(FATÁJ kiegészítés: Magyarország mezőgazdasági területe összesen 5 007 300 hektár. A fenti megoldás a teljes terület 0,08%-án tud javítani. A Homokhátság területe 871 400 hektár, ennek 0,46%-át érinti a most bejelentett fejlesztés.)

Lantos Csaba azt mondta: vitatott, hogy érdemes-e vizet locsolni a homokra. Szerinte érdemes, mert a Homokhátságon is életet kell adni a növényeknek, és ebből fakadóan az embereknek. Kiemelte, a globális klímaváltozás mindenkire kihat, a változó klíma miatt sem lehet mindenhol ugyanazt termelni, de élni lehet, csak tennie kell ezért mindenkinek. A projekttel elkezdődött a Homokhátság vízgazdálkodásának helyreállítása, a területre a Dunából és a Tiszából is szállítanak majd vizet – mondta a miniszter.

Lantos Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország más területein is szükség van a vízpótlásra, ezzel együtt a kormány elkötelezett abban, hogy a Homokhátságot virágzóvá tegye, ahol jó és érdemes élni.

Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője elmondta, az egész projekt 20 évre nyúlik vissza, amely idén decemberben el fog készülni. Hozzátette, az elmúlt két évtizedben nagy probléma volt a víz hiánya a Homokhátságon, kevés eső esik, évről évre jöttek az aszályos időszakok, amelyek megnehezítik az ott tevékenykedő gazdák életét.

Kiemelte, a beruházással ez a probléma meg fog oldódni, így a gazdák a felszíni vizekből is tudnak majd öntözni.

Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a projektben a Tiszától egy 32 kilométeres vízpótlási útvonal utolsó 4 kilométerének a kivitelezése valósul meg. A beruházás költsége bruttó 1,9 milliárd forint.

forrás: MTI

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban 1,8 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatással megvalósuló projekt nyitórendezvényét szeptember 30-án tartották Budapesten. A programot Gacsályi József a projektet a 12 vízügyi igazgatósággal közösen megvalósító Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettesének köszöntője indította. A mintegy 70 résztvevő ezt követően három előadást hallgathatott meg.

Rentz Tamás az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkára a vízkészlet-gazdálkodás szakpolitikai irányait ismertette.

Kovács Péter Magyarország Víz Igazgatója a vízgyűjtő-gazdálkodás EU szintű közös megvalósítási stratégiájának aktualitásairól beszélt, míg Tahy Ágnes projektvezető „A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés új kihívásai és a tervezett megoldások” címmel megtartott előadásában a projekt során végrehajtandó feladatokat mutatta be.

„A negyedik Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv elkészítése” című, KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2024-00002 azonosítószámú projekt – a Széchenyi Terv Plusz program keretében – előreláthatólag 2028 tavaszára fejeződik be. További információk a https://vizeink.hu/ oldalon. 

forrás: OVF

V. Németh Zsolt a beavatkozás helyszínén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az elmúlt évek időjárási tapasztalatai világosan megmutatták, hogy a vízhiány és az aszályos időszakok tartósabbá válása nem átmeneti jelenség, hanem tartós kihívás, amelyre mezőgazdasági, ökológiai, társadalmi és gazdasági megoldásokat kell találni.

Emlékeztetett, májusban a kormány az ország szinte egészén fennálló súlyos csapadékhiányra reagálva aszály veszélyhelyzetet hirdetett és azonnali vízvisszatartási intézkedésekre adott felhatalmazást, amely célra 4,7 milliárd forintot biztosított.

Ebből számos beavatkozás indult el országszerte, köztük a mostani projekt, amiben a Tisza vizét ideiglenes duzzasztással, a meglévő műtárgyak és egy kisebb, erdőt átszelő csatorna segítségével juttatják el egy kőriserdőbe – ismertette az államtitkár.

Megjegyezte, a mintegy 30 hektáron közel 80 ezer köbméter vizet tartanak vissza, átlagosan 20-30 centiméteres vízmélységgel. Ez az ideiglenes vízborítás nemcsak a fák egészségét védi, növekedését serkenti, hanem új élőhelyet biztosít számos állat- és növényfaj számára.

V. Németh Zsolt rámutatott, a beregi vízhiány kezelése nem az egyetlen ilyen lépés a körzetben: idén hat tiszai holtmeder vízpótlását is elvégezték több mint másfél millió köbméternyi víz betáplálásával.

Ezek az intézkedések együtt járulnak hozzá ahhoz, hogy a térség ellenállóbb legyen a klímaváltozás hatásaival szemben – tette hozzá az államtitkár.

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója azt hangsúlyozta, ez a projekt nemcsak az erdő öntözéséről szól, hanem arról, hogy a térségben elkezdődjön a talajvízszint visszaemelése.

Ez egy tesztüzem, van egy olyan megoldás kis túlzással kulcsrakészen, ami a végleges víztározásra is lehetőséget ad, ehhez azonban szükséges az infrastruktúra, a közút, a környező szántóföldek tulajdonosainak hozzájárulása, illetve az erdőgazdálkodás üzemrendjének a vízmegtartáshoz történő igazítása – mondta a WWF magyarországi igazgatója.

Sipos Katalin hozzátette, a projekt tervezése európai uniós kutatás-fejlesztési pályázat segítségével valósult meg, de a programban mintegy 20 millió forint értékben vállalati finanszírozás is megjelent.

Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese elmondta, az ország árvizeknek leginkább kitett területén fontosak az árvízvédelmi beruházások, de a klímaváltozás miatt hatékonyabban kell gazdálkodni a vízkészleteinkkel is.

Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, az aszályvédelmi akcióterv és a Vizet a tájba program a gazdák és a térségben élő emberek nagy megelégedésére szolgál.

forrás: MTI 08-13

V. Németh Zsolt vízgazdálkodásért felelős államtitkár az induló online felületet működését ismertető budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a klímaváltozás hatásai, illetve az ehhez kapcsoló új kihívások miatt középpontba került a vízkészletekkel való felelős gazdálkodás. Felidézte, hogy tavaly ősszel a Dunán az évtized árvize vonult le, miközben a Tisza völgyében rekordközeli volt a vízhiány.

A vizek visszatartásához és felhasználásához ugyanakkor nem elegendő a meglévő tározási kapacitás, ezért szükség van arra, hogy megállapodjanak a gazdálkodókkal – hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár elmondta: a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság egyebek mellett számba vette az eddigi vízvisszatartás eredményeit. A január végi adatok szerint összesen 270 millió köbméter vizet tart vissza a vízügy, és 300 kilométeren végeznek kapacitásbővítő beruházásokat a csatornákban.

V. Németh Zsolt különösen fontosnak nevezte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által kialakított online felületet, amely jelentős lépés a táji vízvisszatartás lehetőségeinek feltérképezésében.

Gacsályi József, az OVF műszaki főigazgató-helyettese a gazdákkal való partneri viszony fontosságát hangsúlyozva elmondta: várják a gazdák jelentkezését, az ingatlantulajdonosok helyrajzi szám alapján bejelenthetik vízvisszatartási igényüket, felajánlhatják területüket.

Annak érdekében, hogy a megkeresések vizsgálata után megvalósíthatónak minősített későbbi területi elárasztások szabályozott, biztonságos keretek között történjenek, az OVF kialakította a vízmegtartási igények elektronikus bejelentésének lehetőségét – közölte.

A gazdák a szükséges adatok megadásával és egy nyilatkozat elfogadásával egyszerűen és gyorsan benyújthatják igényüket (FATÁJ pontosítás: terület-felajánlásukat), amelyeket minden esetben szakmai (vízügyi, agrár és természetvédelmi), valamint jogi szempontból is megvizsgálnak és elbírálnak – ismertette.

forrás: Energiaügyi Minisztérium

Szokatlanul érdemi párbeszéd zajlott október 7-én a parlamentben. Az azóta megszűnésre ítélt LMP-frakció tagja, Kanász-Nagy Máté azonnali kérdést intézett Czepek Gáborhoz, az Energiaügyi Minisztérium alig két hete fungáló parlamenti államtitkárához „Mit tesz a kormány az aszályok, a sivatagosodás ellen?” címmel. Czepek válaszában több konkrétum is elhangzott:

• A Felső-Tiszán megindítják a Vizet a tájba! nevű, 480 milliárd forint összértékű programot, melynek teljes körű tervezése már véget is ért, az első szakasz 22 millád forint értékben meg is indul.
• A Duna–Tisza közi Homokhátságon összesen 1763 milliárd forint beruházási költségű program veszi kezdetét.

Bár a sajtó nem kapta fel, ezek gigantikus számok. A március 4-i Magyar Közlöny óta lehet tudni, hogy a Vízügy nagy vízpótlási terven dolgozik a Homokhátságon: az 1041/2024. kormányhatározat összesen nyolc kapcsolódó tételt rögzített, majdnem másfél ezer milliárd forint értékben. De hogy lenne a kormánynak „Vizet a tájba!” nevű programja, és hogy ennek keretében óriásberuházás indul a Felső-Tiszán, az merőben új információ a közvélemény előtt.

Kérdéseket küldtünk hát az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak – és interjúlehetőséget kaptunk. Az OVF új, augusztus 1-jén kinevezett műszaki főigazgató-helyettese a sajtóban először most fejti ki részletesen az alföldi vízpótlás konkrét cselekvési tervét.

×××

– A Vízügy feladata történelmi távlatban az árvíz- és belvízmenedzselés, vagyis szinte kizárólag olyan helyzetek, amikor a vizet minél gyorsabban elvezetni és lecsapolni kell. Ez történt a szeptemberi dunai áradásnál is, ahol hatalmas teljesítménnyel védekeztek. Mikor vált világossá önök előtt, hogy ugyanilyen történelmi feladat lesz a víz megtartása?

– Ez a „harmadik láb” mindig is létezett a Vízügynél, de kétségtelen, hogy most hangsúlyt kap. Nem kérdőjelezzük meg az 1800-as évek közepétől indult országos folyamszabályozási programokat, de a bőrünkön érezzük a sorozatos aszály és vízhiány jelentette bajokat. Tudatában vagyunk, hogy a szabályozásban elért eredményekből visszább kell venni.

– Ez azért komoly vízügyi szemléletváltás, nem?

– Nem teljesen. A Tisza völgyében már azzal a logikával építettünk árapasztó tározókat, hogy azok a fő funkció mellett a tájhasználat-váltást is segítsék. Más szavakkal: ezeknek a tározóknak az árvízcsúcs csökkentése mellett fontos szerepe van – illetve lesz – a vízmegtartásban.

– Az ön közelmúltbeli OVF főigazgató-helyettesi kinevezését több, a témával foglalkozó civil és környezetvédő nyitásként értékeli a táji vízgazdálkodás felé. Volt ilyen szándék?

– Hálás vagyok a munkám elismeréséért, és örülök, ha a kinevezésemnek van ilyen kicsengése. A Vízügy mindig is igyekezett hitelesen dolgozni, és most úgy érezzük, hogy a klímaváltozás és az emberi tevékenységek hatására a jelenlegi vízgazdálkodási helyzet fenntarthatatlan. A beszélgetés és a koncepcióalkotás ideje lejárt. Képesnek kell lennünk komolyan előrelépni, hogy válaszoljunk a kihívásokra.

– Mely kihívásokon ugyanazt érti, amit hidrológusok, ökológusok régóta mondanak: átalakuló klimatikus viszonyok, melegedés, drasztikusan megváltozó csapadékeloszlás?

– Nem vagyok klímatudós, ezekbe a szakkérdésekbe nem fogok belemenni. Enélkül is egyértelmű, hogy a vízháztartási egyensúly felborult Magyarországon. Ez a 2010-es évektől érezhető a leginkább. 2000-ben kerültem az ágazatba, akkoriban a hidrológiai éven belül – ami a hidrológiai ciklus alapján november 1-től október 31-ig tart – a téli félévet tekintettük a vízkészlet-felhalmozódás időszakának, vagyis amikor a felszín alatti tartalék regenerálódik. Most azt tapasztaljuk, hogy ez a visszapótlódás minimálisra szorítkozott. Már nem úgy alakul a hidrológiai év, ahogy anno én is megtanultam: a csapadéktevékenység áttolódott a nyári félévre, amikor jelentős része el is párolog. Az OVF dinamikusan frissülő térképén követhető a talajvízszint nagyfokú csökkenése a 30 éves átlaghoz képest. Ez a kiszáradás, helyenként már sivatagosodás nem fog magától enyhülni. Ahogy a folyamszabályozások idején a túl sok víz miatt beavatkoztunk, most is kellenek megoldások. Itt a vízgazdálkodás áthangolásának kulcsszerepe van.

– Mit ért áthangoláson?

– Szakítani kell azzal a gondolkodásmóddal, hogy amikor víztöbblet van, azt levezetjük, amikor nincs víz, akkor öntözünk.

Ezzel nem azt mondom, hogy egyáltalán nem kell öntözni, de meg kell értenünk, hogy az új, több hétre is elhúzódó aszályok idején folyóink és más felszíni vízkészleteink egyre korlátozottabban képesek kielégíteni az igényeket. Új rendszer kell tehát, amelyben az időszakos vízbőségből minél többet el kell tudnunk helyezni.

– Szeptemberben ki is alakult egy vita a közbeszédben arról, hogy a vízügy miért vezeti le a dunai árvizet, amikor azt megtartani kellene, hiszen abból lehetne locsolni az Alföldet.

– Ekkora árvíznél ez lehetetlen. Szeptemberben a tetőzéskor a dunai vízhozam 9300 köbméter volt másodpercenként. Ha minden zsilipet megnyitunk, és kiengedjük oldalra a vizet – ezt egyébként a gátszakadás kockázata nélkül meg sem lehetne tenni, de azért tegyük fel –, akkor nagyjából 100 köbméternyit tudnánk kezelni másodpercenként. Ha átszakítottuk volna az összes árvízvédelmi vonalunkat, akkor 5 köbkilométer vizet engedtünk volna ki. Összevetésként: a Balaton nagyjából 2 köbkilométer. Sok Duna-menti településen csak a templomtorony látszott volna ki.

– Mi az a vízmennyiség, ami még kezelhető?

– A közepes árhullámok „fogadására” kell alkalmassá tenni a rendszereinket. Egy példa: a Tisza kisvízi hozama a felső szakaszon másodpercenként 30 köbméter. Egy kisebb árhullám levonulásakor ez felmegy 500-1000 köbméterre – és itt most nem a rendkívüli árvíz másodpercenkénti 4000 köbméteres vízhozamról beszélünk – , ebből másodpercenként 3-4-5 köbmétert gond nélkül ki lehet venni oldalra úgy, hogy ott helyben tudjuk tartani.

– Mit jelent, hogy „ott helyben”?

– Az ágazat rendelkezésére álló csatornahálózat és a tározási lehetőségek nem segítenek számottevően a felszín alatti vizek regenerálódásában. Ezért minél több vizet kell tárolnunk a tájban, főleg a régi vízjárta területeken, mert

a legjobb víztározó maga a talaj. Ehhez, ha egy szóval kellene kifejezni, hogy mire van szükségünk: területre.

– Hogyan veszik rá az ártér gazdáit a tájhasználatváltásra, vulgárisabban arra, hogy pocsolyákat „termeljenek” a földjeiken bármi más helyett?

– Több mint 20 évig üzemeltettem különféle vízrendszereket a Felső-Tiszán és régi, leválasztott holtmedrek topográfiai térképeit böngészve döbbentem rá, hogy egy-egy erdő, gyümölcsös, szántóterület korábban a Tiszának egy-egy természetes kanyarulata volt. Ezeknek a területeknek a morfológiája, domborzata szinte kínálja, hogy oda vezessük a vizet. Műszakilag erre lehetőséget biztosítani nem annyira bonyolult. Az igazi korlát az, hogy nincs hozzá helyünk. És ezen a ponton a vízügyi ágazat kompetenciája megáll.

– Merthogy az ártérben gazdálkodó tulajdonosokkal egyeztetni nem az önök dolga?

– Keressük a megoldást az Agrárminisztériummal és a természetvédelmi civil szervezetekkel közösen, de igen, ez a helyzet.

– Vagy a támogatási rendszert kell megváltoztatni, hogy a tulajdonosoknak megérje elárasztani a földjeiket, vagy az államnak fel kell vásárolni ezeket a területeket. Más lehetőség nem látszik.

– Meglátásom szerint a tájhasználatváltást nem az állami területvásárlás, kisajátítás oldja meg: a gazdálkodónál kell elérni, hogy partner legyen a vízmegtartásban. Vannak már nagyon jó példák az aszállyal rendkívüli mértékben sújtott Nyírségben és a Homokhátságban is, ahol a tulajdonosok maguk zárják el a csatornákat, és hagyják, hogy a tavaszi és őszi időszakban kiterüljön és beszivárogjon a víz. Ahol már nagyon nagy baj, ott a gazdálkodók rég túlléptek azon, hogy egy támogatási rendszertől várják a megoldást.

– Eddig csupa olyan dolgot mondott, amit civil mozgalmároktól az ökológiai szemléletű kutatókig is sokan, akik a táji vízgazdálkodást szorgalmazták az elmúlt években. Ez azt is jelenti, hogy a Vízügy részéről van és lesz velük együttműködés?

– Nekilátunk az Alföld vízpótlásának, és ehhez minden konstruktív javaslatra, kompetenciára szükség van. Eddig is párbeszédre törekedtem a civilekkel és a természetvédőkkel, ez ezután sem lesz másként.

×××

Az alábbiakban két kulcsterületet, a Duna-Tisza-közi Homokhátságot és a Felső-Tisza-vidéket, azon belül is a Nyírséget érintő tervezett beruházásokat tekintjük át az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettesével.

HOMOKHÁTSÁG

Az illetékes minisztérium tájékoztatása szerint összesen több mint másfél ezer milliárd forint áll rendelkezésre a Homokhátság vízpótlására, a kiszáradási trendek enyhítésére vagy megfordítására. Hol és mi fog itt történni ennyi pénzből?

A Duna-Tisza-közi projektterület több mint 10 ezer négyzetkilométer nagyságú: 4 megyét, 17 kistérséget és összesen 171 önkormányzatot érint, és összesen nagyjából 800 ezer ember él itt. A Homokhátság az ENSZ szerint hivatalosan is félsivatagi terület. Az extrém szárazodás oka, hogy nemcsak a felszín alatti vízkészletek csökkennek az aszályok miatt, hanem hiányzik a vízháztartás „elemi bevételi oldala” is. Magyarán: nincs már elég csapadék, és ami hullik, nagy része annak is gyorsan elpárolog.

A Homokhátságon tehát fontos, de nem elegendő a vízmegtartás.

Ide vizet kell vinni a nagyobb folyókból, mégpedig szivattyúk segítségével.

Ugyanis – ahogy arra Timár Gábor geofizikus és Mészáros Csaba vízépítő mérnök már a 2022-es nagy aszály után felhívták a figyelmet lapunknak nyilatkozva – a hátság a Duna partvonalához képest 50 méterrel magasabban terül, így ennek a rendszernek a kiépítése aprólékos mérnöki munkát, komoly gépparkot és rengeteg energiát igényel.

A Homokhátság vízpótlásával kapcsolatos tervezés a 2022-es aszály nyomán gyorsult fel, tavaly befejeződött a vízjogi létesítési engedélyes tervek készítése, és a projekt egy 2023. decemberi rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá vált.

Gacsályi József kérdésünkre ismerteti a tartalmát:

• Szivattyús vízátemelés a Dunából és a Tiszából a hátság magasabb részeire, nyomóvezetékek segítségével új építésű magasponti tározókba, vagyis a Homokhátság „tetején” kiépülő fogadó tározókba.
• Onnan a meglévő vízrendszerek döntő többsége már a gravitáció révén, esetleg kismértékű átemeléssel elérhető, továbbítható rekonstruált medrekbe, vízhiányos területekre és a felszín alá.

Ahogy ezen a térképen látszik, a vízkivétel négy pontról történik: a Tiszából Lakiteleknél („Tiszai 1. vk.”) és Tiszaalpárnál („Tiszai 2. vk.”), Dabas térségében a rekonstrukcióval érintett és kibővített Duna–Tisza-csatornából, délebbre Fajsz térségében közvetlenül a Dunából. A tervezett fajszi vízkivételt a kezdeti szakaszban a Kiskunsági Főcsatorna irányából, gravitációsan is lehet helyettesíteni.

A víz a Bajától északkeletre fekvő Hajós település melletti, 26 ha területen építendő 600 ezer m3 kapacitású puffertározóba kerülne, majd az ott felhalmozott vízbázist mintegy 50 km-nyi nyomóvezetékkel a Kéleshalom és a Kunfehértói mellett építendő magasponti tározókba juttatnák. Ezekből utána szét lehet osztani a vizet, nagyban támaszkodva már meglevő medrekre, csatornákra. „Nem szabad engedni, hogy a Dunából átemelt víz lefolyjon a Tiszába, meg kell tudni tartani a hátságon, például az ELTE-n alkalmazott, természeti alapokra helyezett Managed Aquifer Recharge (MAR), vagyis célzott felszínalatti vízpótlás technológiájával, vagy természetvédelmi területek szelíd elárasztásával, beszivárogtatással” – teszi hozzá Gacsályi József.

A MAR, illetve az abból képzett NaBa-MAR (Nature Based MAR) technológiáról korábban Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus beszélt lapunknak. Akkor az hangzott el, hogy ha a vízmennyiséget minél jobban megőrizve bejuttatjuk a felszín alá, akkor „vízdombok” jöhetnek létre minden egyes kút környékén, és egy idő után ezek összefüggő vízszintmagasítást tudnak elérni egy-egy település alatt.

Gacsályi József azt mondja, azért a Homokhátság déli területeire koncentrálnak, azért ott épülnek tározók (Kéleshalom, Kunfehértó), mert „ez a legfajsúlyosabb rész”, innen lehet biztosítani egyrészt a bácskai területek vízellátását, másrészt Kiskunmajsa–Kiskunhalas vonalán Soltvadkert irányába leadni a vizeket.

Mekkora mennyiség szivattyúzható fel? – kérdezzük. „Kezdetben másodpercenként 5 köbméterrel számolunk, de ez később lépésről lépésre bővíthető. Azért fontos, hogy létrejöjjön a Hajós melletti vízbázis, mert ott akkor nemcsak a Dunából kivezetett vizet, hanem az összegyűlt belvizet is fel tudnánk fogni, és az egészet tovább emelni a magasabb pontokra, például Kéleshalomra” – mondja Gacsályi József.

A szivattyúzás rengeteg energiát igényel, kulcskérdés tehát, mi hajtja majd ezeket a vízátemelő-rendszereket. Gacsályi József azt mondja, első körben napelemmel, tehát mindenképpen megtérülő, zöld energiával tervezik ezt megvalósítani.

Mennyibe kerül mindez? Az OVF anyagaiban a teljes program költségigényére 1673 milliárd forintos becsült összeget írtak.

Az országgyűlés október 7-i ülésén Czepek Gábor államtitkár viszont 1763 milliárdot mondott. A Válasz Online megkérdezte a minisztériumot, hogy melyik szám a helyes, a megküldött válaszban az 1673 milliárd forintos összeget erősítették meg.

„Ezt a számot nem úgy kell érteni, hogy ma-holnap ki is utalnak ennyi pénzt különféle munkákra. A megvalósulás ütemekben, fokozatosan fog történni” – kommentálja Gacsályi József. A műszaki tervek elkészültek, az engedélyezési folyamatok lefutottak, most dolgoznak a kiviteli terveken, ami alapján meg lehet indítani a közbeszerzéseket, és csak azt követően indulhat a kivitelezés.

Mikorra lehet ebből működő rendszer? Gacsályi József szerint onnantól, hogy zöld lámpát kapnak, két évre van szükség a kivitelezéshez. „Mi műszakilag minden javaslatot készre csinálunk, és úgy érzem, hogy kormányzati szinten is keresik a forrásbiztosítás lehetőségét.”

FELSŐ-TISZA-VIDÉK

A Felső-Tiszán a kormány megindítja a Vizet a tájba! nevű, 480 milliárd forint összértékű programot, melynek teljes körű tervezése már véget is ért, az első szakasz megvalósítása 22 milliárd forint értékben meg is indul – derült ki nemrég az államtitkár fent idézett válaszából. Gacsályi Józsefet arra kértük, mutassa be, hol és mi valósul meg ebből a 22 milliárd forintból.

A tárgyalt fázis egy nagyobb KEHOP-os (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) beruházás része: a Lónyay-főcsatornától délre, nagyjából az Ibrány és Hajdúhadház közötti térségben 50 db vízvisszatartást segítő mederduzzasztó épülne, valamint 92 „területi vízvisszatartást” segítő műtárgy. (Ld. a lenti térképet!) Ennek lényege, hogy a korábbi vízjárta, de időközben intenzív mezőgazdasági művelés alá vont részeken megtartsák és engedjék a talajba szivárogni a helyben keletkező csapadékvizet úgy, hogy közben a terület – a beavatkozással érintett rész kivételével – magántulajdonban marad. A projekt összesen 47 települést érint.

És persze sok termőföldet, szántót, melyeknél előbukkan a cikkünk elején felvetett tájhasználati probléma. „A vízügy biztosít minden műszaki feltételt, a gazdálkodóktól »csak« az elhatározás kell, hogy átengedjék a területeiket a víznek” – teszi hozzá Gacsályi. „Átérzem a helyzetet, kicsiben, 10 hektár szántón magam is gazdálkodom. De mindenkinek, aki mezőgazdaságból él, látnia kell, hogy a termelés feltételei válnak kérdésessé, hogy ha nem változtatunk a tájhasználaton.”

A „vizet a tájba” módszert idén február végén már tesztelték: a helyi vízügyi szakemberek megnyitották a Beregi tározó kapuját, a vizet a csatornákon kívüli területre is kiengedték. (Erről szól az alábbi videó.) Mintegy félmillió köbméternyi víz terült így szét az erre alkalmas, mélyebben fekvő területeken. „Elsőre soknak hangzik, de valójában ez pici mennyiség, több millió köbmétert kellene vinni azokra a területekre. A kollégák lehetőségei korlátozottak voltak, mert csak az állami kezelésben lévő csatornákat tölthették fel. Akkor lesz lehetőségünk több vizet kiengedni, ha mezőgazdasági területeket is igénybe vehetünk” – mondja Gacsályi József.

Mennyire alakítja át a nyírségi Tisza képét a tervezett 50+92 műtárgy? – tesszük fel a kérdést. „Civilekkel és természetvédőkkel is egyeztetünk, hogy védjük a Tiszát, hiszen ez a kötelességünk. De ne felejtsük el, hogy ez már egy mesterséges állapot, amit most konzerválni akarunk. A 19. században lerövidítettük, tehát meggyorsítottuk a folyót, így kialakult a medersüllyedés, ami talajvízszint-csökkenést eredményez” – sorolja Gacsályi József. Szerinte a most vázolt tájhasználati beavatkozás illeszkedik a Nyírség sajátosságaihoz, és összességében az ökológiai állapot javítását fogja eredményezni.

A környezetvédelmi engedélyeket már beszerezték, az engedélyes tervek a KEHOP-finanszírozás keretében elkészültek. A Vízügy jelenleg a hatósági engedélyek beszerzésén, a közbeszerzési dokumentumok összeállításán és további tervezéseken dolgozik; ezek 2025. nyár elejére készülhetnek el. Gacsályi József szerint – ha minden jól megy – a kivitelezés jövő szeptemberben kezdődhet, és két év alatt reálisan teljesíthető.

Vagyis az új nyírségi táji vízgazdálkodás 2027-ben indulhat.

Ez csak az első ütem egy összesen 480 milliárdos tervből. A végcél része 12 új állandó víztározó, melyeket a vízpótlással elért vízfolyások mentén építenénk ki. Ezek a meglévő 7 tározóval együtt megközelítőleg 25 millió m3 vizet tudnának tározni.

×××

Mit várhatunk a homokhátsági és a nyírségi gigaberuházásoktól, okoz-e belátható időn belül érezhető életminőség-javulást az Alföldön, javulhatnak-e a termelési feltételek?

Nyilvánvaló, hogy aszályos nyarakból egyre több lesz, és ha be is indul a táji vízgazdálkodás, az nem fogja egyik napról a másikra megoldani a problémákat. „Ha viszont első körben meg tudjuk állítani a talaj vízkészleteinek csökkenését, ha fokozatosan visszatöltjük a felszín alatti vízkészleteket, akkor közelebb kerülhetünk az egészséges egyensúlyhoz az egész hazai vízrendszerben” – mondja Gacsályi József.

forrás: VálaszOnline