Az erdők és a klímaváltozás közötti összefüggések vizsgálata évtizedek óta folyik. Az erdészeti kutatás proaktív hozzáállásának szükségessége nem szorul magyarázatra. A fák és a faállományok több évtizedes, adott esetben évszázados élettartama egy mozgásban lévő környezeti közegben nagy felelősséget ró az ágazat vállára. Az egyes üzemmódok szerinti erdőgazdálkodást, illetve erdőkezelést, kiemelten az erdősítéseket, valamint az erdőneveléseket egy bizonytalan jövőbeni állapot alapulvételével kell eredményesen megtervezni és végrehajtani, különben az erdei életközösség védőpajzsát jelentő faállomány könnyen az enyészetté válhat.

Az idevágó mondás úgy tartja, hogy az erdész a jövőnek dolgozik, és ehhez a múltból (a múlt tapasztalataiból) táplálkozik. A tudomány és a technika fejlődésével ezt annyival ki lehet egészíteni, hogy az erdészeti kutatás ma már valamilyen szinten azért képes „látni a jövőt”.

Az ismertetett motivációk és lehetőségek ötvözeteként, több éves, évtizedes előzmények után indult el a Soproni Egyetem és az Erdészeti Tudományos Intézet berkeiben a 2010-es évek elején az Agrárklíma I. projekt. Ennek során elsőként a zalai erdők jövőjébe igyekeztek a kutatók belelátni. Az ezt követő Agrárklíma II. projekt keretében azután lehetőség adódott a kutatásokat és az alkotómunkát az ország egész területére kiterjeszteni.

A két projekt vízválasztója a 2014-2015-ös évváltás időszakára esett. A 2015. év elején indokoltan kerülhetett sor egy újévi számvetésre, amit Dr. Mátyás Csaba professzor úr, a projektek vezetője jegyzett. Néhány gondolat az Erdészeti Lapok 2015. évi 3. számának hasábjain megjelent számvetésből:

„Az eddigi megállapításokból a következő, a gyakorlati gazdálkodást húsbavágóan érintő következtetések vezethetők le:

• gyakorlatilag a teljes magyar erdőterület változásokkal szembeni kitettsége kritikus;
• valamennyi klímafüggő, domináns fafaj, vagyis valamennyi gazdaságilag fontos, honos fajunk hazánkban szélső határhelyzetben van, terület-visszaszorulásra, hozamcsökkenésre lehet számítani;
• a változások gyakorlatilag egyetlen vágásfordulón belül várhatóak;
• a felkészüléshez újra át kell gondolni nemcsak a szaporítóanyag-felhasználás, hanem az erdőfelújítás és nevelés módszereit is;
• az előrevetített klimatikus trendek a jelenlegi, statikus természetvédelmi koncepciók és előírások felülvizsgálatát is szükségessé teszik.

A levonható következtetéseket áttekintve megállapítható, hogy ezek egyben programszerűen meghatározzák a hazai erdőművelés legfontosabb gyakorlati feladatait. …

A megoldást nem központilag meghatározott, egységesen végrehajtandó rendelkezések formájában kell megvalósítanunk, hanem olyan információs hátteret kell felépíteni, amely a helyi viszonyok figyelembevételével segíti a hosszú távon fenntartható döntések meghozatalát. Mindez olyan döntéstámogató rendszer (DTR) kialakítását vetíti előre, amellyel kiválaszthatók a várható hozamok, azok bizonytalansága, illetve a legmegfelelőbb megoldás. A klímaváltozásra felkészítő DTR csak akkor lesz hatékony, ha a gazdálkodót helyileg releváns információkkal látja el, és ha az agrár-földhasználat alternatíváit egymással összehasonlítható, esetleg felcserélhető lehetőségként kezeli. Más szóval: számítani kell arra, hogy az előrevetített változások fényében a jelenleg „érinthetetlen” erdőterület, akár mint földhasználati mód, vagy mint védett természeti terület, valószínűleg nem lesz teljes egészében fenntartható.”

Az erdészeti klímakutatók azóta gyakorlatilag elkészítették az említett, „jövőbe látást” biztosító döntéstámogató rendszert. A szakközönség és az érdeklődők a szerteágazó tudásbázishoz egy „Site Viewer” nevű térinformatikai alkalmazás segítségével férhetnek hozzá. A professzor úr által említett, a klímaadaptáció jegyében a hazai erdőművelés és természetvédelem számára előrevetített feladatok közül ugyanakkor számos még ma is előttünk áll.

Erre az egyre égetőbb lemaradásra hívta fel a figyelmet az erdészeti ágazati szereplők körében 2025. év közepén lefolytatott egyeztetéssorozat. Ennek folyományaként az erdészeti és kapcsolódó szakterületek képviselőiből az ágazati államtitkárság vezetésével felállt Erdészeti Klímaadaptációs Fórum és munkacsoportjai (mintegy 20 szervezet, 100 szakértő) pedig igyekeznek folyamatosan napirenden tartani az előttünk tornyosuló feladatokat, és a lehetőségeik szerint előremozdítani a végrehajtásukat.

Erdészeti klímaadaptáció alatt elsődlegesen az erdők és az erdőgazdálkodás alkalmazkodóképességének a biztosítását értjük. Ez szoros összefüggésben áll az erdőknek a klímaváltozás ütemének csökkentésében és a klímaváltozás hatásainak mérséklésében betöltött szerepével (mitigáció) is, de a kettőt érdemes külön vizsgálni. Mivel pedig a mitigációhoz csak az egészséges erdők és faállományok tudnak hozzájárulni, nem kérdéses, hogy az ágazatnak elsődleges felelőssége az adaptáció terén áll fenn.

Az elmúlt évek aszályos évei után letaglózó módon szembesültünk a lemaradásunkkal. A Dél-Alföldi térségben a melegedés és a termőhelyek szárazodása következtében tízezer hektár számra pusztultak/pusztulnak ki a faállományok. Felújításuk pedig – akár a várható környezeti viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fafajokkal – ugyancsak a kedvezőtlen környezeti változások miatt rendkívül kockázatossá, sok helyen lehetetlenné vált.

Ezeken a területeken nemcsak klímaadaptációról, hanem a kárkezelés lehetőségeiről is gondolkodni kell, mind szakmai, mind pedig pénzügyi vonatkozásban. Ezt sem érdemes azonban teljes egészében összemosni a klímaadaptációval, bár az összefüggések ismét kétségtelenek.

Kimondhatjuk, hogy az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum 2025-ben nagyobbrészt kárkezeléssel, azaz a károk felmérésével, valamint azok helyreállítása, esetleg mérséklése érdekében rövid távon meghozandó intézkedésekkel foglalkozott (vonatkozó cikkeink: 1, 2, 3). Annak érdekében, hogy az érintett erdőgazdálkodók legalább addig mentesüljenek a korábbi viszonyokra készült szabályozási környezet teremtette kilátástalan elvárások alól, amíg az ágazati szakértők és a politika nem találják ki az érintett erdőterületek további sorsát. Ez is fontos, halaszthatatlan feladat volt, hiszen akinek ma egy hajszálon függő pallos van a feje felett, az nehezen tud a holnapon gondolkodni.

Az új évben azonban végre teljes lendülettel a közép- és hosszútávú stratégián és cselekvési terven gondolkodhatunk.

A teljesség igénye nélkül azon, hogy

• ha egy területen továbbra is helye van erdőnek, akkor az a jelenlegi erdőtípus és a várható környezeti feltételek függvényében milyen lehet/legyen, beleértve az akár idegenhonos fafajok alkalmazásának lehetőségeit is,
• ha egy erdőben továbbra is helye van az erdőgazdálkodásnak, akkor azt az új kockázatok figyelembevétele mellett, elsősorban az erdei mikro- és mezoklíma megőrzése érdekében hogyan lehet/kell végezni,
• ugyanezek a kérdések fennállnak az erdők fenntartása vonatkozásában is, ha az erdőgazdálkodásnak már nincs helye egy területen,
• az erdő természetességi állapotának megőrzése és javítása mellett hogyan lehet/kell érvényre juttatni a hasonlóan fontos klímaadaptációs szempontokat,
• az erdők és az erdőgazdálkodás jövőjét számos hátráltató tényező közül a befolyásolható tényezőket hogyan lehet kedvező irányba terelni – például az erdei termőhelyek vízellátottságának helyreállításával vagy javításával, illetve a vadállomány túlzott káros hatásainak mérséklésével,
• mindezek alapján milyen módon kell/lehet az erdő, az erdei életközösség védelmét, valamint az erdőgazdálkodást a jövőben várhatóan folyamatos és időről időre változó tartalmú klímaadaptációnak megfelelő teret adó rugalmassággal szabályozni, és ez hogy jelenhet meg az erdőtervezésben,
• a klímaadaptáció kapcsán milyen állami vagy ágazati szintű szervezési és finanszírozási feladatok merülnek fel, továbbá
• mindezek figyelembevételével a magántulajdonban álló erdők ökoszisztéma szolgáltatásait milyen módon lehet fenntarthatóan biztosítani, illetve kellő méltányossággal elvárni?

Ezekre a kérdésekre várják a sor végén álló erdőgazdálkodók egyre türelmetlenebbül a válaszokat. A kérdések megválaszolása ugyanakkor számos érintett, eddig sok tekintetben eltérő szempontok szerint gondolkodó és tevékenykedő ágazati szereplő, illetve szakterület közös, összehangolt gondolkodását és cselekvését igényli. Ehhez kellő felelősségtudat, befogadókészség, empátia szükséges minden érintett részéről, nem utolsósorban pedig a politika/szakpolitika támogatása.

A közös gondolkodás elősegítése jegyében az elkövetkező időszakban továbbra is igyekszünk a Fórum keretében minél több, lehetőség szerint terepi szakmai egyeztetést szervezni. A politikai és kormányzati támogatás megszerzése érdekében pedig 2026. közepére szeretnénk összeállítani egy alapos helyzetértékelést és intézkedési javaslatokat tartalmazó erdészeti klímaadaptációs stratégiatervezetet.

Egyfajta végcélként pedig az említett döntéstámogatási rendszert mielőbb ki kell egészíteni egy olyan szakmai módszertani tudásbázissal, amelynek révén az egyes erdőkre a várható környezeti paraméterek mellett az megadja a felmerülő szakmai lehetőségeket és módszereket is.

Tennivaló tehát van bőven, a Fórum minden részes szervezetének kijut belőle. A végrehajtásukhoz sok sikert kívánunk magunknak!

Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum nevében is:

NAK / Erdészet

A megváltozott környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás egy új, rendkívül összetett kihívás az emberiség számára. Valójában egy megfigyeléseket, kutatásokat, innovációkat és intézkedéseket, valamint a hatások rendszeres vizsgálatát, illetve szüntelen tanítást és tanulást magában foglaló folyamatot jelent, amely mostantól kezdve az életünk részévé válik.

Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum szerepe ennek a folyamatnak a koordinálása és serkentése lehet az erdészet területén.

A jövőbe mutató intézkedések mellett fontos lépés azonban a kialakuló anomáliák kezelése is. Ilyen anomália, hogy a kedvezőtlen környezeti változásokra különösen érzékeny erdőkben a klímaváltozásra és a vízkészleteinkkel való átgondolatlan gazdálkodásra visszavezethető szárazodás következményeként a faállományok tízezer hektár nagyságrendű területen kipusztulnak, és azokat a hagyományos erdősítési technológiákkal láthatóan képtelenség helyreállítani. Márpedig az erdőtörvény ezt várja el az erdőgazdálkodótól, mégpedig szigorú határidők előírásával és jelentős szankciók kilátásba helyezésével.

Ezen erdők sorsát a szakértők a következő időszakban bizonyára megtalálják. Fontos azonban, hogy a szabályozás az erdőgazdálkodókat addig se hajszolja kilátástalan munkákba és költségekbe. A Fórum a kialakult helyzet átmeneti kezelésére hosszú hónapok egyeztetéseit követően a napokban egy javaslatcsomagot állított össze és küldött meg az Agrárminisztérium részére.

A javaslatcsomag az érintett területeken az erdőfenntartás alapos átgondolást igénylő végleges szabályozásáig haladékot adna azoknak az erdőtulajdonosoknak és erdőgazdálkodóknak is, akik a területet továbbra is erdő művelési ágban szeretnék hasznosítani, és azoknak is, akik nem.

A Fórum javaslatot tett továbbá a hatályos szabályozás felülvizsgálatéra, hogy az üzemi szintű klímaadaptációs kísérleteknek ne legyenek indokolatlan jogszabályi vagy jogalkalmazási akadályai. Annak érdekében, hogy azok mielőbb megkezdődhessenek.

A javaslatcsomag ezeken felül az előbbiekhez kapcsolódó támogatási intézkedésekre is javaslatokat tett.

A javaslatcsomaggal kisebb kiegészítésekkel, de összességében minden fórumtag egyetértett. Ez az erdészeti és természetvédelmi szakterületek között az elmúlt időszakban bekövetkező pengeváltások után jelentős eredmény, ami reményeink szerint a további közös munka során is kamatozik majd.

Bízunk abban, hogy a fenti célokat szolgáló intézkedésekre – akár a javaslat szerint, akár jobb megoldásokkal – mielőbb sor kerül.

forrás: NAK / Erdészet

A melegedő klíma, a kedvezőtlen eloszlású csapadék, a talajok gyenge vízvisszatartó képessége, valamint a mindezek következtében kritikus szint alá süllyedő talajvízszint miatt az Alföldön mintegy 200 ezer hektár erdő került veszélybe. A jelentős részben a Duna–Tisza közi homokhátságon elhelyezkedő, zömében telepített erdők egészségi állapota – kortól és faállománytípustól függetlenül – évek óta romló tendenciát mutat, ami a 2022. óta tartó aszályos időszakot követően tragikus helyzetet eredményezett. Egyre gyakoribbak az összefüggő területeken kipusztult erdeifenyvesek, szürkenyarasok, helyenként akácosok. Az erdőfelújítások során alkalmazott eddig eredményes technológia alkalmazása sem garantálja az erdősítések megmaradását: rendszerint többszöri pótlásra van szükség.

A pusztuló, egykor a futóhomok megkötése és az ország faanyagellátása érdekében telepített – gyakran eddig jó növekedésű, ökológiai és gazdasági szempontból is értékes – erdők mára alapvető funkcióikat sem tudják betölteni: megszűnik az erdőtalaj, és vele az erdei élőhelyek, életközösségek védettsége. Ez teret nyit az inváziós fajoknak, és a jelenlegi szabályozási környezetben ellehetetleníti az erdőgazdálkodást, ami különösen hátrányosan érinti a hagyományosan erőforráshiányos hazai magánerdészeti szektort.

A NAK Erdészeti Szakértői Hálózatának szervezésében, erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók, erdészeti szakirányítók és a Bedő Albert Erdészeti Technikum közreműködésével megvalósult ásotthalmi szakmai nap elsődleges célja – a figyelemfelhívás mellett – a közös helyzetértékelés, valamint a közös gondolkodás és útkeresés elindítása volt az EKF keretén belül.

A környező erdőkre kiterjedő terepbejárás során a szakemberek több helyszínen tekintették át az alföldi homoki erdők állapotát, problémáit és a lehetséges gazdálkodási irányokat. A látottak jól tükrözték, hogy a térségben az erdőgazdálkodás egyre inkább erdőfenntartási kérdéssé válik: a klímaváltozás, a vízhiány és az inváziós fajok terjedése alapvetően formálja a jövőt.

Az első helyszínen egy 37 éves, tavasszal még kihajtott, ám az elmúlt hónapokban elpusztult hazai nyárállományt mutatott be annak erdőgazdálkodója és tulajdonosa. A szürkenyarak alatt – összefüggő alsó, felújítási szintben – mageredetű nyugati ostorfa, dió és zömében sarjeredetű akác található. A fakitermelés gyakorlatilag kármentésként novemberben tervezett, azonban az abból származó bevétel várhatóan nem fedezi majd a többszöri pótlással terhelt mesterséges újraerdősítés költségeit, a sarjaztatás pedig nem jöhet szóba. Az idős állomány pusztulása ugyanakkor kérdésessé teszi a szürkenyárral való újbóli visszatérés értelmét is. S emellett általános kérdésként merült fel a résztvevőkben, hogy mekkora kockázatot hordozhat a szürkenyár szinte kizárólagos favorizálása az Alföldön.

Gazdálkodói vélemények szerint jelenleg az egyedüli racionális megoldás a nyugati ostorfával való felújítás, amelyre azonban a jelenlegi szabályozás szerint az adott helyzetben nincs lehetőség. Ugyan a termőhelyi feltételek drasztikus megváltozása miatt az erdő természetességi állapotának romlását az erdészeti hatóság engedélyezheti, azonban a nyugati ostorfa az erdőfelújítás meghatározó fafaja nem lehet.

Az egyes szakterületek képviselői között komoly vita alakult ki a nyugati ostorfás erdőket illetően. A tapasztalatok szerint e fafaj a homokhátságon szinte egyedüliként természetes úton jól újul, és bár invazív, talajtakaróként és tűzifaként kitűnően hasznosítható. Békés vármegyében idős állományai is megtalálhatók. Ezzel szemben a fafaj tömeges alkalmazása komoly ökológiai kockázatokat hordozhat. Erdészeti és természetvédelmi szempontból ezért javasolt a kérdés tudományos vizsgálata (elsősorban a környező területekre, akár nagyobb távolságokra is kiható inváziós kockázatok mérlegelése), majd az eredmények alapján egyértelmű ajánlások megfogalmazása a szakma és a szabályozás számára.

Ugyancsak megfogalmazódott, hogy a telepített alföldi erdők – mintegy harmada, hozzávetőleg 200 ezer hektár – eltérő szabályozás alá essenek. Ezekben a hagyományos, zárt erdőket célzó, nyereséget nem, vagy csak alig termelő gazdálkodás helyett sokkal inkább az erdők, adott esetben a fás vegetáció – például felnyíló erdők vagy fás legelők formájában – fenntartása lehetne a kulcskérdés. A résztvevők hangsúlyozták: szükség lenne az erdőfenntartás normatív jellegű támogatására.

A következő helyszíneken szerkezetátalakítási pályázat keretében szürke nyár, valamint mezei, illetve puszta szil telepítése történt mélyforgatást követően, nagyméretű csemetékkel, barázdába ültetve, visszavágással, majd egyszálra metszéssel. Több erdőgazdálkodó elmondta, hogy az egyszálra metszést csak a már záródott állományban végzi el, amivel így a vad okozta károk mérsékelhetők. Az elegyített szil jelentősége abban is áll, hogy „rágófafajként” a záródásig a vad rendelkezésére áll. A jelenlévő erdőgazdálkodók ugyanakkor hozzátették, hogy a gondos kivitelezés ellenére az erdősítések rendszerint 2-3 év elteltével már romló egészségi állapotot mutatnak.

Elhangzott, hogy a szürkenyaras erdőkben fontos szakmai kérdés a vágásforduló: a jelenlegi szabályozás szerinti 30-45 év – védett természeti területeken 50–55 év – sok esetben túl hosszúnak tűnik, hiszen addigra sok nyáras pusztulásnak indul, homokgyepbe fordul át, és jelentősen visszaesik a sarjadzó képessége is. Ugyanakkor a sarjaztatásos felújítást több gazdálkodó biztosabb, eredményesebb megoldásnak tartja.

A konkrét erdőrészlettől elvonatkoztatva általánosságban is elhangzott, hogy a vágásforduló csökkentése – pl. egy gyertyános-tölgyesben – nem „ördögtől való”: a gyakoribb genetikai megújulás segítheti a hatékonyabb, rövidebb időn belüli alkalmazkodást. Erre példaként Franciaország jó gyakorlatai kerültek említésre.

A gazdálkodói tapasztalatok azt mutatják, hogy az alföldi erdeink klímaállósága nagyban függ a megfelelő fafajválasztástól. E tekintetben a fenyők közül a feketefenyő tűnik klímatűrőbbnek, míg az erdeifenyő várhatóan eltűnik a térségből. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete a MEGOSZ jakabszállási, szintén a klímaváltozással foglalkozó rendezvényén számos hazai és – nem invazív – idegenhonos fafaj termesztésbe vonását javasolta (pl. fehér eper, közönséges dió, virágos kőris, mezei juhar, japán akác, rezgő nyár, magyar tölgy, sárga fenyő, libanoni cédrus stb.). Ugyanakkor elhangzott: a siker kulcsa – a nyitottság mellett – a megfelelő szaporítóanyag-termelő kapacitás létrehozása és folyamatos biztosítása.

A helyi szakemberek hangsúlyozták, a túlzottan homogén, mindössze 1–2 fafajra alapozott felújítások helyett legalább 4–6 fafaj kombinációja lenne indokolt annak érdekében, hogy közülük néhány biztosan elérje a vágáskort. Ezt a termőhely gyakori mozaikossága is indokolja.

Rövid, őszinte erdőgazdálkodói kalkuláció is szemléltette, hogy a véghasználatokból származó bevétel nem, vagy csak alig fedezi az erdőfelújítás költségeit. Biztos bevételre inkább a középkorú faállományokban végzett előhasználatok során számíthat a gazdálkodó. Ökológiai szempontból elhangzott, hogy a nehezen értékesíthető faanyag aprítást követően a terület mulcsozására is hasznosítható lehetne, ez azonban – támogatás hiányában – többletköltséget és bevételkiesést jelent.

Egy következő helyszínen az erdőgazdálkodó pozitív példaként mutatta be azt az erdeifenyves–feketefenyves főfafajú, középkorú erdőt, amely a környező állományokhoz képest jó egészségi állapotban van. Ennek titkát az időben és kellő eréllyel elvégzett nevelővágásokban és egészségügyi gyérítésekben látja. A fenyő felső szint alatt jelenlévő lombos fajok (közönséges dió, virágos kőris, sajmeggy, kocsányos tölgy) potenciálisan lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a megújítás erre a lombos újulati szintre alapozva történjen. Ennek módszertani kidolgozására és lebonyolítására a jelenlévő erdészeti kutatási és gazdálkodói oldal előzetes megállapodást kötött.

A résztvevők megtekintették az Ásotthalmi Erdészeti Technikum tanulmányi erdejét is, ahol a múlt és a jelen kísérletei adnak támpontot a jövő lehetőségeihez. A százéves, kitűnő egészségnek örvendő, egykor teljesen más hidrológiai viszonyokat idéző kocsányos tölgyek alatt elhangzott: a szürkenyárral elegyített platán-, gledícsia- és feketedió-telepítések, helyenként törökmogyoróval elegyítve, gazdálkodói irányváltást jeleznek. A tapasztalat azonban egyértelmű: nincsenek „csodafák”. Amennyiben nincs elegendő csapadék, sem az őshonos, sem az idegenhonos fafajok nem képesek tartósan fennmaradni a homoki élőhelyeken. A 2025-ös év ez idáig mindössze 321 mm csapadékot hozott, ami világosan jelzi a helyzet súlyosságát.

Összességében a terepbejárás tanulságai szerint a homokhátság erdeinek jövője erősen bizonytalan. Az erdőgazdálkodás itt egyre inkább közjóléti és környezetvédelmi kérdés, mintsem nyereségorientált gazdasági tevékenység.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy elsődlegesek a tájhasznosítási és szakmai megfontolások a termőtalaj megőrzésével és a talajvízviszonyok javíthatóságával összhangban, amelyben az erdőtulajdonosi, erdőgazdálkodói megfontolásoknak és kreativitásnak is fontos szerepe van. Ezzel összhangban kerülhet sor a körvonalazódó lehetőségek megvalósítását támogató szabályozási környezet és támogatáspolitika kialakítására.

Az erdők megőrzése nélkül az Alföldön a futóhomok és a sivatagosodás ismét valós veszéllyé válhat.

forrás: NAK Erdészet

Mocz András helyettes államtitkár úr nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva a klímaváltozás erdőkre gyakorolt egyre negatívabb hatásait és az alkalmazkodás sürgető feladatát.

Dr. Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatója előadásában kiemelte, hogy merészségre van szükség, hiszen az idő fogy, és a 2022–2025 közötti aszályok már egyértelmű figyelmeztető jelek. Rámutatott, hogy döntéseket kell hoznunk akkor is, ha ez a hibázás kockázatával járhat. Alázattal kell cselekednünk, hiszen nem áll minden szükséges ismeret a rendelkezésünkre, ugyanakkor a kutatás és a gyakorlat szoros együttműködése, lépésről lépésre haladva segíthet a veszteségek minimalizálásában.

A fórumon bemutatkoztak a tematikus munkacsoportok is, amelyek a következő feladatokon dolgoznak:

Különösen sérülékeny termőhelyen álló erdők helyzetének rendezése

Hosszabb távon sérülékeny erdők helyzetének rendezése

A klímaadaptációhoz kapcsolódó elemzési, monitorozási és nyilvántartási feladatok

Erdészeti vízgazdálkodás, vízpótlás

Vadhatás helyi és általános csökkentése

Erdészeti klímaadaptáció gazdasági fenntarthatósága, támogatás- és fejlesztéspolitikai lehetőségek

Szabályozási feladatok

Az erdészeti szaporítóanyag termelés jelentősége és fejlesztési lehetőségei az erdészeti klímaadaptációs célok elérése érdekében

A munkacsoportok bemutatása után lehetőség nyílt kérdések és hozzászólások megfogalmazására is.

A Fórum munkája a következő hónapokban folytatódik, hogy kézzelfogható javaslatok szülessenek az erdők ellenálló képességének növelésére, és ezzel biztosítsuk a hazai erdők jövőjét a szárazodó éghajlati körülmények között is.

forrás: SOE ERTI

Felidézte, hogy a kormány 2019-ben döntött az Országfásítási Programról, ennek keretében történnek a faültetések lakott területeken kívül és belül.

Kifejtette, a lakott területen kívül olyan az erdőtelepítésekre kell gondolni, ahol szántókból, legelőkből új erdők keletkeznek, a program része az Újszülöttek erdeje, ahol minden megszületett gyerek után tíz fát ültetnek el, az állami erdőgazdaságok pedig mintafásításokat végeznek.

Népszerűek a belterületi fásítások is, ahol a települések pályázhatnak szaporítóanyagra, legutóbb 1500 település pályázott, ez 77 ezer fa ültetését jelenti 2026 végéig. Cél a 100 ezres mennyiség elérése, szeretnék, ha minden település fához jutna a programban – mondta Mocz András.

A helyettes államtitkár szólt arról, hogy a klímaváltozás negatív hatásaira az erdők sérülékenyek. Magyarországon elsősorban a hőmérséklet emelkedésének és a csapadékhiánynak köszönhetően az erdők talajának vízháztartása megváltozott. Példaként említette, hogy a Dél-Alföld régióban, a Homokhátságon bizonyos fafajok már nem bírták a klímaváltozást.

Az Erdészeti KlímaAdaptációs Fórum célja, hogy hosszútávú cselekvési programot állítson össze a klímaváltozás okozta probléma megoldására. Nyolc munkacsoport jött létre minden ágazati szereplő részvételével, olyan megoldást kell találni, amely szakmailag kifogástalan, és ezekkel a társadalom is egyetért – mondta a helyettes államtitkár.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Mocz András kiemelte, az Erdészeti KlímaAdaptációs Fórum elsődleges célja, hogy a jövőbe látó cselekvési tervet állítson össze. Nagy kihívás az erdészeti szakma számára, hogy olyan fafajokat javasoljon, amelyek a következő száz évben életképesek lesznek. Ezzel biztosítják a jövő nemzedékének az erdőterületeket – tette hozzá az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

forrás: AM Sajtóiroda

A fórum feladata egy klímaadaptációs stratégia és a hozzá kapcsolódó cselekvési terv kidolgozása, amely jogi és szakpolitikai eszközökkel támogatja a klímavédelem, a szénmegkötés és a biodiverzitás megőrzésének közösségi céljait. Az agrárminiszter hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az ország zöld vagyonának megőrzése mellett, amelyben az állami szerepvállalás különösen fontos.

A cselekvési terv tématerületeinek kidolgozására munkacsoportok alakultak, amelyekbe a gyakorlati erdőgazdálkodók mellett az erdészet, valamint a kapcsolódó szakterületek – például a természetvédelem és a vízügy – oktatási, kutatási, igazgatási és érdekképviseleti szervezetei delegáltak szakembereket. A fórumon és a munkacsoportokon keresztül immár közel száz meghatározó szakértő dolgozik közvetlenül a klímaváltozás okozta erdészeti kihívások megoldásán. 

A cél az, hogy a feladatok meghatározása után mielőbb megkezdjék az érdemi munkát, amelyről a tervek szerint első ízben a fórum 2025. október 1-i ülésén fognak beszámolni. A fórum ülései nyilvánosak, online nyomon követhetők. Az ezzel kapcsolatos információk, a fórum munkájának koordinációját ellátó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján érhetőek el.  

A munkacsoportok által tárgyalt tématerületek a következők: 

Különösen sérülékeny termőhelyen álló erdők 
Fókuszában a leginkább veszélyeztetett erdők helyzetének kezelése áll, kiemelten az Alföldi erdők kérdésköre. Feladata annak meghatározása, hogy ezeken a területeken szükséges-e módosítani az erdőgazdálkodás elsődleges céljait, mi legyen a meglévő erdőkkel és az Alföldi erdőtelepítési elképzelésekkel, hogyan lehet a megváltozott klimatikus viszonyokhoz igazítani az erdőgazdálkodási – erdőművelési és erdőhasználati – gyakorlatot, valamint ennek során szükséges-e új fafajok előtérbe helyezése.  

Hosszabb távon sérülékeny erdők 
Feladata a veszélyeztetett erdők stabilitásának és ellenállóképességének– rezílienciájának – erősítési lehetőségei feltárása. Ezen belül például az erdők fafaj- és genetikai diverzitásának bővítési lehetőségei, valamint a környezeti változások passzív vagy proaktív lekövetésének stratégiája.  

Elemzés, monitorozás és nyilvántartás 
Ez a horizontális munkacsoport az erdők állapotának klímaváltozás szempontjából való folyamatos nyomon követési és dokumentálási lehetőségeinek feltárását végzi. Célja egy sokdimenziós megoldási mátrix kidolgozása, amely segíti az eltérő adottságú erdők megfelelő kezelését. Hangsúlyt fektet a hibák korrekciójára és új nyilvántartási rendszerek kialakítására. 

Erdészeti vízgazdálkodás, vízpótlás 
Erdeink vízellátottságának javítására keres megoldásokat mikro-, kis- és nagyléptékű beavatkozásokkal. Kiemelt cél a vegetációs időszakban a fák számára elérhető víz biztosítása. Ez különösen a legérzékenyebb, alföldi termőhelyeken fontos. 

Vadhatás csökkentése 
Az adaptációs törekvéseket, kiemelten az erdősítések sikerességét nagymértékben befolyásolja a vadkár, ezért ez a csoport a vadhatás felmérésére, értékelésére, és a vadállomány szükséges szabályozására és az esetleges károk mérséklésére koncentrál. Ennek során tekintettel van arra a tényre is, hogy a szárazodás és a biomassza csökkenése miatt erdeink vadeltartó képessége helyenként jelentősen csökken, amit a vadgazdálkodásnak figyelembe kell vennie. 

Gazdasági fenntarthatóság és támogatáspolitika 
Az erdészeti klímaadaptáció pénzügyi és gazdasági vonatkozásaival foglalkozik. Elemzi a károk és a beavatkozások költségeit, valamint a jövedelemtermelő képesség csökkenésének hatásait. Javaslatokat tesz támogatási és fejlesztéspolitikai eszközökre, szükség esetén akár állami szerepvállalásra is. 

Szabályozási feladatok 
Ez a csoport a klímaadaptáció szakmai és jogi szabályozási kereteinek kialakítását végzi. Mivel a szükséges intézkedések sokszor túlnyúlnak a hagyományos erdőgazdálkodás keretein, céljuk a megfelelő szabályozás megteremtése.  

Szaporítóanyag-termelés 
A jó minőségű és megfelelő – klímaadaptív – származású szaporítóanyag biztosítása áll a középpontban. A klímaváltozás miatt nő a mesterséges erdősítések, és a természetes felújítások kiegészítésének szerepe, ezekben az ellenálló fafajok és elegyfajok alkalmazásának jelentősége. A csoport vizsgálja a meglévő hazai ökotípusok és a határon túli szaporítóanyag források bevonását, valamint a térségi/ágazati szinten koordinált beszerzés lehetőségeit. 

A fórum következő munkaülése és terepi rendezvénye 2025.09.17-én – a klímaváltozás negatív hatásaival különösen érintett – dél-alföldi Ásotthalom településen lesz. 

A munkacsoportok ezt követően első ízben október 1-én adnak számot az addig elvégzett munkáról a fórum nyilvános ülésén.  

forrás: NAK Erdészet

A helyszínválasztás nem véletlen, Jakabszállás és környéke az Alföld egyik legszárazabb, a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett térsége. A Duna–Tisza közi Homokhátságon az elmúlt években drasztikusan csökkent a talajvízszint, és egyes termőhelyek a teljes kiszáradás jeleit mutatják. A találkozón ennek megfelelő szomorú kép tárult a résztvevők elé: az erdők jelentős területeken pusztulásnak indultak, legyen az néhány éves erdőfelújítás, vagy idősebb állomány. A 2022-es aszály drámai hatással volt a térség vízháztartására, amin már szinte lehetetlen javítani. A helyszín tehát így nemcsak elméleti, hanem közvetlen gyakorlati példát is adott arra, miért sürgető a megoldáskeresés.

A program első részében Mocz András erdőkért felelős helyettes államtitkár, Luzsi József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelő alelnöke, Dombóvári Dénes a MEGOSZ elnöke, valamint Jakab István a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Mezőgazdasági Bizottság Erdészeti Albizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Mocz András kiemelte, hogy felelősséggel kell fafajokat és technológiákat ajánlani, hogy az erdőgazdálkodók a jövőben is sikeresen dolgozhassanak. Az Alföldön óriási területen pusztulnak az erdők, érintett többek közt a kocsányos tölgy, a fenyők, a szürke és a nemes nyár, sőt helyenként az akác is. Szinte minden erdőgazdálkodónak ezáltal felújítási kötelezettsége keletkezik. Az ország egészén lesüllyedt a talajvíz szintje, különösen az Alföldön, ahol helyenként akár 10 méternél is nagyobb mértékű lehet a csökkenés. A teljes szakmának cselekednie kell, az Erdészeti Tudományos Intézetnek pedig ehhez tudományosan megalapozott javaslatokat szükséges adnia.

Előrelépés, hogy az Aszályvédelmi Operatív Törzs az agráriumot – ezen belül az erdőgazdálkodást is – érintő, növekvő mértékű és gyakoriságú vízhiány kezelése és kártételeinek csökkentése érdekében, azonnal végrehajtandó vízvisszatartási intézkedések meghozatalára tett javaslatot. Tavasszal a víz kulcsfontosságú a vegetáció indulásához, ezért ökológiai vízpótlás kell. Mocz András felhívta a figyelmet, hogy ahol lehetőség van rá, a „Vizet a tájba” program keretében a magán erdőgazdálkodók is jelezhetik vízigényüket, még augusztus 15-ig!

Ott, ahol az erdő fennmaradása is kérdéses, a szabályozásban egyértelműen kezelni kell a növekvő sztyeppklíma, a felnyíló erdők és a cserjeborítás kérdéskörét, hogy elkerüljük a felesleges kiadásokat. A kipusztult erdők felújítási kötelezettsége megmarad, ezért körültekintő fafajválasztás kell: a nyárak gyakran 4–5 éves korban feladják az Alföldön, amit az állami erdészeteknek is nehéz kigazdálkodni, nemhogy a magán erdőgazdálkodóknak. A gazdálkodói érdekek mentén készülő, jól megalapozott erdőtervekre van szükség.

A jövő erdei érdekében kulcsfontosságú a felelősségteljes, előrelátó, hazai és nemzetközi kutatásokra épülő erdőtervezés. Ennek támogatására jött létre – az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárságának irányításával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében – az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum, amely az Erdészeti Klímaadaptációs Stratégia és az Alföldi térségekhez kapcsolódó Cselekvési Terv kidolgozását tűzte ki célul. A fórum szakmai és tudományos szervezetek, kormányzati, magán- és társadalmi szereplők együttműködésével kívánja elősegíteni az erdőgazdálkodás klímaváltozáshoz való alkalmazkodását. A készülő stratégia, és cselekvési terv célja iránymutatást adni az erdőgazdálkodóknak.

Ugyanezen újonnan létrejött Fórum fontos feladatait hangsúlyozta ki Luzsi József is, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnöke. Lényeges, hogy az erdők egészségi állapotát ismerve próbáljunk rendszert felállítani úgy, hogy kézzelfogható eredmények születhessenek. A 20. század elején a homok megfogására telepítették az alföldi erdőket, amelyek ma már nem képesek lépést tartani a klímaváltozással. A jogszabályok és a támogatáspolitika eszközeivel gyors, célzott beavatkozásra van szükség. Az erdőtervezést rugalmasabbá kell tenni, hiszen az őshonos fajok sem ültethetők minden termőhelyre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy még egy akácos is összetettebb ökoszisztéma, mint pl. egy napraforgótábla, a lehullott lomb pedig érdemben segíti a talaj nedvességének megőrzését.

Dombóvári Dénes, a MEGOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az erdő jelentős társadalmi értéket képvisel, és hasznot jelent, fenntartásához pedig biztos finanszírozási háttérre van szükség. Rámutatott, hogy a sikertelen erdőfelújítás sokmilliós veszteséget jelent a magán erdőgazdálkodóknak. Az erdők rezilienciájának fokozása, a biodiverzitás megőrzése, valamint a társadalmi támogatottság megszerzése a fenntartható jövő záloga. A magán erdőgazdálkodók szorosabb összefogására, együttműködésére van szükség. Megköszönte az Agrárminisztérium hatékony intézkedését, amelynek nyomán rekordidő alatt megszületett az erdőszerkezet-átalakítást célzó pályázati felhívás.

Végül Jakab István a Magyar Országgyűlés alelnöke, az Erdészeti Albizottság elnökének beszéde következett, amelyben kiemelte, hogy az erdészektől nem kell félteni az erdőt.  A klíma megváltozott, ez tény. Ideológiai alapon erdőt fenntartani nem lehet, a hosszú távú fennmaradás feltétele a szakmai alapokra épített, gazdaságilag megalapozott haszonvétel is. A témáról minden érintettnek érdemi, tényeken és tapasztalaton alapuló párbeszédet kell folytatnia, az erdészek körében pedig erős szakmai összefogásra van szükség. A klímaváltozás hatásai nem tesznek különbséget magán- és állami erdők között. Mindenütt érvényesíteni kell a szakmai minimumot és a bevált gyakorlatokat.

A program második blokkjában terepi bemutatóra került sor: három erdőrészletet tekinthettek meg a résztvevők. Az állomások az Aero Hotel és Étterem szomszédságában helyezkedtek el, így a kijutás gyorsan és zökkenőmentesen zajlott.

Elsőként a környéken tevékenykedő magán erdőgazdálkodó, Szabó Tibor József erdőmérnök gazdálkodása alatt álló területet tekintette meg a csoport (Jakabszállás 81 B, K, O). Itt korábban erdeifenyves állomány állt, az erdőszerkezet-átalakítás 2019-ben történt meg szürke nyárasra – nemes nyár, mezei és tatár juhar, valamint mezei szil elegyfafajokkal. Főleg a magasabban fekvő részeken kiterjedt állománypusztulást figyelhető meg, így a cca. 7 hektáros erdőrészletből 2,5–3 hektáron már sajnos döntően elhalt faegyedek találhatók. Akácos létesítése ezen a területen nem volt lehetséges, pedig nagyobb eséllyel maradt volna meg egy ilyen célállomány. Jelen körülmények között fafaj-diverzifikáció és nagyméretű szaporítóanyag alkalmazása kínálhat megoldást.

Az erdőgazdálkodó szerint a helyi erdőkben érdemes meghagyni a spontán betelepülő nyugati ostorfát, amely második lombkoronaszintet képezhet. Erős invazív tulajdonsága miatt viszont fokozottan figyelni kell arra, hogy ne terjedjen el. A legfontosabb cél a homok megkötése. A kultúrerdőkben a gyérítések elmaradása hiba volt, mert ha az megfelelően el van végezve, akkor ugyan kevesebb, de vastagabb törzsű, ellenállóbb egyedekből álló erdő alakítható ki. Az ilyen erdőkben a következő időszakban indokolt az állományok irányított felnyitása, valamint a lombos fafajok esetén a megjelenő természetes sarjak megőrzése. A beavatkozások hatását 2–3 év elteltével, standardizált visszamérésekkel (záródás-, mortalitás-, növedék- és egészségi állapotfelmérés) célszerű értékelni, és az eredmények alapján finomhangolni az erdőnevelési eljárásokat.

A második állomás egy rendezetlen gazdálkodási viszonyú erdő volt (Jakabszállás 42 D, G, H), amelyet a Fanyarka Kft ügyvezetője, Sipos István mutatott be. Ezek eredendően hazai nyáras és erdeifenyves célállományok, de jelenleg nagy része elhalt, a terület fekvő és álló holtfával van tele. Más fafajok is pusztulásnak indultak, melyek helyén legfeljebb nyugati ostorfa és bálványfa verődött fel itt-ott. A rendezetlen erdők országos problémát jelentenek, ezen a vidéken pedig kimondottan jellemzőek. Bács- Kiskun Vármegyében az erdőterületek több, mint fele magán kézben van, és ennek 1/3-a sajnos rendezetlen gazdálkodási viszonyú. Mivel nincs bejegyzett erdőgazdálkodó, bennük erdőgazdálkodást nem végeznek, ráadásul e félig (vagy teljesen) kipusztult állományok állapotromlása gyors, rendkívül tűzveszélyesek. A klímavédelem szempontjából sem kedvező az állapotuk, mivel bennük szénmegkötés elmarad, a korhadó fa inkább CO₂-t bocsát ki. Ez a Homokhátságon különösen kockázatos: a szárazodás és a homokmozgás miatt a víz- és talajvédelem sem valósul meg megfelelően. A probléma sürgető megoldást kíván, ami a gazdasági küszöb alatti erdőkre, s végső soron az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásra adott támogatás lehetne.

Végül egy állami erdőterületet tekinthettük meg, amely a KEFAG Zrt kezelésében áll (Jakabszállás 10 I, H). Sulyok Ferenc vezérigazgató röviden beszélt az erdőgazdaságról: a KEFAG Zrt. 60 ezer hektár erdőt kezel, amelyet tavaly több, mint 3000 hektáron ért erdőkár: elsősorban aszálykár, valamint a kórokozók, rovarok által okozott károk, tűzkárok. Szakmai álláspontjuk szerint nem indokolt erőltetni a termőhelyi adottságoknak nem megfelelő faj- és technológiaválasztást, a döntéseket a helyi vízháztartás, talaj- és mikrorelief viszonyok kell, hogy meghatározzák. Ugyanakkor – a magánerdők nagy részében tapasztalható óvatossággal szemben – a fenyővel való gazdálkodást bizonyos termőhelyeken továbbra is megfelelő opciónak tartják. Ezt egyrészt a gyakorlati tapasztalatok, másrészt a bugaci fűrészüzem folyamatos alapanyag-ellátási igénye támasztja alá.

Kaczvinszki Tamás a Bugaci Erdészet műszaki vezetője a konkrét erdőterületről nyújtott részletes szakmai információt: olyan múlt évi fenyőtelepítést figyelhettünk meg, ahol alkalmazzák a rozsvetés régi technológiáját, hogy a kalászos növény megvédje a homokveréstől csemetéket, illetve árnyékolja is őket. A szaporítóanyag minősége kulcskérdés, ezért saját csemetekertjükben, bolgár és szerb származású magból nevelik a csemetéket. A felújítás során igyekeznek meghagyni a sarjakat, illetve talajvédelmi szempontból próbálkoznak a forgatás nélküli talajelőkészítéssel. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban a KEFAG Zrt. is a jogszabályi változásokat tartja kívánatosnak, például indokolt esetben nem kellene olyan záródást várni, mint a jelenlegi előírás, illetve egyéb alternatív fafajokat alkalmazásával is célszerű lenne próbálkozni.

A terepi bemutatót követően a konferencia helyszínére tértek vissza a résztvevők, ahol az ebéd elfogyasztása utána a meghirdetett előadásokra került sor.

Az előadók az éghajlatváltozás erdészeti, természetvédelmi és vízügyi vonatkozásait több nézőpontból is megvilágították.

Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, „Új fafajok hasznosítása szárazsági erdőhatáron” című prezentációjában beszélt a klímadaptáció erdészeti lehetőségeiről. Az Alföld szárazodó feltételei mellett a korábban alkalmazott fafajok nem mindenhol jelentenek megoldást. Ezért új, idegenhonos (helyettesítő) fafajokat kell bevonni, az eddig tapasztalatokat is hasznosítva. Hangsúlyozta, hogy a gyorsan változó környezeti feltételek azonnali cselekvést igényelnek, még akkor is, ha egyes beavatkozások később hibásnak bizonyulnak – ezekből is lehet tanulni.

Hangsúlyozta, lényeges, hogy – kellő óvatossággal – csak ott használjuk ezeket a fajokat, ahol jelenleg nincs őshonos alternatíva. Nagyon fontos az inváziós képesség vizsgálata. Jó példa erre a nyugati ostorfa, amely erősen invazív fajaj, tehát alkalmazása esetén, először meg kell találni a megfelelő technológiát, amellyel valóban korlátozni tudjuk terjedését.

Az Alföldön várható klímához már most hasonló klímájú területeket érdemes tanulmányozni a lehetséges új fafajok tekintetében. Patagóniában például 400 milliméter csapadék mellett, vulkáni hamuban gyönyörű sárga fenyő (Pinus ponderosa) állományok élnek, ezek valószínűleg jobban éreznék magukat nálunk, mint az észak-amerikai élőhelyről származók. Az eddigi hazai tapasztalatok újraértékelése során több méltatlanul mellőzött fafaj alkalmazására is kaphattunk javaslatokat: fehér eper, közönséges dió, virágos kőris, mezei juhar, japán akác, rezgő nyár, stb. Külön kiemelt, jó példa a török mogyoró, amely erdőállomány alkotóként is megállja a helyét.

A következő előadó Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója volt. Részletesen bemutatta az Alföld és a Nyírségi Homokhátság vízpótlására kidolgozott terveket. Bevezetőjében elmondta, hogy az elmúlt öt évben országos átlagban 320 milliméteres csapadékhiány halmozódott fel. A folyók vízhozama egyre szélsőségesebb: az elmúlt 20 évben megszaporodtak a rekordméretű árvizek. A Tiszán Csongrádnál a mért legnagyobb vízszintkülönbség ma már 14 méter, szemben a korábbi mintegy 5 méterrel. A folyamatot globális és helyi tényezők egyaránt erősítik: a rövid idő alatt lezúduló, nagy intenzitású csapadék, és a leszűkült hullámterek, illetve a benőtt medrek által előidézett medermélyülés. Az Alföld vízpótlását a vízelosztó hálózat bővítése és a vízvisszatartás erősítése szolgálja: több vizet kell a térségbe juttatni, és helyben tartani. A Homokhátság hidrometeorológiai helyzete tartós csapadékhiánnyal jellemezhető: a 30 éves országos átlag 568 mm, az elmúlt 12 hónap 441 mm, a görgetett csapadékhiány -320 mm. A talajvízkészletek klímaváltozás miatti veszélyeztetettsége szerint a Duna–Tisza közi homokhátság fokozottan veszélyeztetett (jelentős vízhiány). Vízgazdálkodási problémái közt kiemelt a vízmegtartó képesség csökkenése és a fedőrétegek–vízzáró rétegek hatása. A vízpótlás céljai a vízkészlet, talajnedvesség, talajvíz pótlása, kulcseszköz a beszivárogtatás és a vízvisszatartás. A talajvízkészlet helyreállítása akár 30 évet is igénybe vehet, és jelentős vízvisszatartó és -pótló beruházásokra van szükség. E tervek már elkészültek és a munka egy része el is kezdődött.

A kialakult helyzethez az emberi tevékenység is hozzájárult, hiszen jelentős a vízfelhasználás. A növekvő igény miatt egyre mélyebb kutak készülnek – ráadásul sokszor szakszerűtlenül- amelyek gyakran áttörik a szendvics-szerűen egymás fölött fekvő vízzáró rétegeket. A nem megfelelő kivitelezés esetén pedig ez elősegíti a víz mélyebb rétegekbe történő elszivárgását.

A harmadiként Ugró Sándor a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója tartotta meg előadását. A Homokhátság Magyarország egyik legérzékenyebb ökológiai térsége, tartós vízhiánnyal és drasztikusan süllyedő talajvízszintekkel (helyenként 6–10 m).
A vízhiány természeti és emberi okok együttes következménye, az erdőpusztulás a klímaváltozás, az intenzív mezőgazdaság és az ökológiai sérülések eredője. A biodiverzitás csökken, a táj a sztyeppesedés, elsivatagosodás felé tolódik, az inváziós fajok terjednek, az őshonosak pedig visszaszorulnak. Azonnali, mindent megoldó válasz sajnos nincs, összefogásra és rendszerszintű gondolkodásra van szükség! A vízmegtartó és tájrehabilitációs módszerek, a belvizek tározása és a felszíni vizek pótlása (pl. Duna/Tisza bevezetése) kulcseszközök.
Erdőgazdálkodásban természetközelibb, őshonos fajokra alapozott gyakorlat, cserjések védelme, gyepesítés és extenzív legeltetés lehetnek célravezetők.

A KAP Stratégiai Terv keretei között 64 milliárd forint áll rendelkezésre új erdők és iparifa-ültetvények létesítésére, ápolására és kiegészítő beruházásokra.
Az EU új Erdőstratégiája a természetes és őshonos erdők védelmét, helyreállítását és a fenntartható gazdálkodást ösztönzi 2030-ig. Dél-Európában pl. a 2–8 méteres, zárt cserjések (macchia/maquis) több rendszerben erdőnek minősülnek, ez hazai jogértelmezésben is megfontolandó, tehát át kell gondolni az erdő fogalmát, még akkor is, ha szigorúan véve szakmailag ellentmondásos. Javasolja, hogy az erdei állományalkotó fajok jegyzékének cserjefajokkal való bővítését és az alacsony záródású gyep- és cserjetársulások védelmét.

A rendezvény utolsó részében meghirdetett fórum keretében a meghívott szervezetek és a jelenlévők mondhatták el véleményüket. A programpont nyitásaként Dr. Somogyi Norbert, a Szegedi Tudományegyetem oktatója „Klímaváltozás és mezőgazdaság az arid területeken” előadását hallhattunk, aki tehát az agrárium szempontjából közelítette meg a témát. Megoldásként az agrárerdészetet emelte ki, amely a szélsőséges víz- és hőstressz enyhítésében komplex választ ad. A válasz két pillére: a termesztéstechnológia fejlesztése és a biológiai alapok erősítése. Utóbbinál kulcs a szárazságtűrésre irányuló nemesítés: széles genetikai háttér, megbízható fenotipizálás, nagy szelekciós nyomás és nagy áteresztőképességű nemesítési rendszer szükséges, valamint alternatív növényfajok bevonása.
A termesztéstechnológiában elsődleges cél a talaj vízkészletének megóvása és vízbefogadó-képességének javítása, azaz a tömörödött rétegtől mentes állapot, kevesebb menetes talajművelés és talajtakarás. Szintén kiemelt néhány olyan- korábbi előadásokban már említett – fafajt, amelynek alkalmazása megfontolandó lenne az alföldi területeken.

A fórum további részén felszólalt többek közt Sulyok Ferenc, de most, mint a FAGOSZ elnöke. Az erdőpusztulás következtében rövid idő alatt nagy volumenű, döntően fenyő faanyag jelenik meg a piacon, ezt kell feldolgozni, amelynek kezeléséhez az elsődleges feldolgozókapacitások és a logisztikai–raktározási háttér gyors bővítése szükséges. Az ágazat versenyképességének erősítéséhez az élelmiszeriparban alkalmazottakhoz hasonló, kiszámítható beruházási és technológiafejlesztési támogatási konstrukciók indokoltak. Mindez azért kulcskérdés, mert a faanyag értékesítése az erdőgazdálkodók elsődleges bevételi forrása, a feldolgozóipar teljesítménye tehát közvetve meghatározza az erdőgazdálkodói jövedelmezőséget.

Dobrovitz Attila, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács képviseletében kiemelte, hogy érdemes lenne a túlélő egyedeket vizsgálni, és ezeket szaporítóanyagként felhasználni.  Az ehhez kapcsolódó munkában, tesztelésben a terméktanács felajánlotta segítségét.

Raisz Árpád az Alföldi Erdőkért Egyesület titkára felvetette, hogy meg kéne próbálni az erdőfelújítási határidőket kitolni, ahol indokolt, mert a jelenlegi körülmények közt az előírt két év nagyon kevés a megfelelő felújítás elvégzéséhez.

Dombóvári Dénes, a MEGOSZ elnöke kiemelte, az erdő nemcsak gazdasági, hanem társadalmi értéket is képviselnek, fenntartásuknak biztosítása közös érdek. Hosszú távon a rugalmasabb jogszabályok és a vízpótlás biztosítása elengedhetetlen.

Helyi erdőgazdálkodó is megosztotta az általa alkalmazott gyakorlatot a közönséggel, melyben kiemelte a szén visszajuttatásának jelentőségét a talajba.

Luzsi József zárszóként hangsúlyozta, hogy a jogszabály módosítás a leggyorsabban „kivitelezhető” segítség, az erdőtervezés, az erdőtervezés rugalmasabbá tétele pedig kulcsfontosságú a változó termőhelyi és klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásban.

Minden felszólaló egyetértett abban, hogy a klímaváltozás hatásainak kezeléséhez gyors, szakmailag megalapozott és rugalmas döntésekre, valamint a magán és állami erdőgazdálkodók összefogására van szükség. A MEGOSZ továbbra is aktívan képviseli a magán erdőtulajdonosok és gazdálkodók érdekeit ezekben a folyamatokban. A rendezvényen elhangzottak pedig remélhetőleg hozzásegítik az ágazatot a Cselekvési Terv mielőbbi elkészítéséhez.

A MEGOSZ ezúton is köszönetét fejezi ki a Fanyarka Kft-nek és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a szervezésben nyújtott segítségért és együttműködésért.

A rendezvény a CLIMAFORCEELIFE projekt (LIFE19 CCA/SK/001276) keretében az Európai Unió LIFE Éghajlat-politika programjának, valamint az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg.

A bemutatott erdőrészletekről készített drónfelvétel itt található:
https://drive.google.com/file/d/1T-LguWlcYF6SjQzJXxFwXwlXjw7xX2UQ/view?usp=drivesdk

Az elhangzott előadások az alábbi címekre kattintva érhetők el:

Klímaváltozás és mezőgazdaság az arid területeken

Új fafajok hasznosítása szárazsági erdőhatárokon

Kiskunsági Nemzeti Park

A Homokhátságon tervezett vízgazdálkodási intézkedések

forrás: MEGOSZ

A fórum célja már nem csupán a problémafeltárás, hanem a gyakorlati megoldások közös kidolgozása annak érdekében, hogy erdeink a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai közepette is stabil, – divatos kifejezéssel élve – rezíliens ökoszisztémaként hosszú távon fennmaradjanak. A fórum célul tűzte ki egy Erdészeti Klímaadaptációs Stratégia (EKS) előkészítését, a lendületes működése pedig várhatóan lehetőséget teremt arra, hogy a tudomány, az igazgatás és gyakorlati élet szereplői a cél érdekében összefogjanak.

A közös munka keretei: platform, munkacsoportok, rugalmasság

A fórumot levezető Szalai Károly (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) hangsúlyozta: az éghajlatváltozás kihívásai nem kezelhetők hagyományos eszközökkel. Egy olyan nyitott, rugalmas szakmai platform létrehozása szükséges, ahol a kutatási eredmények és a terepi tapasztalatok közvetlenül hasznosulhatnak.

Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum keretében munkacsoportok felállítására tett javaslatot, melyek a klímaváltozás erdőket érintő kihívásaira keresnek gyakorlati és stratégiai válaszokat, kialakítva végső soron az erdészeti ágazati klímaadaptációs stratégiát. A csoportok – az elképzelés szerint – többek között a különösen sérülékeny termőhelyeken álló erdők helyzetének rendezésével, a hosszabb távon sérülékeny erdőtípusokkal, az elemzési és monitorozási rendszerek fejlesztésével, az erdészeti vízgazdálkodással, a vadhatás csökkentésével, a gazdasági fenntarthatóság kérdéseivel, valamint a szükséges szabályozási feladatokkal foglalkoznak. A munkacsoportokban széles körű szakmai együttműködés valósulhat meg, a gyakorlati tapasztalatok és a tudományos ismeretek összehangolásával.

„Ökológiai katasztrófa” – erdőpusztulás és gazdasági következmények

Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára a megnyitójában rámutatott, hogy az erdők állapotának romlása európai szintű jelenség, amelynek fő oka az időjárás szélsőségesebbé válása és a talajok vízháztartásának romlása. A klímaváltozás hatásai a magyar erdőket sem kímélik: a tartós vízhiány miatt több állomány annyira legyengült, hogy megmentésük azonnali beavatkozást igényel.

Példaként a Délalföldi Erdőgazdaságot említette, ahol az erdeifenyő és a kocsányos tölgy pusztulása az erdőgazdaságnak erdőfelújítási kötelezettséget is keletkeztet. Hangsúlyozta, hogy a klímamodellek szerint a hazai termőhelyek néhány évtizeden belül akár alkalmatlanná is válhatnak a mai erdőtípusok számára, ezért az erdők megóvása kiemelt nemzeti feladat.

Tudományos válaszok és gyakorlati javaslatok

Borovics Attila, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet (SOE ERTI) főigazgatójának bevezető gondolatai szerint a klímaváltozás olyan sebességgel zajlik, hogy a természetes alkalmazkodási folyamatok önmagukban nem elegendőek. Aktív emberi beavatkozásra van szükség, amit egy iteratív, terepi kísérleteken alapuló tanulási folyamat hatékonyan támogathat. Előadásában széleskörű, több pontból álló javaslati csomagot ismertetett, amely többek között a genetikai diverzitás növelését, a szaporítóanyag-fejlesztést, a támogatott migráció alkalmazását és a vadállomány szabályozását is tartalmazza. A SOE ERTI ehhez olyan, már létező döntéstámogató rendszereket is kínál, mint például a SiteViewer és a TEMRE (Távérzékelésen alapuló Erdőállapot Monitorozó Rendszer).

A gyakorlat sokszor előrébb jár, mint a szabályozás

Az erdőgazdálkodók visszajelzései szerint az alkalmazkodás a mindennapi gyakorlatban már megkezdődött, nem mindig tudatos választásként, hanem a változásokra adott kényszerű válaszként. Ennek során a gazdák gyakran úgy érzik, a jogszabályi környezet és az adminisztratív akadályok hátráltatják őket.

Ripszám István (Mecsekerdő Zrt.) arról számolt be, hogy a Mecsekben kiszáradó bükkösök helyére – tekintettel a megváltozott és várhatóan még tovább változó klímára – mozaikosan elegyített állományokat telepítenek természetes felújítással. A hatékony és eredményes adaptáció érdekében sürgette a gyakorlati tudás rendszerezését és visszacsatolását a döntéshozók felé, különösen a támogatások tervezése során.

Több hozzászólás is rávilágított a kisparcellás erdőgazdálkodás nehézségeire: a lassú ügyintézés, a célzott tanácsadás hiánya és a nem kellően motiváló támogatási rendszer miatt sokan elbizonytalanodnak. Dombóvári Dénes és Ódor József a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) részéről világos és kiszámítható kompenzációs rendszer kialakítását sürgette, különösen a magánerdők esetében. A felmerülő erdőfenntartási tevékenységek végrehajtására reálisan akkor lehet számítani, ha azok gazdasági fenntarthatósága biztosított, azaz az erdőgazdálkodás kompenzációkkal kiegészített bevételei fedezetet biztosítanak a felmerülő költségekre és a folyamatban résztvevők megélhetésére.

A prioritási sorban élen az Alföld

Az Alföldi Erdőkért Egyesület képviseletében Raisz Árpád hangsúlyozta, hogy kerülni kell a párhuzamos munkát, és erősíteni kell az együttműködést, különösen a helyi kezdeményezések országos szintű becsatornázásával. Felhívta a figyelmet a túltartott nagyvadállomány súlyos problémájára, amely – minden technológiai erőfeszítés ellenére – komolyan veszélyezteti az erdősítések sikerét.

Oktatás, szemléletformálás, társadalmi elfogadottság

A fórumon elhangzottak alapján világossá vált: az erdők jövője nemcsak a szakemberek ügye. A társadalmi támogatás elnyeréséhez és az átállás erőforrásigényének elfogadtatásához célzott kommunikációra, oktatásra és szemléletformálásra van szükség. A SOE ehhez tudásbázist és oktatási kapacitást kínál, a FAGOSZ hírportálja (FATÁJ) és az Országos Erdészeti Egyesület pedig a különféle szakosztályai tudásának koordinált összefogásával tudna szakmai támogatást nyújtani a fórum munkájához.

Közös stratégia – közös felelősség

A fórumon a NAK bemutatta a készülő EKS – egy lehetséges – tartalmi vázát, amely a 2016-os Nemzeti Erdőstratégiát kiegészítve nyújthat iránymutatást a gyakorlati erdőgazdálkodóknak. Ennek során elhangzott: a stratégia nem lehet kizárólag elméleti eszmefuttatás, csak akkor lesz hatékony, ha valódi, működő – helyi szinten is értelmezhető – válaszokat kínál minden erdőgazdálkodó számára.

Luzsi József, a NAK alelnöke hangsúlyozta, hogy az erdőgazdálkodás jövője közös ügy, amelyben minden szereplőnek kompromisszumkészséget kell tanúsítania. Felhívta a figyelmet arra, hogy a természet változásaihoz kell alkalmazkodni, nem pedig merev szabályokhoz, ezért rugalmasabb jogszabályokra és üzemtervezésre van szükség. Kiemelte, hogy a klímaváltozás miatt pusztuló erdők felújítása nem lehet kizárólag a magánerdő-gazdálkodók terhe, ehhez állami támogatás kell.

Végül – az esemény zárásaként – mindenkit együttműködésre, alázatra és gyakorlati megoldások keresésére buzdított, hogy olyan klímaadaptációs terv szülessen, amely a magyar erdők javát szolgálja.

Az irány egyértelmű: alkalmazkodni kell, és ezt csak közösen lehet. A fórumon elindult közös gondolkodás megalapozhatja azt a szakmai együttműködést, amely biztosítja, hogy a magyar erdők a jövőben is betölthessék klímavédelmi és ökoszisztéma-szolgáltató szerepüket – immár az új kihívásokhoz igazodva, megerősödve.

forrás: NAK Erdészet

Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára az ülésen rávilágított, hogy az erdők állapotának általános romlása Európai jelenség, amelynek oka elsődlegesen az időjárási viszonyok jelentős megváltozása és ennek következtében az erdei talajok vízgazdálkodásának negatív irányú változása. A klímaváltozás negatív hatásai a magyar erdőket sem kíméli, a több éve tartó vízhiány miatt már annyira legyengült több erdőállományunk is, hogy megmentésük azonnali beavatkozásokat igényel.

A klímaváltozás hatásai jelentősen érződnek a hazai erdőállományokon. Példaként említette a DALERD Zrt-t, ahol elsősorban az erdei fenyő és a kocsányos tölgyesek pusztulása fedezhető fel. Az elpusztult állomány vonatkozásában az erdőgazdaságnak erdőfelújítási kötelezettsége keletkezik, ahol gondoskodniuk kell az új erdőről.

Az erdészeti klímakutatók előrejelzései alapján a hazai termőhelyi viszonyok néhány évtizeden belül olyan mértékben megváltozhatnak, hogy azok a jelenlegi erdőknek vagy általában a fás vegetációknak már nem biztosítanak életlehetőséget. Az erdők, mint kiemelt nemzeti kincsünk megmentésére is kellő figyelmet kell tehát fordítani – tette hozzá.

Az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárságának irányításával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében létrejött fórum a szakmai és tudományos szervezetek, az állami- és magánszereplők, illetve a társadalmi szervezetek közreműködésével az erdőgazdálkodás klímaváltozáshoz való alkalmazkodását kívánja elősegíteni. Mocz András kiemelte, hogy vannak már kutatási hátterek, vannak adatok, vannak nemzetközi jó gyakorlatok, amiket szintén értékelni kell. A NAK koordinálásával tematikus munkacsoportok formájában kerülnek majd feldolgozásra a legfontosabb kérdések. A SOE ERTI iteraktív, gyakorlati/terepi alapú tanulási folyamatot javasolt. A WWF az indirekt társadalmi hasznok és a természetes alkalmazkodási folyamatok szerepére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva az adaptáció fokozatosságát, alázatosságát és helyspecifikusságát. Az Agrárminisztérium Természetvédelemért felelős Helyettes Államtitkárságának képviselője a természetes szukcessziós folyamatok figyelembevételét kérte az alkalmazkodási tervezés során.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a legtöbb esetben van lehetőség az erdők alkalmazkodó-képességének javítására. Kulcsfontosságú lehet az erdők természetességi állapotának helyreállítása, vagy olyan faállományok kialakítása, amelyek a megváltozott klimatikus viszonyok mellett várhatóan nem pusztulnak ki és képesek az erdei életközösségek életfeltételeit fenntartani.

forrás: AM Sajtóiroda

A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Duna–Tisza közi térségben tapasztalható súlyos környezeti kihívásokra – különösen az aszály és a vízhiány hatásaira –, valamint elősegítse az alkalmazkodást célzó jó gyakorlatok kialakítását.

A szervezők terepi bemutatóval, szakmai előadásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel kívánják segíteni a témában zajló szélesebb körű párbeszédet. A rendezvény támogatni szeretné továbbá a készülő Erdészeti Klímaadaptációs Stratégia, valamint ahhoz kapcsolódóan az akut helyzetben lévő alföldi térségekre vonatkozó Cselekvési Terv kidolgozását.

Az esemény házigazdája a MEGOSZ, együttműködésben társszervezőként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.

A releváns szakmai szervezetek széles köre meghívásra került, az előadók között pedig megtalálhatók az erdészeti kutatás, a természetvédelem és a vízgazdálkodás képviselői is.

A helyszín: Jakabszállás, Aero Hotel & Étterem.

A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni korlátozott számban az alábbi linken keresztül lehetséges.

A klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásai a Duna–Tisza közi Homokhátságon

A részletes program itt található:

Az esemény a jogosult erdészeti szakszemélyzeti képzési rendszerben akkreditálásra került.

A rendezvény a CLIMAFORCEELIFE projekt (LIFE19 CCA/SK/001276) keretében az Európai Unió LIFE Éghajlat-politika programjának, valamint az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.

MEGOSZ