Sheam Satkuru, a Nemzetközi Trópusi Faipari Szervezet (ITTO) ügyvezető igazgatója bemutatta az erdőiket fenntartható gazdasági pillérré kívánó országok számára kidolgozott útitervet, hangsúlyozva, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás (SFM) mindenféle diverzifikáció „kötelező előfeltétele”.

Az erdők nem csupán faanyagforrások

Bár a szervezet neve, amelyet vezet, tartalmazza a „fa” szót, Satkuru fontosnak tartotta tisztázni az ITTO kettős mandátumát: az erőforrások megőrzése és fenntartható kezelése. A „Az erdők faanyagot meghaladó potenciálja” című tematikus ülésen a szakértők megvizsgálták a nem faipari termékek által kínált gazdasági lehetőségeket, a kozmetikumoktól és gyógyszerektől a méhészetig és az agrár-erdészetig.

„Szükségünk van finanszírozókra, a donorok közösségére, a parfüm- és kozmetikai iparra. Nekik is részt kell venniük a tárgyalásokon, hogy erős értékláncokat építhessünk” – mondta Sheam Satkuru.

A bio-gazdaság sikerének négy pillére

A bécsi viták során az ITTO igazgatója megnevezte azokat a kritikus kérdéseket, amelyek jelenleg gátolják e szektor fejlődését:

1. Kormányzás és jogérvényesítés

Satkuru rámutatott, hogy a helyi közösségek egyszerű felhatalmazása nem elegendő, ha az állam nem érvényesíti az erdészeti szabályozást. Példaként említette az Aquilaria (agarfa) fajt, amelyet Malajziában illegálisan termelnek ki a parfümipar számára, mert rendkívül értékes. A csempészet megakadályozására irányuló határokon átnyúló együttműködés nélkül a bio-gazdaság továbbra is sebezhető marad a természeti tőke „elvesztése” szempontjából.

2. Hiteles adatok hiánya

Az egyik fő probléma a nem faipari termékekre vonatkozó hivatalos statisztikák hiánya. Adatok nélkül az erdők valódi gazdasági értéke láthatatlan marad a politikai döntéshozók számára. Az ITTO sikeres terepi projektek példáit hozta fel:

• Mexikó: 100 gyógynövény ősi ismereteinek dokumentálása.
• Benin és Togo: Női csoportok pénzügyi függetlenségének elérése agroerdészeti rendszerek (kávé és kakaó termesztése az erdő lombkoronája alatt) segítségével.

3. Tulajdonjogok és használati jogok

A tulajdonrendszerek létfontosságúak. Sok trópusi országban az erdőterületek az állam tulajdonát képezik, de a közösségeknek biztosított használati jogok (ahogyan azt Malajziában vagy Indonéziában gyakorolják) megakadályozzák a környezet romlását és ösztönzik a felelősségvállalást.

4. Kapcsolatfelvétel a magánszektorral

A bio-gazdaságra való átállás nem finanszírozható kizárólag állami forrásokból. Az erdőgazdálkodási politikákat össze kell hangolni a nemzeti gazdasági döntésekkel, hogy a magántőke kiszámíthatóvá váljon a zöld beruházásokban.

Globális perspektíva

A csúcstalálkozón több mint 400 résztvevő gyűlt össze kormányok, tudományos körök és a civil társadalom képviselőiből. Ecuador, Kína és Új-Zéland képviselői bemutatták, hogy a kormányzati reformok és az innovatív piaci mechanizmusok hogyan alakíthatják az erdőforrásokat a gazdasági növekedés motorjává.

A szakértők egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy az erdészeti bio-gazdaság csak akkor működhet, ha beépül a nemzeti számvitelbe, és az önellátás vagy az informális kereskedelem helyett egy érett és szabályozott ipari ágazattá válik.

forrás: ForestMania / BMLUK