A folyamat fontos előzménye, hogy az Alkotmánybíróság az 5/2025. (VI. 30.) AB határozatában a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény 3. § (1) bekezdését 2026. június 30-i hatállyal megsemmisítette, mert az sérti a nemzedékek közötti igazságosság, az elővigyázatosság és a megelőzés elveit. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta átfogóan és kifejezetten, a Kárpát-medence és Magyarország sajátosságainak megfelelően a klímaváltozást előidéző üvegházhatású gázok csökkentésének a hagyományos kibocsátásszabályozáson túli eszközeit (mitigáció), a klímaváltozás következményeihez történő alkalmazkodás eszközeit (adaptáció), valamint a klímaváltozás következményeivel szembeni ellenálló képesség növelésének eszközeit (reziliencia). Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2026. június 30-ig tegyen eleget.

A klíma, illetve úgy általában a környezeti viszonyok drasztikus megváltozása ma már mindenki számára nyilvánvaló és érzékelhető. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy a változások mögött csak az emberi tevékenységek húzódnak meg, vagy más okok is. Nem kérdéses azonban, hogy a Föld erőforrásait mértéktelenül használó emberi tevékenységek hatással lehetnek a földi környezetre. Nemcsak a véges erőforrások kimerülése révén, hanem a környezeti viszonyok kiszámíthatatlan megváltozása miatt is.

A Föld népessége drasztikus ütemben nő. A globalizáció és az információáramlás felgyorsulása miatt emellett folyamatosan emelkedik azoknak az aránya, akik jobb életre, fokozottabb fogyasztásra vágynak. A gazdasági növekedés – egyfajta kényszerként is – állandósult, aminek jellemzően a politika is örül. A kérdés az, hogy ilyen körülmények között lehet-e, és ha igen, akkor hogyan lehet a környezeti hatások egyre kedvezőtlenebbé válását mérsékelni? Nyilvánvalóan nehezen, legfeljebb példátlan önmérséklettel és áldozatokkal, valamint átfogó és határozott intézkedésekkel.

Az új hazai klímatörvény-javaslat ezt célozza meg, és zéró toleranciát hirdet a tétlenséggel szemben. Nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó a kezdeményezés. A célja a globális, uniós és hazai éghajlatvédelmi és alkalmazkodási programok, normák, egyezmények és jogszabályok hatékony végrehajtását biztosító átfogó nemzeti szabályozási keret létrehozása. Nem egy sokadik szabályozási területként, hanem a meglévők felett álló, azokat azonban nem kiváltó, hanem integráló és megerősítő keretszabályozásként.

A tervezet átfogóan, megfelelő részletességgel és rugalmassággal határozza meg az éghajlatpolitika célkitűzéseit és elveit. Végigveszi az egyének, a civil szervezetek, a gazdasági szereplők, az önkormányzatok és az állam felelősségeit, kötelezettségeit és feladatait. Kitér mindazokra a szabályozó eszközökre – stratégiákra, cselekvési tervekre, programokra, jogszabályokra, valamint az egyes tevékenységek gyakorlására vonatkozó tervekre és engedélyekre –, amelyek biztosíthatják a meghatározott éghajlatpolitika hatékony végrehajtását. Biztosítja továbbá a végrehajtás átláthatóságát minden érintett számára, beleértve az állampolgárokat is. Megteremti a következetes végrehajtást garantáló politikai, hatósági és civil kontrollt, valamint szankciórendszert. Nem utolsósorban pedig a tervezet kitér a felmerülő állami és magánfinanszírozási lehetőségekre és feladatokra is.

A tervezet külön erőssége, hogy az éghajlatváltozást nem kizárólag kibocsátáscsökkentési kérdésként kezeli, hanem a természeti rendszerek helyi éghajlatvédelemben betöltött szerepét is kiemeli, illetve az alkalmazkodást és a rezilienciát is középpontba állítja. Ez Magyarországon különösen fontos, hiszen az aszályok, a vízhiány, a hőhullámok és a szélsőséges időjárási események hatásai egyre közvetlenebbül jelentkeznek.

Előremutató a hosszú távú, rendszerszintű szemlélet is: a tudományos megalapozás, a monitoring, az ágazati reziliencia-vizsgálatok és az éghajlati szempontok döntéshozatalba történő beépítése olyan keretet teremthet, amely folyamatosan nyomon követhető és szükség esetén korrigálható. A tervezet átfogó jellege ugyanakkor megköveteli az eltérő ágazati érdekek megfelelő összehangolását és a kellő rugalmasságot, különösen a gyorsan változó klimatikus és természeti feltételek mellett.

Összességében tehát az új klímatörvény-tervezet célirányos, átfogó és következetes. Keretszabályozásként minden meghatározó területre és feladatra kiterjed, és azokat előre láthatóan megfelelően integrálja. Küldetését tekintve kifejezetten erős kezdeményezés. A politika hivatott eldönteni, hogy a nemzeti érdekeket mikor, milyen mértékben, illetve nemzetközi mércével mérve milyen szinten indokolt alárendelni a globálisan felmerülő, és hatásosan csak globálisan és egységesen kezelhető küldetésnek.

A tervezetben foglalt célok és irányok összességében biztatóak. Teljes körű értékelésükre azonban csak az ágazati stratégiák, programok, szabályozások és tervek klímatörvénnyel összhangban történő átdolgozását, illetve elkészítését, valamint a hatósági gyakorlatok kialakulását követően kerülhet sor.

Az erdészetre vonatkozó rendelkezések

Az erdő és az erdőgazdálkodás a klímavédelem és az alkalmazkodás szempontjából a klímatörvény-tervezetben kiemelt jelentőségűként jelenik meg – miként az is. Az erdőkre és a fásításokra, illetve az erdészetre – a tervezetben alkalmazott újszerű kifejezéssel élve: az erdőkezelésre és -gazdálkodásra – vonatkozóan tervezett rendelkezések röviden összefoglalva a következők:

• Más természeti rendszerhez hasonlóan az erdők és fásítások az üvegházhatású gázok légköri egyensúlyának javításával és az éghajlat aktív táji szabályozásával jelentős szerepet töltenek be az éghajlat védelmében, ezért a lehetőségek szerinti megőrzésük, arra alkalmas területeken történő bővítésük, valamint a klímaellenálló képességük javítása kiemelt jelentőségű feladat. Elsősorban természetes folyamatokra (pl. az erdőborítás folyamatos fenntartására) alapozva, de nem kizárva más megoldásokat, illetve a klímakockázatok idegenhonos, intenzíven nem terjedő fafajok alkalmazásával való csökkentését sem.
• Ahol a jelentősen megváltozott környezeti feltételek a szóba jövő fafajok alkalmazásával zárt erdő fenntartására már nem alkalmasak, vagy a térség vízgazdálkodási lehetőségeivel összhangban meghatározott tájhasználati szempontok szerint zárt erdő fenntartása nem kívánatos, illetve nem lehetséges, ott meg kell teremteni a lehetőséget felnyíló erdő fenntartására vagy más tájhasználati módra való áttérésre.
• Az erdők ellenálló képességének növelését lehetőség szerint térségi vízgazdálkodási eszközökkel (táji léptékű vízvisszatartás, vízpótlás) is biztosítani kell, illetve természetes és épített megoldásokkal az erdőkben is biztosítani kell a vízmegtartást.
• A felszínborítás megőrzése és az erdő rugalmas alkalmazkodási képességének fenntartása érdekében meg kell előzni a vadászható vadfajok túlszaporodása által okozott élőhelykárosodást.
• Az erdősítések során nyomon követett és megfelelő származású szaporítóanyagot kell felhasználni.
• Az élőhelyvédelmi vonatkozásban az erdő talajában, élő- és holtfa-készleteiben történő széntárolás mellett a feldolgozott fatermékekben történő hosszú távú széntárolásnak is kiemelt jelentősége van, ezért a szénmegkötést hosszabb időszakra biztosító, feldolgozott formában történő faanyag-felhasználást előnyben kell részesíteni az energetikai célú felhasználással szemben. Energetikai célú hasznosítás esetén pedig törekedni kell a minél nagyobb hatásfokú felhasználásra. A végső karbonmérleg javítása érdekében mindkét megoldás esetén törekedni kell továbbá a minél rövidebb szállítási távolságokra.
• Az éghajlatpolitikai szempontokat megfelelően integrálni kell az erdészeti programokba, szabályozásba, valamint a monitoring-, tervezési-, nyilvántartási és hatósági felügyeleti rendszerekbe oly módon, hogy ezeket a szempontokat is az erdő mindenkori, szükség esetén felülvizsgált rendeltetéseivel és funkcióival összhangban, illetve az erdő állapota szerinti ütemezéssel lehessen érvényesíteni.
• Fokozni kell az éghajlatvédelmi célú kutatásokat, szemléletformálást és tájékoztatást az erdők és erdészet tekintetében is. Az erdők éghajlatvédelemben betöltött szerepével, valamint az erdők klímaalkalmazkodásával kapcsolatos ismereteket megfelelően integrálni kell a középiskolai, valamint az ágazati közép- és felsőfokú oktatás és szakképzés tanterveibe.
• Az éghajlatvédelmi és klímaadaptációs célokat szolgáló beavatkozások érdekében megfelelő ösztönzést és kártalanítást biztosító célzott állami támogatási programokat kell indítani.

A leírt gondolatok valójában nem újak, azok nagy részével már találkozhattunk többek között az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum keretében lefolytatott szakmai egyeztetéseken is. A szakmai és gazdasági realitások keretei között, kiemelten a magánerdő-tulajdonosok és gazdálkodók érdekeivel összhangban, valamint a felvetett feladatok szükséges időrendi egymásra épülésével történő alkalmazásukkal nagyobbrészt egyet lehet érteni. A javaslatban foglaltakkal kapcsolatban felmerült aggályokat és javaslatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megküldi az érintett minisztériumok részére.

A fenti rövid összefoglalót elsősorban gondolatébresztés céljával állítottuk össze. Ha valakit érdekelnek a részletek, itt átnézheti a civil javaslatot. A javaslat előkészítésének folyamatát pedig itt követheti nyomon.

Szakmai és érdekképviseleti szervezetek figyelmét különösen felhívjuk a jogalkotási folyamat figyelemmel kísérésére. A tervezet ugyanis konkrétan is rögzíti azt az Alaptörvényből is levezethető alaptézist, miszerint az éghajlat védelmének jogszabályban foglalt szintjében tilos a visszalépés. A mindenkori kormány feladataként rögzíti továbbá, hogy a törvény elfogadása, illetve későbbi módosítása után az ágazati jogszabályokat, programokat és terveket a törvényben foglaltakkal haladéktalanul összhangba kell hozni. Azaz, ha a tervezett klímatörvényben elfogadásra kerül egy, a gyakorlatot szükségtelenül befolyásoló rendelkezés, akkor abból visszalépni később már nem lehet, illetve azt kötelezően át kell ültetni az ágazati szabályozásba.

forrás: NAK / Erdészet