2026. augusztus 18-án, egész napos rendezvényen Bükkszentkereszt és Répáshuta határában vitatták meg a Pro Silva elveknek megfelelő erdőgazdálkodás gyakorlati megvalósíthatóságának lehetőségeit. A résztvevőket Mihók István, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese köszöntötte, majd Kovács Dániel, a Répáshutai Erdészet vezetője ismertette a terepi tudnivalókat. Ezt követően Laczkó Péter, a Pro Silva Hungaria Egyesület magán-erdőgazdálkodásért felelős alelnöke bemutatta az egyesület céljait, jelen lévő tagjait és küldetését.

A nap során több olyan példát is megvizsgáltak a résztvevők, amelyek jól mutatják, hogyan lehet a minőségi faanyagtermelést összehangolni az erdők biodiverzitásának és ökoszisztéma-szolgáltatásainak megőrzésével. Megnéztek egy két évtizede indított fokozatos felújítóvágást, ahol az egykorú, zárt állományból ma már változatos szerkezetű erdő alakult ki. Itt a magoncoktól a 20 éves faegyedeken át 130 évesnél idősebb fákig több korosztály megtalálható. A házigazdák bemutatták, mit jelent a gyakorlatban a hektáronként közel 40 m3 holtfa és a 60 m³/ha habitatfa jelenléte egy erdőrészletben. Bejártak egy első beavatkozás utáni örökerdő üzemmódban kezelt területet, ahol a végrehajtás értékelésén túl a szabályozás lehetőségeiről és korlátairól is szó esett.

A társaság több munkatársa PSH-tag is, így gyorsan kialakult a szakmai párbeszéd. A résztvevők közösen vizsgálták, hogyan lehet egyszerre holisztikus és faegyed-szintű szemlélettel dolgozni, és miért nincsenek kész receptek: az erdő, a természet válaszait kell figyelni. Az utolsó állomáson érdekes ötletek hangzottak el, amikor feltették a házigazdák a kérdést: ki hogyan kezdené el egy egykor makkoltatott, cser főfafajú erdőtömb átalakítását elegyes, megújulni képes, a termőhelynek megfelelő kocsánytalan tölgyessé, a természetes folyamatokra alapozva?

A PSH elnökségi tagjai, Kondor István és dr. Standovár Tibor hangsúlyozták, hogy a szakmai felelősség nagy: a tudás birtokában, a prioritások ismeretében kell dönteni. Felhívták a figyelmet arra, hogy előre kell gondolkodni, de nem szabad előre rohanni, az erdő fejlődése időigényes, türelem kell hozzá. Bizonyos helyzetekben le kell mondani a faanyag egy részéről a hosszú távú erdőállapot érdekében. Szóba került, hogy a térségben még nem súlyos a helyzet, de a túlzott vadlétszám komoly akadálya lehet a folyamatos erdőborítás fenntartásának.

Kiemelték azt is, hogy a természetes folyamatokon alapuló, folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás őrzi meg leginkább az erdőklímát, de az erdők mindennemű beavatkozás nélküli magukra hagyása ökológiai szempontból is rossz döntés.

A Pro Silva Hungaria Egyesület és az ÉSZAKERDŐ Zrt. közös munkája folytatódik, a tervek szerint a következő állomás Gömörben lesz.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Erre a kihívásra ad új, piaci alapú választ a finn „nature credit” rendszer, amely a biodiverzitás javulását mérhető, hitelesített és forgalomba hozható „természeti kreditekké” alakítja. A modell egy önkéntes piaci mechanizmusra épül, amelyben a természet helyreállítása nem az okozott természeti károk kompenzálására szolgál, hanem többletjellegű, valós ökológiai javulást ösztönöz. A rendszer szigorú tudományos mérésre, egységes módszertanra és átlátható piaci infrastruktúrára támaszkodik, miközben lehetővé teszi, hogy vállalatok önkéntesen járuljanak hozzá a természet-helyreállítási projektek finanszírozásához, új kapcsolatot teremtve az ökológiai teljesítmény és a gazdasági érték között.

A finn innováció, a kialakulóban levő finn természeti kredit piac lényege nem pusztán egy új természetvédelmi finanszírozási eszköz létrehozása, hanem egy olyan integrált modell megvalósítása, amely a tudományos mérési módszertant, a jogi kereteket, a piaci infrastruktúrát és a földtulajdonosi részvételt egyetlen működő modellben kapcsolja össze. A rendszer célja, hogy a biodiverzitás állapotának javulása mérhető, hitelesített és piaci alapon finanszírozható „termékké” váljon, miközben törekszik a meglévő bizonytalansági tényezők kezelésére.

A finn megközelítés központi eleme a „nature credit”, vagyis a természeti kredit fogalma. Egy „nature credit” nem egyszerűen természetvédelmi tevékenységet jelent, hanem egy olyan mérhető és hitelesített biodiverzitás-növekményt, amely egy adott területen végrehajtott helyreállítási vagy természetvédelmi beavatkozás eredményeként jön létre. Ezeket a krediteket vállalatok vagy más szereplők önkéntes alapon vásárolhatják meg annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a természet állapotának javításához és fenntarthatósági céljaik teljesítéséhez.

Megj.: A finn modell megértéséhez ugyanakkor alapvető fontosságú különbséget tenni a „biodiversity offsetting” („biodiverzitás-veszteség kompenzáció”) és a „nature credits” market között, mivel a két megközelítés bár részben hasonló infrastruktúrát használhat, működési logikája alapvetően eltér. A „biodiversity offsetting” klasszikus szabályozási eszköz: egy konkrét beruházás vagy tevékenység által okozott természetkárosítást kell kompenzálni egy másik helyen megvalósított természetvédelmi beavatkozással. Ez kötelező mechanizmus, amely a „no net loss”, vagyis a nettó biodiverzitás-veszteség elkerülésének logikájára épül. A „nature credit” ezzel szemben nem konkrét károkozás kiváltására szolgál, hanem önkéntes, pozitív hozzájárulást jelent a természet állapotának javításához. A hangsúly tehát nem a veszteség kiegyenlítésén, hanem a nettó pozitív ökológiai hatás elérésén van.

Ez a különbség különösen fontos abból a szempontból, hogy a „nature credit” nem használható arra, hogy egy vállalat egy konkrét természetkárosító beruházást „letudjon”. Ha egy tevékenység mérhető biodiverzitás-veszteséget okoz, továbbra is a „biodiversity offsetting” szabályai érvényesülnek, vagyis a beruházónak hatóságilag elfogadott kompenzációs intézkedéseket kell végrehajtania. A „nature credit” ettől független, önkéntes eszköz marad. A rendszer hitelessége szempontjából éppen ez az egyik legfontosabb elem: a kreditek nem „felmentést” jelentenek a károkozás alól, hanem a természet állapotának javítását szolgáló többletvállalást.

Példa a természeti kreditre: Száraz, tápanyagszegény erdőkből és mocsarakból álló terület, mely közvetlenül egy nemzeti park (Salamajärvi) határán fekszik, ezért a helyreállítása nem csak a saját terület biodiverzitását javítja, hanem közvetlen pozitív hatást gyakorol a nemzeti park élőhelyeire is. Egy közös vízelvezető árok megszüntetése a vizes élőhelyek állapotát a nemzeti parkban is javítja. „Nature credit” példaként ez egy olyan eset, ahol a kreditet nem csak a helyi terület javulása adja, hanem a védett területhez való ökológiai kapcsolódás és a határon átnyúló természetvédelmi hatás is.

A finn modell egyik legfontosabb újítása az, hogy ezt az önkéntes piaci logikát működő intézményi és piaci modellé alakította. Ennek központi eleme az MTK – a Finn Mezőgazdasági és Erdészeti Termelők Szövetsége – által létrehozott piactér, amelyet többéves előkészítés után 2025 tavaszán indítottak el. A platform célja egy olyan „one-stop shop” rendszer létrehozása, ahol a földtulajdonosok által kínált természetvédelmi projektek és a vállalatok részéről jelentkező kereslet egyetlen szabályozott és átlátható infrastruktúrában találkozik. A kreditek ára alapvetően piaci alapon alakul, amelyet elsősorban a helyreállítási, monitoring- és verifikációs költségek befolyásolnak.

A piactér azonban nem pusztán közvetítő felület. Egyszerre szolgál standardizációs eszközként, minőségbiztosítási rendszerként és adatplatformként is. A finn megközelítés egyik fontos sajátossága, hogy a földtulajdonosok nem léphetnek közvetlenül a piacra. A részvétel kötelezően közvetítőkön keresztül történik, amelyek lehetnek erdőgazdálkodási szervezetek vagy más szakmai szolgáltatók. Ennek oka, hogy a természetvédelmi projektek előkészítése, ökológiai értékelése, engedélyezése és piaci értékesítése rendkívül komplex feladat. A közvetítői modell egyszerre csökkenti a belépési korlátokat, biztosítja a szakmai minőséget és egységesíti a módszertant.

Ez Finnország esetében különösen fontos, hiszen az országban mintegy 600 ezer erdőtulajdonos van, miközben a természetvédelmi beavatkozások gyakran nagyon kis területeket érintenek. Ez olyan mértékű fragmentációt jelent, amely közvetítői struktúra nélkül gyakorlatilag ellehetetlenítené a piac működését. A rendszer egyik fontos sajátossága, hogy nincs minimális projektméret: akár nagyon kis élőhelyek vagy természetvédelmi beavatkozások is bevonhatók a piacba. A közvetítők ezért aggregációs szerepet töltenek be: több kisebb projektet összevonva hoznak létre piacképes méretű kínálatot, emellett koordinálják a tervezést, a szerződéskezelést és az értékesítést is. A finn modell egyik legfontosabb felismerése éppen az, hogy skálázhatóság nélkül nincs piac, skálázhatóság pedig közvetítők nélkül nem érhető el.

Működésének alapját egy tudományosan megalapozott (ugyan bizonyos élőhelyek esetében vitatott) biodiverzitás-mérési módszertan adja. A finn modell a „habitat hectare” („élőhelyminőség-súlyozott hektár”) megközelítést alkalmazza, amely az ökológiai értéket a terület és az élőhely állapotának szorzataként fejezi ki. Az élőhely állapota egy 0 és 1 közötti skálán jelenik meg, ahol az 1 a természetes, zavartalan állapotot jelenti. Ez az egységes „valuta” teszi lehetővé, hogy különböző projektek összehasonlíthatók és piacosíthatók legyenek.

A rendszer az úgynevezett „response-based modellt” („ökoszisztéma-válasz alapú modell”) használja: ez nem csupán az aktuális ökológiai állapotot méri, hanem a beavatkozások várható hatását is figyelembe veszi. A kredit értéke tehát nem pusztán attól függ, hogy milyen állapotú egy terület ma, hanem attól is, hogy a természetvédelmi beavatkozás milyen mértékű javulást eredményezhet, milyen időtávon és milyen valószínűséggel. Jellemző a 30 éves időlépték, figyelembe véve a természetes ökológiai folyamatok lassú lefolyását. A modell több mint száz szakértő bevonásával készült, és mintegy kétszáz különböző élőhely–beavatkozás kombinációra tartalmaz válaszgörbéket.

Megj.: A finn megközelítés egyik fontos kritikája a hagyományos kompenzációs rendszerekkel szemben, hogy azok gyakran fix multiplikátorokra épülnek, amelyek nem tükrözik megfelelően a valós ökológiai folyamatokat. Vagyis pl. 1 hektár megszűnt erdő helyett 3 hektár új erdőt kell létrehozni, aminek során a létrejövő új erdei élőhely ökológiai minősége kevésbé kerül figyelembevételre. A response-based modell ezzel szemben dinamikus megközelítést alkalmaz, és igyekszik elkerülni az alul- vagy túlkompenzációból eredő torzításokat. Emellett egyik alapelve az „addicionalitás”, vagyis, hogy csak olyan beavatkozások generálhatnak kreditet, amelyek túlmutatnak a jogszabályban egyébként előírt kötelezettségeken.

A keresleti oldal legalább ilyen fontos. A vállalatok számára a biodiverzitás kérdése ma már nem pusztán reputációs ügy, hanem üzleti és finanszírozási kérdés is. A modern ESG-keretrendszerek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a vállalatok mérjék és kezeljék természeti hatásaikat. Ráadásul ezek a hatások gyakran nem a közvetlen működésben, hanem az ellátási láncokban jelennek meg. Egy kiskereskedelmi vállalat például nem feltétlenül pusztít közvetlenül élőhelyeket, de beszállítói – mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy nyersanyag-kitermelő szereplők – igen. A biodiverzitás kérdése így fokozatosan az egész vállalati működés részévé válik.

Megj.: A biodiverzitás-finanszírozás egyre szorosabban kapcsolódik a pénzügyi rendszerhez: a jegybanki és banki klíma- és fenntarthatósági kockázatkezelés, valamint az EU taxonómia-rendelet alapvetően meghatározza a beruházások finanszírozhatóságát. A zöld átmenet volumene miatt a bankrendszer válik a fő tőkeközvetítővé, ami az erdészeti és agrárszektor számára is új helyzetet teremt: a projektek finanszírozása egyre növekvő mértékben azon múlik, hogy megfelelnek-e a fenntarthatósági és taxonómiai elvárásoknak, és ezt hitelesen tudják-e igazolni.

A „nature credit” modellek kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy bár a cél az ökológiai állapot javításának mérhető és hitelesített ösztönzése, az önkéntes piaci jelleg miatt fennáll a „greenwashing” („zöldre festés”) kockázata is. Ez abban jelenhet meg, hogy egyes vállalatok a kreditek vásárlását a tényleges kibocsátáscsökkentés vagy természeti hatáscsökkentés helyettesítőjeként, kommunikációs eszközként használják. A rendszer hitelessége ezért alapvetően azon múlik, hogy a kreditek szigorúan elkülönülnek-e a kötelező kompenzációs (offset) mechanizmusoktól, és hogy az addicionalitás, valamint a független hitelesítés követelményei következetesen érvényesülnek-e.

Ebben a környezetben a „nature credit” a vállalatok számára nem klasszikus kompenzációs eszköz, hanem egy mérhető és kommunikálható pozitív hozzájárulás. A kreditek vásárlása lehetőséget ad arra, hogy a cégek ne csupán a negatív hatások csökkentését mutassák fel, hanem aktív szerepet vállaljanak a természet állapotának javításában is. Ez egyszerre szolgálja a befektetői elvárásoknak való megfelelést, a reputáció erősítését, a szabályozási előrelátást és bizonyos értelemben a kockázatkezelést is. Hangsúlyozni kell, hogy a megállapodások teljes mértékben önkéntes és szerződésalapú konstrukciók, amelyek időtartama és finanszírozási módja projektenként eltérhet: a kifizetések lehetnek egyszeriek vagy időalapúak is.

A finn modell magyar szempontból is különösen érdekes. Bár Magyarországon jelenleg még nem működik klasszikus természeti kredit piac, az európai uniós természetvédelmi és helyreállítási célkitűzések – különösen az EU Biodiversity Strategy for 2030 (EU Biodiverzitási Stratégia 2030-ig) és a Nature Restoration Law (EU Természet-helyreállítási rendelet) – a hazai szabályozási környezetet is egyre erősebben alakítják. A magyar rendszer jelenleg elsősorban a klasszikus kompenzációs logikát alkalmazza, például Natura 2000 területeket érintő beruházások vagy erdőterületek igénybevétele esetén, ahol természetvédelmi kompenzációs kötelezettségek jelennek meg. A finn modell ebből a szempontból azt mutatja meg, hogyan lehet a meglévő kompenzációs gyakorlatra olyan standardizált mérési és piaci infrastruktúrát építeni, amely már önkéntes, vállalati finanszírozású természet-helyreállítási projekteket is képes integrálni. Ez hosszabb távon különösen releváns lehet a magyar erdőgazdálkodás, agrárium és vízvisszatartási projektek számára is, ahol a természetállapot-javító beavatkozások jelentősége folyamatosan növekszik. Az európai uniós szakpolitikai keretek szerepe várhatóan nem közvetlen piacépítésben, hanem elsősorban a hitelesség, az összehasonlíthatóság és az egységes módszertani alapok erősítésében lesz meghatározó.

A finn rendszer jogi és szabályozási háttere szintén meghatározó eleme a modellnek, ami a standardizált mérési módszertanra, a hatósági validációra, a hosszú távú kötelezettségekre és az átlátható nyilvántartásra épül. A kredittel érintett területekre hosszú távú – akár tartós – károsítási tilalom is vonatkozhat. Ez a szabályozás a létrejött ökológiai értékek fennmaradását és állapotromlásának megelőzését szolgálja, amely egyes esetekben tartós természetvédelmi státuszhoz is kapcsolódhat. A finn megközelítés egyik legfontosabb üzenete, hogy megfelelő szabályozás nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül pedig nincs piac.

A finn modell jelentősége abban áll, hogy nem egyszerűen egy új természetvédelmi finanszírozási eszközt hozott létre, hanem egy működő, integrált rendszert épített fel a biodiverzitás gazdasági értelmezésére, ami egyszerre kapcsolódik a klasszikus „biodiversity offsetting” (tehát kompenzáció) logikájához és lép túl azon: miközben megőrzi a mérhetőség és a hitelesség szigorú követelményeit, lehetőséget teremt arra is, hogy a természet állapotának javítása önkéntes, piaci alapon finanszírozható tevékenységgé váljon.

A finn innováció valódi újdonsága tehát nem önmagában a „nature credit” fogalma, hanem az, hogy ezt a koncepciót működő piaci infrastruktúrával, tudományos módszertannal és jogi háttérrel együtt valósították meg. Ez teszi a modellt nemzetközi szinten is különösen figyelemre méltóvá, és ezért vált Finnország a biodiverzitás-alapú piacok egyik legfontosabb európai kísérleti terepévé. A rendszer ugyanakkor még korai fejlődési szakaszban van, ezért a piaci volumenre és a hosszú távú keresletre vonatkozó tapasztalatok egyelőre korlátozottak.

Forrás: MTK Webinar: Nature Credit Markets (11 May 2026) – How a Finnish Concept Works in Practice

forrás: NAK Erdészet / Kovácsevics Pál

Június 9-én a magyar érintettségi workshopon összehozták erdészeti szakembereket, ökológusokat, vízgazdálkodási és természetvédelmi szakértőket, közgazdászokat és civil társadalmi képviselőket Magyarországról és külföldről.

A tudományos ismeretek és a különböző érintettségi nézőpontok ötvözésével a projekt célja, hogy olyan erdőgazdálkodási megközelítéseket azonosítson, amelyek jobban támogatják a biodiverzitás megőrzését, miközben erősítik az erdők éghajlat-mérséklési szerepét.

A különböző szakterületek és nézőpontok találkozása segít abban, hogy a projekt eredményei ne csak tudományos szempontból legyenek értékesek, hanem a gyakorlatban is alkalmazható megoldásokat kínáljanak az erdők jövőjének alakításához.

Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk ehhez a nemzetközi együttműködéshez és a bizonyítékokon alapuló megoldások kidolgozásához Európa erdőinek jövőjére vonatkozóan.

Az erdők jövőjéről szóló döntések ma születnek – ezért fontos, hogy minél több tudás és tapasztalat találkozzon egy asztalnál.

forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Az elmúlt évtizedekben azonban a globális klímaváltozás és az emberi tevékenység egyre nagyobb nyomást gyakorolt az édesvízkészletekre. A növekvő átlaghőmérséklet, a gyakoribb hőhullámok és az egyre szélsőségesebb csapadékeloszlás következtében számos térségben fokozódik a vízhiány. Az Európai Unió környezetvédelmi jelentése szerint Magyarországon is egyre jelentősebb problémát jelent a vízhiány, különösen az Alföld térségében és a Tiszától keletre fekvő területeken.

A vízhiány következményei nemcsak gazdasági problémákban jelennek meg, hanem az élővilág állapotának romlásában is. A természetes élőhelyek zsugorodása, a vizes területek eltűnése és a talaj kiszáradása közvetlenül veszélyezteti az ökológiai rendszerek stabilitását.

Magyarország vízügyi sérülékenysége és az Alföld kiszáradása

Bár Magyarországot gyakran vízben gazdag országnak tekintik, a helyzet valójában rendkívül sérülékeny. Az OECD 2026-os jelentése szerint Magyarország felszíni vizeinek átlagosan mintegy 96%-a külföldről érkezik, elsősorban a Duna és a Tisza vízrendszerén keresztül. Ez azt jelenti, hogy az ország vízbiztonsága jelentős mértékben függ a környező országok vízgazdálkodásától és a regionális éghajlati folyamatoktól.

Az egyik legsúlyosabb magyarországi környezeti probléma az Alföld fokozatos kiszáradása. A csökkenő csapadékmennyiség, a magasabb párolgás és a táj vízmegtartó képességének romlása miatt több térségben jelentős talajvízszint-csökkenést mértek. A Nyírség térségében végzett kutatások szerint 2010 és 2022 között egyes területeken 1–5 méteres talajvízszint-csökkenés következett be.

A helyzetet tovább súlyosítja, hogy Magyarországon a korábbi évszázadok során jelentős mértékű folyószabályozás és lecsapolás történt. Számos természetes mocsár- és árterület eltűnt, ami csökkentette a táj természetes vízmegtartó képességét. Egy környezetvédelmi elemzés szerint a Kárpát-medencébe évente körülbelül kétszer annyi víz érkezik a folyókon keresztül, mint amennyi csapadék hullik, ugyanakkor a víz jelentős része gyorsan elhagyja az országot.

A szárazodás következtében fokozatosan átalakulnak az ökoszisztémák is. A korábban nedves élőhelyek visszaszorulása miatt csökken számos madárfaj költőhelye, romlik a kétéltűek túlélési esélye, valamint egyre sérülékenyebbé válnak a természetes növénytársulások.

A Velencei-tó mint a magyar vízválság egyik jelképe

A magyarországi vízválság egyik legismertebb példája a Velencei-tó helyzete. A tó különösen érzékeny az éghajlati változásokra, mivel sekély vízmélysége miatt gyorsan reagál a csapadékhiányra és a hőmérséklet-emelkedésre.

A 2022-es rendkívüli aszály idején a Velencei-tó vízszintje történelmi mélypontra csökkent: egyes mérések szerint mindössze 58 centiméteres vízállást regisztráltak. Ugyanebben az évben az Országos Vízügyi Főigazgatóság arról számolt be, hogy Magyarországon az első hét hónap csapadékmennyisége mintegy 45%-kal maradt el az átlagtól, így 1901 óta az egyik legszárazabb időszak alakult ki.

A tó alacsony vízszintje nemcsak turisztikai és gazdasági problémát jelentett, hanem jelentős ökológiai következményekkel is járt. A megnövekedett vízhőmérséklet és a csökkenő vízmennyiség kedvezett az algásodásnak, miközben romlott a vízminőség és sérülékenyebbé vált a nádállomány is. A Velencei-tó térsége számos madárfaj számára kiemelten fontos élőhely, ezért a tó ökológiai állapotának romlása közvetlenül érinti a helyi biodiverzitást is.

A Velencei-tó esete jól mutatja, hogy a vízválság nem csupán elméleti vagy jövőbeli probléma, hanem már napjainkban is érzékelhető hatásokkal jár Magyarországon.

Fenntartható vízgazdálkodás és a biodiverzitás jövője

A vízválság kezelése hosszú távon csak komplex és fenntartható megközelítéssel lehetséges. Egyre nagyobb szerepet kapnak a természetközeli vízvisszatartási megoldások, amelyek célja, hogy minél több víz maradjon helyben a tájban. Ilyen lehet például a vizes élőhelyek rehabilitációja, az árterek részleges visszaállítása vagy a természetes vízmegtartó rendszerek fejlesztése.

A szakértők szerint különösen fontos lenne a mezőgazdasági területek vízgazdálkodásának átalakítása is. Az Egyensúly Intézet vízbiztonsági javaslatai szerint a csatornák és vízelvezető rendszerek egy részét úgy kellene átalakítani, hogy ne kizárólag elvezessék, hanem vissza is tartsák a vizet, ezzel segítve a talajvízszint stabilizálását.

A biodiverzitás megőrzése szorosan összekapcsolódik a víz helyben tartásával és a természetes ökoszisztémák védelmével. Ha a jelenlegi szárazodási folyamatok tovább gyorsulnak, az hosszú távon nemcsak a természetes élőhelyeket, hanem a mezőgazdaságot, az ivóvízbiztonságot és a vidéki közösségek alkalmazkodóképességét is veszélyeztetheti.

A jövő egyik legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy Magyarország képes lesz-e alkalmazkodni a klímaváltozás következményeihez, és sikerül-e megőrizni a vízhez kötődő ökológiai rendszerek stabilitását.

Forrás: Klímapolitikai Intézet

MDPI Forests (2024): Evaluation of the Compound Effects of the 2022 Drought and Heatwave on Selected Forest Monitoring Sites in Hungary

OECD (2026): Water Governance for Climate Resilience in Hungary

European Commission – Water Wise EU: Hungary

Országos Vízügyi Főigazgatóság (2022)

United Nations World Water Development Report

Egyensúly Intézet: Water Security Policy Proposals

CEEweb for Biodiversity: Desertification as a problem that already exists in Hungary

A Föld szárazföldi állat- és növényfajainak mintegy háromnegyede valamilyen mértékben erdei ökoszisztémákhoz kötődik. Az erdők számos szolgáltatást nyújtanak: faanyagot, vadhúst, gombát és gyümölcsöt adnak, mérséklik a klímaváltozás hatásait, és turisztikai szerepük is jelentős. Ezek az értékek és hatások azonban csak ott érvényesülnek, ahol az erdők jól érzik magukat. Ahová nem valók, ott természetes körülmények között más élőhelytípusok jellemzőek: jól ismerjük a szavannák és sztyeppék füves pusztáit, a lápokat vagy a fátlan tundra növényzetét. E területeken, ha fákat telepítünk, azok nem tudják kifejteni jótékony hatásukat, sőt, különféle problémákat okozhatnak.

A homok mai valósága: ipari erdők, melyek még a tájat is szárítják

Ilyen konfliktusterületet jelentenek a hazánk síkvidékei, különösen a homokhátságok, azaz a Kiskunság és a Nyírség. E területek az ún. erdőssztyepp, sőt a klímaváltozás miatt egyre inkább a sztyepp zónába tartoznak. A legszárazabb hátsági részeken zárt faállományokat ipari jellegű erdőgazdálkodási módszerekkel lehet fenntartani, melyek kivétel nélkül egykorú, szinte mindig homogén fajösszetételű, gyakran idegenhonos állományokat eredményeznek. Aljnövényzetük többnyire gyér, leginkább inváziós fajokat tartalmaz. Biodiverzitás szempontjából tehát az őshonos sztyepp és erdőssztyepp élőhelyekhez képest visszalépést jelentenek. A kérdés, hogy ez megéri-e a társadalom számára gazdaságilag vagy klímavédelmi szempontból?

A homokfásítás eredeti célja a túllegeltetés miatt kialakult homokmozgások megfékezése volt, mely tulajdonképpen egy ideiglenes sikertörténetnek tekinthető, de sajnos nem egy ideális végállapotnak. A legszárazabb, magasan fekvő homokhátsági területeken a fák vízigénye nagyobb, mint amennyi csapadék formájában a területre hullik. Ez korlátozza a növekedésüket és gazdaságosságukat. E faállományok jelentős része gyenge egészségi állapotban van, a jövőbeli felújítások pedig biztosan nem fognak gazdaságilag megtérülni, sőt tűzveszélyességük miatt komoly kockázatot jelentenek. De ha nem égnek le, és nem is a gazdasági oldalról ítéljük meg őket, akkor is fennáll egy nagyon komoly negatívum: szárítják a tájat, ami a klímaváltozás miatt amúgy is száradó tájban a klímavédelmi funkciót is megkérdőjelezi.

A homoki erdők párologtatása nem növeli a csapadékmennyiséget, csak máshonnan vonja el a vizet

Homokhátságaink fátlan területei a talajvíz beszivárgási zónái – itt jut a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe –, míg a zárt erdők alatt nincs beszivárgás. A természetes hidrológiai ciklus részeként a beszivárgott talajvíz a homokhátságok mélyedéseiben és peremterületein újra felszínközelbe kerülhetett, és táplálta a mezőgazdasági kultúrákat, az üde gyepeket és a tavakat. A fokozott faborítás ezt a vízforrást csökkenti. A termésátlagok visszaeséséhez és a tavak kiszáradásához a túlzott erdőborítás is hozzájárult. Már az 1990-es években úgy becsülték, hogy a homokfásítás a táj szárazodásának 10–15 százalékáért felelhet, és azóta ez az arány csak növekedett. A víz, amit a zárt homoki erdők elpárologtatnak, azokról a helyekről hiányzik, ahol a természetes vízkörforgás szerint kellene elpárolognia. A fák összességében nem növelik a régió párolgását, így a homoki erdők vélt párásító és csapadéknövelő hatása nem valós jelenség.

A talaj vízkészletének helyes gazdálkodása szempontjából a homokhátsági erdők területének csökkentésére van szükség. Hosszú távon ezt a természet meg is fogja tenni, de érdemes ezt időben felismerni, és megtenni a megfelelő lépéseket, melyek könnyen és gyorsan megvalósíthatók a törvényi szabályozás racionalizálásával. Szükség van például a felújítási kötelezettség eltörlésére, illetve a felújításkor előírt záródási értékek csökkentésére. E módosításokra az erdőtulajdonosok már régóta várnak.

Az extenzív legeltetés, a méhészet és az ökoturizmus is alternatívát kínálhat a veszteséges faültetvények helyett

Új, szárazságtűrőbb fafajokkal és ökotípusokkal a probléma teljes mértékben nem hidalható át. Ha csak a korábbi gyakorlatot kívánjuk velük folytatni, akkor ezek nem mások, mint áramvonalasabb szárnyak a zuhanó repülőgépen, melyekkel nagyobb sebességgel lehet végül a földbe csapódni. Lecsökkentett erdőterület és jóval nyíltabb állományok esetén azonban természetvédelmileg sem kifogásolható a déli formák ellenőrzött behozatala – amennyiben invázióveszéllyel nem járnak és a klímaváltozással spontán is megjelenhetnének, ha a terjedésük útját nem szabdalta volna fel az emberi tájhasználat.

A törvénymódosítások révén erdőborítás alól mentesülő területeken alternatív tájhasználati formákra lesz szükség, ami klimatikus, hidrológiai és talajtani szempontból száraz gyepeket jelenthet. A homok megkötésére ezek is ugyan olyan alkalmasak, mint az erdő, sőt a lágyszárúak gyorsabb növekedése miatt hamarabb is megteszik, mint a friss erdőtelepítések. A túllegeltetést azonban el kell kerülni, mert a korábbi évszázadokban ez vezetett a homokmozgásokhoz (nem a fák hiánya a tájban). A területeken extenzív legeltetés, méhészkedés vagy ökoturizmus jöhet szóba, de a művelés teljes megszüntetése is előnyös lehet azon tulajdonosok esetén, akiknek a faültevényeik ráfizetésesek voltak.

Az egykori árterek visszaerdősítése pótolhatja a homokon kieső erdőterületet

Magyarország erdőborítása azonban törvényileg nem csökkenhet. A homoki erdők helyett, alternatív megoldást kell találni. A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része a homoki erdőkhöz hasonlóan gazdaságtalanul működik, és csak a kompenzációk révén éri meg a gazdáknak művelni őket. Ez össztársadalmi szinten ráfizetés.

Amennyiben visszaadjuk e területeket a víznek, a szántóföldi művelés már nem folytatható, azonban számos olyan fafaj és erdőtípus van, mely jól bírja, sőt, jóval nagyobb növekedést ér el, ha időszakosan víz borítja. Az ősi árterek vízjárásának visszaállításával jelentős erdősíthető területeket kapunk, és ezek az erdők már a korábban említett előnyök mindegyikével bírnak.

A gazdaságilag jelentős faanyagtermelés mellett jó vadeltartóképesség jellemzi őket (lásd pl. Gemenc), és a fák által elpárologtatott víz párásító, hűtő és akár csapadéknövelő hatása valós, hiszen itt a többletpárologtatás az országból máskülönben elengedett vízből történne.

Tölgyesi Csaba,

a Szegedi Tudományegyetem kutatója

forrás: Másfélfok

Egy talpalatnyi terület is elég lehet ahhoz, hogy valódi változást indítsunk el a természet védelmében – vallja a Talpalatnyi Vadon Természetmegőrzési Alapítvány. A szervezet munkája azt példázza, hogy az élőhelyek megőrzése és helyreállítása nemcsak intézményi, hanem egyéni szinten is elkezdhető. A Börzsöny és a Dunakanyar térségében aktív alapítvány önkéntesekkel és szakmai együttműködésekkel dolgozik azon, hogy visszaadjon valamit abból, amit az emberi tevékenység elvett a természettől. Programjaik a gyakorlati természetvédelemtől a szemléletformálásig terjednek, miközben egyre többeket szólítanak meg.

Az önkéntesség nemcsak cselekvés, hanem élmény is: kilépés a hétköznapokból, közös munka és tanulás egy elkötelezett csapatban. Ahogy az egyik önkéntes, Csitneki Balázs fogalmazott, a természetért végzett munka egyszerre ad kézzelfogható eredményt és mélyebb megértést a minket körülvevő rendszerekről. A természetvédelmi feladatokról és az eredményekről Juhász Lillával, a Talpalatnyi Vadon Természetmegőrzési Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Önkéntesek segítségével végzik a munkát. A civilek milyen háttérrel érkeztek a természetvédelem területére?

Természetvédelemmel már régóta foglalkozunk egyéni szinten, az állami természetvédelemben, civil szervezetek tagjaként. Saját alapítványunk, a Talpalatnyi Vadon Természetmegőrzési Alapítvány a jelenlegi formájában 2021 óta létezik, és közhasznú alapítványként működik. Az Alapítvány neve híven tükrözi azóta is érvényes céljainkat, küldetésünket: ma már nem elég a megmaradt élőhelyek és vadon védelme, szükséges, hogy visszaadjunk abból, amit elvettünk, és ez akár egyéni szinten is megvalósulhat egy zsebkendőnyi területen. Alapvetően tehát a visszavadítást (rewilding) tűztük zászlónkra, mint célt.

Alapítványunkat egy három tagú kuratórium irányítja. Alkalmazottaink nincsenek, ehhez forrást sajnos nem tudunk biztosítani, ezért önkéntesek és más civil szervezetek, szakemberek segítségével oldjuk meg a gyakorlati feladatokat, akciókat. Tulajdonképpen a kuratóriumi tagok is az alapítvány önkéntesei, hiszen fizetést nem kapunk a munkánkért.

Milyen eszközökkel próbálják elérni, megérinteni a fiatalokat, és a felelősen gondolkodó embereket? Mely felületeken tudják megszólítani őket?

Regionális szinten működünk, a fő működési és célterületünk a Börzsöny és a Dunakanyar térsége. Ebből kifolyólag tevékenységeink és nevünk ismertsége is korlátozott, pár száz fős eléréssel. Ugyanakkor meglehetősen aktív ez a térség a természetvédelmi célú megmozdulásokban, önkéntesekre így mindig számíthatunk. Igyekszünk évente 3-4 alkalommal különböző regionális szintű rendezvényekre is eljutni, legközelebb a Váci Zöld Fesztiválon találkozhatnak velünk. Szemléletformáló tevékenységünkkel alkalmanként eljutunk nagyobb rendezvényekre is, így például már többször standoltunk a kapolcsi Művészetek Völgye Zöld Udvarában is.

A szemléletformálás bár eredetileg nem tartozott a fő céljaink közé, de azt látjuk, hogy növekvő igény van társadalmi szinten a környezettudatos életvitelre, valamint a természeti értékek, élőhelyek védelmére is. Ezért a rendezvényeken igyekszünk olyan témákkal megjelenni, amelyek segítik az egyéni szintű döntéshozatalt, sőt, gyakran konkrét tevékenységek megvalósítását: például nagy az igény az élővilágbarát kertekre, a kétéltűeket segítő kerti tavak létrehozására, a házi szintű vízspórolásra, amelyet a bennünket felkeresők nem anyagi érdekből, hanem környezetvédelmi célból szeretnének megvalósítani.

Nagy hangsúlyt fektetünk a személyes kontaktusra, ezért nem sajnáljuk az időt a látogatóktól: van, akivel 1-2 órán keresztül is beszélgetünk. A fiatalokra nagyon fogékonyak a kézzelfogható, lelkesedéssel megosztott tudásra, őket elsősorban bemutatóanyagainkkal (például tollak, csontok, preparátumok, köpetek) és az ezekre felfűzött ökológiai összefüggésekkel tudjuk „elvarázsolni” a természet izgalmas világába.

A perőcsényi mocsár környezetében egy vízőrző akciót hajtanak végre. Hogyan kezdődött, és hol tart jelenleg a projekt? Milyen tanulságokkal szolgál a kezdeményezés?

A lehetőség véletlenszerűen pottyant az ölünkbe. Alapvetően madarászni jártunk a területre, viszont egyik év késő őszén láttuk, hogy igen jó a vízállás a mocsárban, és meg is találtuk a hódgátat, amely duzzasztotta a vizet. A probléma „csupán” annyi volt, hogy a hódgát egy mesterséges gát beton árapasztó bukóján épült fel. A perőcsényi hódmocsár ugyanis vízjogi engedély szerint a perőcsényi vésztározó hordalékfogója. Ugyanakkor annyira gyors és látványos biodiverzitás-növekedést hozott magával a duzzasztott víz, hogy azonnal nekikezdtünk azon dolgozni, hogy feloldjuk a funkció és a terepi valóság között feszülő konfliktust, és megtartsuk a jó ökológiai állapotot. Ehhez szolgált keretül a több állami intézmény és civil szervezet, köztük a Klímabarát Települések Szövetsége és a WWF által menedzselt LIFE LOGOS 4Waters Önkormányzati Pályázati Program, amelyre pályáztunk. Volt bennünk némi kétség afelől, hogy egy alapvetően hódos téma esélyes-e egy állami pályázaton, de végül nyertünk, sőt, pályázatunkat ki is emelték innovatív volta miatt. A lakosság körében ugyan nem talált osztatlan sikerre a projekt, de meggyőződésünk, hogy eljön az az időszak, amikor mindenki örülni fog annak, hogy a perőcsényi hódmocsárban még mindig van víz.

Mivel a területet foglaló hódcsalád tevékenysége az elmúlt évben a patak egy lentebbi szakaszára koncentrálódott, ezért jelenleg nekünk és önkénteseinknek kell gondoskodnunk a fenntartási munkálatokról. Most februárban szerveztünk is egy újabb vízőrző akciót, amelynek keretében 20 fő részvételével megerősítettük a hódgátat. Az akció eredménye egy tartósan magasabb vízszint lett, amely már alkalmas a kétéltűek szaporodására, és a barna rétihéják, nádirigók számára is vonzóbb lesz a költéshez.

Honlapunkon található egy kis hódikon a felső menüsorban, amely a perőcsényi hódmocsárnak szentelt aloldalra vezet, ahol infografikák segítségével mutatjuk be tevékenységeinket és céljainkat.

Milyen tevékenységeket, akciókat emelne ki a színes palettáról? Melyek volt eddig a legeredményesebb, leghatékonyabb programok?

Az alapítvány neve, a Talpalatnyi Vadon tükrözi alapvető célunkat, vagyis azt, hogy minél több embert arra inspiráljunk, hogy egyéni szinten is hozzon létre élővilágot, élőhelyeket és biodiverzitást támogató megoldásokat, akár egy talpalatnyi területen is.

A legsikeresebb működésünk talán az élővilágbarát kertek programunk, amelynek keretében már számos alkalommal végeztünk tanácsadást, sőt, megvalósításokban is részt vettünk. Most tavasszal Kismaroson tervezünk önkéntes akciót, ahol a gyakorlatban mutatjuk meg azokat az egyszerű és bevált módszereket, amelyekkel burjánzó kis vadonokat teremthetünk. Ezzel számos élőlénycsoportot – köztük veszélyeztetett fajokat, például kétéltűeket, denevéreket, hüllőket és kisemlősöket – is támogathatunk.

Sokan sokféleképpen gondolkoznak a természetről. Önök szerint mi napjainkban a legfontosabb ügy a természetvédelem területén?

Élővilágközpontúan és nem emberközpontúan gondolkozunk, tevékenységeinkkel tehát elsősorban az őshonos élővilág életkörülményeit szeretnénk javítani. Szemléletformálásunk során is igyekszünk átadni, hogyan segíthetjük a bennünket körülvevő élővilágot, leginkább élőhelyeik védelmén keresztül.

Nem véletlenül választottuk a vidrát logónak: jelenléte egy vízi ökoszisztémában annak jó állapotát jelzi, ugyanakkor rámutat a természetvédelmi konfliktusokra és az ökológiai egyensúly fontosságára is. Alapítványunk kiemelt feladatának tekinti a vizes élőhelyek védelmét, rehabilitációját és visszavadítását. A Kárpát-medence egyik legfontosabb funkciója mindig is a táji víztározás volt, amely az intenzív emberi tevékenység miatt súlyosan sérült. A vízhiány mellett az erdők és gyepek romló állapota, a biodiverzitás csökkenése jelenti a legnagyobb kihívást.

Ma már ott tartunk, hogy vízőrző akciókat szinte folyamatosan lehetne szervezni. Mi is szeretnénk ezeket gyakoribbá tenni, amihez önkéntesekre és eszközökre egyaránt szükség van. Az adó 1% felajánlásokból idén elsősorban alapfelszereléseket szeretnénk beszerezni.

Kik és hogyan csatlakozhatnak az alapítvány munkájához?

Önkéntesként bárki tud csatlakozni, aki cselekvésre szánja el magát. A térségbeli zöld témájú rendezvényeken rendszeresen jelen vagyunk, valamint Facebook-oldalunkon is hírt adunk eseményeinkről és azokról az akciókról, amelyekre önkénteseket várunk.

Ahogy a víziónkban is fogalmazunk: olyan bolygón szeretnénk élni, ahol az emberi közösségeknek tagja és partnere minden földi élőlény, és ahol a természeti környezet változatosságát az élet egyik legnagyobb kincsének tekintjük.

forrás: ZöldHang

A svéd erdő stratégiai erőforrás a reziliens Svédország számára – támogatja az éghajlat-politikai intézkedéseket, a munkahelyteremtést és a fenntartható növekedést. Az erdészeti ágazat a svéd áruexport teljes értékének körülbelül 10 százalékát adja. A nemzeti erdészeti program, amelynek jövőképét a következő mondat foglalja össze: „Az erdő – a zöld arany – hozzájárul a munkahelyteremtéshez és a fenntartható növekedéshez az egész országban, valamint a növekvő bio-gazdaság fejlődéséhez”, a svéd nemzeti erdőpolitika végrehajtásának sarokköve.

Tudományalapú erdőgazdálkodás

„Svédországnak hosszú és jól megalapozott hagyománya van az erdőkutatás és a szisztematikusan gyűjtött erdészeti adatokon alapuló döntéshozatal terén. Nemzeti erdőállomány-leltárunkat már 1923-ban létrehozták” – mondja Liselott Eriksson, a Vidékügyi és Infrastruktúra Minisztérium főtanácsadója.

Ma Svédország nemzetközi szinten elismert az erős erdészeti kutatási szektoráról, amely fontos szerepet játszik a fenntartható erdőgazdálkodás támogatásában és az innováció ösztönzésében. A Svéd Mezőgazdasági Tudományegyetem (SLU) jelenleg a harmadik legjobb egyetem a világon a mezőgazdaság és az erdészet területén, a QS World University Rankings by Subject 2025 rangsor szerint.

Tulajdonjog és felelősség

Svédország Európa egyik legerdősebb országa, területének közel 70 százaléka erdővel borított. Az erdős területek körülbelül fele mintegy 300 000 magán-erdőtulajdonos tulajdonában van. Negyede magánvállalatok tulajdonában van, míg a fennmaradó negyed az állam, a svéd egyház és más szervezetek tulajdonában van. A svéd erdőpolitika alapja, hogy az erdőtulajdonosok személyes felelősséget vállalnak és érdekeltek abban, hogy erdőiket úgy kezeljék, hogy biztosítsák a kiváló minőségű faanyag-termelést, miközben megőrzik a biológiai sokféleséget. A svéd erdőpolitika alapja, hogy a környezet és a termelés egyformán fontos célok. A minisztérium alá tartozó, függetlenül működő Svéd Erdészeti Ügynökség központi szerepet játszik az érdekelt felek közötti párbeszéd elősegítésében, biztosítva, hogy az erdőpolitika és -gazdálkodás széles körű érdekeket és szakértelmet tükrözzön.

Aktív erdőgazdálkodás boreális tájon

Mivel Svédország hosszú ország – észak-déli irányban körülbelül 1600 kilométer –, erdei több vegetációs zónára terjednek ki, bár az ország nagy részét boreális zóna uralja, ahol a leggyakoribb fafajok a skót fenyő, a norvég lucfenyő és a nyír.

Az erdőket elsősorban tisztásos gazdálkodással kezelik, amelynek keretében évente a termékeny erdőterületek körülbelül 1%-át kitermelik, és a svéd erdészeti törvény előírja az újratelepítést.

„Annak értékeléséhez, hogy az erdőkben végbemenő fejlemények hogyan járulnak hozzá a svéd erdőpolitikai célokhoz, amelyekről évente jelentést tesznek a svéd parlamentnek, több olyan mutatót is használunk, amelyeket a Forest Europe-nak is jelentünk” – magyarázza Liselott Eriksson.

A svédországi erdőbiomassza, mint sok más európai országban, az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, 2015 és 2023 között átlagosan évi 121 millió köbméterrel. A kitermelésre alkalmas erdők tekintetében a növekmény továbbra is meghaladja a kitermelés szintjét, és szinte az összes kitermelt faanyag fatermékek, energia és bioalapú anyagok előállítására kerül felhasználásra (nincs hulladék!).

Integrált biodiverzitás-megőrzés

Svédországban a természetvédelem nem különül el az erdőgazdálkodástól, hanem annak szerves részét képezi. Az ország a hivatalosan védett területeket az erdőtulajdonosok önkéntes erőfeszítéseivel ötvözi a biodiverzitás megőrzése érdekében.

2024-ben Svédország erdőterületének 27,1%-a nem tartozott a faanyag-termelésbe. Ez magában foglalja: Hivatalosan védett területek (9,4%), mint például nemzeti parkok, természetvédelmi területek, biotópvédelmi övezetek és Natura 2000 területek. Önkéntes kivonások (5,0%), ahol a földtulajdonosok úgy döntenek, hogy megőrzik az erdőterületeket. Figyelembe veendő övezetek (1,9%), amelyeket a fakitermelés során érintetlenül hagynak a biológiai sokféleség, a kulturális örökség vagy a vízi környezet védelme érdekében. Alacsony termelékenységű erdőterületek (10,8%), amelyeket ökológiai értékük miatt jogilag védnek, annak ellenére, hogy faanyag-hozamuk minimális.

Ez az integrált megközelítés tükrözi Svédország elkötelezettségét a fenntartható erdőgazdálkodás, beleértve a biológiai sokféleség megőrzését iránt.

A vadon élő állatok egyensúlya és a területhez való alkalmazkodás

A vadon élő állatok által okozott rágáskárok a svéd erdők károsodásának fő okai, amelyek becsült éves bevételkiesése 1,3–1,4 milliárd svéd korona. A patás állatok populációjának csökkentése mellett a helyszínhez való jobb alkalmazkodás, például a megfelelő helyeken több fenyő újratelepítésével történő takarmánymennyiség növelése is segít helyreállítani az erdő és a vadon élő állatok közötti egyensúlyt. A helyszínhez való alkalmazkodás – a megfelelő fa megfelelő helyre ültetése – elengedhetetlen a nem megfelelő ültetések elkerüléséhez, az erdők egészségének és termelékenységének javításához, valamint a biológiai sokféleség elősegítéséhez az ökológiai funkciókat megőrző, változatos erdőszerkezetek létrehozásával.

Az erdők szerepe az éghajlatváltozás mérséklésében

A svéd erdőgazdálkodás központi szerepet játszik az éghajlatváltozás mérséklésében, mivel megújuló erdei termékek és bioenergia formájában előnyöket biztosít a fosszilis alternatívák helyett, valamint az erdők, talajok és faipari termékek szén-dioxid-elnyelő képességén keresztül. Az erdei anyagok körforgásos felhasználása tovább erősíti ezeket az előnyöket.

2023-ban a svéd erdők és faipari termékek 36,7 millió tonna CO₂-egyenértéket kötöttek meg. A hosszú távú előnyök biztosítása érdekében Svédország az erdők növekedésébe, egészségébe és a fenntartható körforgásos bio-gazdaságba fektet be. Az erdőalapú anyagok, például a szigetelőanyagok és a farostlemezek szélesebb körű felhasználása támogatja a szén-dioxid-tárolást és a megújuló építkezést. A fából való építkezés csökkenti a fosszilis anyagoktól való függőséget, lehetővé teszi az alacsony szén-dioxid-kibocsátású ipari folyamatokat, és egyúttal hosszú távon szén-dioxidot tárol.

Faépítészet és alacsony szén-dioxid-kibocsátású innováció

Svédország vezető szerepet tölt be a faépítészetben: az egycsaládos házak mintegy 90%-a fából épül, és a fa vázszerkezetű új többcsaládos épületek aránya 2015 és 2021 között megduplázódott, jelenleg az új lakóépületek 14–18%-át teszi ki.

A svéd kormány számára a fenntartható bioeconomia, a fenntartható biomassza rendelkezésre állásának hosszú távú növelése, a körforgásos gazdaság és az éghajlathoz való alkalmazkodás olyan kulcsfontosságú elemei a hatékony éghajlat-politikai fellépésnek, amelyeket nemzeti, uniós és nemzetközi szinten is elő kell mozdítani.

Svédország elkötelezettsége a Forest Europe elnöki tisztében

A Forest Europe 2025–2026 elnöki tisztében Svédország elkötelezett a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdítása mellett az egész régióban. A tudás megosztásával, a politikai párbeszéd erősítésével és a tudományon alapuló döntéshozatal előmozdításával a Forest Europe létfontosságú platformot biztosít a közös kihívásokkal szembesülő országok közötti együttműködéshez.

„Rendkívül fontos, hogy együttműködjünk a bevált gyakorlatok megosztása és az erdőgazdálkodás fejlesztése érdekében. Nagy lehetőséget látunk a miniszterek közötti párbeszédben arra vonatkozóan, hogy a Forest Europe mutatói alapján hogyan lehet a jelenlegi kihívásokat releváns politikai döntésekkel kezelni” – zárja Liselott Eriksson.

A tárcavezető a rendezvényen kiemelte, a magyar vadgazdálkodás és vadászat keleti és nyugati örökség, világraszóló hungarikum és olyan sajátos érték, amit meg kell őriznünk és tovább kell fejleszteni. A cél, hogy a fenntartható gazdálkodás szemléletét minél szélesebb körben, különösen a jövő generációival is megismertessük. A szemléletformálásban továbbra is kiemelt feladat, hogy ráirányítsuk a figyelmet a természetgazdálkodás jelentőségére, a hagyományos vadászati módok megőrzésére és vadászati kultúránk sokszínűségére – tette hozzá.

Az eredmények tekintetében a miniszter arról beszélt, hogy a 2024-2025-ös esztendőben 1451 vadászterületen 328 ezer nagyvadat, mezei nyúlból és fácánból pedig összesen 559 ezer példányt hasznosítottunk. A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.

Nagy István a vadászattal és vadgazdálkodással kapcsolatos jogszabályok kapcsán elmondta, az új rendelkezések egy új, a gyakorlati életben jobban és szilárdabban helytálló vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet tesznek lehetővé. Emellett segítik a hazai vadgazdálkodás minőségi fejlesztését, a hivatásos vadászok szakmai munkáját és a természetszerető sportvadászok tevékenységét is. A természet csodákkal lát el minket, a mi felelősségünk pedig az, hogy az egyensúlyt fenntartsuk és tovább adjuk az utánunk jövő generációk számára. Erre teremt remek lehetőséget a 32. FeHoVa kiállítás is – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

forrás: AM Sajtóiroda

Az ENSZ 2024-es biodiverzitásról szóló konferenciáján (COP16) az Erdők és Víz Napja alkalmából bemutatott The Forest Factor: Az erdők védelmének, helyreállításának és fenntartható kezelésének szerepe a Kunming-Montreali Globális Biodiverzitás Keretrendszer végrehajtásában című kiadvány kiemeli az erdők biológiai sokféleségének megőrzésének és a fenntartható erdőgazdálkodásnak a fontosságát a Kunming-Montreali Globális Biodiverzitás Keretrendszer (KMGBF) céljainak és célkitűzéseinek elérésében.

A KMGBF-jelentés, amelyet a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) vezetett, olyan globális kihívásokkal is foglalkozik, mint az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés, és megoldásokat mutat be az erdőirtás és az erdőpusztulás visszafordítására és az erdei ökoszisztémák egészségének javítására. Az érdekelt felek számára gyakorlati szakpolitikai ajánlásokat és utakat határoz meg, amelyek segítik őket a KMGBF céljaihoz való igazodásban.

„Ez a jelentés egyértelmű üzenetet közvetít: a megőrzés, a helyreállítás, a fenntartható gazdálkodás és használat kulcsfontosságú a KMGBF céljainak eléréséhez” – mondta Zhimin Wu, az erdőkkel kapcsolatos együttműködési partnerség elnöke és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete erdészeti részlegének igazgatója. „Ez egy kulcsfontosságú pillanat a biológiai sokféleség, az éghajlatváltozás, az éhezés és a szegénység összekapcsolására, ahogyan a 2024-es ENSZ Biodiverzitás Konferenciától a 2025-ös ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáig tartunk”.”

Az erdők adnak menedéket a szárazföldi biológiai sokféleség 80%-ának, beleértve több madár-, hüllő- és emlősfajt, mint bármely más élőhely. Ugyanakkor az erdei fajok kihalásának globális mértéke jelenleg 1000-szerese a történelmi normáknak.

Az erdők jelentős gazdasági értékükön és az erdőirtás és -pusztulás miatt bekövetkező biológiai sokféleség csökkenésének hatalmas költségein túl az erdők éghajlat-szabályozásban betöltött szerepét is kiemeli a jelentés.

Az erdők nagyobb figyelmet igényelnek

Az erdők a Föld felszínének 31 százalékát borítják, és kulcsszerepet játszanak a megélhetés biztosításában, valamint a világ szárazföldi biológiai sokféleségének nagy részét befogadják. Emellett irányítják a szén-, víz- és energiacserét, és más ökoszisztémákat, például az édesvízi és a tengerparti tengeri környezetet is támogatják. Jelentős hozzájárulásuk ellenére továbbra is kihívásokkal kell szembenézniük.

Az éghajlatváltozás, az erdőirtás, az erdőpusztulás, az erdőpusztulás, a fajok kizsákmányolása és az invazív fajok terjedése hozzájárul a biológiai sokféleség csökkenéséhez, míg a CBD-CPF jelentése szerint a gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek a globális fafajveszteség közel 33 százalékáért felelősek.

Mindezek kihívást jelentenek a KMGBF céljainak és célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából, amelyek alapvetően kapcsolódnak az ENSZ erdőkre vonatkozó stratégiai tervéhez. A jelentés szerint az egyetlen út az erdőgazdálkodás, az erdőfelújítás és az erdővédelem javítása, valamint annak biztosítása, hogy az erdőgazdálkodás jobban beépüljön a nemzeti biodiverzitási stratégiákba és cselekvési tervekbe.

Emellett az erdőket egyedi jellegük ellenére gyakran összevonják más típusú ökoszisztémákkal a biológiai sokféleség megőrzése, helyreállítása és fenntartható kezelése tekintetében. Ez azt jelenti, hogy gyakran nem kapják meg a szükséges figyelmet – hangsúlyozza a jelentés.

Az erdőkkel kapcsolatos együttműködési partnerség (CPF) 16 olyan nemzetközi szervezet ügynökségközi partnersége, amelyek jelentős erdőprogramokkal rendelkeznek. Tagjai együtt dolgoznak azon, hogy támogassák az országokat a biológiai sokféleség megőrzését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és annak mérséklését, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítását célzó erdészeti intézkedések fokozásában.

forrás: FAO/CPF

A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy természeti örökségünk védelme nem öncélú, hanem a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklése, a föld élőlényeinek megóvása, illetve a mezőgazdaság termelési potenciáljának fenntartása szempontjából is stratégiai jelentőségű. A biológiai sokféleség csökkenésével a táplálkozásban, betegségek gyógyításában fontos erőforrást jelentő fajokat, a jövőbeni emberi szükségletek kielégítéséhez elengedhetetlen, kulcsfontosságú géneket folyamatosan és észrevétlenül veszítjük el. Épp ezért, következetesen, összefogva, és a rendelkezésünkre álló pénzügyi forrásokat jól felhasználva kell tennünk a teremtett világunk fenntartásáért. A természetvédelem által foganatosított védelmi intézkedések sérthetnek pillanatnyi gazdasági érdekeket, de nemzetgazdasági szempontból már most abban vagyunk érdekeltek, hogy a természetközeli élőhelyek további romlását megakadályozzuk, a védett természeti területek hálózatát pedig fejlesszük – emelte ki Nagy István.

A miniszter kifejtette, hogy a tanácskozás egyik kiemelt témája volt a nyilvános adatbázisokban elérhető genetikai információ használatának és az abból keletkező anyagi haszon megosztásának kérdése. Ezeknek az adatbankoknak köszönhető például az is, hogy a koronavírus elleni vakcinákat gyorsan sikerült kifejleszteni. Az ilyen információt felhasználó vállalkozásoknak egy pénzügyi alaphoz kell majd hozzájárulniuk. A rendelkezésre álló források pedig a biológiai sokféleség megőrzését segítik majd, különös tekintettel az őslakosok és helyi közösségek által végzett természetvédelmi tevékenységekre – hangsúlyozta Nagy István.

Kitért arra is, hogy Magyarország teljesítette vállalásait, hiszen a világon az elsők között fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát. Az elmúlt tizenöt évben hazánk példátlan mértékű természetvédelmi beruházásokat hajtott végre a biológiai sokféleség védelmének érdekében. Beruházásaink révén több mint 300 000 hektár élőhely állapotát javítottuk, ami ezeknek a védett területeknek körülbelül 15%-át teszi ki. Hazánk fejlesztette a természetvédelmi kezelés infrastruktúráját is, az ezekre a projektekre fordított összeg meghaladta a 300 millió eurót. A további tervek is megvannak, hiszen 2029-ig további természetvédelmi beruházásokat fog hazánk megvalósítani, legalább 100 000 hektáron.

forrás: AM Sajtóiroda