|
|||||||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-05-13
Alkalmazkodó erdőgazdaságok
Az új koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok 2020. március 17-től szüneteltetik az erdei kisvasutak, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működtetését, valamint átmenetileg bezárták a közjóléti turisztikai központokat, erdei múzeumokat és kiállításokat, nem tartják meg tervezett rendezvényeiket. Az erdők látogatása nem tilos, a turistautak, a parkerdők, az erdei tanösvények felkereshetők, bár a járványügyi intézkedések értelmében ott is kerülni kell a csoportosulást. Ez a helyzet mindenki számára szokatlan. Vajon mennyire vettük ezt tudomásul, és és mennyire változtatta meg az erdőgazdaságok mindennapi működését a járványhelyzet?
Átmenetileg az erdei iskolák sem tartanak foglalkozásokat (Fotó: KEFAG Zrt.)
Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója szerint a járványügyi intézkedéseket az érdeklődők alapvetően megértéssel fogadták, a kijárási korlátozásoknak csak kevés "vadhajtását" tapasztalták. Mivel a természetkedvelők nem csak a környezetüket becsülik, hanem embertársaik egészségére is ügyelnek, a turisztikailag népszerű helyek elkerülése révén számos új felfedezéseket tesznek. Azt tapasztalják, hogy olyan helyeken is jelentős számú kiránduló bukkan fel, ahol korábban szinte csak a madár járt. Sokan jelen helyzetben csodálkoznak rá, hogy lakóhelyük közvetlen közelében micsoda érdekességek is találhatók. A KEFAG Zrt. turisztikai objektumaiban, szálláshelyein a kijárási tilalom alatt sem állt meg az élet. A kényszerű szünetet nagytakarítással, illetve az egyébként későbbre tervezett karbantartások előrehozott végrehajtásával töltik, illetve munkavállalóikat egyéb feladatokkal bízzák meg. Örömteli példaként említette a vezérigazgató, hogy az országfásítási program keretében egyre többen gondolkodnak erdőtelepítésben, így talajvizsgáló laboratóriumuk bővelkedik megrendelésben. Ennek köszönhetően az erdei iskola konyháján átmenetelig feladat nélkül maradt kollégák a talajlaboratóriumban mosogatnak, illetve vizsgálat-előkészítő munkákat végeznek. Az erdei iskolában a járványhelyzet miatti foglaláslemondások esetében a korábban befizetett foglalót haladéktalanul és maradéktalanul visszafizetik. "Gyakorló szülőként tudom, hogy ez sajnos nem általános az egyéb szervezetek által szervezett osztálykirándulásoknál. A foglalások átütemezéséről egyelőre nem beszélhetünk, mert még a pedagógusok és a szülők is bizonytalanok, hogy hogyan tervezzék az év hátralévő részét. Bizakodással készülünk, és nagy szeretettel várjuk majd vendégeinket!" - nyilatkozta Sulyok Ferenc.
A Kecskeméti Arborétum május 4-től már látogatható (Fotó: KEFAG Zrt.)
Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a veszélyhelyzeti intézkedéseknek megfelelően a Pál Miklós és a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola zárva van, és a Debrecen Megyei Jogú Város tulajdonában álló, az erdőgazdaság által üzemeltetett Hármashegyi Erdei Iskola sem fogad látogatókat. Az Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum szintén nem látogatgató, valamint lezárta a társaság a kezelésében levő kilátókat is. Minden erdei iskolai programot töröltek, és mivel ezek többsége zöld jeles napokra, vagyis kötött időpontokra szólt, így ezeket csúsztatni sem lehetett. Ebben az időszakban a NYÍRERDŐ Zrt. facebook-oldalán tesznek közzé óvodások és iskolások számára feladatokat, felnőttek részére pedig érdekességeket. "A szálláshellyel is rendelkező Hármashegyi Erdei Iskola előzetes foglalásait többen lemondták, és új foglalást vagy időpont módosítást sem kértek. Június közepétől augusztus végéig nyári táboros foglalások vannak betervezve a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolában, az Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum területén, valamint a Hármashegyi Erdei Iskolában. Egyelőre ezeket nem mondták le, sőt voltak olyanok, akik néhány nappal ezelőtt jelezték, hogy augusztusra szeretnének időpontot foglalni." tudtuk meg Szalacsi Árpádtól.
Az Erdőspusztai Bemutatóház sem fogad vendégeket. (Fotó: Nyírerdő Zrt.)
A szabadon látogatható közjóléti létesítményekben sokan fordulnak meg ezekben a napokban is. Az erdőgazdaság kollégái úgy tapasztalják, hogy például a Debrecen közelében levő Vekeri tónál és a Hármashegyi Pihenőcentrumban naponta több százan vannak. A felnőttek elsősorban sétálnak, kerékpároznak, a gyerekek játszanak, de vannak, aki sportolnak vagy kutyát sétáltatnak. A legtöbb esetben betartják a járványhelyzetben hozott előírásokat, valamint a tűzgyújtási tilalmat sem szegik meg, vagyis nem sütnek, főznek a szabadban.
Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazatója is hangsúlyozta, hogy az erdőgazdaság igyekszik a kialakult járványügyi helyzethez alkalmazkodni, betartva a rendkívüli szabályokat, rendeleteket. Arborétumaikat nem zárták be, viszont csoportokat nem fogadnak. Kilátóik, továbbá a tűzrakó helyek és a játszóterek azonban határozatlan ideig nem használhatók. Úgy tapasztalják, hogy az erdőben az emberek betartják a járványügyi szabályokat, csak elvétve kellett figyelmeztetni őket. Szabadidős tevékenységként egyre többen futnak, kerékpároznak és sétálnak erdeikben. "Folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket weblapunkon és közösségi oldalainkon keresztül. Ez utóbbi kettőre (Facebook, Instagram) nemcsak híreket, hanem érdekességeket, látványos képeket, kvízeket is feltöltünk, hogy fenntartsuk az érdeklődést irányunkban"- mondta el a vezérigazgató. Kollégáik egy része "home office"-ban dolgozik, ehhez megkapták a szükséges eszközöket. Természetesen a társaság fő tevékenységeinek munkafolyamatai nem végezhetők otthonról, így a mag- és csemetetermelés, az erdősítés, a fahasználat és a fafeldolgozás - némileg szűkebb keretek között -, de zajlik. Nemcsak a járvány, hanem a fapiac korábban felmerült problémái, a halmozódó készletek miatt korlátozták a fakitermeléseket. A fakereskedelemben nagyobb zavart okozott a járványügyi helyzet: az olasz export szinte teljesen leállt, a határlezárások miatt Ausztria felé sem tudtak egy rövid ideig szállítani. Az idén 50 éves Bajcsai Csemetekertben sem állt meg a munka, hiszen a természettől nem lehet szünetet követelni. Egész tavasszal folyt a csemetekiemelés és -válogatás a munkacsarnokban, talaj-előkészítéseket végeztünk. A bükkházakban decemberben elvetett bükkmakkokból április elején kikeltek a magoncok. A következő hetekben eliskoláznak közel 1,3 millió csemetét, ebből 1 millió bükk, 175 ezer gyertyán. Az idei év tavaszára tervezett erdőfelújítási munkákat a járványügyi helyzet ellenére teljes mértékben sikerült elvégezni, és az Országfásítási Mintaprogram keretében maradéktalanul végeztek az erdőtelepítésekkel. A vadászati ágazatban idén nem várhatók a tavalyihoz hasonló kimagasló eredmények, a vadászvendégek egyelőre nem jönnek, bíznak benne, hogy augusztusban pótolni tudják a kiesést.
Az erdősítés, a fahasználat és a fafeldolgozás némileg szűkebb keretek között, de folyamatos.
(Fotó: Zalaerdő/Kreiner Roland)
Gépbeszerzések, útfelújítások, építészeti beruházások (két kistolmácsi ingatlanunk felújítása) a tervek szerint zajlanak. A Budafai Arborétum új fogadóépületének májusra tervezett ünnepélyes átadóját azonban sajnos el kell halasztaniuk.
Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója szerint teljesen érthető, hogy a budapestiek és főváros környékiek a téllel és a több hét bezártsággal a hátuk mögött a jó idő megérkezésekor tömegesen keresik a természetet. Az erdők a járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések mellett is látogathatók, azonban fontos, hogy ott is be tudjuk tartani a jelenlegi szabályokat. A Parkerdő a fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára nyújt természetközeli kikapcsolódási lehetőséget: ennek a tömegnek el kell oszlania időben és térben ahhoz, hogy a kirándulók és túrázók vigyázhassanak egymásra és önmagukra. A kormány járványügyi rendelkezéseinek megfelelően a Pilisi Parkerdő is bezárta erdei iskoláit, valamint turistaszállásait, Budakeszi Vadasparkban is csak online követhetik nyomon az érdeklődők az ott élő vadvilág mindennapjait. A Parkerdő kezelésében lévő Visegrádi Fellegvár sem fogad látogatókat, amit a jelenlegi helyzetben megértéssel fogadtak a turisták. A szállásfoglalásokat és rendezvényeket igyekeznek átütemezni, rugalmasak az új időpontok kialakítását illetően. Reményeik szerint a nyár közepétől már újra kinyithatják a kapukat és fogadhatják a turistákat. "Az ország legnagyobb parkerdőgazdasága révén furcsa azzal szembesülni, hogy a személyes kapcsolat időszakosan megszakadt az erdei iskoláinkat látogató gyermekekkel. Különösen, hogy a Parkerdő filozófiájának az alapítás óta meghatározó részét képezi az oktató-nevelő tevékenység, melynek keretében generációkat ismertetünk meg erdeink értékeivel"- mondta a vezérigazgató.
Dunakanyar vihar után (Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.)
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
|
| |||||||||||
|