|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-09-11
Vizer díj - 2018.
Június 28-án, az évzáró és a végzős diákok ünnepélyes bizonyítványosztásának napján, a Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma falai között került sor a rangos elismerés átadására. A Magyar Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett műbútorasztalos mester és restaurátor, a díjat közel egy évtizeddel ezelőtt, édesapja születésének 100. évfordulóján, az újpesti faipar szakmai fejlődésének elősegítésére alapította.
A díjat minden évben a faipari középiskolák kiemelten tehetséges diákjai vehetik át, akik tudásukkal, szorgalmukkal és nem utolsó sorban vizsgaremekük színvonalával kiérdemelik azt. A Vizer-díj különlegessége, hogy odaítélésénél a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakból elért legalább négyes tanulmányi eredmény és a szakmai tanulmányi versenyeken való részvétel mellett, a Szép Magyar Beszéd versenyen elért helyezés, illetőleg valamilyen művészeti ágban való tevékenykedés is szerepet játszik.
2018-ban a Vizer díj jutalmazottjai:
Zoltay Richárd iskolánk 13.A. osztályának tanulója. Gyovai Balázs (Budapesti Komplex SzC Kaesz Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, egykori Kozmás diák). A faipart támogató tevékenységéért dr. Hollósi Antal (Újpest díszpolgára) és Zsarnai Szilárd (faipari gépismeretek tanára). Poszthumusz elismerést kapott iskolánk egykori tanára Saly Imre (1928-2018.).
Gratulálunk a díjazottaknak! Nagyné Matusek Irén, tagintézmény vezető-helyettes
|
| |||||||
|