Jogerős döntéssel zárult le a román állam és az ozsdolai Láros Közbirtokosság között 2019-ben indított per: a Kovászna Megyei Törvényszék végleges határozatában az államnak adott igazat. A döntés értelmében az ozsdolai közösség elveszíti a 2571,3 hektárnyi erdőterület feletti tulajdonjogát, és az ítélet ellen nincs további jogorvoslati lehetőség, sem a Brassói Táblabíróságon, sem a legfelsőbb bíróságon. Az érintett terület a román állam tulajdonába kerül, kezelését a Romsilva Állami Erdészet veszi át.

A Kovászna Megyei Törvényszék háromtagú bírói testülete meg nem alapozottnak ítélte és elutasította a Láros Közbirtokosság, a megyei és ozsdolai földvisszaszolgáltatási bizottság, az ozsdolai római katolikus és ortodox egyházközség, a Kun Kocsárd-iskola, valamint Borbáth Károly, Lukács Attila, Borbáth Zalán, Borbáth Henrik, Vitályos Tamás és Vitályos Márton magánszemélyek, közbirtokossági tagok által a kézdivásárhelyi bíróságon született 2024. szeptember 17-i 673-as alapfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezést, és az ítéletet a 2026/123-as számú végleges döntésével megerősítette.

Az ozsdolai közbirtokosság számára nem maradt további fellebbezési lehetőség, a károsult erdőtulajdonosok sem a brassói táblabírósághoz, sem a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez nem fordulhatnak. A 2571,3 hektáros erdővagyon visszaállamosításának kérdése így a megyei törvényszéken véglegesen eldőlt: az ozsdolaiak elveszítették közös erdővagyonukat.

Következő lépésként semmisnek fogják nyilvánítani a megyei földosztó bizottság által 2002-ben az ozsdolai Láros Közbirtokosság nevére kiállított, 2571,3 hektár erdős területre szóló 1957-es számú birtoklevelet; a megyei föld­osztó bizottság 2002/409-es számú határozatának 2. és 3. szakaszát; az ozsdolai földosztó bizottság 2001. november 28-án hozott 1890-es számú, valamint a 2005. május 10-i 1048-as számú határozatát, valamint a megyei és helyi föld­osztó bizottság által az ozsdolai Láros Közbirtokosság tulajdonba helyezésével kapcsolatos összes határozatot, majd elrendelik az összes telekkönyvi kiigazítást, törölve a Láros Közbirtokosság tulajdonjogát, átírva azt a román állam nevére, a Romsilva Állami Erdészet ügykezelésébe.

Hat évig tartó jogi küzdelem

A per 2019. augusztus 29-én indult, amikor a pénzügyminisztérium keresetet nyújtott be a kézdivásárhelyi bíróságon, vitatva a 2001 és 2005 között kiállított visszaszolgáltatási határozatok és birtokba helyezési jegyzőkönyvek jogszerűségét. Az állam álláspontja szerint a több mint 2500 hektár erdő, valamint további legelő- és rétterületek már az 1921. július 30-án kihirdetett agrárreform-törvény alapján kisajátításra kerültek, és az akkori tulajdonosokat kártalanították. A minisztérium ezért az összes kapcsolódó határozat és tulajdonjogi bejegyzés semmissé nyilvánítását kérte.

Az első tárgyalást 2019 októberében tartották, majd az ügy két tucat tárgyaláson keresztül folytatódott. Az elsőfokú ítélet 2024 szeptemberében született meg, amely az állam keresetének adott helyt. Ezt több érintett fél – köztük a közbirtokosság, helyi és megyei földosztó bizottságok, az ozsdolai római katolikus és ortodox egyházközségek, valamint magánszemélyek – megfellebbezte. A megyei törvényszék háromtagú bírói testülete azonban 2026-ban megerősítette az alapfokú döntést, így az ügy végleg lezárult.

A közbirtokosság jogi képviselete szerint a bíróság nem vizsgálta kellő alapossággal az 1921-es kisajátítás jogalapját és hogy a kártalanítás tényleg megtörtént-e. Érvelésük szerint nem került elő olyan elsődleges határozat, amely egyértelműen bizonyítaná a 8172 hold közösségi erdő kisajátítását, és a felperes nem tudta bemutatni az erre vonatkozó dokumentumot. Emellett nem áll rendelkezésre bizonyíték arra sem, hogy a jelentős összegű kártérítést ténylegesen átvették volna a közbirtokosság képviselői.

A védelem arra is hivatkozott, hogy a telekkönyvi bejegyzésekben a román állam nem szerepelt tulajdonosként, ami szerintük gyengíti az állam követelését. Továbbá hangsúlyozták: a bíróság a per során nem vizsgálta érdemben, hogy az 1921-es erdélyi, bánsági, krassói és máramarosi agrárreform végrehajtása megfelelt-e a törvényi előírásoknak. Mindezek ellenére a bíróság az állami érvelést találta megalapozottnak.

Per előtti ellenőrzések

A jogvita előtt, 2016 őszén több hatósági ellenőrzés is zajlott Ozsdolán: gazdasági rendőrség, erdészeti felügyelőség és pénzügyi ellenőrök vizsgálódtak a közbirtokosságnál. A vezetőség szerint szabálytalanságot nem tártak fel, ugyanakkor az archívumokból számos iratot bekértek. A közbirtokosság nyilvántartásai alapján papíron 4759 hektár erdővel rendelkeztek, azonban korábban jelentős területek más megyékhez kerültek.

A pénzügyminisztérium által hivatkozott, állítólag több mint tízmillió lejes kártalanítás sorsa továbbra sem tisztázott. A helyiek szerint ekkora összeg eltűnése aligha maradhatott volna nyomtalanul, ugyanakkor nem tudnak arról, hogy azt a közösség valaha is megkapta volna.

Előzmény: hat év után veszített alapfokon a közbirtokosság

Amint többször megírtuk, az ozsdolaiak kálváriája 2019-ben kezdődött, gyakorlatilag visszaállamosítási kísérlet áldozatává vált az ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete. A közbirtokosság ellen a helyi és megyei visszaszolgáltatási bizottságokat is bevonva a pénzügyminisztérium pert indított, azt állítva, hogy a több mint 2500 hektárnyi erdő az állam tulajdona. Az indoklás szerint néhány évtizeddel ezelőtt a társulást államosították és a tagságot anyagilag kárpótolták.

A román állam a szaktárca által a kézdivásárhelyi bíróságon 2019. augusztus 29-én iktatott keresetével kérte a visszaszolgáltatási határozatok és a birtokba helyezési jegyzőkönyvek teljeskörű érvénytelenítését. A gépezet beindult: az első per már 2019. október 22-én lezajlott, a felperes azt állította, hogy 2571,3 hektár erdei növényzettel borított területre és 44,48 hektár legelőre és rétre vonatkozóan a visszaszolgáltatás törvénytelen módon történt, ezért a tulajdonjogok és az azokat megelőző döntések és dokumentumok semmisek. Állításuk szerint a zöld aranyat Erdély, Bánság, Krassó és Máramaros agrárreformja során kisajátították a 1921. július 30-án megjelent törvény értelmében, a tagságot pedig anyagilag kárpótolták.

Három fontos szempontot figyelmen kívül hagyott a bíróság

Az ozsdolaiak jogi képviselete szerint a bíróság elsőbbséggel kellett volna ellenőrizze a felperes által idézett érvénytelenség okát, azt hogy a szóban forgó földterületek a kommunista hatalomátvétel idején állítólag nem voltak a közbirtokosság tulajdonában, mivel az erdőket az 1921. július 30-i törvény rendelkezései alapján kisajátították. Azaz, a bíróságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a kisajátítás és a kártalanítás kifizetése a fentebb említett, erdélyi, bánsági, krassói és máramarosi agrárreformról szóló 1921. évi törvény rendelkezéseinek megfelelően történt-e. Bár az ozsdolai közbirtokosság több észrevételében és pontosításában rámutatott erre, azt a bíróság mégsem kérdőjelezte meg soha.

Az első szempont a Kézdivásárhelyi Kisajátítási és Tulajdonjogi Bizottság 1923. november 8-i 123. számú határozatára vonatkozik, amely a megfogalmazás alapján nem tartalmaz semmiféle rendelkezést a kisajátításról. A 8172 hold közösségi erdő kisajátításáról szóló elsődleges határozat nem létezik, vagy legalábbis a felperes nem nyújtotta be a pereskedés során. A második szempont a méltányos és előzetes kompenzációra vonatkozik. Nincs bizonyíték arra, hogy a kárpótlási nyugtákat átadták volna az Ozsdolai Közbirtokosság elnökének vagy képviselőjének. A „kötelezi a kisajátított tulajdonost a nyugták sajátkezű átvételére” megfogalmazás nem jelentette a nyugták tényleges átadását, mivel a tulajdonost felkérik, hogy a határozat keltétől számított egy éven belül jelentkezzen a nyugták átvételére. Mivel jelentős összegekről van szó, a nyugtákat bizonylattal vagy legalább az átvételt igazoló aláírással kellett volna átadni. Az utolsó szempont az ozsdolai telekkönyvekre vonatkozik, amelyeket még a tulajdonjog megállapítása előtt állítottak ki a Láros Ozsdolai Közbirtokosságból Megmaradt Tulajdonosok Egyesületének. A Román Állam pedig nem szerepel a tulajdoni lapon. Egyetlen tárgyalási időpontban – bár a per több éven át zajlott – sem kérdőjelezték meg az 1921. évi erdélyi, bánsági, krassói és máramarosi földreformról szóló törvény rendelkezéseinek betartását.

Mielőtt a per elkezdődött volna, az ozsdolaiakra 2016 októberében rászállt a gazdasági rendőrség, utánuk az erdészeti felügyelőség és a pénzügyőrség is megjelent ellenőrizni. Pál István közbirtokossági elnök korábban érdeklődésünkre elmondta: „Valakik feljelentettek, nem tudjuk kik. Szinte egy éven keresztül vegzáltak. Nem kaptak semmi rendellenességet, annyit mondtak, hogy a működés miatt jelentettek fel. Aztán a pénzügy a kezébe vette a dolgot, az archívumokból iratokat szedtek ki. Nekünk csak telekkönyvünk van, az szerint 4759 hektár erdővel rendelkezünk – papíron. Papíron, mert 1998 és 2000 között Vrancea megyeiek a 40 százalékára rátették a kezüket.ʺ

A tetemes, állítólag több mint tízmillió lejes kárpótlásnak – amelyről a pénzügyminisztérium beszél – nem tudni, mi lett a sorsa, de azt az ozsdolaiak kizárják, hogy egyszerűen csak eltűnt volna, akkoriban az egy óriási összeg volt. Annyi azonban biztos: nem az ozsdolaiak zsebébe vándorolt.

Kétezer embert érint fájdalmasan a visszaállamosítási kísérlet

A közbirtokossági terület kisajátítása nagy érvágás a községbelieknek, hiszen több mint kétezer embert érint, akik tűzifát kaptak a közbirtokosságtól. A római katolikus egyház is érintett, mintegy 90 hektárnyi területe volt a közbirtokosságban, és 172 hektár erdőt úgy veszítettek el, hogy az Vrancea megyéhez került. A pénzügyminisztérium hadjárata felháborította a közbirtokosság tagságát. Ozsdola népe rendkívül sokat szenvedett a kommunizmus során, akkor is a regnáló hatalom sanyargatta a kollektivizálást ellenző települést, ahonnan a háromszéki betyárok – Pusztai és Dézsi – származtak. A község most ismét egy államosítási kísérlettel szembesült. Az állam hadjárata a szegényebb családokat sújtja leginkább, akiknek hatalmas segítséget jelentett az egy-két méter ingyen, a jogrészük után kapott tűzifa.

Precedenst teremthetnek?

Az ozsdolai Láros Közbirtokosság ügye még le sem zárult, 2024. július 10-én máris kezdetét vette egy hasonló jogi eljárás: a pénzügyminisztérium ugyanazzal az ürüggyel lépett fel a papolci Imreh Albert Közbirtokosság ellen is, esetükben szeptemberre van kitűzve a következő tárgyalás időpontja. Az ozsdolaiak ügye veszélyes precedenst teremthet, annak ellenére, hogy a romániai jogrendszerben az ítészek nem támaszkodhatnak egy korábbi jogi eljárás tapasztalataira. Félő, ha nem veszik figyelembe a bizonyítékokat – erre a Láros Közbirtokosság esete kirívó példa – az állam ráteszi a kezét a székelység tulajdonára. A tulajdon pedig az 1968-as megyésítést követően egyébként is fogyatkozott, hiszen a szomszédos, román lakosságú területekre eső erdőrészeket jószerint nem lehetett visszaperelni. A bákói, Vrancea megyei földosztó bizottságokat pedig nem különösebben érdekelte a jogszabályok betartása, a háromszékiek korábbi próbálkozások esetében sem tudták visszaszerezni történelmi jussukat. Emiatt viszont több ezer hektár, eredetileg székely tulajdonban lévő erődterületen zajlik nem ritkán rablógazdálkodás.

Hogy némiképp képet kapjunk az ozsdolaiak veszteségének nagyságrendjéről, érdemes megbecsülni a szóban forgó, mintegy 2500 hektárnyi erdőterület piaci értékét. Romániában nincs egységes, hivatalos statisztika, amely kifejezetten az erdőterületek átlagárát rögzítené, ezért a földpiaci adatokból és ingatlanhirdetésekből lehet hozzávetőleges számításokat végezni. Az erdő ára általában alacsonyabb, mint a mezőgazdasági művelés alatt álló földé, és az ingatlanpiacon gyakran mezőgazdasági vagy fás területként jelenik meg, ami befolyásolja az árképzést. Egy óvatos, alsó becslés szerint az erdőterületek hektáronkénti ára 2000–3000 euró között mozoghat. Ebben az esetben a 2500 hektár összértéke megközelítőleg 5 000 000–7 500 000 euróra tehető, ami 1 euró ≈ 5 lejes árfolyammal számolva körülbelül 25 000 000–37 500 000 lejnek felel meg. Amennyiben közepes piaci értékkel számolunk, és a 2024–2025-ös európai mezőgazdasági földárakból indulunk ki, amelyek hektáronként hozzávetőleg 7000–9000 euró között alakulnak, az összeg jelentősen magasabb. Ebben az esetben a 2500 hektár értéke 17 500 000–22 500 000 euró lehet, ami lejben számolva mintegy 87 500 000–112 500 000 lejnek felel meg. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy 2025-ben Kézdivásárhely összesen 130 millió lejből gazdálkodott. Az ozsdolaiak vesztesége tehát nagyságrendileg felérhet egy, a céhes városhoz hasonló település teljes éves költségvetésével, amely magában foglalja a béreket és a fejlesztéseket is, miközben a város lakossága mintegy ötszöröse a község népességének.

forrás: Maszol.ro

Az első és legfontosabb kérdés, hogy a fával borított területünk erdőnek minősül-e? Ha igen, akkor vonatkozik rá az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: erdőtörvény) teljeskörű szabályozása, és az ingatlan hasznosítása során – a természet és a köz érdekében – számos korlátozással kell számolnunk.

Az erdő jogszabályi definíciója összetett, több feltételt tartalmaz. Leegyszerűsítve azonban azt mondhatjuk, hogy erdő az erdészeti hatóság által erdőrészletként nyilvántartott terület.

Az erdészeti hatóság erdőkről vezetett nyilvántartásának fontosabb adatai szemléletes módon, térképen megjelenítve bárki számára online elérhetőek az erdészeti hatóság Erdőtérkép alkalmazásában. Az itt megjelenő adatok ugyan nem minősülnek közhitelesnek, de a hétköznapi ember számára kellő biztonságot nyújtanak a tájékozódáshoz. Amennyiben ingatlanunkat az erdőtérképen be tudjuk azonosítani, akkor kiderül, hogy azon található-e nyilvántartott erdő vagy sem.

Előfordulhat olyan eset, amikor még azt sem tudjuk pontosan, hol is helyezkedik el az ingatlan a település közigazgatási határán belül. Az ingatlan elhelyezkedése a helyrajzi szám ismeretében a földhivatali nyilvántartáson túl megtekinthető pl. a mobilgazda applikációban, az e-Közmű alkalmazásban, vagy a Természetvédelmi Információs Rendszer interaktív térképi felületén, de korlátozottan maga az Erdőtérkép alkalmazás is tartalmaz helyrajzi szám határ és azonosító adatokat, ami szintén a segítségünkre lehet.

Amennyiben erdőként azonosítjuk a területet, úgy annak hasznosítása során be kell tartani az erdőtörvény erdőkre vonatkozó rendelkezéseit. Elsőként erdőgazdálkodóról, azaz jogszerű földhasználóról szükséges gondoskodni, neki van lehetősége az erdőgazdálkodási tevékenységek gyakorlására. Az erdő földhasználati szabályozását, valamint az erdőgazdálkodás folyamatát későbbi cikkeinkben részletesen bemutatjuk.

Ha a vizsgált terület a fentiek szerint nem minősül erdőnek, akkor azt a tulajdonos a hosszútávú szándékaival is összhangban az alábbi egyéb kategóriákban tudja hasznosítani.

Amennyiben az átlagosan két méternél magasabb fákból álló faállománnyal való borítottság ötven százaléknál nagyobb, kiterjedése eléri az ötezer négyzetmétert, szélessége pedig a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan a húsz métert, kezdeményezhetjük az erdészeti hatóságnál a terület erdőként vagy szabad rendelkezésű erdőként való nyilvántartásba vételét.

Fontos! Az erdőként való nyilvántartás hosszútávú elköteleződést jelent, annak ismételt mezőgazdasági művelésbe vonása vagy más célú hasznosítása csak összetett engedélyezési eljárást követően, általában csereerdősítés biztosítása mellett lehetséges. Az erdészeti hatóság által nyilvántartott erdőben folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez ugyanakkor számos állami támogatás vehető igénybe.

Gyakoribb eset az ún. szabadrendelkezésű erdőként való nyilvántartásba vétel, amivel ugyan szintén hatósági nyilvántartásba kerül a terület, de – ahogyan a nevében is szerepel – viszonylag szabadabb szabályok szerint lehet benne gazdálkodni, és a terület későbbi más célú hasznosítása is egyszerűbben megvalósítható. Ebben az esetben viszont nem lehet élni az erdőgazdálkodáshoz igényelhető állami támogatási lehetőségekkel.

Amennyiben a vizsgált, külterületen elhelyezkedő, fával borított terület nem erdő és nem is szabad rendelkezésű erdő, akkor az – külön erdészeti hatósági nyilvántartásba vétel nélkül is – az erdőtörvény szerinti fásításnak minősül.

A fásításokra vonatkozóan az erdőtörvény csak minimális kötöttségeket tartalmaz. Létesítésük, fenntartásuk és kitermelésük nem veszélyeztetheti a környező területek, műszaki objektumok, élőhelyek fenntartását, illetve hasznosítását, a fásításokban való fakitermelés pedig bejelentésköteles tevékenység.

Amennyiben a fásításban jelenlévő fa vagy faállomány nem akadályozza a mezőgazdasági célú hasznosítást (pl. legelőn található fa, facsoport vagy erdősáv), úgy nincs különösebb teendőnk vele. Amellett, hogy növelik a mezőgazdasági hasznosítású terület természeti értékét, változatosságát és színesítik a tájat, jelenlétük összhangban állhat a gazdálkodással is, például delelőhelyet biztosítanak az állatok számára, javítják a terület mikroklímáját. A fásítás területe továbbra is jogosult maradhat a földalapú támogatásra, valamint a mezőgazdasági támogatások tekintetében agro-ökológiai program elemeként, illetve tájelemként is tekintetbe vehető.

Fontos tudni, hogy település belterületén az erdőtörvény hatálya csak az erdészeti hatóság által erdőként nyilvántartott területekre terjed ki. Fő szabály szerint ugyancsak nem tartoznak az erdőtörvény hatálya alá az ingatlan-nyilvántartás szerint zártkertnek minősülő területek. Kivételt képeznek ez alól a nemzeti- vagy közösségi támogatással létesített erdők, valamint az állami tulajdonú földrészletek.

Végül megemlítjük, hogy a földterületet a fentieken túlmenően ipari- vagy energetikai célú fásszárú ültetvényként is boríthatja faállomány. Ezekre a területekre azonban nem az erdőtörvény, hanem a fás szárú ültetvényekről szóló 135/2017. (VI. 9.) Korm. rendelet állapít meg szabályokat.

Az erdőtörvény vagy az említett Korm. Rendelet, valamint a Natura 2000 szabályozás hatálya alá nem tartozó fával vagy faállománnyal borított területek külön jogszabály, a települési zöldinfrastruktúráról, a zöldfelületi tanúsítványról és a zöld védjegyről szóló 282/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet hatálya alá, valamint a települési jegyző hatáskörébe tartozik.

Ugyancsak fontos tudni, hogy a külterületen található, erdei fával vagy faállománnyal borított terület ingatlannyilvántartási művelési ágát az erdőtörvény szerinti kategóriákba tartozás határozza meg. Az erdőterületet “erdő”, a szabad rendelkezésű erdő területét “fásított terület” művelési ágban kell nyilvántartani, amelyről a tulajdonosnak, a földhasználónak vagy az erdészeti hatóságnak kell gondoskodnia.

Amennyiben az erdő művelési ág bejegyzésének átmenetileg akadálya van, akkor a földhivatal az ingatlanra az “Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület” jogi jelleget vezeti fel.

A fás szárú ültetvények művelési ága maradhat továbbra is “szántó”.

Amennyiben a fentiek ellenére földtulajdonosként még mindig bizonytalan a fával borított területe státuszát illetően, érdemes szakemberhez fordulni.

Ha kérdése, észrevétele van a leírtakkal kapcsolatban, azt megírhatja az erdo@nak.hu e-mail címre, az Agrárkamara Erdészeti Szakértői Hálózata ebben a kérdésben is rendelkezésére áll.

forrás: NAK / Csomós János

A Le Figaro napilapban megjelent írás ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy sokaknál érzelmi szempontok (pl. gyermekkori emlékek) is közrejátszanak abban, hogy felnőttként egyesek saját erdő birtoklásáról álmodnak. Az erdőben való tulajdonszerzés mindenképpen atipikus befektetés, ám ezzel együtt akár közvetlenül, akár erdészeti csoportokon keresztül történik, egyre vonzóbbá válik.

Az erdőtulajdon adókedvezményeket kínál, miközben már néhány ezer eurótól elérhető, ezáltal egy releváns és kézzelfoghatóbb befektetés, mint egy olyan vállalat részvényeinek megvásárlása, amelyről sok esetben semmi érdemlegeset nem lehet tudni. Az ingatlanforgalmazók szerint az erdők esetében és hosszú távú befektetésként a tranzakciós árak folyamatosan emelkednek, az elmúlt 25 évben évente átlagosan 5%-os növekedést lehetett tapasztalni. Az erdőterületek vonzerejét számos tényező befolyásolja, többek között a földrajzi elhelyezkedésük, az erdőt alkotó fafajok, a fák száma, kora és egészsége, a talaj minősége, stb.

Ennek kapcsán a Le Figaro közzétette a 2024-es év „erdő-toplistáját”, erről az általa idézett ingatlanközvetítő, Patrick Lequesne megjegyezte, a legfontosabb befektetői szempont a földrajzi elhelyezkedés. „A Párizsi-medence északi részén például 2022 és 2023 között 7,4%-kal nőtt a tranzakciók értéke, mivel sok a potenciális vevő” – magyarázta a lapnak Éric Toppan, a Fransylva Services^[1] ügyvezetőigazgató-helyettese.

Mivel a kereslet nagy, a kínálat szűk, ez felhajtja az árakat egy olyan régióban, ami elsősorban mezőgazdasági termeléssel jellemezhető – tette ehhez hozzá Patrick Lequesne. Az elsősorban mezőgazdasági (ideértve az erdészetet és a szőlészetet is) befektetésekre szakosodott France Valley^[2] ügyvezetője, Arnaud Filhol szerint az erdőtüzek jelentik a legnagyobb kockázatot, ami különösen igaz az ország délnyugati részére, ahol 2022. nyarán több tízezer hektárnyi erdő lett a lángok martaléka, ám ennek ellenére a tranzakciók értékének növekedése azonban 2023-ban is folytatódott.

Éric Toppan szerint a befektetőknek „rövid a memóriája”, utalva arra, hogy ugyanebben a régióban 1999-ben és 2009-ben egy-egy mérsékelt övi ciklon miatt több százezer hektárnyi, elsősorban tengerparti fenyő (Pinus pinaster) alkotta monokultúrás erdő pusztult el, ám látni kell, hogy a vásárlók egyre inkább az ilyen, azaz fatermelő erdők felé mozdulnak el, más szóval olyan befektetőkről lehet beszélni, akiknek konkrét célja a faanyag-termelés. Az Alpok, a Földközi-tenger partvidéke és a Pireneusok alkotta zónában viszont, ahol a klímaváltozás miatt szintén egyre nagyobb az erdőtüzek kockázata, nem sok változás történt a keresletben.

A már idézett Patrick Lequesne  szerint „nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy az ember észrevegye a különbséget a két terület között. A fák magassága ebben a régióban 5 méter, míg nyugaton 40 méter. A talaj minősége, a fák kora és állapota befolyásolja a hektáronkénti árakat. A kérdéses régiókban elsősorban a talaj minőségével van probléma, tápanyagban szegény, így nem sok minden terem meg.” Franciaország keleti részén tavaly emelkedett az erdők ára, ám a megelőző egy évtizedben 8,7%-os csökkenést lehetett tapasztalni.

A klímaváltozás miatt élettanilag meggyengült lucfenyő-erdők a szúbogár-kártételnek estek áldozatul, míg a lombosok állományait ez nem érintette. „Komoly problémát jelent viszont, hogy Kelet-Franciaország (eddig) meghatározó fajának, a bükknek a kétezres évek eleje óta csökken az ára, és miközben a jó minőségű bükkfához 80-120 évre van szükség, ma egy köbmétert 50 euróért adnak el, ami fele annak, mint húsz évvel korábban” – mondta Éric Toppan a Le Figaro-nak. Szerinte „az elmúlt húsz évben a klímaváltozás keményen sújtotta a francia erdőket, így az erdő kockázatos befektetés lett”.

Ezzel szemben Patrick Lequesne úgy látja, „egy katasztrófa után mindig marad valami, akár eladható fa, akár földterület. Ezen kívül léteznek állami támogatások, hogy segítsék az erdőterületek megújítását és alkalmazkodását.”

Arnaud Filhol (is) optimista, szerinte az erdőárak tovább fognak emelkedni, köszönhetően a fa iránti növekvő keresletnek a különböző ágazatokban: az energetikában, az építőiparban és a kőolajtermékek helyettesítőjeként.

Nem mindegy azonban, hogy valaki egyértelműen saját erdőt akar, vagy megelégszik azzal, ha egy erdészeti befektetői csoportosulásban szereznek részesedést. Az előbbi esetben Éric Toppan szerint „türelmesnek kell lenni, mert nagy a kereslet, célzottan kell tervezni, és kapcsolatba kell lépni a terület szereplőivel”. Akik inkább az erdészeti befektetési csoportok mellett döntenek, hogy elkerüljék a korlátokat, pénzügyileg elérhetőbb megoldást választanak, ugyanis ezek már 1000 eurótól elérhetők, miközben ugyanazon az elven alapulnak, mint a klasszikus, magánszemélyek alkotta ingatlanbefektetői társaságok (SCPI^[3]).

Ezek a csoportok földrajzi és faji diverzifikációt kínálnak, ami csökkenti a veszteségeket katasztrófa esetén, amire Arnaud Filhol a 2009-es ciklon pusztítását hozza példának – ha egy csoportnak csak ott lett volna erdővagyona, akár mindent el is veszíthetett volna, ezért fontos a diverzifikáció. Szerinte „adózási szempontból az erdészeti befektetési csoporton (GFI^[4]) keresztül, vagy magánszemélyként történő vásárlás számos előnnyel jár. Azonnali jövedelemadó-kedvezmény igényelhető, mégpedig a befektetés összegének 18%-a. Ezenkívül az erdészeti csoportokban lévő részvények 100%-ban mentesek az ingatlanvagyon után fizetendő adó (IFI^[5]) alól, az örökösödési adóra 75%-os adókedvezmény vonatkozik.”

A felsorolt pénzügyi előnyök mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az erdővagyonba történő befektetés kifejezetten hosszú távra szól, az éves nettó hozam viszont csak 0-2% közötti, ami többek között a következőkből áll össze:

• fakitermelés és -értékesítés (általában ez teszi ki egy GFI bevételeinek legnagyobb részét),
• vadászati/halászati jogok átadása,
• egyes esetekben ökoturisztikai tevékenységek,
• a szén-dioxid-kvóták értékesítése, ami potenciális bevételi forrást jelenthet.

A bevételek egy részét a GFI működtetésére fordítják, a fönnmaradó részt pedig a tulajdonosok között osztják szét tulajdoni hányaduknak megfelelő arányban.

A Le Figaro-ban megjelenet „Où investir dans une forêt : le palmarès 2024 des régions qui prennent le plus de valeur?” cikk fordítása

forrás: Somogyi Norbert TéT-attasé, Magyarország Nagykövetsége, Párizs

[1] https://www.fransylva.fr/index.html Fédération des syndicats de forestiers privés de France, azaz a magánerdőbirtokosok területi alapon szerveződő érdekképviseleteit tömörítő országos szervezet, egyik elsődleges föladata sok más mellett az erdővagyon fölújításával és biztosításával kapcsolatos tanácsadás a tagok számára. Nem keverendő össze a magánerdőbirtokosok országos szövetségével (CNPF, Centre national de la propriété forestière – https://www.cnpf.fr/), ami a gyakorlatban egy kamara típusú köztestületként fogható föl, a gyakorlatban sok erdőtulajdonos mindkettő tagja.

[2] https://www.france-valley.com

[3] société civile de placement immobilier https://www.economie.gouv.fr/particuliers/investir-SCPI-societe-civile-placement-immobilier

[4] groupement forestier d’investissement pl. https://www.groupementforestier.org/

[5] Impôt sur la fortune immobilière https://www.service-public.fr/particuliers/vosdroits/F563 sávos adózásról van szó, 800 ezer € alatt az ingatlanvagyon adómentes, 800 ezer és 1,3 millió € között 0,5%, majd fokozatosan emelkedik, 10 millió € fölött már 1,5% fizetendő.

A magánszektor ereje

Magyarország 2030-ra a mostani 22 százalékról 27-re növelné az erdőborítottságot, amire a KAP stratégiai tervben 310 milliárd forintot különített el. Az uniós forrásokra mindenképpen szükség lesz hozzá, ugyanis a hazai erdőterület bővülése szinte kizárólag a támogatásokkal kibélelt magánszektoron múlik. A bő 2 millió hektárnyi erdős terület 47 százaléka magángazdák kezelésében áll, 1,16 millió hektárt pedig 21 állami tulajdonban lévő erdőgazdaság üzemeltet. Az erdők mindössze 22 százaléka esik természetvédelmi oltalom alá, és 61 százaléka közvetlenül a faanyagtermelést szolgálja a KSH adatai szerint. A legtöbb mezőgazdálkodó a rendszerváltást követő kárpótlás és privatizáció során vásárolta fel a magántulajdonba került erdőket.

A haszonvételek korlátozását vagy akárcsak az erdőgazdálkodási terven túlmutató termelési önkorlátozásokat egy sor támogatással kompenzálja az állam, illetve az EU. Ilyen lehet a természetkímélő anyagmozgatás megvalósítása, vagy a védett erdők genetikai potenciáljának javítása megfelelő ápolási munkával, az erdőkárok megelőzése, vagy a károk helyreállítása. Az erdők létesítését alapvetően élőhely- és klímavédelmi okból támogatja a kormányzat és az európai közösség, de fontos az is, hogy fához juttatják az építő- és bútoripart, illetve a tűzifa-kereskedőket.

Erdőnek tekinthető az erdei fafajok által egybefüggően borított legalább fél hektáros terület. Az ún. szabadrendelkezésű erdők szintén legalább félhektárosak, de használójuk bármikor dönthet a kivágásukról és a terület újbóli mezőgazdasági termelésbe vonásáról – nem tartoznak az erdő művelési ágba, aminek támogatási szempontból nagy előnye van (hamarosan kitérünk rá). Az egyszer már erdő művelési ágba vett területet szinte lehetetlen újra szántóvá alakítani, akkora erdővédelmi járulék kapcsolódik a művelésiág-váltáshoz. Tehát annak, aki erdőrészletet telepít, elsőként azzal kell tisztában lennie, hogy mi a célja a munkájának.

Támogatásvezérelt telepítések

„Kétféle megrendelőt ismerek: aki az erdőből szeretne bevételhez jutni, és azt, aki a támogatásból. Utóbbi gyakran követel életképtelen beruházást. Tavaly is volt egy pályázati nyertesünk, aki a legmagasabb támogatást élvező tölgymakkot rakatta velünk a rossz földbe. Még ha a kicsírázott magoncok meg is maradtak volna az aszályban, mi lett volna azután, hogy lejár a 12 évnyi jövedelempótló támogatás? Igazi gazdasági hasznot csak 50–60 év múlva remélhetünk a tölgyből, művelési, felújítási kötelezettsége viszont van vele az erdőgazdának. Sokan akkor próbálják eladni az erdőt, amikor ezzel szembesülnek, csakhogy egy 12–15 éves tölgyültetvény költségeit kevesen vállalják át” – meséli egy jászsági erdész, akinek a vállalkozása csaknem ezer hektáron végez erdőgazdasági szolgáltatást.

Mertl Tamás a Soproni Egyetemen készült doktori értékezésében ugyanezeket a hibákat említi a támogatási rendszer kapcsán a 2004 és 2012 közötti tapasztalatokat idézve. Egy-egy nagy támogatási hullám vagy a szabályozórendszer átalakítása döntő hatással van a magánszféra fatelepítési kedvére, ahogy azt Héjja Csaba szerkesztésében a mellékelt ábra is alátámasztja. Vajon ez azt jelentené, hogy erdőt csak akkor érdemes telepíteni és ápolni, ha ezt a rendszer bőségesen jutalmazza? – veti fel a kérdést az MBH Bank elemzője. Talán helyesebb azt mondani: sokkal-sokkal jobb üzlet akkor, amikor támogatják.

Az előző támogatási ciklusban bő 115 milliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg pályázatot erdősítésre és ipari célú ültetvények létesítésére. Kemény és lágy lombos fafajok egyaránt szerepeltek a listán. Például egy akácerdő létesítése esetén a telepítésre és az első évi ápolásra 2270 eurót lehetett elnyerni hektáronként, majd 5 éven át 303 eurót az ápolásra és 12 éven át a kieső jövedelem pótlására 432 eurót hektáronként. Innentől kezdve a gyérítésekkel lehet az ápolás költségét fedezni, majd a 20. évtől egyre rentábilisabbá válik a kitermelés. Az InnoGreen Kft. 2020-ban még úgy kalkulált, hogy a telepített akácos a jövedelempótló támogatás lejártával is hektáronként 200-250 ezer forint hasznot hajthat a tulajdonosának, amiről ma egy szántóföldi növénytermesztő álmodni sem mer. A számításuk annyiban változott – közli a MezőHírrel a cégvezetés –, hogy azóta a vállalkozói díjak is nagyon megemelkedtek. „Az új támogatási ciklusban csak a támogatási intenzitás növelésével lesznek motiválhatóak a földhasználók újabb telepítésekre” – intenek.

Ha kifejezetten ipari célra létesült az akácállomány, akkor 1968 euró biztosítása után lezárul a telepítés és az első évi ápolás finanszírozása, de 12 éven át nemcsak a jövedelempótló, hanem területalapú támogatás is jár utána, ugyanis ez az erdő – papíron – visszaalakítható szántóvá. A gyakorlatban lehetetlen egy akácost úgy letermelni, hogy ne sarjadjon újra. A másik gyorsan növő, ipari célra támogatott fafaj a nemes nyár volt, de ez nem való csak nedvesebb régiókba, leginkább ártéri területekre. Ennek telepítésére és első évi ápolására 2659 eurót lehetett elnyerni hektáronként, majd 12 éven át eltenni a jövedelempótló és földalapú támogatást is. A nyereséget az első 12 évben az utóbbi két támogatás adja. Nagyjából 250 ezer forint tiszta jövedelemről beszélünk hektáronként. 12 év után itt is a gyérítés sikerén múlik a művelés gazdaságossága, de az InnoGreen szerint elérhető a hektáronkénti 300 ezer forintos nyereség.

Mi, ha nem támogatás?

Sokat elmond az erdő jövedelemtermelő képességéről, hogy egy 12 éves nyaras vagy egy 20 éves akácos fele annyiba kerül, mint a szántó. Ekkortól számít ugyanis igazán, hogy ki mennyire profi szakirányítót foglalkoztat, ki mennyire van otthon az erdész szakmában, vagy mennyire jók az ipari kapcsolatai. „Valamivel több erdőt kezelünk, mint amennyi szántót művelünk, de nem tudnám megmondani, hogy melyik a jövedelmezőbb. Egyszer az egyik, másszor a másik, ahogy a szántón is hol a napraforgó, hol a búza jön be. Idén, meglehet, egyik sem…” – morfondírozik a jászsági gazdálkodó.

Egy másik mező- és erdőgazda úgy véli, 150 hektárnyi erdő minimum kell ahhoz, hogy meg lehessen élni belőle. Az ő cége több mint 300 hektárt kezel. Hozzáteszi: az erdőből meg lehet élni, de meggazdagodni nem. „Tavaly a nagy aszályban és az energiaválságban a tűzifa hozott több bevételt, tavalyelőtt viszont a szántó. Idén könyörögnöm kellett, hogy 58 ezerért megvegyék a búzámat, és még csak el sem vitték a tárolómból. Sajnos, a tűzifa ára is esik, nincs akkora kereslet rá, mint tavaly volt. Idén semmi nem jön be” – kesereg a borsodi erdőgazda. Szóvá teszi, hogy a hatékony gazdálkodást rendkívül nehezíti, hogy sok erdőrészlet van közös tulajdonban, ahol minden gazdasági döntést közösen kell meghozni, egyetlen felelős erdőgazdát pedig művészet bejegyeztetni.

Vajai Dániel a Soproni Egyetemen készült, 2021-es tanulmányában arra a szomorú tényre hívta fel a figyelmet, hogy minden negyedik-ötödik erdőhektárnak nincs is bejegyzett gazdája. Ezek az erdőrészletek 42 százalékban valóban kicsik (3 ha-nál kisebbek), de 37 százalékban 5–20 hektáros, egybefüggő területek, amiknek már lenne gazdasági értéke. 2017-től (többek között emiatt) javító szándékú jogszabályváltozások indultak, de a folytonos módosítások inkább zavart hoztak a rendszerbe, mint egyszerűsítést. A szektort szabályozó jogi környezet erősen fékezi a föld forgalmát, így az értékét is.

Pedig a fára szükségünk lenne. A hazai erdőgazdálkodás évi 7 millió m³fakitermeléséből több mint 1 milliót tesz ki a nemes nyarasokból származó faanyag, ebből 400 ezer m³szolgálja a faipart. Csakhogy a fűrészáruigény évi 600 ezer m3 nyárfa lenne – biztat az ipari célú termelésre az agrárkamara. „Tavaly valóban minden nyárfát el lehetett adni, mivel nem jött Ukrajnából a fa. Idén ez a piac is teljesen leállt, csak a faforgácsot veszi Mohács, a fűrészárunak való nem kell. Hiszen nyűglődik az építőipar. Tűzifaként sem fog elmenni, mivel tavaly mindenki bevásárolt a hatósági áras fából, azt nem fűtötték el mind. És fizetőképes kereslet sem lesz rá” – összegzi idei várakozásait a jászsági gazdálkodó.

A tűzifa ára nagyon szoros korrelációt mutat a háztartási energiaárakkal – mutat rá grafikonjában Héjja Csaba. Ami azt illeti, e cikk írásakor a tüzelő mutat nagyobb drágulást. Idén ősszel a szántóföldi betakarítás jobban leköti a cégek emberállományát és gépparkját, mint tavaly, kevesebb kapacitás jut az erdészeti kitermelésre. „Az a baj, hogy az elmúlt évtizedben az építőipar elszívta az embereket. Itt nem elég órabérben a lapátot támasztani, köbméterre fizetjük a munkát. Olyan vállalkozót már nem is találni, aki az állomány teljes letermelésén kívül mást is el tudna végezni. Pedig a gyérítéseken múlik az erdő hozama, muszáj lesz ennek a gépesítésébe is pénzt ölni” – latolgat az egyik erdőgazda.

Háttérnek jó, ugródeszkának nem

Ha tényleg 150 hektár erdő kell a boldoguláshoz, akkor azt kell mondanunk, hogy szinte az összes tulajdonos számára csak mellékes jövedelmet generál az erdő, egy láb a sok közül, amin megáll a család. Mertl Tamás az adatok elemzésekor arra jutott, hogy átlagosan 2 hektárnyi erdő sem tartozik egy személyhez, mindössze 368 tulajdonosnak van 150 hektárnál többje, miközben csaknem félmillió honfitársunk rendelkezik valamennyi erdővel. A soproni szakember szerint a magánerdők mégis éppen olyan kelendők a földpiacon, mint a szántók, forgási sebességük megegyezik azokéval.

Ha az MBH Bank árindexére pillantunk, azt látjuk, hogy erdő ára szépen együtt mozog a többi művelési ágéval (plusz a nagy pályázati források is meg-megdobják az érdeklődést az erdők iránt). Egyszóval az értékét viszonylag jól tartja, de nem mondható, hogy kincsesbánya. Itt is igaz, hogy minél kisebb erdővel rendelkezik valaki, annál kevésbé tudja kihasználni, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb eladja – ha tudja.

Bács-Kiskunban nem sokat lehet kezdeni 8-10 hektárnyi akácossal. „Ami védett területen van, azt a termelési korlátozások miatt nem merik megvenni, másutt a közös tulajdon miatt nem működik sem a gazdálkodás, sem az eladás. Ilyenkor mindenhez közös megegyezésre lenne szükség, de mivel az nincs, inkább hagyják az egészet. Közben persze idegenek lopják a fát, a tulajdonosok meg egymást gyanúsítják vele. Sok a bosszúság” – vélekedik egy helyi gazdálkodó 20 hektárnyi akácerdővel. Ellenben úgy véli, hogy az egy tulajdonoshoz köthető, forgalomképes erdők kínálata éppúgy meg fog növekedni idén, ahogy a kisebb szántóterületeké is.

„Ha belegondol, az állampapír többet hoz. Miért kínlódnának akkor a földdel, erdővel a nyugdíjasok?” – indokolja. És valóban: Mertl tanulmánya szerint minden negyedik erdőtulajdonos a 60–69 éves korcsoportba tartozik. Őket könnyen sodorhatja ez az év a végső döntés felé. Gyors lemorzsolódásra és földkoncentrációra készülhetünk ezen a piacon is. A szakma egészének azonban jót fog tenni, ha nem félmillió tulajdonos osztozik 900 ezer hektáron.

Közösben az erdő
Az erdőterületen társult gazdálkodást kell folytatni, ha az érintett földrészlet több tulajdonos birtokában van, illetve, ha egy erdőrészlet több földrészletre terjed ki, és így több tulajdonosa van. Jellemzően a tulajdonosi közösség választja meg valamelyik tagját gazdálkodónak, ennek hiányában az erdészeti hatóság erdőkezelőt jelölhet ki, aki a tulajdonosok költségére a szükséges munkákat elvégezheti. A 100 hektárnál nagyobb erdőket jellemzően egy erdész végzettségű szakember céges formába kezeli. A magánerdőkben elvégezhető munkákat az erdőtörvény alapján a hatóság 10 évre előre az üzemtervben rögzíti, melyet a gazdálkodóval egyeztet. Az erdő használatba adásából vagy társult erdőgazdálkodásból származó jövedelem adómentes, amennyiben a jogviszony legalább 5 évig tart.

SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA, HÉJJA CSABA, MBH BANK

forrás: MezőHír