|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-08-21
Erdészek kitüntetései az AM-ben augusztus 20. alkalmából
Amikor fejet hajtunk Szent István műve előtt, nem csupán Szent István történelmi tettére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt ezer esztendőben a reménytelennek tűnő helyzetekben is tették a dolgukat, megújították államunkat - mondta Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott rendezvényen az Agrárminisztériumban. Szent István példája arra tanít bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont a Kárpát-medencében- emelte ki a miniszter. Ma is rajtunk múlik, hogy ezt az otthont meg tudjuk-e őrizni - hangsúlyozta. Eddig nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve, akár a semmiből is megújítsuk államunkat. Ha erre a folyamatos megújulásra képesek leszünk, akkor a 21. század nyertesei leszünk- húzta alá. Nagy István ünnepi beszédében a kenyeret a legősibb szimbólumok egyikének nevezte. Emlékeztetett arra, hogy a telt kalász a Himnuszban is a bőség jelképe, a kenyér - ahogyan az imádságban is szerepel- mindennapi és a legfontosabb emberi táplálék. Arról is szólt, hogy augusztus 20-a az új kenyér ünnepe is. Benne van az elvégzett munka öröme, benne van a jövő reménysége, és a megelégedettségé- tette hozzá. Örömmel tölt el, hogy ezen az ünnepen adhatok át kitüntetéseket, ismerhetjük el azok munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárultak a nemzet gazdagodásához, az agrárium eredményeihez- fogalmazott a miniszter. Államalapító Szent István ünnepe alkalmából Nagy István agrárminiszter több állami és miniszteri kitüntetést adott át.
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója, kitüntetésben részesült a fenntartható erdőgazdálkodás, az erdők biológiai egyensúlyának és vadállományának megőrzése érdekében végzett négy évtizedes kiváló tevékenységéért.
Bartucz Péter, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. Gúthi Erdészet erdészeti igazgatója, kitüntetésben részesült a magyar vadgazdálkodás területén végzett négy évtizedes, eredményes szakmai vezetői tevékenységéért.
Varga Gellért Sándor, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott erdőmérnöke, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete Vadászati Hagyományokat Ápoló Kulturális Bizottságának elnöke, kitüntetésben részesült öt évtizedes műszaki vezetői és tervezői pályafutásáért, a magyar vadászati hagyományok megőrzését szolgáló elkötelezett munkájáért.
Bejczi Éva, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott gazdasági igazgatója, kitüntetésben részesült az állami erdőgazdálkodás területén a számviteli és pénzügyi rendszerek fejlesztésében végzett színvonalas munkája elismeréseként.
Életfa Emlékplakett Arany fokozata
Naszvadi István, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, kitüntetésben részesült a Visegrádi Erdészetben végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, életútja elismeréseként.
Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata
Répászky Miklós László, az MG Erdő Kft. ügyvezetője, kitüntetésben részesült a fátlan nagyalföldi térségben több mint 4200 hektár új erdő létrehozásáért, az erdei életközösség védelmében végzett tevékenységéért.
Somogyi Sándor, az EGERERDŐ Zrt. nyugalmazott műszaki vezetője, kitüntetésben részesült a Parádfürdői erdészetnél és annak jogelődjénél végzett emberöltőnyi kimagasló szakmai munkája elismeréseként.
Életfa Emlékplakett Bronz fokozata
Dudás László Péter, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott erdőadattár karbantartója, kitüntetésben részesült az erdészeti igazgatás, erdészeti szakirányítás, és a magán-erdőgazdálkodás területén eltöltött több évtizedes munkájának elismeréseként, közösségteremtő tevékenységéért.
Horák János, a Gemenci Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, kitüntetésben részesült a Bédai Erdészetnél végzett kiváló vezetői tevékenységéért, a Boki kerületben természetes erdőfelújításokban elért sikereiért.
Dr. Sonnevend Imre, Balaton-felvidéki Nemzeti Parki Igazgatóság nyugalmazott botanikai főfelügyelője, kitüntetésben részesült a Bakony és a Balaton-felvidék természeti értékeinek feltárásáért és megismertetéséért végzett több évtizedes, kimagasló munkájáért.
A miniszteri elismerő oklevelek átadása előtt a Fordulj Kis Pej Lovam Tánzegyüttes adta elő az "Akkor szép a huszár, ha felül a lovára" című műsorát.
Miniszteri Elismerő Oklevél
Boruzs Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály erdészeti szakügyintézője, kitüntetésben részesült az erdőtervezésben, különösen az erdők állapotfelvételében, térképezésben, termőhely-feltárásban, erdőtelepítés-tervezésben végzett kiemelkedő tevékenységéért.
Drenyovszky András, a Vértesi Erdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, kitüntetésben részesült a több mint öt évtizede az állami erdőgazdálkodás elhivatott szolgálatáért, a Gerecse hegység megjelenésében végzett tájformáló munkájáért, vezetői tevékenységéért.
Feketéné Pechtol Éva Mária, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott kereskedelmi főelőadó, kitüntetésben részesült a kitermelt faanyag értékesítésében, az export lebonyolításában, a külföldi partnerkapcsolatok ápolásában végzett kiváló tevékenységéért.
Galvácsné Kertész Viktória Henrietta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Számviteli és Pénzgazdálkodási Osztály osztályvezetője, kitüntetésben részesült több mint két évtizede az erdő- és vadgazdálkodók adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítése érdekében végzett kiváló számviteli és gazdálkodási tevékenységéért.
Horváth Borbála, a Zalaerdő Zrt. belső ellenőre, kitüntetésben részesült a több mint négy évtizede az eredményes gazdálkodást segítő kiváló ellenőri tevékenységéért.
Kelemen László, a Mecsekerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze, kitüntetésben részesült a Pécsváradi Erdészetben végzett kiváló erdőnevelési tevékenységéért, közéleti munkájáért.
Kovács Zoltán László vadász, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze, kitüntetésben részesült Szolgagyőr Kerületben a cseresek, cseres-tölgyesek megújításában végzett kiemelkedő munkájáért, példaértékű vadászati tevékenységéért.
Máté János, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. erdészeti igazgatója, kitüntetésben részesütl a természetközeli erdőgazdálkodásban, a hatékonyabb üzemgazdálkodás területén a termelés-irányítási rendszer fejlesztésében végzett kiváló tevékenységéért, vezetői munkájáért. Máté János a kitüntetését később veszi át.
Végül a csoportkép az összes kitüntetettről. (Rákattintva nagyítható.)
Forrás: Az esemény, kormany.hu Kapcsolódó:
A díjazottak teljes névsora itt érhető el.
|
| |||||||
|