|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-06-04
Erdészek a környezeti nevelésért
A Lesy SR a magyarországi Ipoly Erdő Zrt.-vel partnerségben vett részt a határon átnyúló Interreg pályázaton.
A pályázat teljes költségvetése 1 millió 438 ezer euró volt, ebből a Lesy SR. 723 ezer, az Ipoly Erdő Zrt. 715 ezer euró összegben valósította meg a pályázatban meghatározott célokat, mindkét partner jelentős önrésszel egészítette ki az összeget. Mint írták, a cél a határmenti térség vonzerejének növelése volt, ennek egyik eszköze pedig a fiatal generáció környezettudatosságának javítása, természettudományi ismereteik bővítése az erdei iskolák segítségével.
Léván egy használaton kívüli romos épületet alakították át interaktív erdei iskolává, Somoskőn egy 5900 négyzetméteres kirándulóközpontot építettek át, bővítve a szálláshely kapacitást, a közösségi teret és a szolgáltatásokat. Az interaktív bemutatótérben a térség turisztikai, történelmi, geológiai látnivalóit ismerhetik meg az érdeklődők.
A lévai erdei iskola létesítményei 4100 négyzetméteres területen épültek fel úgy, hogy a szakemberek bevitték az erdőt a városba. A Léva belterületén lévő komplexumban ugyanis zöld szigetet képez az udvaron egy mini arborétum. A program a létesítmények kialakításán túl szakmai és játékos programokat, műhelymunkát, és a nagyközönség számára szervezett rendezvényeket is tartalmazott. Forrás: parameter.sk
|
| |||||||
|