcsak őrizni kell, hanem meg kell mutatni az embereknek. Ehhez szükségesek a Hódosérihez hasonló erdei szálláshelyek - jegyezte meg köszöntőjében Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Mint mondta, az itteni vadregényes táj kivételes szépséggel és változatos élővilággal büszkélkedhet, a természetkedvelők örömére pedig számos kirándulóhely található a környéken.
Az 1984-ben épített szálláshely mostanra bőven megérett a felújításra, bővítésre, amihez kapcsolódóan a földszinten három, míg a tetőtérben hét vendégszobát alakítottak ki önálló zuhanyzókkal. Emellett többek között korszerűsítették a konyhát, illetve a földszintet kibővítették egy több mint 50 négyzetméteres, étkezőként és társalgóként funkcionáló helyiséggel. Felújították a főépület melletti két faházat, és parkosítást is végeztek. Továbbá megújult például a vadászházhoz vezető bekötőút és annak világítása, valamint az épület környékének térvilágítása. A beruházás közel 240 millió forintba került, ebből 100 millió Ft-ot a Földművelésügyi Minisztérium adott tőkeemelés formájában, míg a fennmaradó részt az állami erdőgazdaság saját forrásból állta. A vezérigazgató hangsúlyozta, kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a társadalommal megismertessék az erdőben folyó szakmai munkát, az erdőgazdálkodás célját, ehhez pedig nagy segítséget nyújtanak az ilyen vendégházak.
Sebestyén Vince, Bakonyszentlászló polgármestere úgy fogalmazott, községük kiemelt turisztikai célállomásnak számít, ez a beruházás ezért is fontos esemény a község életében. Hozzátette, az elmúlt nyolc évben 20 sikeres pályázatuk volt, amiért nagyon hálásak a kormánynak, a Bakonyerdővel való együttműködésüket pedig példaértékűnek nevezte.
Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a Bakonyt az ország egyik legszebb tájegységének nevezte, majd kifejtette, a magyar társadalom többsége úgy gondolja, csökken a hazai erdőállomány, ami ezzel szemben soha olyan mértékben nem növekedett, mint az utóbbi évtizedekben. Az államtitkár elmondása szerint a kormányzat, a minisztérium kiváló partnerre talált a Bakonyerdő Zrt.-ben, végül arra biztatta a jelenlévőket, hogy használják ki a gazdasági fejlődés nyújtotta lehetőségeket az erdészet terén is.
Az alábbi képkapcsolóval az esemény 32 fotója tekinthető meg.
Forrás:
Említést érdemel még, hogy a a Hódoséri Vadászház felújítása famunkálatainak belsőépítészeti (nyílászárók, bútor, stb) tervezését, kivitelezését és beépítését kiváló minőségben az Árkossy Bútor Kft. végezte el.
|
| |||||||
|