„Kutatócsoportunk a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetével közösen országos online kérdőíves felmérést végez a települési zöldfelületek kapcsán. Arra szeretnénk választ kapni, hogy mi az összefüggés egy-egy település lakosságának természettel való kapcsolata, környezettudatossága, valamint a település tájökológiája és biodiverzitása között. A felmérés támogatást nyújt a települések zöldterületeinek tervezéséhez, hogy megteremtse a jövőbeli önkormányzati intézkedések alapját, mivel segíthetnek olyan környezetbarát politikák kialakításában és fenntartható tervezési döntések meghozatalában, amelyek a lakosság és a biodiverzitás számára egyaránt előnyösek.

A kérdőív során minden olyan tevékenységre kíváncsiak vagyunk, amelyek a települések élőhelyeit érintik, legyenek azok kertek vagy közterületek. A kérdőív hozzásegíthet egy élhetőbb és biodiverzebb település-modell kidolgozásához.

Köszönjük, ha 5-8 percet rászánnak a kérdőívünkre, és ezzel segítik ökológiai munkánkat:

TÖLTSE KI ÖN IS ZÖLDFELÜLETI KÉRDŐÍVÜNKET!

A kutatásaink eredményeit közkinccsé tesszük népszerűsítő és tudományos közlemények formájában, valamint megosztjuk a zöldfelületek kezeléséért és fenntartásáért felelős legfontosabb intézményi képviselőkkel is. A kutatás eredményeiről a https://lace.ecolres.hu/elvonal oldalon tájékozódhat.

forrás: Ökológiai Kutatóközpont

Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Az Ökológiai Kutatóközpont egyik legújabb kutatásában e fragmentált élőhelyek biodiverzitását térképezték fel, és azt találták, hogy kis méretük ellenére is hatalmas természetvédelmi értékkel bírnak. Ezek az élőhelyek például legalább százötven pókfajnak adnak otthont, amelyek között van olyan is, amit már több mint száz éve nem látott senki, sőt a tudomány számára teljesen ismeretlen faj is – áll a kutatóközpont honlapjának felvezetőjében.

„Ezek természetes élőhelyek, rendkívül szárazak” – mondta az Utópia adásában Gallé Róbert, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának főmunkatársa. Elmondta, az erdősztyeppek száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltokból álló terület. Hozzátette, e területeken a nyár forró, a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi (és napi) hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Az emberi eredetű kunhalmok, vagy kurgánok több ezer év alatt alakították ki életközösségüket. Amelyet igazán nem fenyeget emberi beavatkozás, hiszen az egykori temetkezési helyek, meredek oldalfalú dombok. 

Ezek az élőhelyek azért értékesek ökológiai szempontból, mert egy részükön sohasem történt emberi beavatkozás, például szántás, ami teljes egészében megszüntette volna az életközösséget. Így az ökoszisztéma hosszú ideje változatlannak mondható.

Épp ezért e területek flórája és faunája természetvédelmi szempontból kivételesen értékes.

A teljes beszélgetést ide kattintva, a műsor első felében hallgathatják meg.

forrás: KlubRádió

Érdemes látnod az erdőtől a fát és a fától az erdőt, benne a milliónyi érdekes, különleges, titokzatos vagy furcsa élőlényt, köztük önmagadat, az örök vendéget, az embert.

TV-s magazinműsor és multimédiás erdőtudástár mindazoknak, akik szeretik, óvják, féltik, használják, sétálnak, túráznak és vándorolnak benne, valamint azoknak is, akik sosem mennek a közelébe, de jobb, ha tudják: erdő nélkül ők sem lehetnének!

Védd a klímát, köss meg szén-dioxidot, használj fát!

Rovatok: Okoserdő (Fenntartható erdőgazdálkodás) / Élményerdő (Túrázás alapjai) / Az élő erdő (Az erdész munkája) / A fa második élete (-) / Bőséges erdő (Erdei szalonnasütés)
Műsorvezető: Petruzsán Krisztián

Adások elérhetősége:
1. Évad – 1. rész; 1. Évad – 2. rész; 1. Évad – 3. rész; 1. Évad – 4. rész;
1. Évad – 5. rész; 1. Évad – 6. rész; 1. Évad – 7. rész; 1. Évad – 8. rész;
1. Évad – 9. rész; 1. Évad – 10. rész; 1. Évad – 11. rész; 1. Évad – 12. rész; 1. Évad – 13. rész;

Védd a klímát, köss meg szén-dioxidot, használj fát!

rövid ajánló videók:
https://tv2play.hu/erdomania/erdomania_szombat_11_40
https://tv2play.hu/erdomania/erdomania_szombat_12_25

https://tv2play.hu/mokka/vadonatuj_musor_indul_a_tv2_n_fontos_temakat_feszegetll

forrás: TV2

Azt találták, hogy a legfeljebb egy fahossznyi átmérőjű lékek az aljnövényzet szintjében fenn tudják tartani az erdőkre jellemző hűvös, párás, kiegyenlített környezeti viszonyokat. Az eredmények segíthetik a gazdálkodókat a változó klímához minél gyorsabban alkalmazkodó gazdálkodási módok kialakításában. Az erről szóló tanulmány a Science of the Total Environment című nemzetközi szakfolyóiratban jelent meg.

Az erdőkre a szomszédos fátlan területekhez képest kiegyenlített és jellegzetes mikroklíma jellemző. Az árnyékot adó zárt lombozat alatt a hőmérséklet és a páratartalom ingadozása mérsékelt, a törzsek között a szél sebessége alacsonyabb, és a lombkoronákon áthaladva kevesebb csapadék éri el a talaj felszínét. Az adott erdőállományra jellemző mikroklimatikus viszonyokat meghatározza a faállomány szerkezete, így az erdőt alkotó fafajok, a faegyedek kor- és térbeli eloszlása, a cserjeszint gazdagsága és legfőképpen a lombkorona-borítás mértéke.

A gazdasági erdőkben az erdészeti beavatkozások nagymértékben alakítják ezeket a tényezőket. A gazdálkodás így közvetlenül befolyásolja az erdei mikroklímát, és áttételesen a kiegyenlített erdei viszonyokhoz alkalmazkodott élőlények életfeltételeit is. A beeső napfény mennyisége, a léghőmérséklet, a páratartalom, a talaj hőmérséklete és nedvességtartalma, valamint ezek változásai mind hatással vannak a lágyszárúakra, a fás szárú fajok újulatára, az ízeltlábúakra, a talajlakó gerinctelen- és mikrobiális közösségekre.

A környezeti tényezők átlagértékei és szélsőségei meghatározzák, hogy a beavatkozással érintett állományrészeket mely élőlények, élőlénycsoportok népesítik be a fahasználatok előtt és után. Egy vágásterületen a végvágást követően például jelentősen átalakul és az erdeitől eltérő lesz a mikroklíma, nyomában pedig az aljnövényzet is. A nagy véghasználati területeket kialakító vágásos üzemmóddal szemben a finomabb térléptékű lékvágásos beavatkozások helyén azonban kiegyenlítettebb, a zárt erdőhöz képest ugyanakkor fény- és talajnedvesség-többletet biztosító környezeti viszonyok jönnek létre, amelyek többek között változatos erdei növényközösségeknek nyitnak teret.

Az ÖK munkatársai terepi kísérletekkel vizsgálják különböző erdőgazdálkodási módok környezeti és biológiai hatásait hegyvidéki gyertyános-tölgyesekben. A Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben kialakított két erdőökológiai kísérletet, a Pilis Üzemmód Kísérletet és a Pilis Lék Kísérletet egyaránt Pilisszántó mellett végzik. A 2018-ban indult Pilis Lék Kísérlet középpontjában a lombkorona-borítás folyamatos fenntartása melletti, hazánkban egyre inkább teret nyerő erdőgazdálkodási mód, az örökerdő üzemmód jellemző beavatkozásai állnak. Ehhez különbözőképpen kialakított lékvágásokat vetnek össze egymással és a zárt erdővel. A mintegy tízhektáros kísérleti erdőterületen összesen 30 lékben vizsgálják, hogy azok mérete, alakja és kialakításuk időbelisége hogyan hat az erdei mikroklímára, a talajra és a különböző élőlénycsoportokra. A kísérletben két különböző, 150 és 300 négyzetméteres lékméretet kombinálnak kétféle, kör alakú és elnyújtott lékalakkal, valamint az egy és több lépésben történő léknyitás hatását is vizsgálják.

A kísérleti lékek kialakítását követő első év vegetációs időszakában a kutatók a zárt erdei (kontroll) mintaterületeken és a lékek középpontjában is folyamatosan nyomon követték a beérkező közvetlen és szórt fény mennyiségét, a levegő, a talajfelszín és a talaj hőmérsékletét, a levegő páratartalmát és a talaj nedvességtartalmát. Az adatgyűjtés után összevetették a környezeti tényezőknek a lékekre és a zárt erdőre jellemző átlag- és szélsőértékeit, valamint az újulat és a lágyszárúak számára legjelentősebb tényezők térbeli eloszlását is feltérképezték a lékeken belül. Eredményeikről a Science of the Total Environment című nemzetközi szakfolyóiratban számoltak be.

Az eredmények alapján a lékek mérete alapvetően meghatározta a beérkező fény mennyiségét. A nagyobb lékekben a léknyitás hatására jelentősebb fénytöbblet alakult ki. Emellett a cserjeszint hőmérsékletét is leginkább a lékméret határozta meg. Ebben a szintben a nagy méretű lékek voltak a legmelegebbek, de a hőmérséklet a léknyitások hatására a kisebb lékekben is nőtt. Az aljnövényzet szintjében és a talaj felszínén azonban már a lékalak volt a kulcstényező. Ebben a szintben a léknyitás hatására a kör alakú lékekben az elnyújtott lékeknél, sőt még a zárt erdőnél is alacsonyabb volt a hőmérséklet. Elsősorban a lékalak határozta meg a talajnedvességet is: a kerek lékekben jelentős talajnedvesség-többlet alakult ki mind az elnyújtott lékekhez, mind a zárt erdőhöz képest. Ez a többlet-talajnedvesség-tartalom a párologtatás hűtőhatásán keresztül járult hozzá a kör alakú lékek aljnövényzetére jellemző hűvösebb viszonyokhoz. A lékekben a levegő páratartalom-viszonyai a zárt erdőkhöz hasonlóak maradtak.

A lékek teljes területére kiterjedő mérések segítségével a kutatók minden vizsgált léktípusban fel tudták tárni a fény és a talajnedvesség mintázatát, ami hasznos lehet a fás és a lágy szárú fajok lékeken belüli környezeti igényeinek meghatározásában. Kimutatták, hogy a direkt fény elsősorban a lékek északi részén növekszik meg, míg a beérkező szórt fény a lékek középponti zónájában, a zárt állomány felé csökkenő módon. A talajnedvesség a lékek középső és a középponttól enyhén délre eső részein a legmagasabb, és a zárt állomány felé, különösen északi irányba haladva csökken. E három változó térbeli kombinációja változatos forráseloszlást biztosít a lékek területén belül, leginkább a nagy kerek lékekben, amire várhatóan a lágy és a fás szárú növényzet, továbbá hozzájuk kapcsolódva más élőlénycsoportok is válaszolni fognak. A botanikai és zoológiai válaszok kimutatása és összevetése azonban az elkövetkező évek feladata.

A kutatók eredményeikkel szeretnének hozzájárulni a tudományosan megalapozott, a természetvédelmet és a faanyagtermelést egyaránt szolgáló erdőgazdálkodáshoz, valamint a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás módszereinek fejlődéséhez a hazai hegyvidéki tölgyes állományokban. A vizsgálattal arra hívják fel a figyelmet, hogy bár a léknyitások változásokat idéznek elő az erdei mikroklímában, ezek mértéke a nagyobb térléptékű vágások hatásához képest mérsékelt. Eredményeik alapján a legfeljebb egy fahossznyi átmérőjű lékek az aljnövényzet szintjében fenn tudják tartani az erdőkre jellemző hűvös, párás, kiegyenlített környezeti viszonyokat. A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbá és szélsőségesebbé váló nyári hőhullámok és aszályok nemcsak az erdei élőlényeket veszélyeztetik, hanem az erdészeti szempontból jelentős és értékes tölgycsemeték növekedését is visszavethetik. Megfelelő gazdálkodási módszerek alkalmazása mellett azonban a mikroklíma bizonyos mértékig mérsékelni tudja a makroklimatikus szélsőségeket. A kutatási eredmények felhasználása segítheti a gazdálkodókat a változó környezeti viszonyokhoz minél gyorsabban alkalmazkodó gazdálkodási módok kialakításában.

forrás: ELKH

Az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport kutatói e kutatásukban két, erősen fragmentált (vagyis csak kis foltokban létező) élőhelytípust vizsgáltak. Az egyik a kiskunsági erdős sztyepp volt, amelyet száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltok alkotnak. Az erdők elsősorban nyárfákból állnak, illetve galagonya- és borókabokrok találhatók a cserjeszintben, de az ökológusok ez alkalommal a társulás gyepi összetevőjére fókuszáltak. A másik vizsgált élőhelytípus a kurgánokon vagy kunhalmokon található gyepek. A kunhalmok sztyeppi népekhez kötődő ősi temetkezési helyek. Sokszor több ezer évesek, és főképpen az Alföldön találhatók nagy tömegben.

„Eurázsiában több százezer kurgán létezik, és mivel e dombok oldala meglehetősen meredek, magasságuk pedig általában néhány méter, rendszerint alkalmatlanok voltak mezőgazdasági művelésre. Emiatt sokszor a mai napig őrzik az ősi gyepek flóráját és faunáját – mondja Gallé Róbert, Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport munkatársa, a Basic and Applied Ecology folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. – Mindkét vizsgált élőhelyünk, az erdőssztyepp és a kurgánokat borító sztyeppvegetáció, hazánkban már csak viszonylag kis területen léteznek, és ők adják az eredeti állat- és növényvilág egyik utolsó menedékét.”

A kutatás fő kérdése az volt, hogy e kis élőhelyfoltok mennyire képesek megőrizni az ősi, különleges élővilágot. A legtöbb esetben egészen speciális közösségek alakulnak ki e fragmentumokban. Az erdőssztyeppek esetén a nyár forró (és a klímaváltozással csak egyre forróbb lesz), a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi (és napi) hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Ezen élőhelyeken – a kurgánokkal ellentétben – nem a mezőgazdasági művelés, sokkal inkább a faültetvények jelentik az emberi zavarás leggyakoribb formáit. Ahogy nyugat felé haladunk, azt látjuk, hogy az eredeti erdőssztyepp helyét egyre jobban átveszik a telepített nyár- és fenyőerdők, és ezek között egyre kisebb, manapság már csak néhány hektáros foltokban található még meg az eredeti élővilág.

„Azt vizsgáltuk, hogy a tájszerkezet hogyan hat ezen élőhelyfoltok élővilágára. A tájszerkezetet befolyásolja az ültetett erdők kiterjedése, a szomszédos erdőssztyepp-foltok távolsága, illetve e foltok mérete, és mindez hatással van a fragmentumok biodiverzitás-megőrző képességére – folytatja Gallé Róbert. – Ezek az élőhelyek azért értékesek ökológiai szempontból, mert egy részükön sohasem történt olyan beavatkozás, például szántás, ami teljes egészében megszüntette volna az életközösséget.”
E vizsgálatban harminc-harminc erdőssztyepp-foltot és kunhalmot választottak ki, és felmérték, hogy milyen növények és ízeltlábúak (azon belül pókok, poloskák, méhek és darazsak) élnek rajtuk. Az eredmények szerint más-más hatás érvényesül a különböző élőlénycsoportokra, máshogy reagálnak például a generalista ízeltlábúak (amelyek többféle élőhelyen is megtalálhatók) és a specialista fajok (amelyek kizárólag e társulásokban fordulnak elő).

A kutatók általános tapasztalata szerint mindkét vizsgált élőhelytípusban nagy a fajgazdagság: ki gondolná például, hogy e kicsi erdőssztyepp-foltokban 150 pókfaj él. Az egyik foltban találtak olyan pókfajt, amit több mint száz évvel ezelőtt leírtak, és azóta sem találták meg sehol, most viszont húsz egyedet is gyűjtöttek belőle. Sőt, olyan pókot is találtak, amely valószínűleg új a tudomány számára, mivel még senki sem írta le korábban, annak ellenére, hogy a pókok meglehetősen jól ismert állatcsoportnak számítanak. „Ezek a ritka, sőt ismeretlen fajok is azt jelzik, hogy oly sok minden nem tudunk még ezekről az élőhelyekről, szinte mindig találunk meglepetést is. Sok itt élő faj csak az ázsiai sztyepprégióból ismert (hiszen Magyarországon található a sztyeppek nyugati határa)” – mondja Gallé Róbert.

A kutatócsoport közlése szerint az eredmények bizonyították, hogy e kisméretű és meglehetősen elszigetelt elhelyezkedésű élőhelyfoltok is jelentős biodiverzitást képesek megőrizni, ezért szükséges e fragmentumokat kiemelt természetvédelmi értékekként kezelni. A hatékony védelmüket azonban hátráltatja, hogy egy-egy ilyen folt nagyon kicsi, és szétszórtan találhatók, miközben e térségekben intenzív emberi hatás éri azokat folyamatosan. A megőrzésükhöz a lehető legkisebb mértékre kellene csökkenteni az emberi beavatkozást.

Hogyan lehetne megóvni a maradék kevés erdőssztyeppénket?

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vegetációökológiai Kutatócsoportjának munkatársai osztrák és amerikai kutatókkal közösen vizsgálták az erdőssztyeppek kialakulásáért felelős tényezőket. Magyarország természetes növényzetének jelentős részét erdőssztyepp képezi, míg tőlünk nyugatra ez az életközösség rendkívül ritka, csupán Ausztria és Csehország néhány pontján található meg. Részletek >>>

forrás: greenfo

A Közép-Európától egészen Oroszország távol-keleti részéig húzódó erdőssztyeppek öve átmenetet képez a zárt lombú erdőségek és a nyílt füves puszták között. Az erdőssztyepp a magasból nézve egy óriási mozaikhoz hasonlít, amelyet kisebb-nagyobb erdőfoltok alkotnak különféle gyepekkel. Magyarország természetes növényzetének jelentős részét erdőssztyepp képezi, míg tőlünk nyugatra ez az életközösség rendkívül ritka, csupán Ausztria és Csehország néhány pontján található meg. Az ökológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen tényezők felelősek az erdőssztyeppek kialakulásáért. Mi az oka annak, hogy Magyarországon nem zárt erdőket vagy füves területeket találunk, hanem e kettőnek a keverékét? A kérdésre egy magyar, amerikai és osztrák kutatókból álló nemzetközi csoport most először próbált meg részletes választ adni.

Az erdőssztyeppek létrejöttének megértéséhez a szakemberek egy szélsőségesen leegyszerűsített helyzetből indultak ki, amelyben a számos környezeti tényező közül csak az átlagos éghajlatot vették figyelembe. Enyhe éghajlati körülmények között, ahol bőséges a csapadék, és nincsenek hőmérsékleti szélsőségek – így Nyugat- és Észak-Európa jelentős részén is –, erdő alkotja a természetes növényzetet. Az eurázsiai kontinens belseje felé haladva fokozatosan csökken a csapadék mennyisége, és egyre nagyobb az éves hőmérsékleti ingadozás. Mindez kedvezőtlen az erdők számára, és egy kritikus ponton túl ellehetetleníti létezésüket, így itt a gyepek kerülnek előnybe. Az átlagos éghajlatot figyelembe véve tehát érthetővé válik, hogy a kontinens belseje felé haladva miért vált át az erdő gyepre, azonban a kettő mozaikjából álló életközösség létrejöttére mindez még nem ad magyarázatot.

Ezért a kutatás következő lépésében nemcsak az átlagos éghajlatot, hanem annak változatosságát is figyelembe vették. A szokatlanul csapadékos évek vagy évtizedek a fás növényzet terjedésének kedveznek, és magányos fák vagy akár kisebb facsoportok is megtelepedhetnek a gyepek belsejében. Ezzel szemben a szárazabb időszakok a gyepek számára előnyösebbek, és a kiszáradó fák helyét több helyen lágyszárú növényzet veheti át. Az éghajlat ingadozásának eredményeként tehát néha az erdők, néha a gyepek kerülnek előnybe, de egyik sem tud tartósan a másik fölé kerekedni, így kialakul a kettő keverékéből álló mozaik.

A valóság persze bonyolultabb ennél: az erdőssztyeppek kialakulásának vizsgálatakor az éghajlat mellett a domborzati tényezőket és a talajviszonyokat is fontos figyelembe venni. Az északra tekintő domb- és hegyoldalak mindig hűvösebbek, párásabbak, míg a délre néző lejtők több napsugárzást kapnak, melegebbek és szárazabbak. Mindennek ott van igazán nagy jelentősége, ahol az erdők és a gyepek elterjedésük határa közelében vannak: vagyis az erdőssztyepp-zónában. Az északi oldalakat itt általában erdők borítják, míg a délieken gyepek uralkodnak, azaz az egész tájat tekintve mozaik alakul ki. A mozaikos jelleget erősíti az is, hogy bizonyos talajtípusok inkább az erdőket, mások a gyepeket segítik. Az eredmény pedig az erdőssztyepp kialakulása.

Az erdők és gyepek arányát jelentősen befolyásolják még a tűzesetek és a legelő állatok is. Tűzesetek emberi közreműködés nélkül is kialakulhatnak, például villámlás következtében, de az ember is hosszú ideje alkalmazza a tüzet környezetének módosítására. Egy erős tűz a gyepeket alkotó lágyszárú növényeket és az erdőket alkotó fákat egyaránt elpusztíthatja. Jelentős különbség azonban, hogy a gyepek megújulása rövidebb időt vesz igénybe, hiszen a lágyszárú növényzet gyorsan, akár néhány hónap alatt helyreáll. A fák sokkal lassabb növekedése miatt viszont az erdő helyreállása évtizedekig, vagy akár évszázadokig is eltarthat. A tüzek tehát csökkenthetik az erdőborítást, és még ott is jelentős gyepfoltokat tudnak kialakítani, ahol az éghajlati viszonyok lehetővé tennék erdők létrejöttét.

Hasonlóan nagy jelentőségű a növényevő állatok hatása is. A füvek kiválóan alkalmazkodtak a legeléshez, és gyorsan újra kihajtanak. A fásszárúak esetében viszont a legelés sokszor végzetes: ha az állatok egy magoncot egymás után többször lelegelnek, akkor az elpusztulhat, vagy jobb esetben is nagyon lelassul a növekedése, és nem tud kifejlett fává válni. Az eurázsiai erdőssztyeppeket régebben vadlovak, vadszamarak, bölények, antilopok tömegei legelték. Többségüket mára kiirtotta vagy a kihalás közelébe hajszolta az emberiség. Helyüket részben haszonállatok, például juhok, kecskék, szarvasmarhák vették át. A legelő állatok az erdő-gyep arányt mindenütt jelentősen módosíthatják, de különösen fontos a szerepük az erdőssztyeppek viszonylag csapadékos északi és nyugati régióiban, így Magyarországon is.

Az erdőssztyeppek tartós fennmaradásában szerepet játszanak még azok a visszacsatolások, amelyek a meglévő mozaikos mintázatot stabilizálják. A gyepfoltok például aktívan ellenállnak a fásszárúak behatolásának, így próbálják megakadályozni, hogy a gyepek idővel erdőkké alakuljanak. Az erdők pedig úgy módosítják saját környezetüket, például a mikroklímát és a talajt, hogy az a fák túlélésének kedvezzen, míg a gyepek terjedését akadályozzák.

A fenti tényezők összessége több ezer éven keresztül biztosította az erdőssztyeppek fennmaradását, sajnos azonban ezek nagy része mára megsemmisült. Többségük a mezőgazdaság térhódításának esett áldozatul az elmúlt évszázadok során. A magyar erdőssztyeppek utolsó hírmondói is csupán apró védett területeken maradtak fenn. Az éghajlatváltozás, az inváziós fajok terjedése és az elhibázott fásítási programok új kihívást jelentenek az erdőssztyeppek számára. Megóvásukhoz elsőként szemléletváltásra van szükség. Magyarország jelentős részének természetes növényzetét erdők és gyepek mozaikja alkotja. Teljesen fátlan térségek kialakítása ugyanolyan helytelen és természetellenes, mint a túlzott mértékű fásítási törekvések. A feketefenyő, az akác és az amerikai eredetű nyárfák a magyar tájtól teljesen idegen, a hazai élővilághoz nem illeszkedő fajok. Felbecsülhetetlen természeti értékek mennek veszendőbe, amikor ősgyepeket ezekkel a fafajokkal ültetnek be. A legeltetés viszont egy több ezer éve tartó természetes folyamat továbbvitelének tekinthető, és térségünkben is komoly hagyománya van. Ezért a megfelelő módon végzett legeltetés az erdőssztyeppet nem károsítja, hanem éppen ellenkezőleg, kifejezetten kedvező hatással van a táji sokszínűségre és a biodiverzitásra. Az ökológiai ismeretek alkalmazásával talán még nem késő olyan eljárásokat találni, amelyek a jellegzetes magyar erdőssztyepp értékeinek megőrzése mellett teszik lehetővé a gazdasági hasznosítást.

forrás: ELKH

Az idei aszály tanulsága, hogy nem csak a termőföldek és a kiskertek száradhatnak ki, de bizony az erdők is komoly veszélybe kerülhetnek. Sajnos az időjárás mellett a begyűrűző energiaválság is veszélyt jelenthet a fákra. Idén itthon is a figyelem középpontjába kerültek. A problémák és kihívások kapcsán a Holnapután aktuális adásában Aszalós Réka erdőökológussal, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával beszélgettünk.

Mi vár a magyar erdőkre?

Vendégünk szerint az idei aszályhoz hasonlóra emberemlékezet óta nem volt példa, szakmai körökben is rendkívülinek tartják. Épp ezért azt is nehéz megmondani, hogy milyen hatása lesz az erdőkre. Azt laikus szemmel is lehetett látni a nyáron, hogy a fák rövid távon hogyan reagálnak egy ilyen jelentős stresszhatásra: elég visszagondolni a megbarnult Gellért-hegyre. Ezzel együtt a fák azért meglehetősen ellenálló lények. Egy-egy rossz évet legtöbbjük átvészel, a következő évben újra kihajtanak. Az ilyen stressz persze valamelyest legyengíti az erdőket. A valódi kérdés az, mi történik akkor, ha több ilyen aszályos év követi egymást. Aszalós Réka szerint az idei aszályhoz hasonló körülményekkel a hazai erdőknek eddig nemigen kellett szembenézniük.

Ha ilyen aszályos évek jönnek egymás után, annak nagyon komoly következménye lesz közvetlenül ránk nézve is – mondja az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.

Hazánknak kb. 21%-át borítja erdő. A szakember szerint ezt lehetne ugyan növelni, de még ennél is sokkal fontosabb lenne, hogy az erdők minősége jobb legyen. Kevéssé ismert ugyanis, hogy ennek a 21%-nak közel a felét ültetvény jellegű, tájidegen fajok alkotják. Ezek nem olyan erdők, melyekbe kikapcsolódni vagy túrázni járunk, sőt ökológiai szempontból is csak nagy jóindulattal lehet őket erdei ökoszisztémának tekinteni.

Egy valóban értékes erdő kialakulásához legalább 100–120 évre van szükség. Itthon a problémát épp az jelenti, hogy az őshonos fajokkal benépesített erdőknek pont ennyi a vágásfordulója, tehát ennyi idő után kezdik el kitermelni a fákat. Ezt is lehet viszont másként, a természettel összhangban csinálni. Itthon is terjed az „örök erdő” elnevezésű erdőgazdálkodási elv, melynek nyomán nem vágnak le több hektár egybefüggő erdőt, tönkretéve ezzel az élőhelyet, hanem a meglévő erdőkből egy-egy fát vagy facsoportot termelnek ki. Ezzel megmarad a természetes erdőborítottság, miközben a gazdasági célok is teljesülhetnek.

Aszalós Réka azt mondja, az utóbbi időben jelentős változások indultak ebben a kérdésben. Az erdőgazdálkodók egyre nyitottabbak, és már a törvényi feltételek is adottak. Ezzel együtt létfontosságúnak tartja, hogy legyenek olyan védett területek is, ahol nem zajlik semmiféle gazdálkodás. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az erdőnek nem az az egyetlen funkciója, hogy faanyagot ad. Jelentős további ökoszisztéma-szolgáltatása, hogy tisztítja a levegőt, védi a talajt, véd az árvizektől, és lehetőséget ad az embereknek a feltöltődésre.

Dél-Amerikában sem rózsás a helyzet

Nagy veszélyben van a Föld tüdejeként emlegetett amazonasi esőerdő is. Ahogy Aszalós Réka mondja, az erdőségnek eddig körülbelül a 17%-a tűnt el, ami ugyan nem tűnik túlzottan nagy számnak, de a rendszer egészét tekintve mégis igen jelentős. Az esőerdő a nevét épp arról kapta, hogy minden nap hullik csapadék. Ez azonban hamarosan megváltozhat. A jelenlegi számítások szerint, ha az erdő területének 20–25%-a elvész, átfordulási pont következik be. Ettől kezdve az Amazonas medencéje egyre inkább szavannára fog hasonlítani. Ez nagy probléma, ugyanis az az elképesztő mennyiségű szén, melyet az erdő raktároz, nagy ütemben szabadul majd fel, és kerül a légkörbe. Szakértőnk szerint ezen a ponton nem az lesz a kérdés, hogy 1,5 vagy 2 Celsius-fokos lesz-e a melegedés, hanem az, hogy túlélhet-e az emberiség.

Milyen jövő vár a hazai erdőkre?

Itthon a klímaváltozás miatt átalakulhatnak a fás életközösségek. Egyes becslések szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az évszázad végére alig marad egybefüggő erdőnk, helyüket fás-füves puszták, klasszikus sztyeppe veszi át. Aszalós Réka, aki maga is foglalkozott előrejelzésekkel, azt mondja, hogy a becslések tévedhetnek valamennyit, de ezzel együtt is valószínűsíthető, hogy ha a jelenlegi klímamodelleken nem tudunk változtatni, akkor a szóban forgó jövő várhat a magyar erdőkre. Az már most biztosan kijelenthető, hogy jelenleg az őshonos fafajok közül legnagyobb veszélyben a bükk van.

Az erdőkben persze nem csak fák élnek. Az erdők teljes ökoszisztémáknak adnak otthont. Ezek egy részét a többinél is rosszabbul érintette az idei aszály. A kisebb vízfolyások, patakok élővilága például szinte teljesen lenullázódott, több évig tarthat, míg ezek a rendszerek visszaállnak. Az ilyen lokális összeomlások a természet egészére nézve nem jelentenek nagy veszélyt, azonban a biodiverzitás csökkenése globális jelenség, hatásai pedig egyre gyakrabban tetten érhetők.

A szomorú valóság az, hogy ezen összeomlások egy részét az emberiség nem is közvetve, hanem közvetlenül okozza. Jó példa erre a különféle mérgező anyagok használata a nagyipari mezőgazdaságban, ami a beporzók jelentős részével végez. Ilyen hatású a túlhalászat is, ami nemcsak a tengeri biodiverzitást roncsolja, hanem a tradicionálisan halászatból élő emberek millióinak tönkreteszi a megélhetését.

A változás a fejekben indul el. Már el is indult!

A környezetvédelem egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, nem függetlenül attól, hogy az emberek egyre inkább elkezdték érezni a változásokat a saját bőrükön is. A szülők aggódnak gyermekeik jövőjéért, ehhez pedig egyre inkább tudatosság és cselekvés is társul. Az emberek megmozdulnak, kiállnak a természetvédelem ügyéért, világszerte tüntetnek a klímaváltozás ellen. Ez a fajta szemléletváltás abban is megfigyelhető, hogy a média egyre inkább kiemelt helyen foglalkozik a természetvédelmi ügyekkel. Ez nem is véletlen. Ahogy Aszalós Réka mondja, az idei nyár ízelítőt adott abból, hogy milyen jövő várhat ránk, ez pedig sokakat meggyőzött arról, hogy ideje változtatni.

forrás: greendex 10-17

Az állásfoglalás nem kérdőjelezi meg a tűzifa iránt megnövekedett igény létét, vagyis a tűzifa kitermelés növelésének szükségességét, ez energetika-politikai kérdés. Az ökológiai szempontokat figyelembe véve azonban úgy gondoljuk, hogy a rendelet alapján veszélybe kerül a védett területeken található, ökológiai szempontból értékes őshonos, idős erdőállományok hosszú-távú fenntarthatósága. Ez nem csak az erdei élővilágot és a biodiverzitást veszélyezteti, hanem az erdők klíma-, víz- és talajvédelmi funkcióját és a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodó képességét is csökkenti. A megnövekedett tűzifa igényt elsősorban a nem védett területen található, alacsonyabb természetességű (átmeneti erdők, kultúrerdők és faültetvények) intenzívebb használatával kéne biztosítani.

A rendelet alapján a védett területeken őshonos fafajú, magas természetességű erdőkben is alkalmazható a tarvágás, kiterjesztett területi hatállyal. Ez elvégezhető a jelenlegi vágáskornál fiatalabb állományokban, amelyeket sarjaztatásra alapuló felújítás követhet, főleg cser és nemestölgy főfafajú erdőkben. Ez hosszú távon a fiatalabb állományok területi növekedéséhez vezet, az idős és vegyeskorú erdők rovására, amelyek leginkább biztosítják a biodiverzitás megőrzését és az erdők ökoszisztéma szolgáltatásait. A szükséges faanyag biztosítható a jelenleg e területeteken elterjedt fokozatos felújító vágás keretében, amely az eredetihez hasonló természetességű, mag eredetű állományokat hoz létre. Hegy- és dombvidéki védett területeken, őshonos állományokban az eddigi erdészeti politika törekvése ennek csökkentésével az örökerdő üzemmód terjesztése, ami a folyamatos erdőborítás biztosításával kielégíti az ökológiailag fenntartható faanyagtermelés követelményeit. Ehhez képest jelentős visszalépés erdészeti és természetvédelmi szempontból egyaránt ezekben az erdőkben a tarvágások és a sarjaztatáson alapuló felújítás (újbóli) bevezetése.

A teljes vegetációs időszakra vonatkozó fakitermelési korlát részleges feloldása indokolt lehet, elsősorban az őszi, késő nyári időszakban, azonban a szaporodási időszakra eső tavaszi, kora nyári fakitermelések jelentős kárt okozhatnak a költő madárállományban és egyéb életközösségekben.

A földmunkát nem igénylő közelítőnyom-hálózat növelése a nagyobb feltártságot igénylő örökerdő üzemmód esetében erdészeti szempontból indokolt lehet, azonban a vágásos üzemmód intenzívebb használata során kialakított földmunkával járó közelítőnyom-hálózat (feltáróút-hálózat) fejlesztése talajvédelmi, vízvédelmi és élővilágvédelmi szempontból is káros.

A rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, ami erdőgazdálkodási szempontból sem kedvező, hiszen ezek az állományok alkalmasak leginkább a minőségi rönkfák előállítására. A klímaváltozás enyhítése és az élővilág védelme szempontjából kulcsfontosságú a meglévő természetes élőhelyek fenntartása. Amellett, hogy a megnövekedett tűzifa igényre választ kell adni, ehhez nem az őshonos fafajú védett erdőket kell feláldozni. Ezt elsősorban a nem védett területen található, rövid vágásfordulóval kezelt idegenhonos állományok, pl. akácosok intenzívebb használatával kellene megoldani. A rendelet lehetőségei ellenére a fenntarthatósági és ökológiai szempontokat figyelembe vevő erdész szakemberek bölcsességére van bízva, hogy a tűzifa igények kiszolgálása érdekében ne szoruljanak háttérbe az ökológiailag értékes erdőállományok hosszú-távú fenntarthatósági szempontjai.

forrás: ecolres

A folyók árterein számos tájidegen fásszárú faj nagyon hatékonyan telepszik meg és terjed, gyakran sűrű, szinte áthatolhatatlan állományokat alkot. A sűrű, zárt állományok alatt pedig kipusztul a honos növényfajok zöme, nem marad legelhető gyep sem, ezenfelül áradáskor a víz csak nagyon lassan folyik a benőtt területen, ami jelentősen növeli az árvízkockázatot is. Magyarország, valamint a Kárpát-medence ártereinek többségében is súlyosan veszélyeztetik a biodiverzitás fennmaradását ezek a gyorsan terjedő, tájidegen növények – ismertették a tanulmányban, amely a Journal of Environmental Management szaklapban jelent meg.

A természetvédelem egyik legnagyobb kihívása a hatékony, mégis természetkímélő stratégiák kidolgozása az özönnövények terjedésének megakadályozására és visszaszorítására – mutatnak rá. A háziállatok legeltetése más technológiákkal együtt (például kaszálás, szárzúzás) jó alternatív gazdálkodási megoldás lehet, ám pontos hatását eddig alig dokumentálták. Ezt a hiányt pótolta a szerzők, Demeter László, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) erdőökológusa és Molnár Ábel Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem PhD-hallgatója tanulmánya.

Az összegzés szerint Magyarországon már szinte teljesen eltűntek a hagyományos erdei legeltetési rendszerek. Ezért a kutatók a Temes folyónak egy olyan szerbiai szakaszát vizsgálták, ahol a gyalogakác (Amorpha fruticosa), az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) és a zöld juhar (Acer negundo) jelen vannak az ártérbe telepített nemesnyárasokban, ugyanakkor hagyományos ártéri legeltetés is zajlik.

Megállapították, hogy azokban a nemesnyáras állományokban, ahol intenzív legeltetés folyik, jelentősen alacsonyabb az idegenhonos fásszárú fajok száma és mennyisége, ugyanakkor fajgazdagabb mocsári és réti fajokból álló gyepszint fejlődik, amelyben a szarvasmarha számára is több táplálék található.

A tanulmány rámutat arra is, hogy a hagyományos legeltetés ebben a tájban hármas hasznot hoz a társadalom számára.
— Egyrészt fennmaradhat a helyi közösségek hagyományos hullámtéri legeltetése,
— másrészt az árvízi lefolyás is könnyebb a cserjéktől mentes, legelt hullámtéri ültetvényekben, és segíti a biodiverzitás fenntartását is.
— A nemesnyárasokban folyó legeltetés az erdőgazdálkodó számára is hasznos lehet, mivel a kitermelést megkönnyíti a sűrű jövevény fásszárú fajok hiánya.

Mint a közleményben írják, az olyan jövevény fafajokból álló ültetvényeken, mint a nemesnyár vagy az akác, a 2017-es módosított erdőtörvény már Magyarországon is lehetővé teszi a háziállatok legeltetését, ezzel jelentős akadály hárult el a javasolt megoldás elől.

forrás: greenfo

Az erdők az embert a történelem kezdete óta ellátják építőanyaggal és tüzelővel, és ma is fontos gazdasági szerepet töltenek be. Emellett legalább ugyanolyan jelentős az ökológiai funkciójuk is. Többek között megkötik és tárolják az üvegházhatású szén-dioxidot, amivel hozzájárulnak a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez, árvízvédelmet nyújtanak, valamint rekreációs és sportolási helyszínt biztosítanak az emberek számára. Ezenfelül rengeteg erdei növény- és állatfajnak adnak otthont, így növelve az élővilág sokféleségét, vagyis a biodiverzitást.

A múltban az ökológiai és a gazdasági szempontok sokszor kerültek összeütközésbe, mert úgy tűnt, hogy a fakitermelés érdekei nem összeegyeztethetők az ökológusok elképzeléseivel. Általánosságban elmondható, hogy a gazdasági céllal kezelt európai erdők legnagyobb része ma is azonos korú, egy vagy kevés fafajból álló faállományokból áll, hiszen ezekből nagyobb nyereség remélhető. A természetvédelmi szempontú erdőkezelés célja ezzel szemben a természetes erdei élőhelyek megőrzése, állapotuk visszaállítása azok változatos fajösszetételével, eltérő korú fáival és gazdag állatvilágával.

Világ-, illetve európai szinten is egyre jobban terjed az olyan alternatív erdőművelési szemlélet, amely azon a felismerésen alapszik, hogy csak a természetességi szempontból jó állapotban lévő erdő őrizheti meg a termőképességét hosszú távon a klímaváltozás okozta körülmények között. E szemlélet terjedésének köszönhetően egyre több erdőgazdálkodó veszi figyelembe a természetes folyamatokat is például a fahasználatokra irányuló beavatkozások esetében.

Dr. Aszalós Réka, az ÖK tudományos munkatársa elmondta, hogy a világ szerencsére afelé halad, hogy a gazdasági célú erdőkezelésbe egyre inkább beépítik az ökológiai és a természetvédelmi szempontokat is. E két cél csak egymás mellett létezhet, hiszen nem lehet lemondani sem a fokozottan védett területekről, sem pedig az intenzíven kezelt gazdasági erdőkről. A gazdálkodás során azonban biztosítani kell az erdők védelmi funkcióit is. Mostani kísérleteinkkel a természetvédelmi intézkedések legjobb módszereit kutatjuk, hogy ezzel is segítsük az erdőgazdálkodókat – fejtette ki Dr. Aszalós Réka.

De hogyan lehet egy erdő – jelen esetben tölgyes – természetes állapotát visszaállítani, ha az elmúlt évtizedek zavarásai, intenzív emberi használata már megváltoztatták azt? Ezt igyekszik feltárni a LIFE 4 Oak Forests projekt, amelyben az ÖK kutatói mellett a Bükki, a Balaton-felvidéki, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a WWF Magyarország, az Érmelléki Természetvédelmi Többcélú Egyesület, valamint az olasz Ente di gestione per i Parchi e la Biodiversità-Romagna természetvédelmi szervezet munkatársai is részt vesznek. A magyarországi kísérleti területeken – 1555 hektár tölgyesben – már elkezdődtek a természetvédelmi beavatkozások.

A projektben terepi kísérletek segítségével vizsgálják a természetvédelmi szakemberek azt, hogy a tölgyesek szerkezetét és fajösszetételét érintő beavatkozások hogyan hatnak az erdő szerkezetére és élővilágára, miközben igyekeznek visszaállítani a tölgyerdők biodiverzitását. Ennek érdekében bizonyos területekről kiirtják az invazív, az őshonos fajok kárára agresszíven terjedő idegenhonos növényeket, és az így megritkult területen az egészséges erdei ökoszisztémához nélkülözhetetlen elegyfajokat telepítenek helyettük.

Az erdő szerkezetének átalakítása első látásra nem minden esetben tűnik természetvédelmi tevékenységnek, hiszen ez a fák kivágásával is jár. Csakhogy a fák halála – ha nem viszik ki azokat az erdőből – ugyanúgy része az erdő természetes életciklusának, mint az új magoncok megtelepedése. Amikor egy öreg fa elhal és kidől, lék nyílik a lombkoronában, és a kidőlt vagy kiszáradt fa helyén (sőt akár magán a kidőlt rönkön) a fiatal fáknak és más növényeknek lehetőségük nyílik új életet kezdeni. Az erdei holtfa a természetes erdő egyik legfontosabb szerkezeti eleme, jelenlétével növekszik a diverzitás, az erdő pedig ellenállóbbá válik a változó környezet viszontagságaival szemben.

Az ökoszisztémák immunrendszerét, stabilitását a fajok közötti minél hálózatosabb kapcsolatok jelentik. Vagyis minél összetettebb kapcsolatokat tudunk kialakítani az erdei élőlények között, annál inkább természetes erdőre fog hasonlítani az élőhely. Ebben azoknak a fajoknak – köztük a gombáknak is – fontos szerepük van, amelyeket a gyakorlatban esetleg klasszikusan ellenségnek tekintünk – magyarázta el Aszalós Réka.

Frank Tamás erdőmérnök, az ÖK munkatársa kifejtette, hogy a természetvédelmi erdőkezelés fontos ismérve, hogy az erdőszerkezet gazdagítása céljából kivágott fákat gazdasági értelemben nem hasznosítják, hanem ott hagyják holtfának a területeken. A földre döntött, fekvő holtfák mellett gyűrűzéssel – azaz a törzsüket gyűrűszerűen lehántva – álló holtfákat is létrehoznak. Ugyanis az erdei álló holtfa is különleges ökológiai funkcióval bír: rendkívül különleges élőlényeknek ad otthont – ismertette az erdőmérnök. A kutatók azt tapasztalták, hogy a holtfa létrehozását célzó beavatkozások már egészen gyorsan eredményt hoztak. Az álló holtfák környezetében ugyanis megnőtt a harkályok száma, az általuk kivájt odúkba pedig később más odúlakó madarak és emlősök költözhetnek.

Vannak olyan területek is, ahol a szakemberek az öreg fák körül kitisztítják a velük versengő egyéb fákat, hogy azok tovább élhessenek, növekedhessenek. Vagyis a projekt során elvégzett beavatkozások az erdő fajai közötti ökológiai kapcsolatokhoz hasonlóan sokfélék.

A LIFE 4 Oak Forests projekt keretében az ökológusok felmérték az erdők beavatkozások előtti állapotát – így ismerik az ott élő állat- és növényfajokat, az erdő faji és szerkezeti tulajdonságait, illetve a terület ökológiai jellemzőit. A beavatkozások után is folyamatosan monitorozni fogják a kezelt területeken történő változásokat, és céljuk, hogy az itteni tapasztalatokkal hozzájáruljanak a további 21 500 hektárnyi Natura 2000-es magyarországi tölgyes jövőbeli, természetvédelmi szempontú kezeléséhez.

(A cikkben szereplő képek az Ökológiai Kutatóközpont tulajdonát képzik.)

forrás: Agrárszektor