|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2019-09-23
Félmilliárd forintos bútoripari fejlesztés Gyulán
Szalainé Mihucza Zita elmondta: a 2012-ben alakult társaság beruházásához a GINOP mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése pályázat keretében nyert el majdnem 250 millió forint vissza nem térítendő támogatást, míg a fennmaradó önrészt saját forrásból, illetve banki hitelből biztosították. A bútorgyártó cég az elmúlt évben 842 millió forintos árbevételt ért el, az idén pedig már egymilliárd forint feletti bevétellel számolnak. A cég adózott eredménye tavaly 31 millió forint volt, 2019-ben 40 millió forintot terveznek.
A pályázat lehetővé teszi, hogy megőrizzék a meglévő 27 dolgozó munkahelyét, sőt esély mutatkozik a munkahelybővítésre is - mondta az ügyvezető igazgató. A Holzmöbel Kft. kizárólag magyar piacra dolgozik, megrendelői elsősorban közintézmények, egyetemek, főiskolák, színházak, emellett ipari laboratóriumok számára is szállítanak szekrényeket és íróasztalokat.
Forrás: MTI
|
| |||||||
|