|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-05-08
A szakképzésben folytatja a továbbtanulók közel kétharmada
Azt szeretnénk, hogy a fiatalok alapos, korszerű és a munkaerőpiacon értékes tudással rendelkezzenek, ezért fejlesztjük és újítjuk meg a szakképzés rendszerét. A jelentkezési adatok alapján az látható, hogy a diákok körében is népszerűbb lett a szakma tanulása" - mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány pont arra világít rá: minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy miután újraindítjuk az életet Magyarországon, ismét legalább annyira eredményesek lehessünk, mint az elmúlt évtizedben.
Idén ugyanis tovább nőtt a szakképzés népszerűsége a jelentkező nyolcadik osztályos tanulók körében. A tanulók 35,8 százaléka gimnáziumba, 42,1 százaléka technikumba, 20,3 százaléka szakképző iskolába, 1,4 százaléka pedig szakiskolába nyert felvételt. A szeptemberben induló technikumi képzést közel 34 ezer fiatal választotta. Több mint 42 százalékos részarányuk azt jelenti, hogy idén magasabb arányban folytatják tanulmányaikat a diákok a szakmát és érettségit egyszerre nyújtó középfokú szakképzési intézményben, mint az előző másfél évtized bármelyik évében.
Ez azt mutatja, hogy a fenntartó minisztérium felügyelete alatt megújuló szakképzés, az ötéves technikumi rendszer bevezetése vonzó lehetőséget kínál a tanulók számára. A szakképzés megerősítésének célja, hogy az értékes tudással bíró, felkészült fiatalok sikeresek legyenek és megállják helyüket a munkaerőpiacon. Az osztrák mintára jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá váló rendszerben idén júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó 32 ezer oktató bére. A következő tanévtől teljesítményük alapján a diákok is többletjuttatást kapnak az új ösztöndíjak formájában, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel.
Az ITM jelentős könnyítésről döntött azoknak a diákoknak az érdekében, akik szeptembertől a technikumok érettségire épülő képzéseiben szeretnék folytatni szakképzési tanulmányaikat. A tárca közelmúltban kiadott határozata lehetővé teszi a technikumok szakmai vizsgára felkészítő két évfolyamos képzésébe való bekapcsolódást azok számára is, akik a járványhelyzet miatt most nem kívánnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni. A középiskola befejező évfolyamát elvégzők közül tehát bárki beiratkozhat a technikumok kétéves képzéseire, az így továbbtanulóknak az érettségit elegendő utólag, legkésőbb a szakmai vizsgáig megszerezniük. A könnyítés azokra a szakgimnáziumi tanulókra is vonatkozik, akiknek egy év van hátra a szakmai vizsgáig.
A minisztérium alapvető célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből. Forrás: ITM Kommunikáció
|
| |||||||
|