|
|||||||||
FATÁJ archívum:
FATÁJ-online
|
2020-06-24
Szalay Lajos díjat kapott Zalányi Bence
Az idei tanév rendkívüli járványügyi eseményei több hagyományos rendezvényünktől megfosztotta iskolánk tanulóit és diákjait. Külön örömünkre szolgált, hogy a Szalay Lajos díj átadására sor kerülhetett, ha nem is a megszokott, de mégis méltó és ünnepélyes keretek keretek között. A 2020-as év díjazottja Zalányi Bence 13.a osztályos tanuló, aki az iskolánkban eltöltött 5 év alatt tanulmányi és versenyeredményeivel kiérdemelte az elismerést.
Szalay Lajos (1942-1993) Szalay Lajos a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki karán 1966-ban szerzett diplomát. Az első munkahelye a Faipari Technikum volt, ahol mérnök-tanárként dolgozott, majd 1970-től a Faipari Kutató Intézet munkatársa volt. Az intézeti tevékenysége bútoripari és épületasztalosipari témakörű kutatásokra és fejlesztésekre, valamint kevésbé hasznosított fafajaink felhasználási lehetőségeinek vizsgálatára terjedt ki kezdetben, majd nyelvismereteit is hasznosítva műszaki dokumentációs munkát is végzett. Tevékenységi köre sok területre kiterjedt, a Faipari Tudományos Egyesület Oktatási Bizottságában, a Faipar című folyóirat szerkesztő bizottságában dolgozott. Oktatott a Faipari Technikumban (ma Budapesti Komplex SzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumában) és meghívott előadó volt a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem). Rengeteg szakkönyv és kiadvány szerzője, illetve társszerzője. Sok önálló publikációja mellett jelentős szakfordítói tevékenysége is volt. Több, a mai napig használt középiskolai tankönyv fordítását köszönhetjük neki. Munkája színvonalát minisztériumi, egyesületi és munkahelyi kitüntetésekkel ismerték el. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem 1994-ben a "Lugosi Armand díj"-at adományozta számára. (Ezt a díjat a szakma legtermékenyebb szakkönyvírója, dr. Lugosi Armand emlékére 1992 óta évente rendszerint egy főnek adja ki a Faipari Tudományos Egyesület, kiemelkedő szakmai publikációs tevékenységért.) 1993. július 3-án, tragikus balesetben hunyt el. Emlékére a családja díjat alapított, melyet minden évben egy diák kaphatja meg, akit kiemelkedő elméleti és szakmai eredményei alapján az iskola pedagógusai javasolnak.
Szalay Lajos díjban részesült tanulóink: 2010. Tóth Tamás 2011. Dániel Balázs 2012. Gyurina Péter 2013. Simon Mihály 2014. Rábai László 2015. Takács Dávid 2016. Hodgyai Zsolt 2017. Kiss Gyula Richárd 2018. Bihari Benjámin 2019. Görcz Dániel István 2020. Zalányi Bence Forrás: kozmafa.hu
|
| |||||||
|