|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-09-03
Budapesten, a Városmajorban volt a IV. Faápoló Bajnokság
A versenyzők idén is a Nemzetközi Faápoló Szövetség (International Society of Arboriculture) szabályrendszere alapján, öt versenyállomáson mérkőztek meg. Ennek lényege a mindennapi faápoló munka bemutatása, illetve most versenyszerű kivitelezése volt. Az öt versenyállomás: - az imitált munkamászás, - társmentés, - biztosított gyorsmászás, - footlock és a - dobózsinór-dobás volt. Fontos kiemelni, hogy a feladatok végrehajtása során egyetlen fát sem vágtak ki a versenyzők!
Famászó-faápoló megmérettetéseket szerte a világban tartanak, valamint európa- és világbajnokságot is rendeznek ma már. A versenyek hazai meghonosításában 2015-től kezdődően a Magyar Faápolók Egyesülete fontos szerepet vállalt. Az első két hazai versenynek Szeged városa adott otthont, tavaly pedig a Népligetben mérhették össze tudásukat, gyorsaságukat és ügyességüket a versenyzők. Évről évre növekedett az érdeklődés, 2017-ben pedig már az indulók létszáma is indokolta, hogy nagyobb léptékben kerüljön megrendezésre a verseny, így az ekkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő FŐKERT partnerként vett részt a szervezésben, az együttműködés pedig az idén is folytatódik Lajkó Bendegúz főszervezővel. Idén a FŐKERT gondozásában álló Városmajorban volt a IV. Faápoló Magyar Bajnokság. A főváros első nagyobb kiterjedésű parkját 1785-ben nyilvánították közkertté, majd az elkövetkezendő években parkosították a területet, mely azóta is a fővárosi lakosok kedvelt parkjai közé tartozik. A közel 10 ha területű park kitűnő helyszínként szolgált a faápoló szakemberek számára a megmérettetéshez.
A Főkert honlapján és a az esemény FB oldalán számtalan fénykép látható a versenyről, illetve megtalálható az eredménylista is. Forrás: fokert.hu, Kapcsolódó:
4. Faápoló Magyar Bajnokság FATÁJ 2018-07-24 |
| |||||||
|