Ma olyan erdővagyont gondozunk, amelyet elődeink – sokszor évtizedekkel korábban – a saját koruk szakmai tudása és társadalmi elvárásai szerint alakítottak ki. Ahogyan ők válaszoltak saját koruk kihívásaira, úgy tesszük ezt mi is. Szakmai tudásunk, szemléletünk és mindenekelőtt a megváltozott társadalmi igények mentén végezzük munkánkat. Száz évvel ezelőtt az ország újjáépítése volt az elsődleges feladat, mára azonban egyre inkább előtérbe kerül a környezetminőség, a rekreáció, valamint az egészséges, élhető természeti környezet iránti igény. A kérdés számunkra az, miként tudnak mindezekre a kihívásokra felelősen reagálni az erdővel, természettel foglalkozó szakmák, köztük az erdész szakma.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az erdő nem hasonlítható egy mezőgazdasági kultúrához. Az erdő egyszerre biztosít élőhelyet, munkát, megújuló nyersanyagot, megújítható és CO2 semleges energiaforrást, tiszta levegőt, vizet és pihenési lehetőséget. Ezeknek a sokrétű elvárásoknak az összehangolása komoly szakmai kihívás, amely folyamatos tanulást, alkalmazkodást és megújulást igényel.

Erdővagyon és tervezés számokban

Magyarországon jelenleg több mint 2 millió hektár erdő található, ebből társaságunk, az EGERERDŐ Zrt. mintegy 72 ezer hektárnyi területet kezel. Munkánkat az erdészeti hatóság által jóváhagyott, tíz évre szóló erdőtervek határozzák meg, amelyek részletesen szabályozzák az erdőfelújítást, az erdőkezelést és a fakitermelést. Természetvédelmi és Natura 2000 területeken ezek a tervek kizárólag a természetvédelmi hatóság és a terület természetvédelmi kezelését végző Nemzeti Park Igazgatóság egyetértésével készülnek.

A fenntartható gazdálkodás eredményei egyértelműen mérhetők. Az általunk kezelt erdők élőfakészlete folyamatosan növekszik. Kiragadva a legutóbbi 11 évet, ebben az időszakban 16,5 millió köbméterről közel 19 millió köbméterre emelkedett. A körzeti erdőtervekben rögzített fakitermelési lehetőségeknek csupán, mintegy 70 százalékát használjuk ki, biztosítva ezzel az erdővagyon hosszútávú növekedését.

Erdőhasználat – összképben gondolkodva

A gazdasági fenntarthatóság azonban elképzelhetetlen ökológiai fenntarthatóságra való törekvés ill. tervezés nélkül, hiszen ez képes felkészíteni erdei életközösségeinket a klímaváltozás egyre szélsőségesebb időjárási eseményeire, biztosítani az alkalmazkodás lehetőségét. Erdeinkben egyszerre vannak jelen fiatal, középkorú és idős állományok, amelyek mindegyike fontos szerepet tölt be. Erdészeti beavatkozásainkat hosszú távú tervezés mentén, mozaikos elrendezésben végezzük. Ez magában foglalja a fiatal erdők telepítését, felújítását és ápolását, valamint a szükséges fakitermeléseket is. Célunk az, hogy az erdő ma és a jövőben is fennmaradjon és értéket teremtsen a társadalom számára, mindinkább előtérbe kerüljenek nem anyagi jellegű szolgáltatásai a fatermékek mellett.

Az I. és II. világháború után, az ország újjáépítésének időszakában – az ország iparának és lakosságának fával való ellátásához – gyakran teljes hegyoldalak fakitermelésére volt szükség. Napjainkban ezzel szemben már elsősorban kisebb kiterjedésű, az erdők természetes működésére jobban építő, ahhoz illeszkedő, mozaikos erdőhasználat valósul meg. A jelen védett erdei, beleértve a nemzeti parkokat és tájvédelmi körzeteket is, ilyen, korábban intenzíven kezelt erdőkben kerültek kijelölésre, nem pedig ökológiai egyensúlyi állapotban lévő őserdőkben.

2020 óta közel 50 hektárnyi új erdőt telepítettünk. Bár ez a szám elsőre csekélynek tűnhet, fontos kiemelni, hogy a kezelésünkben álló területek szinte teljes egészében már erdők. Ugyanezen időszak alatt több mint 2,8 millió csemetét ültettünk el, valamint mintegy 400 mázsa makkot vetettünk el. A természetes felújulás – az erdőknek az anyafák terméséből felnövő csemetéire alapozott felújítása – a fakitermeléssel érintett területek közel 90 százalékán játszik meghatározó szerepet. A természetes és mesterséges felújítással garantáljuk a kitermelt állományok helyén az erdők megújulását. 

Fafajokra szabott szemlélet

A bükkösökben az idős erdők felújítását hosszú időtávra, 30–80 évre elnyújtva végezzük, az idős erdőállományok egy részének érintetlenül hagyása mellett, míg a fiatal erdők differenciálódását is segítjük beavatkozásainkkal. Az árnytűrő bükkök fiatal egyedei az idősebb állomány árnyékolása mellett is életképesek, így vegyes korösszetételű, ellenállóbb erdők alakulnak ki. A tölgyes és cseres állományok esetében a fényigényes fafajok sajátosságai miatt eltérő módszerekre van szükség, ugyanakkor itt is a kisebb léptékű, egyre kisebb vágásterületeket eredményező, az idős állományrészek egy részét visszahagyó, kíméletes beavatkozásokra törekszünk.

A klímaváltozás egyik legnagyobb vesztesei a lucfenyő állományok. Az egyre gyakoribb légköri aszályok és a nyári hőségnapok mennyiségi növekedésének hatására ezen idegenhonos monokultúrák egészségi állapota gyorsan leromlik. Az elmúlt öt évben ezért közel 300 hektárnyi fenyvest váltottunk fel őshonos, termőhelynek megfelelő lombos, klímaállóbb fafajokkal.

Holtfa, víz és élővilág

A holtfa szerepe az elmúlt évtizedekben jelentősen felértékelődött. Míg korábban erdőhigiéniai okokból eltávolították, ma a fahasználatok után jelentős mennyiségű álló és fekvő holtfát hagyunk vissza az erdőterületeken. Az erdei életközösségek szerves részét képező holtfa élőhelyet biztosít gombáknak, rovaroknak, madaraknak, kétéltűeknek és kisemlősöknek, emellett fontos szerepet játszik a tápanyagok körforgásában.

A klímaváltozás időszakában kiemelt feladatunk a víz helyben tartása is. Ennek érdekében kis vizes élőhelyek rekonstrukcióját végezzük, hódgát analógokat létesítünk, valamint a lejtős terepeken szintvonalban elhelyezett fekvő holtfákat, rőzsefonatokat alkalmazunk, amelyek felszíni érdességet okozva, néhány év után szivacsként viselkedve lassítják a víz lefolyását, segítik a talajba való beszivárgást és javítják a talaj vízháztartását.

A jelenleg fiatal és középkorú (40-80 éves korosztályú) erdőállományokban, a természetes élőhelyek hiányának átmeneti kezelését szolgálják madárvédelmi intézkedéseink is. Az idős, odvas fák pótlására 2020 óta átlagosan évente 60 db mesterséges madárodút helyeztünk ki hiánypótló jelleggel. Ezek alkalmazása nem végcél! A fő célunk az, hogy 30–40 éven belül a természetközelibb erdőkezelés eredményeként az erdőkép olyan mértékben javuljon, hogy a természetes odúk ismét elegendő számban álljanak rendelkezésre. A mesterséges madárlakások több mint 80%-ában évről évre regisztrálunk sikeres fészkelést. Az Erdészeti Tudományos Intézet adatai szerint az odútelepek környezetében javult a makk csírázóképessége és növekedett a termett makk minősége is, ami hosszú távon az erdők természetes megújulását támogatja.

Visszajelzések a természetből

Erdőink állapotának javulását jól jelzik az élővilág változásai. A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) szaporodóképes állományban van jelen a kezelésünkben álló területeken, ami kifejezetten jó indikátora a természetesség növekedésének. A hazánkban őshonosnak számító, erdeinkben folyamatosan jelenlévő vadmacska (Felis silvestris) állományai mellett az elmúlt évtizedekben a fokozottan védett európai szürke farkas (Canis lupus lupus) is erdeink rendszeres lakója, és a barna medve (Ursus arctos) gyakori megjelenését is megfigyeltük, olyan fajokét, amelyek évtizedekkel ezelőtt még nem voltak jellemzőek térségünkben.

Az erdőkezelés nem gyors eredményekről szól. Mint ahogy az erdők növekedése és alkalmazkodása is, a valódi változások lassan, sokszor észrevétlenül bontakoznak ki. Célunk olyan erdők létrehozása, kialakítása, gondozása és fenntartása, amelyek természetközelibbek, ellenállóbbak, és a klímavédelem szempontjából is meghatározó szerepet töltenek be. Ez a halk változás biztosítja, hogy az erdők a jövő generációi számára is megmaradjanak, élő, értékteremtő közösségként.

forrás: EGERERDŐ Zrt.

Az MME Harkályvédelmi Szakosztálya már több éve kiemelt célként kezeli a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs hazai állományának kutatását. Országos felmérést szerveztünk 2021-22-ben, ösztönözzük a fehérhátú fakopánccsal kapcsolatos adatgyűjtést, a tavaly megjelent Magyarország Harkályai könyvben erről a fajról is áthatóan összefoglaltuk a hazai kutatók körében felgyűlt tudásanyagot, továbbá minden tavasszal megrendezzük az ún. Harkály Camp programunkat, amelynek során fiatal madarászokkal mérjük fel a harkályfélék – köztük kiemelten a fehérhátú fakopáncs – állományait különböző régiókban.
A fent említett tevékenységeknek köszönhetően széleskörű ismerettel bővült e fajt illető tudástárunk az elmúlt években. A fehérhátú fakopáncs hazai állománya több szempontból is veszélyeztetettnek tekintendő. 

Elszigetelt populáció
A magyarországi állományok valaha szorosabb összeköttetésben lehettek a Kárpátok, és az Alpok állományaival, az élőhelyek feldarabolódása miatt azonban jórészt megszűnt ez a kapcsolat. A fehérhátú fakopáncs rendkívül helyhez kötött madárfaj, nem képes nagyobb távolságokat elmozdulni, főleg ha nincs is ökológiai folyosóként működő alkalmas élőhely láncolat. A faj rendkívüli helyhez kötöttségéből fakadóan tehát az elszigetelődött populációkban megszűnik az egyedek bevándorlása, s ezáltal hosszú távon a genetikai variabilitás sem tud megmaradni a megfelelő szinten. A másik fontos veszélyeztető tényező Magyarországon az élőhelyek nem megfelelő minősége. 

Élőhelyspecialista
E faj igazi specialista, mivel rendkívüli módon kötődik a holtfához. Élőhelyi igényei közül legfontosabb a megfelelő mennyiségű holtfa, mivel főként ezeken táplálkozik, és odúját is ezekben készíti. Számos külföldi kutatás áll rendelkezésünkre arról, hogy mekkora holtfa mennyiségeket találunk a fehérhátú fakopáncs élőhelyein. Ideális esetben ez 50 m3/ha fölötti (viszonyításként a mérsékeltövi őserdőkben 100-150 m3/ha), a kezelési javaslatok pedig 20, de inkább 30-40 m3/ha értéket határoznak meg minimum elérendő célként a faj élőhelyein. Ehhez képest a hazai erdők állapotfelmérése azt mutatta ki, hogy az Északi-középhegység védett, valamint Natura 2000 erdeiben – ahol a fehérhátú fakopáncs legfőbb elterjedési területe található – ettől jóval kevesebb a holtfa, mindössze a területek 10%-án éri el a 20 m3/ha értéket. 
Tehát az elszigetelődés, valamint az élőhelyek nem megfelelő állapota hosszú távon komoly veszélyt jelent a hazai fehérhátú fakopáncs populációkra. Misem példázza ezt jobban, minthogy a közelmúltban több dunántúli régióból (Zalai-dombság, Gerecse, Vértes) kipusztult a faj.  

Konkrét és mielőbbi védelmi intézkedésre van szükség
2024-ben Mátrafüreden az MME Harkályvédelmi szakosztálya műhelytalálkozót szervezett a fajjal foglalkozó szakemberek számára, az érintett nemzeti park igazgatóságok, valamint az Agrárminisztérium részvételével. Itt körvonalazódott egy szakmai koncepció arról, hogy a jelenlegi hazai környezetben milyen intézkedések szükségesek a faj megóvása érdekében. A fehérhátú fakopáncs párok egész éves otthonterülete igen nagy, akár 300 ha is lehet. Nemzetközi tanulmányok azt mutatják, hogy ennek a területnek egy részén alacsony intenzitású gazdálkodást tolerálhat a faj, amennyiben a holtfa mennyisége, valamint az idős erdők aránya megfelelő; a költési időszakban használt szűkebb territóriumon belül (30-55 ha) azonban különösen jó élőhelyi állapotok (elsősorban a fent már említett holtfa mennyiség, ideális esetben >50m3/ha) szükségesek a sikeres költéshez. Az erdőállapot felmérésekből egyértelműen látszik, hogy magyarországi viszonyok között a gazdálkodással érintett erdőkben – még ha a kevésbé drasztikus módszerekkel zajlik is – nem alakul ki ez a megfelelő állapot, ezért indokolt legalább a költési időszakban használt territóriumokban a gazdálkodás megszüntetése. A műhelytalálkozón megszületett koncepció alapján egy minisztériumi útmutató is elkészült arról, hogy milyen módszertan szerint érdemes kijelölni a szükséges védőzónákat. Sajnos azóta azonban azt látjuk, hogy mégsem történetek előrelépések a faj védelme érdekében. Az elmúlt években szakosztályunk számos megfigyelési adatot gyűjtött a fehérhátú fakopáncsról, ezek az adatok a nemzeti park igazgatóságok számára is át lettek adva. Az általunk is felmért, bizonyítottan költésre használt élőhelyeken az utóbbi időszakban is találtunk vágásra kijelölt erdőrészleteket, akár egész drasztikus végvágás jellegű beavatkozásokat is. Úgy gondoljuk, hogy az ismert territóriumokban a védőzónák kijelölése nem csak egy lehetőség, hanem a természetvédelmi törvény által keletkeztetett jogszabályi kötelezettség, hiszen a gazdasági korlátozás híján egy fokozottan védett faj élőhelye súlyosan károsodik, vagy adott esetben meg is szűnik. A fehérhátú fakopáncs a magas természetességű erdők indikátora és esernyőfaja, védelmének biztosításával számos hasonló igényű faj és szélesebb értelemben az erdei ökoszisztéma védelme is jelentősen javítható.

További fokozottan védett erdei madárfajok védelme
A fehérhátú fakopáncs mellett számos további fokozottan védett madárfaj fészkel a hazai erdőkben, amelyek fennmaradása szempontjából szintén kritikus az idős és gazdálkodási tevékenység alól részben vagy teljesen kivont erdőrészletek fennmaradása. Így például a fokozottan védett ragadozómadár-és bagolyfajok, valamint a fekete gólya fészkelőhelyei körül alkalmazandó időbeni és területi korlátozásokra már 15 évvel ezelőtt konkrét javaslatcsomag készült el, amelyet az állami és civil természetvédelmi szervezetek szakértői által alkotott Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanács a 2011. február 25-i ülésén fogadott el és a Heliaca évkönyv 8. évfolyamában 2012-ben publikálta is. Terepi felméréseink alapján ezen javaslatok gyakorlati és rendszerszintű betart(at)ása szintén erősen hiányos az ország számos területén.

Ezért fordultunk az agrárminiszterhez, hogy gondoskodjon a megfelelő védelmi intézkedések megvalósításáról

Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy ezekre a különleges intézkedésekre valószínűleg nem lenne szükség, amennyiben a hazai erdők kezelése a jogszabályoknak megfelelően folyna. A hazai fehérhátú fakopáncs állomány szinte egésze védett, valamint Natura 2000 területeken él. Úgy gondoljuk, hogy ezeken a területeken a hazai erdőgazdálkodás jelenlegi módja ellentétes mind a Natura 2000 célokkal, mind az 1996. évi LIII. „A természet védelméről” szóló törvény rendelkezéseivel, különös tekintettel az alábbi paragrafusokra:

• 31. § Tilos a védett természeti terület állapotát (állagát) és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni.
• 32. § (1) A védett természeti területen lévő erdő elsődlegesen védelmi rendeltetésű.
• 33. § (1) Fokozottan védett természeti területen lévő erdőben erdőgazdálkodási beavatkozás csak a természetvédelmi kezelés részeként, a kezelési tervben foglaltakkal összhangban végezhető.

Véleményünk szerint a középhegységi különleges madárvédelmi területeinken a vágásos üzemmód alkalmazása teljes mértékben kerülendő lenne, mivel ezek a beavatkozások a jelölő madárfajok – köztük a fehérhátú fakopáncs – élőhelyeit megszüntetik.  Ehelyett a Natura 2000 célok valódi elérését a folyamatos erdőborítást biztosító fahasználatok alkalmazása biztosíthatná, egy hagyásfa csoport hálózat kialakításával kombinálva.

A védett területeken jelenleg nagy kiterjedésben, folyamatosan zajlik a területek állapotának és jellegének a természetvédelmi célokkal ellentétesen való megváltoztatása. Védett természeti területen álló, őshonos fafajösszetételű erdőkben sehol sem természetvédelmi cél a végvágott terület, ennek ellenére még mindig általános a vágásos üzemmód alkalmazása. Sőt, ezeken a területeken az örökerdő gazdálkodást is csak rendkívül alacsony intenzitással szabadna folytatni, de inkább ezt is kerülni kellene, hogy valódi védelmet kapjanak ezek az erdők.

Az pedig elfogadhatatlan, hogy fokozottan védett erdőkben – ahova a kijelölt turistautak kivételével még belépni is tilos – a mai napig zajlanak fakitermelések. A természetvédelmi kezelés része nem lehet a gazdasági célú fakitermelés. 
Összegezve tehát, a fehérhátú fakopáncs hazai védelmében sürgető lépéseket kell tenni, ehhez egy védőzóna hálózat kialakítása megfelelő első lépés lehet. Hosszú távon azonban fontos lenne a védett és Natura 2000 területeken zajló erdőgazdálkodás teljes újragondolására. Ez nem csak a fehérhátú fakopáncs érdeke, hanem össztársadalmi érdek is, mindannyiunké! 

forrás: MME Harkályvédelmi Szakosztály