|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2019-07-16
Ötmilliárd jut idén szociális tüzelőanyagra
Pogácsás Tibor közölte, a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhatnak. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához igényelhető. A gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok (5000 fő lakosságszámot meg nem haladó települések a jogosultak) a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot - mondta az államtitkár. Közölte, az idei évben minden eddiginél korábban írják ki a pályázatot. Az elektronikus beadás határideje augusztus 1. délután négy óra, a papír alapon történőé augusztus 2. A benyújtott pályázatokról legkésőbb augusztus 30-ig döntenek. A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig szét kell osztaniuk a rászorulók között - mondta Pogácsás Tibor. Kitért arra is, hogy a program 2011 óta sikeresen működik, a Belügyminisztérium egy keretet biztosít és az önkormányzatok a saját maguk által megalkotott rendelet alapján osztják szét a szociális tűzifát. Mindenki, aki pályázik, kap támogatást - mondta Pogácsás Tibor, hozzátéve: "az alaptézis az, hogy a legkisebbek húsz köbméter igényig a teljes támogatást megkapják", és ha több az igény, mint a felosztható keret, akkor arányosítanak. Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta, a szociális tűzifa mennyisége rendelkezésre áll, az állami erdőgazdaságok száraz tűzifával állnak az önkormányzatok (és a lakosság) rendelkezésére. Közölte, 2011-ben a szociális tűzifa mennyisége 42 ezer köbméter volt, a tavalyi és az idei szezonban már mintegy 226 ezer köbméter. A program 2011-es indulása óta körülbelül egymillió köbméter tűzifával látták el az önkormányzatokat, és eddig az állam 17 milliárd forintot fordított szociális tűzifa vásárlására. Zambó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg az állami erdőgazdaságoknál jó minőségű, száraz tűzifát lehet vásárolni, a fűtési szezonban ugyanakkor már előfordulhat, hogy nedves lesz a piacon elérhető tűzifa. Kérdésre Pogácsás Tibor elmondta, a száraz tűzifa elérhetősége miatt írják ki ilyen korán a pályázatot. A közreadott sajtóanyag szerint a támogatás kerete 2011 óta közel hatszorosára emelkedett. Forrás: MTI
|
| |||||||
|