|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2019-09-19
Év végéig elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első üteme
Révész Máriusz elmondta, hogy megkezdődtek a munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon. A 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút, amelyet a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) 40 millió forintos saját forrásából és 80 millió forint kormányzati támogatásból finanszíroznak, év végére elkészül. Hozzátette: a teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére készülhet el, 1 milliárd forintból. Révész Máriusz elmondta azt is, hogy folyamatosan épül majd a kerékpárút egészen Zircig, így a Veszprém és Zirc közötti szakasz már jövőre használható lesz, hozzátéve, hogy a Győrt Balatonfüreddel összekötő kerékpárút a tervek szerint jövőre, de legkésőbb 2021-re készülhet el. A következő években mintegy150 milliárd forintot fordítanak kerékpárutak építésére, támogatva az aktív turizmus erősödését - fűzte hozzá. Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a városon belül 18 kilométernyi kerékpárutat építettek, 40 kilométernyi, a városhatárt átszelő kerékpárút építése, előkészítése pedig zajlik.
Forrás: MTI
|
| |||||||
|