|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-10-01
Ismét látogatható a felújított Makovecz-kilátó
A Makovecz Imre Alapítvány és a Pilisi Parkerdő Zrt. között született megállapodás alapján az Alapítvány önkéntesei és a Budapesti Műszaki Egyetem nyári gyakorlaton lévő építészhallgatói három hónapon keresztül jelentős részt vállaltak az 1983-ban épített Makovecz Imre-kilátó felújításában.
A munkálatok során a kettős csavarvonal formájú, fagerendákból álló, 6 méter magas építményen visszabontották a korlátokat, majd a központi vastengelyen nyugvó tartószerkezet megerősítése után stabilabb korlátokat helyeztek a lépcsősorra és a kilátó tetejére is, majd az egész építményt lefestették. Az erdőgazdaság a kilátó közvetlen környezetét is megújította: kilátóhoz vezető lépcsőfokok és a szomszédos tűzrakóhely is új formát kapott, valamint új padokkal és asztalokkal látták el a népszerű túracélpontnak számító pihenőhelyet. "A pályája elején Édesapánknak hosszú vesszőfutása volt az állami tervezővállalatoknál, ezután talált menedéket a Pilisi Parkerdőnél, Madas László igazgatónál, ami új fejezetet nyitott az életében. Az erdőgazdaságnál az építési lehetőségekben bizonyos korlátokat figyelembe kellett venni, így jelent meg az építészetében ilyen markánsan a fa. Ez a kilátó is szinte teljes egészében fából készült, ami jól szimbolizálja az ő munkásságát. A mostani felújítás pedig jól mutatja azt, hogy a Pilisi Parkerdő a mai napig komolyan veszi és gondozza Makovecz Imre életművét, amiben örömteli módon egymásra találtunk, és a mostani felújítás során is szellemi munkával, kétkezi munkával össze tudtuk adni azt, ami a miénk." - mondta Makovecz Pál, az építész fia, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke a felújított kilátó átadásával kapcsolatban.
Az őszi szezonra megújult Makovecz Imre-kilátó Budapest II. kerületében található, a 362 méter magas Kis-Hárs-hegyről nyújt körpanorámát az észak-budai térségre. Az építményre felkapaszkodva többek között látni lehet a Dunát a belváros egy szeletével, a budai várat, valamint a Citadellát is. A János-hegy és a Tündér-hegy óriási tömbjei a Zugliget katlanával innen nézve érvényesülnek leginkább, míg északi irányban a Nagy-Hárs-hegy tömbje zárja le a kilátást. A kilátó legkönnyebben a Szépjuhásznétól induló sétautakon közelíthető meg. Előbb a zöld körtúra jelzésen északkeleti irányba kell indulni, majd a Kis- és a Nagy-Hárs-hegy nyergében lévő elágazásnál jobbra fordulni a sárga háromszög jelzésre, ahonnan már alig öt perc alatt elérhető a kilátó.
Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.
|
| |||||||
|