Az emlékké váló fenyves

Monoton zúgás hallatszik a Mátra nyírjesi völgyében. Fakitermelő gép falja a fenyőfákat. A technika játszi könnyedséggel választja el a tövétől, fordítja vízszintbe, majd fosztja meg oldalágaitól a bő 25 méteres szálfákat. A gallyazás közben a kívánatos méretre is darabolja és rendezetten rakásolja is a faanyagot. Napi 200 köbméter. Gyors vég ez az éppen ötvenedik nyarát élő fenyvesnek, amely - gazdasági rendeltetése mellett - évtizedeken át szolgálta a nemzetközi erdészeti kutatást.

A történet 1964-ben kezdődött. Az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi szövetsége (IUFRO) 14 ország - köztük hazánk - részvételével közös lucfenyő származási kísérletet indított. Ezeregyszáz származási helyről gyűjtöttek magot és neveltek csemetét Németországban, majd azokat a résztvevő országok 20 kísérleti helyén - meghatározott paraméterek és rendszer szerint - elültették. Így került a Mátrába is egy ültetvény. A kísérletben elsődlegesen arra keresték a választ, hogy az adott termőhelyeken az egyes származások mekkora produktumra képesek. A fél évszázad alatt aztán számos más - például ökológiai, genetikai, erdészeti - vizsgálatot is végeztek.

Rendkívül fáradságos volt az 1968-as erdősítés. A csemeték gyökerén lévő "idegen" földet ültetés előtt - az illetékes hatóság előírása szerint - le kellett mosni. A rendkívül száraz tavasz miatt pedig tartályból is locsolták a 11 hektáros ültetvényt. A szorgalom meghozta gyümölcsét; a 2 x 2 méteres hálózatba elültetett csemeték többsége megeredt és növekedésnek indult. Az állomány fejlődésének figyelemmel kísérése, a faegyedek adatainak folyamatos felvételezése hasonló szorgalommal és precizitással történt; rövid úton bebizonyosodott, hogy a nemzetközi kísérleti hálózat magyar tagja például állhat a többi előtt.

Az évtizedek múlásával a kísérlet eredeti célja okafogyottá vált. A melegedő klímánkban már nemcsak nálunk, hanem egész Közép-Európában bizonytalanná vált a lucfenyő fenntartása. Éppen ez az új, globális probléma jelölte ki az új kutatási célt - a fafajok genetikai változatossága, az egyes származások eltérő ellenálló képességéből adódó lehetőségek kihasználása az egyik lehetséges válasz a klímaváltozás kihívásaira. Így lett egy eltűnő fafaj egész Európát reprezentáló gyűjteménye pótolhatatlan érték és ékes példája az erdészeti szakemberek hosszú távú, emberöltőkön átívelő gondolkodásmódjának.

Tíz évvel ezelőtt egy júniusi szupercella mély sebet ejtett a kutatási területen. A kísérlet mulandósága mindennapos gonddá vált. 2014-ben elhívtuk az érdekelt kutatókat, az érintett hatóságok képviselőit a közös fenntartási stratégia kialakítására. Az időjárás változásából fölerősödött szúkár egyre nagyobb területrészeken harapódzott el. Az utolsó csepp pedig az idei áprilisi tél volt abban a bizonyos pohárban. A terület alsó felén a száradás és a tavaszi hóvihartól bekövetkezett koronacsúcs- törés oly mértékű volt, hogy az állományrész kitermelése lett az egyetlen helyes lépés.

E drámai helyzetben szívmelengető érzés volt, amikor májusban ellátogattak a fenyvesbe az annak létrehozásán és fenntartásán dolgozó szakemberek: a 96 éves dr. Szőnyi László (családjának négy generációjával), Ujváriné dr. Jármay Éva és prof. Mátyás Csaba akadémikus. Mi, a terület felelős gazdái ezentúl azon dolgozunk, hogy a kísérlet maradványát minél tovább fenntartsuk.

Forrás: A Mi Erdőnk

Kiegészítés:

Az euronews.com szerint nem lesz fenyőfa és bükk 30 év múlva Magyarországon. Írásuk lényege: Az előrejelzések alapján harminc év múlva az ország területének legalább 11 százaléka pusztaság lehet, de pesszimista becslések szerint az ország felét fogja pusztaság borítani. A változások leginkább a Duna-Tisza köze déli és az Alföld nyugati részét érintik.

A fenti írás a g7.24.hu 2017. november 7-i részletesebb cikkének összefoglalása. Ez utóbbi cikket Fabók Bálint jegyzi. Cikkében támaszkodik Horváth Iván, a Pro Silva Magyarország elnökének, Somogyi Zoltán, az Erdészeti Tudományos Intézet kutatójának, Mátyás Csaba akadémikus, a Soproni Egyetem professzora és Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő főmérnöke véleményére, valamint hivatkozik Führer Ernő, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos tanácsadójának kutatásaira.

Összeállította: Mőcsényi Miklós