|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-04-23
Megjelent a 2020. évi LIFE pályázati felhívás
Az EASME a jelenlegi járványügyi vészhelyzetben is segíteni kívánja a pályázókat a programban való zavartalan részvétel érdekében. Ezen intézkedések sorában, a 2020. évi felhívás többek között az alábbi legfontosabb újdonságokat tartalmazza: - Az összes benyújtási határidő közel egy hónappal meghosszabbodott! - A pályázók regisztrálhatnak egy-egy rövid megbeszélésre a tervezett projektkoncepcióról tagállami nemzeti kapcsolattartóik mellett immár az EASME szakmailag illetékes projekt-tanácsadójával is! A regisztrációs rendszer hamarosan közzétételre kerül. - A projektekben résztvevő magánszervezetek már nem kötelesek nyílt pályázati felhívást hirdetni a 135 000 eurót meghaladó szerződésekre; - Minden nyertes projekt lehetőséget kap olyan helyi kezdeményezések pénzügyi támogatására, amelyek hozzájárulhatnak projektjük célkitűzése(i)hez. A fenti támogatást (bizonyos korlátok között) a projektben részt vevő kedvezményezett nyújthatja a helyi kezdeményezésekért felelős harmadik feleknek. Így megkönnyítik a LIFE finanszírozáshoz való hozzáférést olyan kisebb helyi csoportok számára is, amelyeknek nem lenne kapacitásuk társult kedvezményezettként részt venni a projektben, de fontos szerepet játszhatnak a projekt célkitűzéseinek elérésében; - A pályázati felhívás külön fejezetet tartalmaz a start-up vállalkozások számára, hogy a nagyobb cégekkel együttműködve könnyebben részt vehessenek a LIFE projektekben.
A pályázati felhívások elérhetőek a magyar LIFE honlap Pályázatok menüpontja alatt.
Megjelentek a hazai LIFE kisokosok is A környezetvédelmi, természetvédelmi és éghajlat-politikai szakterület a 2020. évi LIFE pályázati kiírás kapcsán összeállította az aktuális tájékoztató anyagát, melyek itt érhetők el: LIFE Környezetvédelmi Kisokos 2020 LIFE Természetvédelmi Kisokos 2020
Tájékoztatásul jelezzük, hogy új pénzügyi részletszabályok is várhatóak a LIFE programban, melyek a felülvizsgált pénzügyi és adminisztratív útmutatóban fognak megjelenni az EASME LIFE honlapján, várhatóan április végén.
Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Európai Bizottság 2020. április 30-án virtuális LIFE Információs és Networking Napot tart, melyre regisztrálni az alábbi linken keresztül lehet: https://eu-life-2020.b2match.io/home/
Természetesen a magyar LIFE Csapat is mindent megtesz annak érdekében, hogy a fennálló járványügyi helyzetben is segítse a magyarországi pályázó szervezeteket. Naprakész információkért látogassanak vissza folyamatosan bővülő honlapunkra és Facebook oldalunkra, és további kérdések esetén keressék nemzeti kapcsolattartó kollégáinkat:
LIFE Környezetvédelem alprogram (környezetvédelmi témájú pályázatok) Szijártó Ágnes: Tel.: +36 1 795 5763; e-mail: agnes.szijarto@am.gov.hu;
LIFE Környezetvédelem alprogram (természetvédelmi témájú pályázatok) Sashalmi Éva: Tel.: + 36 1 896 3149; e-mail: eva.sashalmi@am.gov.hu,
LIFE Éghajlat-politika alprogram Kovács Barbara: Tel.: +36 1 896 3129; E-mail: barbara.kovacs@itm.gov.hu;
Forrás: AM Környezetfejlesztési és -stratégiai Főosztály
|
| |||||||
|