|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2019-07-02
Keszeg legjobb favágói - STIHL Fakitermelő Bajnokság
Ahogy az már megszokott, a Nógrád megyei megmérettetésen a hivatalos feladatok mellett egy plusz versenyszám, a hasas fűrészelés is várt a fakitermelőkre. Bár az első három helyezett kihirdetésekor az összes pontszámot figyelembe vették a szervezők, a kvalifikációra természetesen csak az országos verseny szabályai voltak érvényesek.
A verseny a szerelés, vagyis lánccserélés két fordulójával kezdődött, ahol 20 másodperc alatti eredmény is született, majd a kombinált versenyszám délelőtti körei kezdődtek meg, ahol a fakitermelőknek dönteniük, vágniuk, gallyazniuk, hosztolniuk, darabolniuk, hasítaniuk, majd pedig sarangolniuk kellett. Az ebédszünet előtt pedig a hasas fűrészelés következett. A benevezett 11 csapat közül ezúttal két gárda ragadott fűrészt versenyen kívül, hiszen a Hanyi Hódok Császáron hatodikként, az Isaszegi Favágók pedig Pilisszentivánon ötödikként vívták ki a továbbjutást a szeptember 7-i, Pákozdi döntőbe. Bár a hivatalos eredményekbe a két négyes nem szólhatott bele, a hódok végül Keszegen a legjobbak, az isaszegiek pedig a másodikok lettek volna, így megérdemelt tapsot kaptak az eredményhirdetésnél.
Az ebédszünet és a közönségprogramok után a csapatok felálltak a második fordulóhoz, hogy az esetleges hibákat, rosszabb szerepléseket kijavíthassák, hiszen a verseny végeredményébe minden esetben a jobb futamot számítják bele. Volt is olyan gárda, amelyik javítani tudott, délután négy óra után pedig megszületett a végeredmény is. A jubileumi, 10. Keszegi Favágó Versenyt az Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészetének Lesozov Plus Kft. csapata nyerte meg, mögöttük a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészetének Hántoló Szarvasok névre hallgató gárdája végzett. Harmadikként érkezhetett a színpadra a MEDOSZ Amígók négyese, mellettük pedig tovább jutott még az országos döntőbe a fiatalokból álló Ipoly Erdő Zrt. - Kelet-Cserháti Erdészet és a Soproni Egyetem alakulata, valamint a Buszosok is. A jubileumi favágó verseny végén a szervezők díjazták azokat a versenyzőket is, akik az elmúlt tíz évben a legtöbb alkalommal ragadtak motorfűrészt Keszegen, és az is kiderült, hogy az eddigi legeredményesebb csapat az idén is diadalmaskodó királyréti gárda. Ezen alkalomból egy jubileumi emlékserleget is átvehettek. Dobó István, a Váci Erdészet vezetője megköszönte a helyiek évtizedes munkáját, kiemelve, hogy ha nem ennyire profik a keszegiek, akkor biztosan nem élte volna meg a rendezvény ezt a szép életkort. Csiri Csaba polgármester is visszaemlékezett az elmúlt esztendőkre, míg Gémesi József, a STIHL Kft. képviseletében azt hangsúlyozta, hogy volt értelme az országos bajnokság elindításának. Hiszen ha visszatekint a korábbi pontszámokra, és összeveti azokat a mostani teljesítményekkel, érezhető a technikai és munkabiztonsági fejlődés. A 10. Keszegi Favágó Versenyt szokás szerint számos program kísérte. Gáborecz István fafaragó például egy bagollyal és kecskével díszített KESZEG feliratot készített STIHL fűrésszel, de volt erdőtűz-megelőzési ugrálóvár, gyermek és női favágó verseny, STIHL Timbersports és Toldi bemutató, valamint természetesen a STIHL legújabb gépeit, többek között a STIHL MS500i-t és az akkus eszközöket is megismerhette a közönség.
RÉSZLETES EREDMÉNYEK: (helyezés a Keszegi Favágó Verseny alapján, zárójelben a kvalifikációs verseny pontszáma)
1. Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészét - Lesozov Plus Kft. (354,00) 2. Hántoló Szarvasok - Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Süttői Erdészet (410,38) 3. MEDOSZ - AMÍGÓK (451,44) 4. Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészet (403,70) 5. Buszosok (518,00) 6. Soproni Egyetem (472,00) 7. Ipoly Erdő Zrt. - Váci Erdészet - Csiri Team (619,11) 8. Hegyi Betyárok (728,60) 9. Szilágyi Team (767,74)
Versenyen kívül: Hanyi Hódok (309,44) Valkói Erdészet - Isaszegi Favágók (331,00) A folytatásban a motorfűrészek Bükkzsércen zúgnak fel augusztus 31-én. Az országos döntőt szeptember 7-én, Pákozdon rendezik meg. Fotók / Forrás: erdő-mező.hu
|
| |||||||
|