|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-05-29
Gyerekekkel telt meg a Mátravasút
A kisvonat három ünnepi járata Gyöngyösről indult Mátrafüredre.
Rendkívül sok rekreációra vágyó ember keresi fel a Mátrát és a Bükköt, így számos sportegyesület, sport szolgáltató van a térségben, amelyek évközben több, mint száz nyilvánosan meghirdetett túrát, versenyt, sportprogramot szerveznek az EGERERDŐ Zrt. erdeiben. Az egyesületekkel együttműködve hozta létre az erdőgazdaság az erdei sportágválasztót, ahol a gyerekek több sportágba belekóstolhattak.
A helyi egyesületek közül a közel 170 fős tagsággal rendelkező Kékes Turista Egyesület mutatta be az egyik legkedveltebb erdei sportot, a túrázást. Az egyesület tagjai többek között a turistajelekről, a túrához nélkülözhetetlen eszközökről meséltek, mindemellett pedig az érdeklődők figyelmébe ajánlották a saját túráikat, melyre bárki, szinten minden héten csatlakozhat ingyenesen!
A másik, nagy tömegeket megmozgató erdei sportot, a tájékozódási futást az Egri Spartacus Sportegyesület képviseletében Veres Imre mutatta be egy mini pályán. A gyerekek térképpel kezükben bójáról bójára jártak, csippantottak, és közben gyorsan szaladtak, hogy minél rövidebb idő alatt tudják teljesíteni a feladatot.
A mátrafüredi High Tech Sportok Bázisa nem mindennapi sporteszközöket hozott az EGERERDŐ-s gyereknapra. Segway, monsterroller, monstercar, csupa érdekes nevű, a hétköznapinál jóval robusztusabb, erdőre, hegyvidékre tervezett sporteszközök. A gyerekek nagy izgalommal szálltak fel a tőlük jóval súlyosabb szerkezetekre, hogy egy rövid körre elvigyék a széles kerekű járgányokat.
A gyermekek ünnepnapja szép, derűs időben, mozgalmasan telt. Reméljük, hogy a résztvevők sok élménnyel gazdagodtak és a későbbiekben sem feledik, hogy mozogni, erdőt járni, olykor extrém sportokat kipróbálni mennyire szuper kikapcsolódás. Forrás: Egererdő Zrt. Kiegészítés:
A Kékes Túrista Egyesület beszámolója néhány nappal korábbi eseményről:
"A Kékes Turista Egyesület XV. alkalommal rendezte meg a Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúrát 2018. május 19-én. A pünkösdi hosszú hétvégén megrendezett túrán hagyományosan három táv közül választhattak az indulók, 15, 25, vagy 40 kilométeres útnak vághattak neki a gyöngyösi rajthelyről. Már megszoktuk, hogy legtöbben a legrövidebb (15 km-es) távot választják, aminek bőre szabott 6 órás szintideje (nem titkolt szándékkal) kisgyerekes családok számára is lehetőséget biztosít a sikeres teljesítésére. A túra hetében megtartott rendezői útvonalbejárások és a meteorológiai előjelzések alapján száraz, nagyon jól járható terepviszonyokra számítottunk, esőmentes éjszakával. A túra napján nem volt ugyan kifejezetten rossz idő, de mégis egy-két hosszabb-rövidebb zápor megmutatta az időjárás változékonyságát, és sarassá-csúszóssá tette a Sár-hegyet is, mindhárom táv közös szakaszát. Az eső néhány indulót elriasztott a túrától, pedig utólag nagy megázásokról tömegesen nem értesültünk, sőt a legtöbben (főként a rövid távon indulók) eső nélkül megúszták ezt az éjszakai kalandot. A 15 km-es távon 671 fő, a 25 km-es távon 168 fő, a 40 km-es távon 89 fő indult, így összesen 928 fő vett részt a rendezvényen, közülük 873-an sikeresen teljesítve a túrát a célban oklevelet és kitűzőt vehettek át. A budapesti Hevér Gábor eddig minden évben részt vett az éjszakai teljesítménytúránkon, ezért a célban különdíjat vehetett át a hosszútáv tizenötszörös teljesítéséért. Ezúton is gratulálunk neki! Köszönjük támogatóink, különösen az Egererdő Zrt. segítségét!"
Szőke György elnök Kékes Turista Egyesület Forrás: FB
|
| |||||||
|