|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2018-10-30
A magánerdő tulajdonlás szabadsága Európában
A házigazda és szervező a CROUPFOA: Croatian Union of Private Forest Owner Alliances (Horvát Magánerdő Tulajdonosi Szövetség, mely több mint félmillió horvát erdőtulajdonost képvisel) volt, s az eseményen részt vett az Erdőtulajdonosok Európai Szövetsége (CEPF) elnökségének és titkárságának több tagja is. Zdenko Bogovic, a CROUPFOA elnöke is tagja a CEPF elnökségének. Nyitó előadásában bemutatta a horvát magánerdő tulajdonlás játékszabályait.
Utána a CEPF elnöke Hubert de Schorlemer áttekintette az erdőtulajdonlási jogot Európában, s hivatkozott a 2018. júliusában e tárgyban megjelent tanulmányra*. A tanulmány legfontosabb megállapítása szerint igen nagy a különbség az erdőtulajdonlás szabadságában Európa országai és régiói között. "A korábbi szocialista országok erdőtulajdonosainak tevékenységük (jogaik) erős korlátozásával kell szembenézniük, amivel szemben a nyugati és északi országokban nagyobb a tulajdonosok szabadsága erdeikkel kapcsolatos gazdálkodási döntéseik terén. Erdőt birtokolni Makedóniában valami egészen mást jelent, mint az erdőbirtoklás Németországban vagy Hollandiában", mondta Schorlemer úr. A CEPF elnökének beszéde. (pdf, 3 oldal) (* A tanulmány címe: Mennyire magánok Európa magánerdei? A 39 szerző között van Jáger László is.)
Miljenko ®upanić, a CROUPFOA titkára a CROUPFOA által Európa különböző nemzeti erdőtulajdonosi szervezeteihez küldött kérdőív következtetései alapján áttekintést adott az európai országok erdőtulajdonlási jogi helyzetéről és különbségeiről. Előadása itt érhető el (21 oldal, pdf). A felmérésben 13 ország + 1 régió vett részt. Magyarország nem volt köztük.
Svédország erdőtulajdonosainak helyzetét Lennart Ackzell, A Svéd Családi Erdőtulajdonosok Szövetségének (LFR) nemzetközi koordinátora mutatta be. (pdf 16 oldal) A közép-európai perspektíva címmel Christian Brawenz, Ausztria Horvátországi Nagykövetségének mezőgazdasági, erdőgazdasági és környezetügyi attachéja tartott előadást. Ebben főleg ausztria ügyeit mutatta be, de kitért más közép-európai országokra, köztük Magyarországra is. (pdf, 15 oldal)
Az előadási anyagok a horvát szervező honlapján.
Az esemény sajtóanyaga. (3 oldal) A sajtóanyag főbb gondolatai: A horvátországi erdők 26%-a, mintegy 600 ezer ha van magánkézben, mintegy félmillió ember tulajdonában. Sok jogaszabályi előírás teremt kedvezőtlen feltételeket az erdejükben gazdálkodáshoz. Azért szervezték e konferenciát, hogy felhívják a nagyközönség figyelmét e körülményekre és bemutassák más országok példáit Skandináviától Ausztrián át Luxemburgig. Horvátországban az erdőtulajdonos nem kap ellentételezést a vad okozta károkért, mely helyzetet és a horvát vadászati törvényt e vonatkozásban kritizálja a sajtóanyag. Az erdőtulajdonosnak nincs joga vadászni a saját erdejében. A horvát erdőtörvény bevezette az erdő-hozzájárulást, amit szintén kritizál a sajtóanyag. A sajtóanyag kitér Szlovéniára, ahol az Erdőtörvény, a Vadászati törvény és a Természetvédelmi törvény a magánerdő tulajdonosokat mindenféle más tulajdonosoktól eltérően számtalan előírással korlátozza tulajdonuk használatában, s mindez 28 évvel a demokratikus változások után. A sajtóanyag végül említést tesz a CEPF elnökének előadásáról is. Forrás: cepf-eu.org
|
| |||||||
|