Döntéstámogatás az erdők jövője érdekében

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra milyen gyakorlati lépések szükségesek az erdészetben?

Gyakran találkozni azzal az érveléssel, hogy a múltban is volt éghajlatváltozás, amihez a természet eddig is alkalmazkodott valahogy. Az éghajlatváltozás jelenlegi sebessége azonban közel százszorosa annak, amit a fák a jégkorszakot követő gyors felmelegedés utáni megéltek, ezért a jelenlegi időszak történései szinte leküzdhetetlenül nagy változást jelentenek a hazai őshonos fafajok számára. Lehet mondani azt is, hogy hogy hátradőlünk, és meglátjuk, mi lesz, de ehelyett inkább tegyük meg, amit a legújabb ismeretek alapján a legjobbnak tartunk, hozzunk előrelátó és felelős döntéseket - tekintsük ezt a korszerű gazdálkodásnak. A kutató felelőssége, hogy az elérhető információkat összegyűjtse. Ezek mind olyan adatok, amelyek eddig külön-külön régóta rendelkezésre álltak, viszont a térinformatika nyújtotta lehetőséget felhasználva egy-egy tényleges beavatkozási helyszínre vonatkozóan könnyen elérhetővé kell tenni. Ez szükséges ahhoz, hogy az adott helyszínen meg tudjuk mondani, mi van jelenleg, és hogy mi várható a következő évtizedekben.

Megjósolni a jövőt? Lehetséges ez egyáltalán?

A jövő már elkezdődött. Ma már nem a jelenlegi állapotra, hanem a jövőbelire kell tervezni. "Mozgó célpontra lövünk", folyamatosan változó feltételekre kell időben előrevetítve megoldást találni. Elfogadva a klimatológusok adott helyszínre adott havi csapadék és hőmérsékleti adatait, meg tudjuk határozni az erdők termőhelyének jövőbeni alakulását.

Meddig lehet ragaszkodni a jelenlegi, ideálisnak tekintett állapothoz?

Nem szabad mindenáron, óriási költséggel, többszöri nekirugaszkodással erőltetni azoknak az erdőknek a felújítását, ahol már most tudjuk, hogy megszűntek az életfeltételeik.

Az őshonos helyett azonnal más, szárazságtűrő fajokat kellene telepíteni?

Nem. A jó hír az, hogy az őshonos fafajokon belül is óriási mozgástér van, amelyet eddig jórészt kiaknázatlanul hagytunk. Az őshonos fafajaink valójában óriási változatosságú, Európa legkülönbözőbb helyein tenyésző erdőállományokból tevődnek össze. Az erdészeti szakember feladata, hogy egyrészt megmondja, milyen irányú változás várható a felújítás alatt álló helyen, másrészt a fajok elterjedési területén belül megadja, hogy hol vannak olyan szárazságtűrőbb populációk, amelyek például még ötven év múlva is életképesek lehetnek a kérdéses helyszínen. Ha ezekről a helyekről hozunk makkot vagy csemetét, az olyan mintha az erdő fái a Gyűrűk urából megismert entek módjára felállnának és idevándorolnának néhány nap alatt, megsegítve a helyi természetes újulatot. 

Felhasználjuk a természetes újulatban rejlő alkalmazkodó-képességet, de egyúttal évtizedekre is előre tekintünk. Nincs időnk tehát arra várni, hogy a természet majd valahogy megoldja, ahogy tette ezt eddig is - legalábbis az ember által nem befolyásolt környezetben -, hanem az ismeretek birtokában előrelátóan kell cselekedni. Az új termőhelytípus-változatokra alkalmazandó célállományokra kell konszenzusos javaslatokat tenni. Aztán a körzeti erdőtervezés során a természetességi állapot megállapítása mellett a klímabesorolás felülvizsgálatát is el kell végezni, ezáltal legalább a jelen állapotra aktualizáljuk a termőhelyeinket.

A jövő különböző időszakokra modellezett klímájának megadása ezek után lehet már csak egyfajta iránymutatás a megjegyzés rovatba, de ennek ismeretéről sem mondhatunk le. Ezek a jövőre vonatkozó információk a véghasználati korú, vagy felújítás alatt álló erdőrészletekben válnak különösen hangsúlyossá.

Az erdőtelepítések tervezésénél viszont ragaszkodni kell a jövő klímaértékek kötelező figyelembe vételéhez, hiszen a tölgy és bükk esetén felhasználható hektáronként csaknem 2 milliós telepítési támogatásnál joggal várhatjuk el a legkorszerűbb termőhelyi ismeretek kötelező használatát.

Forrás: NAK