A Föld szárazföldi állat- és növényfajainak mintegy háromnegyede valamilyen mértékben erdei ökoszisztémákhoz kötődik. Az erdők számos szolgáltatást nyújtanak: faanyagot, vadhúst, gombát és gyümölcsöt adnak, mérséklik a klímaváltozás hatásait, és turisztikai szerepük is jelentős. Ezek az értékek és hatások azonban csak ott érvényesülnek, ahol az erdők jól érzik magukat. Ahová nem valók, ott természetes körülmények között más élőhelytípusok jellemzőek: jól ismerjük a szavannák és sztyeppék füves pusztáit, a lápokat vagy a fátlan tundra növényzetét. E területeken, ha fákat telepítünk, azok nem tudják kifejteni jótékony hatásukat, sőt, különféle problémákat okozhatnak.

A homok mai valósága: ipari erdők, melyek még a tájat is szárítják

Ilyen konfliktusterületet jelentenek a hazánk síkvidékei, különösen a homokhátságok, azaz a Kiskunság és a Nyírség. E területek az ún. erdőssztyepp, sőt a klímaváltozás miatt egyre inkább a sztyepp zónába tartoznak. A legszárazabb hátsági részeken zárt faállományokat ipari jellegű erdőgazdálkodási módszerekkel lehet fenntartani, melyek kivétel nélkül egykorú, szinte mindig homogén fajösszetételű, gyakran idegenhonos állományokat eredményeznek. Aljnövényzetük többnyire gyér, leginkább inváziós fajokat tartalmaz. Biodiverzitás szempontjából tehát az őshonos sztyepp és erdőssztyepp élőhelyekhez képest visszalépést jelentenek. A kérdés, hogy ez megéri-e a társadalom számára gazdaságilag vagy klímavédelmi szempontból?

A homokfásítás eredeti célja a túllegeltetés miatt kialakult homokmozgások megfékezése volt, mely tulajdonképpen egy ideiglenes sikertörténetnek tekinthető, de sajnos nem egy ideális végállapotnak. A legszárazabb, magasan fekvő homokhátsági területeken a fák vízigénye nagyobb, mint amennyi csapadék formájában a területre hullik. Ez korlátozza a növekedésüket és gazdaságosságukat. E faállományok jelentős része gyenge egészségi állapotban van, a jövőbeli felújítások pedig biztosan nem fognak gazdaságilag megtérülni, sőt tűzveszélyességük miatt komoly kockázatot jelentenek. De ha nem égnek le, és nem is a gazdasági oldalról ítéljük meg őket, akkor is fennáll egy nagyon komoly negatívum: szárítják a tájat, ami a klímaváltozás miatt amúgy is száradó tájban a klímavédelmi funkciót is megkérdőjelezi.

A homoki erdők párologtatása nem növeli a csapadékmennyiséget, csak máshonnan vonja el a vizet

Homokhátságaink fátlan területei a talajvíz beszivárgási zónái – itt jut a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe –, míg a zárt erdők alatt nincs beszivárgás. A természetes hidrológiai ciklus részeként a beszivárgott talajvíz a homokhátságok mélyedéseiben és peremterületein újra felszínközelbe kerülhetett, és táplálta a mezőgazdasági kultúrákat, az üde gyepeket és a tavakat. A fokozott faborítás ezt a vízforrást csökkenti. A termésátlagok visszaeséséhez és a tavak kiszáradásához a túlzott erdőborítás is hozzájárult. Már az 1990-es években úgy becsülték, hogy a homokfásítás a táj szárazodásának 10–15 százalékáért felelhet, és azóta ez az arány csak növekedett. A víz, amit a zárt homoki erdők elpárologtatnak, azokról a helyekről hiányzik, ahol a természetes vízkörforgás szerint kellene elpárolognia. A fák összességében nem növelik a régió párolgását, így a homoki erdők vélt párásító és csapadéknövelő hatása nem valós jelenség.

A talaj vízkészletének helyes gazdálkodása szempontjából a homokhátsági erdők területének csökkentésére van szükség. Hosszú távon ezt a természet meg is fogja tenni, de érdemes ezt időben felismerni, és megtenni a megfelelő lépéseket, melyek könnyen és gyorsan megvalósíthatók a törvényi szabályozás racionalizálásával. Szükség van például a felújítási kötelezettség eltörlésére, illetve a felújításkor előírt záródási értékek csökkentésére. E módosításokra az erdőtulajdonosok már régóta várnak.

Az extenzív legeltetés, a méhészet és az ökoturizmus is alternatívát kínálhat a veszteséges faültetvények helyett

Új, szárazságtűrőbb fafajokkal és ökotípusokkal a probléma teljes mértékben nem hidalható át. Ha csak a korábbi gyakorlatot kívánjuk velük folytatni, akkor ezek nem mások, mint áramvonalasabb szárnyak a zuhanó repülőgépen, melyekkel nagyobb sebességgel lehet végül a földbe csapódni. Lecsökkentett erdőterület és jóval nyíltabb állományok esetén azonban természetvédelmileg sem kifogásolható a déli formák ellenőrzött behozatala – amennyiben invázióveszéllyel nem járnak és a klímaváltozással spontán is megjelenhetnének, ha a terjedésük útját nem szabdalta volna fel az emberi tájhasználat.

A törvénymódosítások révén erdőborítás alól mentesülő területeken alternatív tájhasználati formákra lesz szükség, ami klimatikus, hidrológiai és talajtani szempontból száraz gyepeket jelenthet. A homok megkötésére ezek is ugyan olyan alkalmasak, mint az erdő, sőt a lágyszárúak gyorsabb növekedése miatt hamarabb is megteszik, mint a friss erdőtelepítések. A túllegeltetést azonban el kell kerülni, mert a korábbi évszázadokban ez vezetett a homokmozgásokhoz (nem a fák hiánya a tájban). A területeken extenzív legeltetés, méhészkedés vagy ökoturizmus jöhet szóba, de a művelés teljes megszüntetése is előnyös lehet azon tulajdonosok esetén, akiknek a faültevényeik ráfizetésesek voltak.

Az egykori árterek visszaerdősítése pótolhatja a homokon kieső erdőterületet

Magyarország erdőborítása azonban törvényileg nem csökkenhet. A homoki erdők helyett, alternatív megoldást kell találni. A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része a homoki erdőkhöz hasonlóan gazdaságtalanul működik, és csak a kompenzációk révén éri meg a gazdáknak művelni őket. Ez össztársadalmi szinten ráfizetés.

Amennyiben visszaadjuk e területeket a víznek, a szántóföldi művelés már nem folytatható, azonban számos olyan fafaj és erdőtípus van, mely jól bírja, sőt, jóval nagyobb növekedést ér el, ha időszakosan víz borítja. Az ősi árterek vízjárásának visszaállításával jelentős erdősíthető területeket kapunk, és ezek az erdők már a korábban említett előnyök mindegyikével bírnak.

A gazdaságilag jelentős faanyagtermelés mellett jó vadeltartóképesség jellemzi őket (lásd pl. Gemenc), és a fák által elpárologtatott víz párásító, hűtő és akár csapadéknövelő hatása valós, hiszen itt a többletpárologtatás az országból máskülönben elengedett vízből történne.

Tölgyesi Csaba,

a Szegedi Tudományegyetem kutatója

forrás: Másfélfok

Az erdészeti társaság 313 hektáron végezte el a megújuló erdők ültetését, mindehhez pedig 12 hektár erdőtelepítési feladat – újszülöttek erdeje, mintafásítás – is társult. A Gemenc Zrt. fenntartható, úgynevezett tartamos erdőgazdálkodás alapján végzi erdősítési feladatait.

A Gemenc Zrt. vagyonkezelt területein az átlagos évekhez mérten háromszoros, mintegy 150 hektáros többletmunkát jelentett a kárt szenvedett erdősítések ismétlése, pótlása. Ennek alapvetően két oka is volt. Egyrészt a Dunán tavaly levonult árhullámok a fiatal erdőkben igen nagy kárt okoztak azzal, hogy a több napig, akár hetekig víz alatt lévő csemeték befulladtak, másrészt a homoki- és dombvidéki erdőterületeken a rendkívüli szárazság, a rekordokat döntő hőhullámok miatt jelentős aszálykár is jelentkezett.

A Gemenc Zrt. – amint mottójában is szerepel – a természet szolgálatában tevékenykedik, ezáltal elkötelezett abban, hogy a gondjaira bízott állami erdővagyont megőrizze és gyarapítsa. Mindezt Európa egyik legszigorúbb jogszabályi környezete, a magyar erdő- és a természetvédelmi törvény együttes alkalmazása is biztosítja. Fakitermelést és egyéb erdőgazdálkodási munkálatokat csak 10 éves erdőtervek alapján végezhet a Gemenc Zrt. Ezeket az erdőterveket a természetvédelmi és erdészeti szakhatóságok, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is jóváhagyta, és a szakszerű végrehajtást is ellenőrzik. A szakhatóságok által jóváhagyott erdőtervek azt is meghatározzák, hogy összesen mennyi fát termelhet ki az erdészeti társaság. A Gemenc Zrt. az elmúlt három évtizedben a természetvédelmi érdekek figyelembevétele mellett az éves lehetőségeinek 75-80%-t termelte ki. Ez azt jelenti, hogy mindig kevesebbet termelt ki, mint amit engedélyeztek. Mindemellett a gemenci erdészek több erdőt ültetnek, mint amennyit kitermelnek, így nő az erdősültség Gemencen. Ez a tendencia jellemző az egész országra is.

A Gemenc Zrt. speciális körülmények között végzi szakmai munkáját. Az alföldi, homoki termőhelyen álló tölgyesek, kőrisesek a jelenlegi környezeti viszonyok mellett természetes felújulásra sajnos nem képesek, hanem erdészeti munkával, megfelelően szabályozott keretek között végzett erdőkezelés eredményeként jöttek létre, újultak meg.

A hegyvidéki erdőkben az erdészek által többfelé alkalmazott, folyamatos erdőborítást eredményező szakmai módszerekkel végzett kísérletek elsősorban a termőhelyi tényezők (kevesebb csapadék, a talajvíz nagymértékű csökkenése, az egyes fafajok megújulási tulajdonságai, illetve az inváziós növények tömeges jelenléte) miatt eddig kevés sikerrel jártak, de a szakemberek keresik a megoldási lehetőségeket. A Gemenc Zrt. külön figyelmet fordított az idei ültetési időszakban is az őshonos és helyi termesztésű (például Tolnai csemetekert) saját kocsányos tölgy, fekete nyár és fehér fűz szaporítóanyag visszaültetésére, repatriálására.

forrás: Gemenc Zrt.

Mikor kertes házunkba költöztünk 15 éve, két cseresznyefánk volt a telkünkön. Nem gondoztuk őket, a nagyobbik pár éven belül ki is száradt. A kisebbiket sem öntöztük sajnos komplikált elhelyezkedése miatt. Gyakorlatilag semmit nem nőtt az elmúlt 15 évben. 5 éve vettünk egy csemetét, ezt rendszeresen öntöztük, most 8 méteres. És a többi Intenzíven öntözött növényeimnél is rendkívül gyors növekedést tapasztaltam.

Alkalmazott hidrobiológus, elsősorban ichthyológus vagyok, a növények mindig  másodlagosak voltak számomra az állatok mellett. Ennek ellenére végig kísérték eddigi életemet, imádom  csendes, nyugodt barátainkat.  Eleinte szoba-, majd akváriumi-, végül kerti növényekkel is foglalkoztam. A téma szempontjából utóbbiak gondozása során szerzett tapasztalataim a leglényegesebbek.

Mikor kertes házunkba költöztünk 15 éve, két cseresznyefánk volt a telkünkön. Nem gondoztuk őket, a nagyobbik pár éven belül ki is száradt. A kisebbiket sem öntöztük sajnos komplikált elhelyezkedése miatt. Gyakorlatilag semmit nem nőtt az elmúlt 15 évben. 5 éve vettünk egy csemetét, ezt rendszeresen öntöztük, most 8 m magas. Az öntözés alatt nem azt értem, hogy kicsit benedvesítjük a földet, hanem, hogy tavasztól őszig csaknem minden nap 50-200L vizet adunk egy kis fának naponta. 10-12 éven át napi átlag két órát töltöttünk feleségem és én azzal, hogy végigöntözzük a kerti növényeket. Tavaly augusztus óta, már automata öntözőrendszert használunk, azóta a növekedés határozottan gyorsabbnak tűnik. 4 éves tujáink 4 m-ek, 6 éves sárgabarackunk 6 m-es, utóbbi évente akár száz kg-ot is teremhet. Többi kerti növényünk is hasonlóan gyorsan fejlődik.

Összefoglalva:

• Intenzíven öntözött növényeimnél rendkívül gyors növekedést tapasztaltam.
• Az így gondozott növények a rovarkártevőkkel szemben is kimagaslóan hatékonyan védekeznek. Gyakorlatilag soha nem kellett semmilyen növényvédőszert használnunk az elmúlt 15 évben, egy-egy kivételtől eltekintve. Amennyiben mégis fertőződtek, vagy bármi bajuk volt tudtam, hogy hibát követtem el gondozásukban.
• Fagykár és viharok ellen is ellenállóbbaknak tűnnek növényeink.

Mindez leegyszerűsítve azzal magyarázható, hogy optimálisabb körülmények között  a növények (de az állatok is) ellenállóbbá válnak a stresszhatásokkal szemben…

Globális problémák

Nehéz megítélni mikor jön el az a tipping point mely után már minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk kultúránkat megmenteni. CO2 kibocsátásunknak sokáig próbált ellene dolgozni a természet. Számos karboncsapdája volt a bioszférának, melyet ha nem is szándékosan de sorra felszámoltunk. Lehalásztuk a tengereket, óceánokat, megszüntetve ezzel az óceán karbonkötő képességét. S ez alatt nem a kémiai beoldódást értem… Lecsapoltuk a lápokat, tönkretettük az Amazonasz medencét. A tajga és tundra területekről,  az ott található  permafrosztból is csak szén felszabadulásra számíthatunk, ráadásul elsősorban metán formájában. Sajnos az anktartiszi permafroszt is olvadásnak indult. A talajból történő metánfelszbadulás lehet az a folyamat, mely egy ponton túl minden környezetvédelmi törekvésünk ellenére is olyan öngerjesztő mechanizmusokat indít el, melyet már nem tudunk megállítani.  A metán sokszorosan hatékonyabb üvegházhatású gáz mint a széndioxid. Szerencsére nagyjából 10 év alatt széndioxiddá oxidálódik a légkörben.

A bioszférában ez soha nem látott kipusztulási hullámot eredményezhet. S többek között civilizációnk teljes összeomlásához is vezethet. És ne higgye senki, hogy van elég barlang nyolc milliárd ember számára. Úgy gondolom, hogy az ötletelés ideje lejárt. Végig kellene gondolni az eddig összegyűjtött lehetőségeket és megfontoltan, de a lehető leggyorsabban meg kellene valósítani azokat a technológiákat melyek esélyesek arra, hogy komolyan befolyásolják a légkör széndioxid koncentrációját.

Nem tudunk a Marsra sem menekülni majd, mert ha nem tudjuk megváltoztatni a földi légkör összetételét, akkor a Marsot sem fogjuk tudni terraformálni…

Az erdők intenzív gondozása

Módszerem alapelveit pontokba szedtem a jobb átláthatóság kedvéért:

• Megfelelő erdőgondozás (talaj nedvességtartalom, tápanyagtartalom) mellett a gyorsabb növekedésű fanerofiták (fűzek, nyárak, ártéri fafajok) a négyzetméterenkénti 1 tonna éves hozamot is elérhetik talán. Ez csak feltevés, s persze csak a nagyobb, komolyabb biomasszájú egyedek esetében képzelhető el. Lényegesen kevesebb hozam mellett a globális felmelegedés ellen a módszer nem válhat be, ezért ebben az esetben ötletem elvetendő.
• Az ártéri erdők egész évben jó vízellátásúak. A maximális hozamok eléréséhez azonban ez nem elegendő. Egyrészt az ártéri erdőknél is előfordulhat szárazságból adódó stressz, másrészt a leggyorsabb növekedéshez nem csak megfelelő, de optimális körülményekre volna szükség. A talaj optimális nedvességtartalmát tudományos eredmények alapján határoznám meg, de folyamatosan monitoroznám az eredményeket is, ezzel korrigálnék technológián ha szükséges.
• Legkézenfekvőbb vízforrás az a víztest, melynek partján a kiválasztott erdő fekszik. Szivattyúkkal kiemelt vizet egy automata öntözőrendszeren át juttatnám el a fanerofitákhoz. A vízkiemelést pedig a talajban levő nedvességtartalom mérők szabályoznák. A legmegfelelőbb víztestnek hazánkban a Duna tűnik.  Vízhozama 560 millió m3/nap, nekünk 7 millió m3/nap vízmennyiségre volna szükségünk ahhoz, hogy ellásuk azt az erdőterületet, mellyel a világ széndioxid kibocsátásának ránk eső részét meg tudjuk kötni, lásd még az alábbiakban.
• Az árvízvédelmi gátak melletti mentetlen oldali területeken alakítanék ki ilyen rendszereket.
• A nagyobb folyóink vize megfelelő mennyiségű tápanyagot tartalmazhat, tehát ennek pótlására valószínűleg nem lesz szükség. Emellett a víz fitoplankton és lebegő szervesanyag tartalma folyamatos szerves trágyát is jelent majd a növényzet számára.

Számítások

Sokféleképpen érdemes számolni, célt kitűzni, az alábbiak csak egy lehetőség a sok közül.

Vegyük alapul azt, hogy világszinten körülbelül 40 milliárd tonna széndioxid kerül a légkörbe évente, s első lépésben próbáljunk meg ezzel egyensúlyt tartani.  Ennek megkötéséhez 80 milliárd tonna száraz szervesanyagot kell megtermelnünk. Egyszerűség kedvéért 100 milliárd tonna megtermelendő szerves szárazanyagot tűzzünk ki célul.

Ha m2-ként 1 tonna hozamra  (száraz faanyagra) számítunk évente, akkor az 10 000 tonna/ha/év-es megtermelt faanyagot jelent. 100 milliárd tonnát tűztünk ki célul, ennek megtermeléséhez 10 millió hektár terület szükséges, ennyi alakítandó át bolygónkon célunk eléréséhez. Ez 100 000 km2-t jelent átváltva. A föld szárazulatai 149 millió km2-ek, tehát kerekítve 0,07%-át volna célszerű felhasználni célunk eléréséhez. Magyarország esetében, ez 70 km2-t jelent. Azaz egy 7×10 km-es területet.

Figyelembe véve, hogy a mentetlen oldalt vennénk igénybe (ami bizonyos értelemben senkiföldje, hiszen jobbára “csak” a természet használja) elképzelhetőnek tartom, hogy az ötlet megvalósulhat. Azzal, hogy gondozzuk a területeket a természettől sem vennénk el, igaz valamelyest megváltoztatnánk azt. Ez akár ijesztőnek is tűnhet, de kerti tapasztalataim és biológiai ismereteim alapján úgy gondolom, hogy a hatás nem feltétlenül volna negatív. Kertünk a nagy elsődleges produkció miatt oázis az élővilág számára, rovarokat, gyíkokat, madarakat vonz be. Ugyanakkor hosszabb időléptékben gondolkodva genetikai változásokat idézhet elő, tűrőképesség csökkenést eredményezhet…

Profitabilitás – Technológiai háló

Ami nem profitábilis az nem fenntartható. Kapitalista világunkban ez alapvető törvénynek tűnik. Hogy ez mennyire jó az kérdés, de jelenleg ez a  realitás.

Vegyük sorra a költségeket. Fő költségnek a szivattyúk áramfogyasztása várható, ez hektáronként éves szinten maximum 12 millió Ft körül lesz. Összességében szerintem 20-30 millió Ft kiadással érdemes számolnunk, mert az öntözőrendszer karbantartásával, valamint a fakitermelés költségével is kalkulálni kell. Véleményem szerint a fákat érdemesebb volna minden évben metszeni, mint kivágni őket. Csak így lehet  maximális szén elnyelést elérni, mert a nagy fák kivágása és facsemetékkel való pótlása mellett a hozamok várhatóan alacsonyabbak lesznek. A csemeték, kisfák éves produkciója minimális…

A kitermelt faanyagot tűzifaként hasznosítanám hőerőművekben. A lakosság körében való értékesítést a füstgázszűrők hiánya miatt elvetném, addig amíg ez  megoldhatóvá nem válik. Egy tonna faanyag kiskereskedelmi ára 30 000 Ft, míg 1 tonna barnakőszén ára 80 000 Ft, azaz a nagy cégeknek megérheti megvenni a megtermelt tűzifát. A kiskereskedelmi árral számolva a hektáronkénti bevétel elérheti a 300 millió Ft-ot is. Az erőművek azonban ennél lényegesen kevesebbet fizetnek majd előre láthatóan.

A fa elégetésével a széndioxid visszajut ugyan a légkörbe, de kiváltja  a fosszilis energiahordozók felhasználását, amelyek elégetés viszont széndioxid többletet okoz.  A fa megtermelésével-eltüzelésével a szenet körforgásban tartjuk, így megújuló energiaforrást kapnánk.. Ez egy megbízható, veszélytelen energiaforrás lenne, mely fűtésre és áramfejlesztésre is alkalmas. Az erőművek hulladékhőjével  Hydrotermal Carbonization módszer elvén működő berendezéseket üzemeltethetnénk, így a faanyag egy részét bioszénné alakíthatnánk. A bioszén hosszútávon letárolható, de energiahordozóként bármikor fel is használható.  Ez az output a technológia azon része, mellyel a légköri széndioxid ténylegesen csökkenthető, ennek köszönhetően a szénkvótákból is profitálni lehetne.

Első lépések

Kis területen volna érdemes kipróbálni azt, hogy az intenzíven öntözött erdők mekkora hozamokra képesek. Ha az elmélet beválik akkor a technológiát egyre nagyobb területeken volna érdemes megvalósítani… Szívesen dolgoznék együtt ezen a témán  kutatóintézetekkel, vállalatokkal, amennyiben felkeltettem érdeklődésüket.

Szöveg és fotók: Adorján Gábor, forrás: greenfo

A 2020-ban az Érsekcsanád, Mohács és Szeremle külterületén letermelt erdőrészletek felújítása, erdőtelepítése idén tavasszal kezdődött meg. Az árvízvédelmi fővédvonal menti erdőterületek (Érsekcsanád, Mohács, Szeremle) funkciója „véderdő”, így a töltés felőli első sorokba egyenletes elegyítéssel magyar kőrist és vénic szilt ültettek. A terület többi részére pedig szürke nyár, nemes nyár, kocsányos tölgy és fekete nyár került.

Az idei erdőtelepítés során 8,31 ha-on összesen 19 650 darab facsemetét ültettek el. A korábbi években telepített erdőterületek pótlási munkái (amelyek jelenleg is zajlanak) keretében összesen 6 750 csemetét helyeztek ki, tudatta a vízügyi igazgatóság.

forrás: BAJA.hu

A korábbi árterek zöme a folyószabályozások után az árvízvédelmi töltéseken kívülre került, ezért ugyanannak a vízmennyiségnek a töltésekkel beszűkített folyón kell lefolynia. Ilyen módon a rekord árvizek elleni védekezés és a kisebb árvizek hasznosítása is egyre nagyobb akadályokba ütközik. Nem használjuk ki azokat a gazdasági lehetőségeket sem, amelyek a többletvizek hasznosításából keletkeznének, és amelyek megélhetést nyújthatnának a helyi lakosságnak. A többletvizek hasznosítása egyúttal az ökológiai állapotnak is kedvezne, hiszen ha olyan, tájba illő gazdálkodási módokat választunk (pl. ártéri gazdálkodás), amelyeket nem a természet ellenében kell kiviteleznünk, hanem annak segítségével, akkor sokkal kisebb befektetéssel érhetők el jobb eredmények – úgy, hogy közben az ökoszisztéma állapota javul. A helyreállított árterek továbbá pihenésre és rekreációra is alkalmasak.

A Danube Floodplain projekt azt vizsgálta, hogyan és hol lehetne az ártereket újra alkalmassá tenni az időjárási szélsőségek mérséklésére, javítva az élőhelyek állapotát és a velük összhangban kivitelezhető gazdálkodási módokat is. A projekt keretében számos, erre alkalmas területet jelöltek ki, egy-egy konkrét mintaterületen megvizsgálták az ártér-helyreállítás megvalósíthatóságát és a térség lakossága számára generált előnyöket. A vizsgálatok kiterjedtek az árvízi védekezésben előálló előnyökre is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbb vizsgált mintaterületen az elöntött terület nagyságának növekedése – a töltések áthelyezésének nyomán – növeli a tározható vízmennyiséget, valamint csökkenti az árvízvízszintet. Ha a rekord-árvízhozamban akár csak időbeli eltolódást sikerül elérni, azzal már idő nyerhető a védekezésre. Az ártereken tározott vízmennyiség az árvizek levonulása után mérsékli az aszályt és növeli a terméshozamokat. Mivel azonban a helyreállítás hatása az árvízkockázat csökkentésében főként lokálisan érzékelhető, a hatékonyság érdekében minél több ártér helyreállítására van szükség.

A Magyarországon kijelölt mintaterület, Fokorúpuszta a Közép-Tisza-vidéken, Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, Besenyszög közelében. A projektben komplex ártér-helyreállítás vizsgálata valósult meg, mely figyelembe veszi az árvízi kockázat csökkentését, valamint az ökológiai hasznokat is. A tervezett beavatkozások között töltésáthelyezés, vizes élőhely kialakítás és tájrehabilitáció is megtalálható. A fejlesztések során kiemelt figyelmet kapott a terület fenntarthatósága, valamint az egykori területhasználat visszaállítása. Az előirányzott ártér-helyreállítási intézkedések jelenleg kivitelezés alatt állnak. Az új töltés már elkészült a területen, valamint folyamatban van a vizes élőhely és az új területhasználat (rét/legelő) kialakítása is. Az itt elvégzett beavatkozások jó alapul szolgálhatnak az elkövetkező évek hasonló jellegű ártér visszacsatolásához, valamint a megszerzett tapasztalatok felhasználhatóak más, hasonló jellegű folyószakaszok helyreállítása esetében is.

„A vízügyi ágazat a fenntartható árvízvédelem kialakításánál a legteljesebb mértékben figyelembe veszi az ökológiai szempontokat.

A tiszai árvízvédelem alapgondolata évtizedek óta a „teret a folyóknak” elv, amelybe beletartozik, hogy a folyók hullámterét – ahol lehetséges – töltésáthelyezésekkel bővítjük ki. A mély árterek reaktiválható területein pedig árvízi tározók jöttek létre.

A meglévő hullámtereken az árvízi szempontokat is érvényesíteni kell. Erre nagyszerű lehetőséget kínál a hullámterekre eredetileg jellemző tájszerkezet, az erdők, rétek, legelők, holtágak, vagyis az élőhelyek összessége, ami jelenleg az erdők irányába tolódott el. Az eredeti mozaikos szerkezet azonban jobban támogatja az árvízi biztonságot.

A Közép-Tiszán ezek a szempontok érvényesülnek, tíz töltésáthelyezés eredményeként közel 1500 hektár lett ismét a hullámtér része, ennyivel több teret adtunk a folyónak.

Jó példája a fenntartható vízgazdálkodásnak, ezen belül árvízvédelemnek a Bivaly-tó térsége, mely több mint 15 éve egyesíti a vízgazdálkodás és az ökológia értékeit” – fejtette ki gondolatait Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) igazgatója.

„Magyarországon a világátlagnál is több vizes élőhelyet vesztettünk az elmúlt mintegy száz év során. Pedig ezeknek a fajban gazdag élőhelyeknek fontos klímaszabályozó szerepe is van. Különösen hazánkban, ahol klimatikus okok miatt több víz párolog el, mint amennyi csapadék formájában lehullik. Ahol lehet, vissza kell adnunk a folyóknak az ártereiket. Mindez nemcsak a természetnek, hanem a társadalomnak és a gazdálkodóknak is előnyös” – tette hozzá Samu Andrea, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője.

Az Interreg Danube Floodplain projektről

A projektben 18 szervezet, továbbá 4 stratégiai partner, vízügyi hatóságok, egyetemek, valamint természetvédelemmel és vízgazdálkodással foglalkozó civil szervezetek vesznek részt. Magyarországról a Szegedi Tudományegyetem, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a WWF Magyarország Alapítvány, valamint társult stratégiai partnerként az Országos Vízügyi Főigazgatóság vesz részt. A projekt a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretén belül, az Interreg Europe támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. A projekt partnerei az integrált vízgazdálkodás, a hagyományos és újszerű árvízvédekezési megoldások megfelelő kombinálása és a természetes vízmegtartás fejlesztése terén dolgoznak együtt Európa 10 országából.

Animációs film a Danube Floodplain projektről:

Forrás: WWF Magyarország